Egyedi részvények

Több, mint 21%-ot emelkedett a Nike, a kereskedelmi háború ellenére

By 2019.08.21. július 2nd, 2020 No Comments
A Nike története a Blue Ribbon Sports történetével kezdődött 1964-ben. A Nike már 1999 novembere óta az amerikai tőzsde tagja.

Phillip Knight, a cég társalapítója a Dimension 6 nevet ajánlotta a cég alapításakor 1971-ben, miközben Jeff Johnson a cég egyik első alkalmazottja Nike-val álmodott. Végül is az amerikai székhelyű vállalatot Nikéről, a győzelem görög istennőjéről nevezték el. A Nike-nál sosem a marketingre törekedtek, hanem a hivatásos sporttevékenység ruházatára és a cipőkre fektették a hangsúlyt.

A Nike története során számos ruházatot és cipőt gyártó céget vásárolt fel, ezek közül néhányat azóta értékesítettek. Első akvizíciója a Cole Haan, egy előkelő cipőgyártó társaság volt. 1988-ban és 1994-ben megvásárolta a Bauer Hockey-t, majd 2002-ben megvásárolta Hurley International szörfözési ruházati céget. 2003-ban a cég 309 millió USD-t fizetett, hogy megvásárolja a Converse céget. 2004-re szinte minden nagynevű vállalat a zsebében volt, köztük az Umbro is.

2018-ban 19 milliárd nettó bevétellel rendelkezett. 2017 illetve 2018 óta inkább az online kereskedelem felé fordultak. A vállalat székhelye Beaverton városa, ami Washington megyében található. A vállalat ruházatainak kb. 27%-át Kínában gyártja, a tarifák emelésének ismétlődése valódi problémát jelent az ellátási láncában és a kereskedelmében. A vállalat proaktívan foglalkozik ezzel a kérdéssel, és lassan tovább fokozza tevékenységét, így Kínából Vietnamba helyezi át telephelyeit.

A Nike részvényének árfolyama három év alatt 41,87%-ot emelkedett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá