Hírlevelek

8.heti gyorsjelentés- Biztos tudtad, hogy Görög és Oroszország jó minősítést kapott, de azt biztos nem, hogy kínai lett a Daimler

By február 27, 2018 március 26th, 2020 No Comments
Kiderül, hogy Görög és Oroszország jó minősítést kapott és hogy kínai lett a Daimler. A héten vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg a tengerentúlon, négy napon keresztül folyamatosan erősödött a dollár az euróval szemben.

Simon és Margit nemrég keresett meg Gréta ajánlásából, mert az egyik televíziós vetélkedőn 8 millió forintot nyertek és ezt szeretnék befektetni középtávon. A házastársak Hódmezővásárhelyen dolgoztak őstermelőként. Szombatra beszéltük meg a találkozót a lakásukon. Miután délelőtt megérkeztem a tágas négy szobás lakásukba és megittunk közösen egy finom, habos kávét, rátértünk jövetelem céljára. Elmondták, hogy minimum 5 évre fektetnének be pénzüket, akár kockázatosabb banki és technikai papírokba. A konstruktív konzultáció után Margit az amerikai gazdaságról érdeklődött. Tájékoztattam őket, hogy a héten vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg a tengerentúlon, négy napon keresztül folyamatosan erősödött a dollár az euróval szemben. A munkanélküliségi adatoknál láthatjuk, hogy 7000 fővel csökkent a tengerentúlon a munkanélküliség. A hét elején a Wal-Mart negyedéves jelentéséből kiderült, hogy visszaesett a kereslet, illetve az online kereskedelemben lassan nőttek a bevételek az amerikai vállalatnál, emiatt nagy mínusszal zárt a cég részvénye a hét végére. A tőzsdéket a FED most megjelenő jegyzőkönyve befolyásolta negatív irányban, ugyanis kiderült, hogy a döntéshozók kedvezőnek látják az amerikai gazdaság növekedési kilátásait, ami a befektetők szerint egyenes út a további kamatemelések számára. Ezen a héten nagyot menetelt, a McDonald’s illetve nagyot emelkedett az Apple és a Facebook részvénye. A héten megint meglepetéseket láttunk a Netflix vállalattól, ugyanis a streeming szolgáltató elkezdett a fiatalok felé nyitni, illetve régi Oscar díjas filmek levetítését kezdte meg. A Netflix vállalat papírjai a héten csúcson, azaz 285,93 ponton zártak. A Barcleys Bank 4,4%-ot emelkedett miután a bank bejelentette, hogy jövőre több mint duplájára emelné a részvényenként kifizetett osztalékot, annak ellenére, hogy a vállalat a lezárt üzleti évben 1,9 milliárd fontos veszteségről számolt be. A héten az arany nem tudta tartani a versenyt, 1,41%-ot esett az árfolyama. Szaúd-Arábia nyilatkozatott adott ki pénteken, amelyben ismételten kérték a termelés visszafogását az olaj területén. Péntekre hatalmasat erősödött a Brent és a WTI típusú kőolaj ára.

Európában osztalékot emelt a S.A.P. (a világ egyik legnagyobb szoftver és vállalatai irányítási cége), így a vállalat osztaléka 1,4 euróra emelkedett részvényenként. Görögországot a Fitch Ratings B mínuszról B-re minősítette fel, így azt láthatjuk, hogy stabilizálódhatnak a hozamok görög államkötvényeknél. A másik jó hír pedig, hogy Oroszországot visszaemelte befektetésre ajánlott kategóriába pénteken a Standard&Poor’s. A felminősítés miatt az eddigi pozitív kilátás stabilra tudott módosulni. Ügyfeleimet azért én is megleptem azzal a hírrel, hogy 9,9 milliárd dollár értékű, azaz 10% részesdést szerzett a Geely Automobily a német Daimler cégben-melyet Li Shufu jelentett be. Így a Mercedes nagyrészt kínai kézbe került, megelőzve a kuvaiti befektetési hatóságot, amely a cég csak 6,8%-át birtokolja. Kiderült, hogy a vártnál magasabb árbevételt ért el a Deutsche Telekom, 19,2 milliárd eurós árbevétele meghaladta az elemzői várakozásokat. A héten megjelentek a beszerzés menedzserindexek, amelyek kiváló számokról, de mérséklődő ütemről adtak tanúsítványt. A francia óriás, az Orange számai hét középén jelentek meg, és kiderült, hogy nem voltak olyan rosszak, mint egyes piaci szereplők várták. Az Orange a héten 3,19%-ot emelkedett. 1%-ról 1,4%-ra emelkedett az infláció Japánban tájékoztattam Simonékat, mivel Simon erősen érdeklődött a japán gazdaság után is.

A beszélgetés után elfogyasztottunk még egy-egy habos kávét, majd elköszönve siettem haza az alpesi sí nyolcad döntőjére, ahol a magyar versenyzőknek a svájciakkal versenyeztek.

Szólj hozzá

Küldjön üzenetet!