e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Nvidia és a Mercedes első járműve

Az Nvidia teljesítménye jelentősen megnőtt az idei évben, köszönhetően a videojátékok és az adatközpontok gyors növekedésének, de a vállalat egy területen elvesztette lendületét, pedig ezen a téren domináns félnek számít a piacon. A napokban viszont a Mercedes bejelentette első Nvidia kártyával támogatott járművet, az új S-class-t. Az eddigi elmondások alapján az Nvidia chipje az eddigi legkifinomultabb AI rendszert teremtette meg a Mercedes számára.

Az Nvidia részvényárfolyama ezen a héten ismét emelkedett, így 1,46%-os plusszal 522,49 dolláron zárt. A Morgan Stanley elemzői szerint az Nvidia részvényvásárlása egy jó lehetőség, hiszen mind a fundamentális, mind a technikai elemzés alátámasztja, hogy van potenciál vásárlásban. Az Nvidia domináns videokártyagyártó, de emellett a vállalat növekedési lehetőségei az automatizált intelligencia és az önjáró autók területén továbbra is erősek.

 

Az Intel új hálózatra vált

Az Intel a héten bejelentette, hogy bővíti a hardverek, szoftverek és technológiai megoldásaik kínálatát, hogy jobban lépést tudjon tartani a virtualizált rádió-hozzáférési hálózatok (vRAN) trendjével. Az Intel megállapította, hogy a hálózati infrastruktúra 2023-ra 25 milliárd dolláros üzletet jelenthet, illetve, hogy a nagyobb vetélytársak még nem kezdték meg a terjeszkedésüket ezen a piaci területen. Az Intel tervei közt főként az 5G és egy új AI rendszer bevezetése szerepel ezen hálózatba.

Az Intel részvényárfolyama ezen a héten 2,14%-ot emelkedett. Az Intel vállalat részvénye hosszútávon jó befektetési lehetőség, hiszen processzorok megjelenítése során sokat fejlődött, illetve az AMD-vel szembeni ár háborút is többször megnyerte. A vállalat hosszútávon képes fejlődni, fejleszteni és a vállalat ezen a héten megkapta az amerikai kormánytól azt a különleges engedélyt, amelynek birtokában „bizonyos termékeket” eladhat a Huaweinek.

 

A BYD új autója jól teljesít a piacon

Alig több mint két hónap alatt a BYD-a Warren Buffett milliárdos által támogatott kínai autógyártó-elektromos autója, a „Han” sorozatának megrendelései meghaladták a 40 ezret. A luxus szedánt július 12-én jelentették be, és kezdetben Kínában értékesítették. Az új Han modell 605 kilométeres hatótávval rendelkezik, és nagyjából 33.000 és 40.000 dollár között mozog az ára a piacon. A BYD egy plug-in hibrid verziót is árul valamivel olcsóbban, 30.000 dolláros áron. Szakértők szerint a BYD járműve sikeres évet fog zárni, tekintve, hogy Kínában csak a Tesla járműveivel osztozik a luxus elektromos autók piacán.

A BYD Company ezen a héten kiváló teljesítményt nyújtott így 19,89%-os emelkedést produkált, míg a BYD Electronic vállalat részvényárfolyama 7,73%-os pluszban zárt. A BYD vállalat részvénye jó lehetőség, hiszen Kína legnagyobb alternatív hajtású autókat gyártó márkája, a BYD júliushoz képest növelni tudta eladásait. A BYD az elektromos autók gyártása mellett Kína egyik legjelentősebb akkumulátor gyártója is és partnerségben állnak a Toyotával.

 

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Gilead gyógyszere

A Get Report és forgalmazója engedélyt kapott arra, hogy a Gilead Remdesivir koronavírus kezelési gyógyszerét közvetlenül a kórházaknak adják el. Alex Azar államtitkár nyilatkozatában kijelentette, hogy a szövetségi kormánynak nem kell felügyelnie a Remdesivir kiosztását, mert a gyógyszer már nem szűkös erőforrás. Hozzá kell tenni, hogy az FDA tesztek is Gilead gyógyszere mellett állnak, mely immáron az első számú készítmény az USA területén a COVID-19 ellen. A Gilead közleményében kijelentette, hogy valós időben tudja kielégíteni a Remdesivir iránti igényt az Egyesült Államokban.

A Gilead Sciences részvényei ezen a héten 0,13%-ot korrekcióztak, így a februári 62,17 dolláron zártak. a Gilead Sciences az idei évben kiemelkedő szereplő lett az egészségügyi piacon, köszönhető ez egy részben a Remdesivir nevű készítményenek. Ugyan ebből a készítményből valóban komolyabb profitot érhet el a cég, azonban hosszabb távon mégis a HIV és az onkológiai üzletág határozhatja meg a cég jövőjét.

 

A Johnson&Johnson új leányvállalata

A Johnson&Johnson bejelentette, hogy sikeresen lezárta a Momenta Pharmaceuticals, Inc. társaság felvásárlását. A 6.5 milliárd dolláros akvizícióval a Johnson&Johnson új, immunterápiás kezelésekre tett szert. A Johnson &Johnson ajánlata a Momenta összes forgalomban lévő részvényére 52,50 dolláros árat ajánlott. A felvásárlás 2020. október 1-jén fejeződött be és a Momenta a Johnson&Johnson 100% -os tulajdonában lévő leányvállalatként működik tovább.

A Johnson&Johnson részvénye ezen a héten 0,4%-ot emelkedett. A vállalat kapitalizációs tőkéje ezen a héten ismét elérte a 391,9 milliárd dollárt. A Johnson&Johnson vállalat részvénye jó befektetési lehetőség, az Egyesült Államok Egészségügyi és Humánügyi Minisztériuma bejelentette, hogy megállapodást kötött a Janssennel (a Johnson&Johnson gyógyszeripari leányvállalata) a koronavírus elleni vakcinára. A Johnson&Johsnon vállalat már közölte, hogy 2021 elején várhatóan a piacra dobja a most fejlesztés alatt álló vakcináját.

 

Az Ecolab újabb fertőtlenítőszert fejlesztett ki

Az Ecolab, a víz-, higiéniai és fertőzésmegelőzési megoldások és szolgáltatások globális vezetője forradalmian új terméket dobott piacra, hogy megfeleljen a mai, soha nem látott higiéniai kihívásoknak. Az Ecolab Sink&Surface Cleaner Sanitizer az első EPA által bejegyzett koncentrált öblítésmentes, 2 az 1-ben tisztítószer és fertőtlenítőszer, mely30 másodperc alatt képesek megölni a kialakuló vírusos kórokozókat. Az Ecolab átfogó kórházi higiéniai tapasztalatainak kihasználásával fejlesztette ki a terméket, mely öblítés nélkül alkalmazható bármely felületen. Egyértelműen ezen szektor volt az Ecolab legsikeresebb része a piacon, tekintve, hogy jelentősen megnövekedett az igény az ilyen termékekre a járványhelyzet alatt.

Az Ecolab vállalat részvényei ezen a héten 0,2%-ot emelkedtek. Az Ecolab világvezető a víz, a higiéniai és az energia technológiák, valamint a szolgáltatás területén. A cég vezetői a napokban elmondták, hogy az Ecolab átfogó kórházi higiéniai tapasztalatainak felhasználásával egyszerűbbé szeretnék tenni az éttermi higiéniai eljárásokat.

 

 

 

Telemedia vagyonkezelt kosár

 

Az Alibaba csak a digitális marketingben látja a jövőt

Az Alibaba éves Befektetői nap eseményét lezárva, Daniel Zhang a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy belső megbeszélések folytak arról, hogy az üzleti stratégiához és prioritásokhoz szükség van-e átalakításra a normalitás helyreállításához és a gazdaság újrakezdéséhez a világjárvány után. Az Alibaba jelenleg Kína legnagyobb online webshopjával rendelkezik, mely forgalma jelentősen megnőtt a COVID-19 alatt. Végül egyértelmű volt az a döntés, hogy megduplázzák azt, amivel az Alibaba 21 év alatt a legjobban teljesített, tehát az online marketing területén fognak további fejlesztéseket tenni. Zhang elmondta, hogy a fejlesztések központjában a vásárló élmény áll, illetve a termékkiszállítások felgyorsítása.

Az Alibaba részvénye ezen a héten 6,3%-ot emelkedett. Az Alibaba vállalat már alaposan megismertette termékeit a világban, hiszen az e-kereskedelemben és egyéb IT-szolgáltatások területén is világelső lett. Az Alibaba vállalat folyamatosan fejlesztette weblapjait, a raktárait átalakította, bővítette szolgáltatásait és több száz leányvállalatot alapított és riválist vásárolt fel. Azért is jó lehetőség a cég részvénye, mert az Alibaba az elkövetkező három évben 200 milliárd jüant (28 milliárd dollárt) szeretne befektetni a felhőalapú infrastruktúrájába, mert hatalmas igény mutatkozik az üzleti szoftverek iránt Kínában a koronavírus-járvány hatására.

 

A Bechtle felvásárolja a Dataformers-t

A német informatikai szolgáltató, a Bechtle bejelentette, hogy nem nyilvános összegért megvásárolja az egyedi szoftverekre és IoT-termékekre szakosodott linzi székhelyű Dataformers céget. Az adatalakítók megszerzésével a Bechtle kibővíti működését Felső-Ausztriában, ezzel képesek lesznek elérni a Bechtle ausztriai vásárlóit. A Dataformers 2019-ben 5,5 millió euró bevételt ért el. Az adatalakítók megtartják megalapozott nevüket és a Bechtle Austria leányvállalataként csatlakoznak a Bechtle Grouphoz.

A Bechtle részvényei ezen a héten 2,87%-ot emelkedtek. A vállalat részvényei jelenleg 175,9 eurón vásárolhatóak meg, ami 3 év alatt 171,24%-os emelkedést jelent. A Bechtle részvénye hosszútávon jó lehetőség, hiszen a cég az egyik vezető informatikai szolgáltató Németországban, a kereskedelmi ügyfelek számára holisztikus, hatékony informatikai koncepciókat, kiváló minőségű és olcsó termékeket és szolgáltatást kínál. Legutóbb a Bechtle éves könyveinek többlete 171 millió euró volt.

 

A Walt Disney döntése

A Walt Disney bejelentette, hogy ismételten 28.000 alkalmazottat bocsát el vidámpark-üzletéből. Ez a Walt Disney a második legnagyobb elbocsátási hulláma. A cég az újranyitott szórakoztató parkok korlátozott látogatottságát okolta. A Disney szóvivője azt is megemlítette, hogy a filmek további elhalasztása sem segít a helyzeten, mivel a Disney+ hálózatra feltöltött filmek jelentősen alul múljak a mozikban megjelenőket. Ennek ellenére a MARVEL új filmje, a napokban bejelentette Vandavision a Walt Disney+-on fog debütálni. A Disney szórakoztató parkjai Floridában, Párizsban, Sanghajban, Japánban és Hongkongban korlátozott kapacitással újranyitottak a napokban, de mindkét kaliforniai parkja zárva marad.

A Walt Disney részvényárfolyama ezen a héten 1,2%-ot korrigált. A Walt Disney idei beszámolójából kiderült, hogy összesen 11,78 milliárd dolláros árbevételt hozott. A Walt Disney 1,23 milliárd dollárt keresett, az értékesítés 18,01 milliárd dollárt tett ki a második negyedévben. A Walt Disney a harmadik negyedéves részvényenkénti nyereséget 0,08 dollár/részvény árfolyamon számolta, ami meghaladja az elemzői előrejelzéseket -0,64 USD/részvény. Az is előny lehet a cég részvényei vásárlásánál, hogy a kábel tévézés rövidtávon problémákat okoz bevételi oldalon, de hosszútávon viszont lehetőségeket kínál több sorozat joga miatt, mint a Marwell, a Star Wars és a Pixar rajzfilmjei.

 

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A VISA és a Boost Payment új megoldásai

A fizetési kártyák optimalizálásával foglalkozó Boost Payment Solutions együttműködésbe kezdett a Visaval, hogy automatizálást és rugalmasságot biztosítsanak a kereskedők és beszállítok számára. A partnerség hozzáférést biztosít a Visa ügyfeleknek az egyszerű feldolgozási programokhoz és az automatikus egyeztetési folyamatokhoz, amely elősegíti a kártya használatának bővítését. A Boost az egyetlen FinTech cég, amely kizárólag a B2B-fizetésekre összpontosít.

A Visa részvényeinek az árfolyama ezen a héten 2,13%-ot emelkedett. A Visa új és továbbfejlesztett megoldásokat indít a kereskedők és a mobilszolgáltatók adatvédelmével kapcsolatos működési kockázatok minimalizálása érdekében. A Visa egy olyan pénzügyi társaság, amelynek fő profilja bankkártyák kiadása és forgalmazása, mára a szolgáltató elérte, hogy percenként 50-55.000 fő használja boltban és online területen plasztikkártyájukat.

 

A Novo-Nordisk 0 emissziós terve

A Novo Nordisk 2020. szeptember 21-én ambiciózus célt jelentett be, miszerint 2030-ig minden közvetlen beszállítója 100%-ban megújuló energián alapuljon. Ez azt jelenti, hogy a termékek előállítása és szállítása is 0 emisszióval fog párosulni. A Novo Nordisk minden meglévő és új beszállítóval együtt fog működni a cél elérése érdekében. Ez az elkötelezettség a következő lépés a Novo Nordisk ’Circular for Zero’ környezetvédelmi stratégiájának, amely 2019 áprilisában indult el. A Novo Nordisk teljes szén-dioxid-kibocsátásának többsége az ellátási láncban keletkezik, ezért került sor ezen döntésre.

A dán Novo-Nordisk részvényeinek ára a héten 1,21%-ot korrigáltak, míg 3 év alatt így is 40,87%-ot emelkedtek. A vállalat 80 éve élen jár a cukorbetegség kezelésében. Ma a hagyományos inzulinokon túl a modern inzulinok széles skáláját kínálják a betegek számára. Minőségi inzulinadagoló eszközeik biztonságot, megbízhatóságot garantálnak. A Novo-Nordisk modern inzulinjai hozzájárulnak a hosszú távon is szövődménymentes, teljes élet lehetőségéhez, ezzel a cukorbetegek széles körében változtatva meg a diabétesz lefolyását.

 

A 3M hatalmas döntés előtt áll

A 3M Co. állítólag élelmiszerbiztonsági üzletágának eladását fontolgatja, amely az eddigi felmérések alapján 3,5 milliárd dollárt érhet. A Bloomberg számolt be a napokban arról, hogy a Maplewood-ban székhellyel rendelkező vállalat tanácsadókkal dolgozik együtt az esetleges eladáson, de még nem született végleges döntés. A 3M élelmiszerbiztonsági üzletága, amely magában foglalja a méreganyagok vagy allergének kimutatására tervezett termékeket az élelmiszer-feldolgozó létesítményekben, 341 millió dolláros árbevételt ért el tavaly, ami a vállalat teljes üzletágának mintegy 5%-a.

A 3M Company részvénye ezen a héten 0,08%-ot emelkedett. A cég törzstőkéje jelenleg 92,4 milliárd dollár. A vállalat több, mint 55.000 terméket gyárt és forgalmaz, köztük egészségügyi termékeket, maszkokat, tűzvédő anyagokat, fogászati segédeszközöket, de ezenkívül erősek a ragasztóanyagok, csiszolóanyagok elektromos berendezések és áramkörök gyártásában. A 3M Company részvényei most alacsonyabb áron, azaz 160,40 dollárral kereskednek, de az elemzők szerint tartásra javasolt, illetve a következő negyedévre a Zacks elemzői szerint 166,93 dolláros árfolyam várható.

 

 

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Shell zöldebb útra tér

A Royal Dutch Shell vállalat a napokban jelentette be, hogy az elmúlt 25 év legalacsonyabb szintjére esett vissza az olaj értékesítésének mértéke, ezzel fontolóra vették a zöldebb megoldások prioritását a jövőre nézve. Európai társaival együtt a Shell átalakulásba fog kezdeni, hogy tisztább, zöldebb társasággá váljon. A Shell és társai küzdenek a koronavírus-járvány globális keresletre és olajárakra gyakorolt hatásával, a vállalat a második világháború óta először csökkentette osztalékját, valamint a tőkekiadásokat.

A Royal Dutch Shell vállalat részvényei soha nem látott alacsony árfolyamon zártak, így hétvégére 5,76%-ot estek a vállalat részvényei. Már több európai elemzőház szerint elérte azt a szintet az árfolyam, hogy intézményi befektetők mellett lassan megjelenhetnek a minőségi kisbefektetők a cégnél. A vállalat részvénye januárban 27,6 euró volt, mostanra ez 10,54 euróra esett vissza. A Deutsche Bank szerint a Shell vállalat, még így is egy stabil osztalékfizető európai cég és az egyik olyan vállalat amelynek részvénye a legjobban követi az olaj mozgását a cégek közül.

 

A Sanofi gyerekeknek biztosít oltást

A Sanofi Pasteur India, a Sanofi gyógyszergyár vakcinákat gyártó egysége úgy nyilatkozott, hogy a négy fő betegség , a diftéria, a pertussis, a tetanusz és a gyermekbénulás elleni védőoltást szeretne biztosítani az óvodások számára az Indiában. A „Tetraxim” nevű négy az egyben vakcina az injekciók számának csökkentésével növeli a kényelmet és javítja a gyermekek oltásának metódusát, valamint csökkenti a szülői szorongást. A cég adományként világszerte 63 millió adagot oszt szét a készítményből.

A Sanofi S.A. részvénye ezen a héten 0,47%-ot korrigált. Július végén a Sanofi és a GlaxoSmithKline által közösen fejlesztett vakcina finanszírozásába is beszállt az amerikai állam 2,1 milliárd dollárral. Illetve a Sanofi összesen több, mint 7 milliárd forintból, 1,2 milliárd forintos állami hozzájárulással bővíti miskolci üzemét és ezzel Európa egyik legmodernebb fecskendőgyára jön létre.

 

A BASF és a CDC 25 éves kapcsolata

A BASF és a neves CDC szántóföldi növénytermesztési szervezet között már 25 éves partnerség áll fenn. Több, mint 12 millió dollár értékben a BASF már befektetett a növénygenetika kutatásába és fejlesztésébe, a létesítmény-fejlesztésekbe, valamint az új búzafajták értékesítésébe az elmúlt két évtizedben a CDC-vel közösen. Az új tervek szerint a cél egy továbbfejlesztett növénynemesítő létesítmény építése, csökkenteni szeretnék a növények termesztésének idejét, ezzel költséghatékonyabb megoldást biztosítva. A BASF álláspontja szerint a növénytermesztés fejlesztése kulcsfontosságú a föld számára.

A BASF részvényeinek árfolyama ezen a héten 5,05%-ot erősödött. A BASF osztalékfizetése messzemenőig a legmagasabb, hiszen éves szinten 6,34%-ot fizet befektetőinek. Az is csábító lehet a befektetőknek, hogy ismét likvid tőkéhez jutott a BASF, hiszen lezárta Construction Chemicals üzletágának eladását a Lone Star, a globális magántőke-társaság egyik leányvállalatával. A vételár készpénz és adósságmentes alapon 3,17 milliárd euró lett. A BASF 1990-től folyamatosan jól teljesít a tőzsdén, mivel termékeit nemcsak megújítja, hanem az utóbbi időszakban több millió eurót fordít környezetvédelemre és társadalmi felelősségvállalásra.

 

 

 

Egyedi Részvények:

 

A Samsung Electronics részvénye 10%-ot emelkedett egy hónap alatt

A Samsung a legnagyobb dél-koreai óriás ipari konglomerátum, melynek bevételei a dél-koreai GDP 20%-át teszik ki. A cégcsoport az ország exportjának egyötödéért felelős. Leányvállalata, a Samsung Electronics bevételei alapján 2009-ben a világ első számú technológiai cége volt, 2012-ben az Apple mögött a második lett mind a bevétel alapján, mind a mobiltelefonpiacon. A Samsung C&T építette a világ legmagasabb épületeit, például a Burdzs Kalifát, a Petronas-ikertornyokat és a Taipei között.

A Samsung Electronics szeptember elején közölte, hogy 6,64 milliárd dolláros megbízást nyert vezeték nélküli kommunikációs megoldások biztosítására az Egyesült Államokbeli Verizon megbízásából, így a dél-koreai cég jelentős lépést fog megtenni a következő generációs 5G hálózati piacán. Elemzők szerint a Samsung globális kilátásai hálózati üzleti tevékenysége tekintetében javultak az Egyesült Államok szankciói nyomásai miatt kereszttűzben levő rivális Huawei ellen. Az egyik koreai elemző cég szerint a Samsung részvényei a következő évben 40% feletti árfolyamemelkedést is elérhet. A cég szerint az okostévékészülékek és az okostelefonok értékesítése a közeljövőben hirtelen fellendülhet és a folyamatos informatikai fejlődés lendületet ad a chip-részlegben is a Samsung-nál. Összességében a Daiwa Capital Markets elemzői arra számítanak, hogy a Samsung 65,2 billió koreai wont (54,86 milliárd dollár) bevételt könyvelhet el, így 23%-kal növekedhet az előző negyedévhez képest és ez 5%-os éves növekedést jelent majd. A Samsung szóvivőjének előrejelzése szerint az üzemi eredmény 10,5 billió koreai won (8,83 milliárd dollár) lehet, ami 29%-kal magasabb az előző negyedévnél és 35%-kal magasabb a 2019 ugyanezen időszakához képest. Ez meghaladja a piaci elvárásokat.

A Samsung Electronics részvényei ezen a héten 1,62%-ot, míg az elmúlt egy hónap alatt 10,60%-ot emelkedtek.

 

Az Adobe Inc. vállalat kiváló teljesítménye

Az Adobe System-ről elsőre egy pfd készítő, adatfeldolgozás, jut eszünkbe. Az Adobe Inc. amerikai szoftverfejlesztő cég. Székhelye a kaliforniai San Joséban található és 1982-ben alakult, de már 1989-ben tőzsdére került. A cég digitális nyomdai előkészítő szoftvereivel Photoshop, Illustrator, InDesign lett ismert, majd web-tartalom előállító alkalmazásaival Dreamweaver és Flash vált iparági meghatározó tényezővé. A vállalat digitális média és marketing kampányok létrehozására használt szoftvereket értékesít. Felhő dokumentumtárolási megoldásokat is kínál. Az Adobe leginkább kreatív szoftvercsomagjáról ismert, amely a Photoshop fotószerkesztő szoftver szabványát tartalmazza, de az Adobe sokkal többet kínál, mint a képszerkesztő szoftver. Az Adobe-ot már az alapítása évében meg akarta vásárolni az Apple, ám az ötmilliós vételi ajánlatát visszautasította a két alapító. Az Apple így csak az Adobe 19 százalékát és öt évre a PostScipt licenc használati jogát szerezte meg a becsült piaci ár ötszörösén, ezért lett az Adobe a Szilícium-völgy első olyan cége, amely már az első évében nyereséges volt. Néhány további felhasználási eset szintén növelte az előfizetők számát. Az Adobe Inc. 30 millió hallgatónak biztosított otthoni újítást és felhőszolgáltatást a Creative Cloud szolgáltatásával, és a tanároknak távoktatási támogatást nyújtott a karantén időszakában. Az Experience Cloud szegmens digitális marketing szoftvereket értékesít marketingkampányok hangszerelésére és a hirdetések elérhetőségének nyomon követésére. A Document Cloud PDF szoftvereket, valamint dokumentum digitalizálási és tárolási megoldásokat értékesít. A második negyedévben rekord bevétel származott a cég Document Cloud-jából, amely az Adobe Cloudhoz hasonlóan segíti a távmunkát. Összességében az Adobe a nehéz gazdasági helyzet ellenére is erős negyedévet tudhat magának. Az Adobe sikerének kulcstényezője az volt, hogy a vállalat termékportfóliójában átállt egy előfizetői szoftvermodellre. A szoftver előfizetésként történő értékesítése során a felhasználók többsége folyamatosan fizetett a termékekért, növelve ezzel a társaság bevételeinek futási arányát, az évesített visszatérő bevétel (ARR) alapján mérve.

Az Adobe Inc. részvénye ezen a héten 0,16%-ot korrigált, míg az elmúlt 1 év alatt 79,63%-ot. Az Adobe Inc. részvénye egy jó lehetőség, hiszen a cég folyamatosan jelen van az életünkben a pdf és a photoshop használatával. Az Adobe a szoftveripar több különböző részén van, ez bizonyos diverzifikációt biztosít arra az esetre, ha az egyik piaci szegmens gyengülne.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá