e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Volkswagen dominálta a piacot

2020 októberében 7%-kal esett vissza az autók értékesítése Európában az előző év adataihoz képest. 1.13 millió jármű került eladásra, mely csaknem 27%-át elektromos vagy hibrid járművek tették ki. Az előző év azonos időszakához képest a Volkswagen elektromos jármű eladásai megtriplázódtak, ráadásul a teljes EV piac 26%-át birtokolták októberben. Ha az összes elektromos járművet nézzük, akkor éves szinten a cég 150%-os növekedést tapasztalhat. A legkeresettebb elektromos autó októberben a vadonatúj Volkswagen ID.3 volt 10.590 eladott példánnyal. Az ID.3 ráadásul a harmadik legkeresettebb villanyautó volt a szeptemberben.

A Volkswagen részvényárfolyama ezen a héten 0,34%-ot korrigált. A héten felreppent a hír, hogy a Volkswagen csoport nagyobb pénzhez juthat, ha az Audin keresztül tulajdonolt Lamborgini, valamint Bugatti és Ducati márkákat értékesítheti. Több szakértő szerint a Volkswagen Company egy olyan európai autógyártó, amely képes megújulni, ezért a részvényeinek vásárlása továbbra is jó lehetőség.

 

A SoftBank újabb vásárlása

A svéd felhőalapú számítástechnikai szolgáltató, a Sinch egy újabb részvényessel gyarapodott, miután a Softbank 10,1%-os részesedést vásárolt a társaságban. A Softbank részesedése 6.400.000 részvénynek felel meg, néhányat meglévő részvényesektől és „több társalapítótól” vásároltak. A beruházás a Sinch idei közel 300%-os részvényárfolyam-emelkedését követte. A Sinch felkerült az európai Stoxx 600 index legjobbjai közé.

A SoftBank részvényárfolyama ezen a héten 0,65%-ot korrigált. Több befektetési guru szerint a nyár végén a SoftBank 1,7 milliárd dollár értékben vásárolt vételi opciókat a legnagyobb technológiai cégekben, amivel felsrófolta azok árait. A SoftBank 220 millió dollár értékben vásárolt Nvidia részvényeket is, ma a bank Japán leggyorsabban növekvő technológiai vállalata. Masayoshi Sun, a SoftBank vezetője két hete azt is elmondta, hogy több, mint 80 milliárd dollár készpénz van arra, hogy további részvényeket vásároljon vissza, és folytassa a befektetéseket mind magán-, mind állami vállalatokban.

 

A Geely és a Daimler projektje

A Daimler és kínai részvényese, a Geely megállapodtak abban, hogy együttműködnek egy új, egységes hibrid hajtás fejlesztésében és gyártásában. A megfogalmazott cél egy „rendkívül hatékony, hibrid alkalmazásokra kifejlesztett erőátviteli rendszer” kialakítása, célja a globális versenyképesség és az energia hatékonyság növelése. Mindkét anyavállalat, a Daimler és a Geely is egyaránt felhasználja saját márkáit, a Mercedes-Benz AG-t és a Volvo Cars-ot, az új motorok fejlesztéséhez. A Daimler révén egy kínai partner, a BYD is szóba kerülhet a projekt részeseként.

A Daimler részvényárfolyama ezen a héten 2,86%-nőtt, míg a Geely Automobile árfolyama 7,36%-ot esett. A Geely vétele jó lehet, mert a sanghaji tőzsdére szeretne bekerülni. A Daimler vezetőségétől az is kiszivárgott, hogy a Geely-vel kötött egyezség, valahol 100 millió és egymilliárd közti megtakarítást fog eredményezni a német autógyárnak.

 

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Pfizer vakcinája zöld utat kapott

Nagy-Britannia a héten bejelentette, hogy jóváhagyták a Pfizer-BioNTech közösen fejlesztett vakcináját és jövő héttől megkezdik az oltóanyag használatát. A kormány elfogadta a Független Gyógyszer- és Egészségügyi Termékek Szabályozási Ügynökségének (MHRA) ajánlását a Pfizer-BioNTech COVID-19 vakcina használatának jóváhagyására. Az Egyesült Királyság lett ezzel az első nyugati ország, amely engedélyezte a Covid elleni oltást, megnyitva az utat a vakcinával történő tömeges immunizálás számára.

A Pfizer részvényei ezen a héten 8,41%-ot emelkedtek, várhatóan elsőként tudja lefedni a piacot és ezáltal a cég jelentős fejlődést, gazdasági előre menetelt tud majd felmutatni.

 

Medtronic támogatása

A Medtronic a napokban jelentette be, hogy újabb segélyt nyújt az orvosok, ápolók és minden egészségügyi szektorban dolgozó fél számára, akik a frontvonalban tevékenykednek a járványhelyzet megfékezése érdekében. A vállalat erre 3.8 millió dolláros pénzösszeget fordít, mely 46 millió dollárra növeli a cég teljes adományainak értékét a koronavírus elleni harcban. A pénzösszeg mellett a Medtronic 400.000 maszkot is szétoszt.

A Medtronic vállalat részvényei ezen a héten 0,65%-ot korrigáltak. A Medtronic az orvostechnológia területén világelső nemzetközi nagyvállalat. Fő tevékenysége orvosi műszerek, berendezések, ezen belül beültethető pacemakerek, katéterek, inzulinpumpák, folyamatos glükózmonitorok, katéterek, gerincvelői stimulátorok, valamint mindezek tartozékainak globális értékesítése. A Medtronic részvényvásárlása a stabilitása miatt egy kiváló befektetés.

 

A Gilead gyógyszere

A New England Journal of Medicine szerkesztősége a napokban tett közzé egy cikket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmányának megcáfolására. A WHO szerint a Gilead Sciences Inc. vírusellenes Remdesivirje nem javította a COVID-19 tüneteit, viszont rövid távon elismerték a készítmény hatékonyságát. Mint kiderült, a Gilead gyógyszerének tesztelését 30 országban folytatták, köztük szerepel Svájc, Németország, Irán és Kenya is. A szakértők szerint, mivel minden országban más-más egészségállapot uralkodik, így a tesztek eredménye is eltérő, viszont erre számítani lehetett.

A Gilead Sciences részvényeinek az ára ezen e héten 2,55%-ot emelkedett. A Gilead Sciences osztalékja igen magas hiszen a biotechnológiai vállalat 4,5% osztalékot fizet. 2015-től kezdve a biotechnológia vállalat több mint 58%-kal növelte osztalékját. A Zacks elemzői szerint Gilead Sciences vállalatnál stabilitás észlelhető, így erős helyzetben van ahhoz, hogy az osztalékjai a jövőben is megmaradjak, illetve folyamatosan áramoljanak és növekedjenek.

 

 

 

Telemédia vagyonkezelt kosár

 

A Fiserv legújabb üzleti platformja

A Fiserv Inc. elindította legújabb üzleti platformját, amely lehetővé teszi a pénzügyi intézmények számára, hogy valós időben optimalizálják kártyaportfóliójukat, az üzleti és a kártyabirtokos adatainak felhasználásával. A Fiserv Card ExpertSM összesíti a kulcsfontosságú adatokat és hasznos betekintést nyújt a könnyen használható, interaktív rendszerekbe, biztosítva a pénzügyi intézmények számára azokat az információkat, amelyekre kritikusak az üzleti döntések meghozatalához. A Fiserv rendszere a cégek kártyaportfóliójának teljesítményével és nyereségességével kapcsolatban is biztosít információkat.

A Fiserv részvényei ezen a héten 1,93%-ot emelkedtek. A Fiserv arra törekszik, hogy a pénzt és az információkat olyan módon mozgassa, amely mozgatja a világot. A Fiserv vállalat az S&P 500 index és a FORTUNE 500 tagja. A fizetések és a pénzügyi technológia globális vezetőjeként a vállalat az ügyfelek számára a legjobb eredmények elérésében segíti az innováció és a kiválóság iránti elkötelezettséget az olyan területeken, mint a számlafeldolgozás és a digitális banki megoldások, kártyakibocsátó feldolgozása és hálózati szolgáltatások, kifizetések, e-kereskedelem.

 

A Bechtle a Microsoft partnere lett

A német informatikai szolgáltató, a Bechtle bejelentette, hogy tagja lett a Microsoft Intelligens Biztonsági Szövetségének (MISA). A Microsoft azért indította el az egyesületet, hogy összefogja a szoftveres szolgáltatókat és a kiberbiztonsági ágazat biztonsági szakembereit. A Microsoft Intelligent Security Association olyan független szoftverszolgáltatókat foglal magában, amelyek integrálják informatikai biztonsági termékeiket a Microsoft termékeibe, a kiberfenyegetések elleni védelem kiépítése érdekében. A Bechtle célja a Microsoft és a nyilvános ügyfelek számára biztosított megbízható Microsofttermékek közötti együttműködés javítása. A Bechtle felügyelti szolgáltatások széles skáláját kínálja az ügyfeleknek a felhőalapú Microsoft 365 és Azure szolgáltatások üzemeltetéséhez.

A Bechtle részvényei ezen a héten 7,7%-ot estek, míg a Microsoft részvények 0,4%-ot korrigáltak. A Bechtle legnagyobb üzleti területe 66% körüli forgalmi részesedéssel rendelkezik. Elmondható az is, hogy nagy az igény a modern munkahelyi megoldásokra, a felhőalapú struktúrák fejlesztésére, de az alapvető informatikai infrastruktúrára és az informatikai biztonsági szolgáltatásokra is, ami miatt a Bechtle AG. részvénye a jövőben is jó megoldás lehet.

 

Az Apple fejlesztései

Az Apple októberben leplezte le az éves csúcstelefon-családjának legújabb tagjait. A jelenlegi bejelentések alapján előbb az iPhone 12 és az iPhone 12 Pro került piacra, valamivel később pedig az iPhone 12 mini, illetve az iPhone 12 Pro Max. Az Apple bejelentette, hogy végrehajtott néhány hardveres változtatást, viszont ezzel láthatóan megnőtt az új készülékek ára.

Az Apple részvényárfolyama ezen a héten 4,85%-ot emelkedett. A Morgan Stanley szerint amint az Apple megkezdi az 5G eszközök értékesítését és felpörög az ünnepi szezonra, a befektetőknek jó okuk van az optimizmusra. A COVID-19 okozta home office miatt az Apple-eszközök iránti kereslet sok fronton megnőtt. Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway lett a legnagyobb tulajdonosa az elmúlt időszakban az Apple vállalatnak. A legutóbbi negyedév rekordbevételt, mintegy 64,7 milliárd dollárt hozott, valamint a Mac-ek és szolgáltatások rekord eladását.

 

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A hulladékgazdálkodás, azaz a Waste Management legújabb elemzése

Fél évtized alatt a Waste Management-nek, azaz a hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalatnak sikerült az egy részvényre jutó eredményt évi 8,6%-ra növelni. Ez az EPS növekedés alacsonyabb, mint az árfolyam 18%-os átlagos éves növekedése. Ez arra utal, hogy manapság a piaci szereplők nagyobb tiszteletben tartják a vállalatot. A Waste Management részvényeinek árfolyama öt év alatt 125%-kal emelkedett. A hulladékgazdálkodás részvényesei összesen 7,1%-os hozamot értek el az év során. De ez a hozam elmarad a piactól. Ha öt évre visszatekintünk, a hozam még jobb, öt éven keresztül évi 20%-ot ér el a cég, amely kiváló lehetőség a most befektetőknek is. A Waste Management utolsó záró árfolyama 2020. december 4-én 117,54 dollár lett. A mindenkori legmagasabb Waste Management részvény záróára 126,22 dollár volt 2020. február 18-án.

A héten a Waste Management részvényei 1,38%-ot korrigáltak. A Waste Management részvénye portfoliójának jó kiegészítése lehet a biztos bevételek és a stabilitás és osztalékfizetése miatt is. A cég részvénye már csak azért is jó lehetőség mert a vállalat hulladékgazdálkodása és szemétgyűjtése szinte az egész Egyesült Államokat és Kanadát lefedi.

 

Felvásárlás a Church&Dwight háza táján

A Church&Dwight Co. Inc felvásárolta a Matrixx Initiatives, Inc., a ZICAM ™ márkát 530 millió dollárért. A felvásárlást részvényvásárlásként strukturálták, amelyet a Társaság pénz és adósság kombinációjával finanszírozták. A Zicam az Amerikai Egyesült Államok első számú cink szolgáltatója a VMS (vitaminok, ásványi anyagok és kiegészítők) kategóriájában.

A Church&Dwight részvényárfolyama hektikus mozgással 3,82%-ot esett a múlt hét során, míg ezen a héten 0,08%-ot

tudott emelkedni. A Church&Dwight-nál az elmúlt három évben éves szinten 21%-kal nőtt az EPS. A Church&Dwight EBIT-árrése alacsony volt az elmúlt évben, a bevétel szilárd 11%-kal, 4,7 milliárd dollárra nőtt. A Church&Dwight felső határa a heti kereskedés után 21,26 milliárd dollárra emelkedett, ami biztató azoknak, akik most szeretnének befektetni ebbe a vállalatba.

 

McDonald’s bejelentette, hogy hamarosan új növényi fehérjét kínál McPlant néven

A gyorséttermi vállalat közölte, hogy jövőre hamburgerként teszteli a húsmentes ételt. Ian Borden, a vállalat nemzetközi üzletágának elnöke szerint a McPlant „kizárólag a McDonald’s számára, a McDonald’s által” készült. A McDonald’s a tavalyi kanadai verzió kipróbálása után döntött a növényi hamburger bevezetése mellett. Az utóbbi hónapban ugyan csökkent a McDonald’s részvényeinek árszintje, viszont 6 hónapos intervallumban emelkedő trended mutat. Múlt héten 3,47%-os korrekció történt, ugyanakkor a féléves eredmény 9,45% lett.

A McDonald’s részvényei ezen a héten 3,48%-ot korrigáltak. A McDonald’s-nál az eladások tovább javultak a harmadik negyedévben, az USA-ban 4,6%-os pozitív emelkedés volt. A hígított részvényenkénti eredmény 2,35 dollár lett, 11%-kal nőtt, a stratégiai nyereség nélkül, a hígított részvényenkénti nyereség 2,22 dollár lett. A konszolidált működési eredmény 5%-kal nőtt és 139 millió dolláros stratégiai nyereséget tartalmazott a McDonald’s japán részvényeinek értékesítéséből.

A McDonald’s részvényei az online rendelések növekedése miatt a jövőben is kiváló lehetőség.

 

 

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

Meet Novartis Management

A Novartis a héten rendezte meg az éves Meet Novartis Management rendezvényt, amely lehetőséget kínált a befektetőknek és az iparági elemzőknek, hogy találkozzanak a vállalat vezetőivel. A virtuális találkozó mélyebb képet nyújtott a vállalat folyamatban lévő átalakítási és növekedési stratégiájának előrehaladásáról, amelynek középpontjában az adattudomány és a fejlett terápiás platformok álnak. A Novartis egyedülálló profilt kínál gyógyszergyártóként, terápiás területeken és földrajzi területeken diverzifikálva. A Novartis az elmúlt időszakban növelte nyereséges beruházásit, és teljesítette elkötelezettségét a készítmények fejlesztése terén. A Novartis termékeik jövőbeli növekedésébe és sikerébe vetett bizalma tükrében 2,5 milliárd dollár értékű részvény-visszavásárlást szeretne kezdeményezni.

A Novartis vállalat részvényei ezen a héten 0,17%-ot növekedtek. A héten a Fitch Ratings megerősítette a Novartis hosszú távú kibocsátói alapértelmezett besorolását és az elsőbbségi fedezet nélküli minősítést „AA-” szinten. A Fitch arra számít, hogy a Novartis 2021-2023 folyamán végrehajt egy minősítési tőkeáttételi tranzakciót, alacsony és közepes-közepes árbevétel-növekedéssel együtt, amely javítja a jövedelmezőséget és egy egészséges éves szabad cash flow-t biztosít a svájci vállalatnak akár 4 milliárd dollárig.

 

A Simon Property Group részvény kibocsátásba kezd

A Simon Property Group ingatlanbefektetési alap vezetői, akik kiemelkedő vásárlási, étkezési, szórakoztató és vegyes felhasználású papírok tulajdonjogával rendelkezik, a héten bejelentette 17.500.000 törzsrészvény-részvény felajánlását. A társaság várhatóan átutalási opciót biztosít a jegyzőknek, hogy a befektetők további 2.625.000 darab részvényt vásárolhassanak. A Simon Property Group a részvényekből származó nettó bevételét a Taubman Realty Group Limited Partnership korábban bejelentett 80%-os részesedésének megszerzésére kívánja részben felhasználni, illetve más általános üzleti célokra. Ezenkívül a bevételeket a likviditásra fordítanák, hogy mindenféle korlátozás nélkül tudjanak rezsit és egyéb kiadást fedezni és a forgótőke, illetve a tőkekiadások visszafizetését (törzsrészvényvisszavásárlást) vagy egyéb vállalati hiteleket ebből fedeznék.

A Simon Property részvénye ezen a héten 9,57%-ot, míg az elmúlt egy hónap alatt 50,79%-ot emelkedett. A Simon Property Group a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi bevásárlóközpontjának tulajdonosa. A vállalat mintegy 200 bevásárlóközponttal és üzletközpont portfoliójával van jelen a világon. De Simon Property bevásárlóközpontjai még mindig működnek és az online rendelések miatt újra növekedhetnek a bevételei, hiszen raktár áruházzá alakították párat közülük. A Simon Property-nek nem csak túlélnie kellene, hanem még értékesebbé kell válnia a JP. Morgan szerint, amikor a kisebb bevásárlóközpontok eltűnnek, ezért elemzői vásárlásra buzdítják a befektetőket.

 

A Coca-Cola ismét a legnagyobb szennyező

A Coca-Cola céget, a PepsiCo-t és a Nestlé-t már harmadik egymást követő évben a világ legnagyobb műanyagszennyezőjeként tartják számon, a műanyagtól való elszakadás által közzétett, „Vállalati elszámoltathatóságot követelő műanyagszennyezés” című jelentés szerint. A felmérésben a márkák által forgalmazott termékek mennyiségét vizsgálják a települési szilárd hulladékok közt. A vizsgálatból kiderült, hogy a Coca-Cola műanyagszennyezés szempontjából az első helyen áll a vállaltok közt. A Cola többször is felszólalt az ügyben, és innovatív megoldásokba kezdett a jövőbeli szennyezések csökkentése érdekében.

A Coca-Cola árfolyama ezen a héten 6,72%-ot emelkedett. A Coca-Cola válallat sikere megkérdőjelezhetetlen. A Coca-Cola nemcsak karakteres ízének, de a termékkel kéz a kézben járó reklámszövegeknek is köszönheti páratlan sikerét. A Coca-Cola piaci kapitalizációja a heti emelkedést követően 226,82 milliárd dollárra emelkedett.

 

 

 

Egyedi részvények

 

Wells Fargo bukása, majd sikere-avagy merre tovább

A Wells Fargo vállalatnak és így az általa forgalmazott részvényeknek botrányos múltja kísért, mégis közép vagy hosszabb távon biztosabb lehet jövője. A Wells Fargo ára könyv szerinti értékig, 0,65-ig csökkent le. 2009 után, vagyis a nagy recesszió utáni években legmagasabb tartozással rendelkezik a nagy bankok közül. Sok iparág számára mesés volt a 2020-as év, a bankok számára azonban rossz év volt. A bankok közül leginkább Wells Fargo-t sújtotta. A Wells Fargo állománya 46%-kal csökkent 2020-ban. Aztán jött a botrány. Wells Fargo ugyanis éppen ebben az évben fizetett ki 3 milliárd dollárt egy csalás miatt elkövetett büntetőeljárás következményeként. A Wells Fargo állománya nagy várakozás lehet a bankszektorban a világjárvány után. Az elmúlt évben az S&P500-hez viszonyítva nagyjából 60%-ot estek a Wells Fargo részvényei, viszont 15,6%-ot gyarapodtak a harmadik negyedéves eredmények közlése óta. A Charlie Scharf vezérigazgató vezetésével a bank célja a költségek csökkentése és eszközbázisának kiépítése. A Wells Fargo-nak rossz második negyedéve volt, 2,4 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el, és osztalékját 80%-kal kellett csökkentenie. Ezenkívül a bevételek 17,8 milliárd dollárra csökkentek a tavalyi második negyedévi 21,6 milliárd dollárhoz képest. A harmadik negyedévben azonban egészen más a kép, mivel a bevételek egymás után 118%-kal, 18,9 milliárd dollárra nőttek. A nettó jövedelem szintén 186%-kal, 2,04 milliárd dollárra nőtt.

A Wells Fargo részvényei ezen a héten 3,83%-ot, míg az utolsó hónapban 35,05%-ot erősödtek. A Wells Fargo-nak továbbra is viszonylag erős eszközalapja van. A Wells Fargo-nál tervezik a bank vagyonkezelési részlegének eladását, amely 607 milliárd dollár vagyont jelent és bevételt eredményez. Az új vezérigazgató célja a bank számára, hogy költségstruktúrájának és versenyképes bevételi teljesítményének javításával a kategóriájában a legjobb üzlet legyen.

 

Nike-avagy karácsony luxus és sportkivitelben

Egy erős szint megtörésével történelmi csúcsra futott a Nike árfolyama. 2017-18-ban a Nike árfolyama56 és 63 dollár között mozgott, az online vásárlások pedig abszolút nem tudták megállítani a menetelést, hiszen online is egyre több sportruházatot ad el a Nike. A Nike részvényei az elmúlt hónapokban emelkedő trendben mozogtak, és egyelőre nincs jel a trend megfordulásáról. A Nike egy amerikai multinacionális vállalat, amely a világ legnagyobb sportcipő-és ruházati cikk-szállítója. Ma a Nike részvényárfolyama 137,19 dolláron tartózkodik. A Nike vállalat ebben a hónapban 10,89%-ot, míg egy év alatt 45,04%-ot menetelt előre. A Nike vállalat ruházatainak kb. 27%-át Kínában gyártja, de a cég folyamatosan terjeszkedik Malajziában, Vietnámban, Indiában is. A Nike a járvány folyamatos hatása miatt kb. 700 fővel csökkenti és csökkentette a munkaerejét. A cég az online platformokat kihasználva az egyik legerősebb ruházati vállalattá vált az elmúlt évek alatt és kapitalizációs tőkéje pedig elérte a 169,85 milliárd eurót. Csak 2020-ban a márka értéke meghaladta a 32 milliárd dollárt, ezzel a sportértékesítés legértékesebb márkája lett. Az elemzők arra számítanak, hogy az értékesítés tovább fog növekedni, és fontos megemlíteni, hogy az RBC Capital Markets 145 dollárra emelte a Nike árcélját. Ez meghaladja az átlagos Wall Street-i 144,54 dolláros PT-t. A jelenlegi részvényárfolyamon a Nike nagyon jó rövid távú befektetés lehet, szilárd növekedési kilátásokkal. A Nike részvényárfolyama ezen a héten 2,19%-ot emelkedett. A Nike azért is jó lehet, mert a Berkshire Hathaway tulajdonában lévő Brooks Running cég is Nike termékeket vásárolt az elmúlt pandémiás időszakban, illetve az RBC Capital Markets elemzői szerint a Nike folyamatosan törekszik a legjobb minőségre és a leggyorsabb kiszolgálásra.

A cég elemzői szerint a vállalat a „kategóriájában legjobb globális atlétikai spotszergyártó és forgalmazó”, amelyet közvetlen fogyasztói sikere és növekvő digitális üzlete akár a jövőben is fenn fogja tartani.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá