Telemedia részvénykosár

Az Apple bejelentette negyedéves eredményeit

By 2020.11.03. No Comments
Az Apple ezen a héten a negyedik negyedéves eredményről számolt be, amely kissé meghaladja a Wall Street-i várakozásokat, de a társaság még így sincs megelégedve az elért eredménnyel.

Az iPhone-eladások több mint 20%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához képest és ezt még tetőzi a kialakult helyzet az új készülékek körül, melyek mostantól nem tartalmazzák a töltőt, mint alap hozzávalót. Ezzel együtt a vállalat bejelentette, hogy késlelteti előrejelzéseit az iPhone 12 eladásoknál. Az Apple részvényei több mint 4%-kal csökkentek a kiterjesztett kereskedés során. Tim Cook viszont bejelentette, hogy az 5G funkció jelentősen előre lendíti majd az új készülékek eladásait.

A vállalat részvényei ezen a héten 5,37%-ot estek. Az Apple vállalat a gazdasági bizonytalanság ellenére is több millió ügyfelet tudott megszólítani, az Apple iPhonok és MacBook-ok eladása virágzott. Az Apple pénzügyi vezetője, Luca Maestri elmondta, hogy abban az időszakban amíg a koronavírus velünk van, addig az iskolásoknak szükség van MacBookra, így az eladási számok nemcsak az elmúlt időszakban voltak jók, hanem valószínűsíthetőleg a következő negyedévben is. A vállalat részvényeinek vásárlása hosszútávon a technikai kihívások és a felhőszolgáltatás, illetve a mobileladások miatt jó lehetőség.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá