Hírlevelek

26. heti gyorsjelentés- A Nike sportszergyártó és más cégek szárnyalása

By 2017.07.03. No Comments

A hetemet nemcsak munkával és megbeszéléssel, hanem egy színházi előadás megtekintésével és a lányommal töltöttem. Az egyik este a Dumaszínház előadására mentem a családdal, ami pont a névnapomra esett. A szomszéd asztalnál lévő párral elkezdtünk beszélgetni. A bemutatkozás után kiderült, hogy Dórival és Andrással van több közös ismerősünk is. Elmesélték, hogy nemrég érkeztek haza Németországból, ahol fodrászként és szakácsként dolgoztak. Szóba került az én foglalkozásom is. Mivel értékpapírszámla nyitásán gondolkoztak, így megegyeztünk abban, hogy a beszélgetést szombaton a Kaltenberg étteremben folytatjuk.

Szombaton a tárgyalás előtt ismét a hírekre figyeltem, ahol a CNBC hírcsatorna oldalán több cikk jelent meg. Az egyik még 25-i cikk volt, ami arról szólt, hogy a Geely autóvállalat terjeszkedne a kelet –ázsiai régióban. Ugyanis a kínai Geely járműipari cég, amely nemrég megvásárolta a legnagyobb malajziai autógyártó -a Proton- 49,9 százalékát, most több mint 40 millió dollárt fektet ebbe a vállalatba. A másik hír pedig az volt a CNBC oldalán, hogy India 70 éves reformot kezdeményezett, mind az adópolitikájában, mind a gazdasági növekedésében. A HSBC elemzői szerint India közel 40 bázispontos javulást is mutathat GDP-jében, ha ezt az adópolitikát folytatják. Az elemzők kifejtették, hogy India most a legambiciózusabb ország, ahol a változásokkal a növekedés fele orientálódhat az ország. A szigorodó gazdaságpolitika és a négy sávos bevezetésre váró adótervnek köszönhetően a fejlődő országok közül India gazdasága hosszútávon robbanásszerű változást hozhat az indiai lakosoknak.

Szombat délután találkoztunk a hűvösnek és csendesnek mondott Kaltenberg étteremben, mindhárman egy-egy mézes latte-t és alkoholmentes koktélt rendeltünk. Dóri és András elmondta, hogy három és fél millió forinttal rendelkeznek, és ezen összeget szeretnék biztonságos helyen elhelyezni, legalább 3%-os kamatozású befektetési alapba vagy kötvényekbe. Miután a személyes információkat megadták és átbeszéltük a konstruktív konzultáció összes részletét, András elmondta, hogy több értékpapírszámlája van édesapjának az országban, de az apukája is szeretné már egy helyen tárolni ezen megtakarításokat a magasabb költségek miatt. Tájékoztattam Andrást, hogy a Partner Bankhoz hogyan, milyen módon, illetve milyen költségekkel tudják majd transzferálni az édesapja számláját.

Majd röviden informáltam őket az amerikai gazdasági eseményekről.

Az elmúlt napokban ismét összhangba került az amerikai és európai rövid hozamok miatt a dollár és az euró árfolyama. A dollár ismét esett, így az euróhoz képest péntekre 1,14 ponton zárt. Az állampapír piacon az elmúlt heti esést a magasabb hozamok és növekedések váltották fel. A héten megjelent amerikai makrogazdasági adatok vegyesek voltak. A fogyasztási adatok alapján kiderült, hogy a májusi tartós fogyasztási cikkekről megjelent beszámoló csalódást okozott a befektetőknek. Elemzői várakozásokhoz képest 0,4%-kal nőttek a személyi jövedelmek a tengerentúlon május hónapban, az előző hónaphoz képest. A héten megjelentek a második körös adatok a 34 bank Fed stressztűrő képességének elvégzéséről. A banki papírok ezáltal remekül álltak helyt és hihetetlen magasságba emelkedtek. Az eredmények után a legnagyobb pénzintézetek be is jelenthették részvény visszavásárlási- és osztalékprogramjaikat: a Citigroup 15,6 milliárd dollár értékben vásárol vissza és 0,32 dollárra emeli egy részvényre jutó osztalékát, a Bank of America 12 milliárd dollár, az American Express 4,4 milliárd dolláros részvény visszavásárlási programot jelentett be.

Az olaj piacán viszont láthatóan az elmúlt hét második felében indultak be a korrekciók. Péntekre a WTI nyersolaj 45,86 dolláron, míg a jobb minőségű Brent kőolaj 48,56 dolláron zárta a hetet. Az arany árfolyama a héten ellenkező irányt vett fel, mivel a hosszú távú kötvények emelkedtek, és emelkedtek a kamatvárakozások is, így az arany árfolyama a héten oldalazott, majd 1241 ponton fejezte be a hetet. Amerikában csütörtökön több piac elmozdult, az S&P500-as cégeinek indexe 0,9%-kal teljesített gyengébben, míg péntekre 0,44%-ot ismét erősödött. Csütörtökön a leggyengébb szektor az IT lett, 1,8%-kal csökkent a részvények árfolyama. Pénteken kiemelkedően zárt a Nike részvénye, hiszen megjelentek a jó negyedéves számai. A cég részvénye egyik napról a másikra több, mint 10,9%-ot erősödött. A Nike májusban zárta az évet és az utolsó negyedéves számaiból megtudhattuk, hogy a cég bevétele 5,3 százalékkal, 8,7 milliárd dollárra nőtt, míg a nettó nyeresége az egy évvel ezelőtti 846 millió dollárról 1 milliárd dollárra duzzadt.

Vegyesen mozgott Amerika vezető indexe a Dow Jones is, míg a hét elején oldalmozgások voltak láthatóak, csütörtökre erős lefele irányuló mozgásokat tett meg, de péntekre egy 0,29% erősödés után megnyugtatóan 21349,6 ponton zárt. A hét egyik csalódása a Nasdaq100 volt, hiszen az indexbe tartozó vezető részvények árfolyama hétfőhöz képest lefele korrigált, az viszont igaz, hogy június 29-hez képest magához tértek a részvények és újra felfelé korrigált az index. A Nike mellett a hét nyertese a Sirius XM Holding, ugyanis a kiváló negyedéves jelentésével előrukkoló cég péntekre 3,51% emelkedést tudhatott be magának. A negyedéves jelentésekből kiderült, hogy a rádiógyártó és forgalmazó immár a hatodik éve tudja növelni a bevételeit. A héten bejelentésre került, hogy a Siemens és a Walt Disney cég egy kis időre még jobban megerősíti a közös munkát. Mivel a két cég 2005 óta közös fúzióban dolgozott az innováció és a kreativitás területén a csillagászati és „reneszánsz” földdel kapcsolatos geopolitikai munkákban. Kaliforniában ezen a héten egy közös pavilonban beszélt a két cég a közös munkáról.

András a beszélgetést megszakítva kért még egy hűsítő limonádét. Majd elmondta, hogy aggódik, hiszen a forint az euróhoz képest a héten megint oldalazott és látja, hogy a héten újra 309 és 310 forint között mozgott az euró keresztárfolyama.

Tájékoztattam őket, hogy a héten Mario Draghi az EKB első embere beszélt a kamatpolitikáról, ahol kijelentette, ha továbbra is javulnak a gazdasági mutatók, akkor kész módosítani a monetáris politikát. Megnyugtattam Andrást, hogy a magyar gazdasággal nincs semmi baj. A június 22-én bejelentett monetáris tanács szigorítása miatt nem tud egyelőre erősödni a magyar valuta, de a külső inflációs számaink jók és a belső forgalom és belső kereslet élénkülése viszont stabilitást eredményez. A héten tőzsdére került a magyar Waberer’s részvénye. A német tartományi inflációs adatok magasabb lettek a vártnál. Csúcson zárhat a idén a német bruttó hazai termék a müncheni Ifo gazdaságkutató szerint. Angliában a Bank Of England jelentése és a májusi adatok alapján kiderült, hogy a brit fogyasztási hitelnövekedés gyors. 10% felett maradt a növekedés és nincs szükség beavatkozásra. A font tovább emelkedett csütörtökön. A héten magára hagyták a két legnagyobb olasz bankot, a Veneto Banca-t és Banca Popolare di Vicenza-t. Mindkét bank csődöt jelentett, de az olasz kormány nem tudott előállni olyan tervvel, hogy a hiányzó 6,4 milliárd eurót visszapótolja. Mindkét bank eszközállományát az Intesa Sanpaolo viheti el jelképes áron. Kiderült, hogy a várthoz képest nem fékeződött az infláció Németországban. A héten a DAX erős lejtmenetben volt, így több hetinek megfelelő alacsony szinten, 12325 ponton zárt. A nyugat-európai részvényindexek közül a francia CAC 40 esett a legtöbbet, 1,7 százalékot. A hét nyertese az Adidas lett 2,5%-os növekedésével, míg a vesztese német gyógyszeripari óriás a Bayer. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,92 százalékkal, 20 034,50 pontra, kétheti mélypontra esett. Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 1,66 százalékos veszteségben, 5721,49 ponton zárt. Viszont jó hírt közöltem ügyfeleimmel, Kínában a feldolgozóipar júniusi teljesítményét tükröző beszerzési menedzser-index a vártnál magasabb lett, így emelkedéssel zártak az indexek.

A beszélgetés végén Dóri és András elfogyasztott egy-egy fagylaltot, majd közösen megbeszéltük, hogy a jövő héten otthonukban, Veszprémben folytatjuk a találkozót. A tárgyalást követően vidékre siettem, hiszen a családdal közös gyümölcsszedés várt rám.

Szólj hozzá