e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Szárnyalnak a Tesla részvények

Az első legkeresettebb részvény 2020-ban a Tesla papírja volt, amely Norvégiában is jó számokat hozott. A tőzsdei kereskedéseket tekintve átlagosan 18 milliárd dollárnyi Tesla részvény forog naponta a tőzsdén, jócskán megelőzve a második helyezett Apple-t. Ezen tények alapján nem lehet véletlen, hogy idén 731%-ot emelkedett a Tesla részvények árfolyama. A cég bekerült 2020.12.21-én az S&P 500 tőzsdeindex-be hatodik legértékesebb amerikai vállalatként, 658,8 milliárd dolláros piaci kapitalizációval. Elon Musk 2021. január 7-én hivatalosan is a világ leggazdagabb embere lett, megelőzve az Amazon vezérigazgatóját, Jeff Bezos-t. A Model Y megjelenésével a szakértők nagyobb sikert jósolnak a Tesla számára a 2021-es esztendőben.

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten 6,12%-ot korrigált. A Tesla 17 éves fennállása alatt felvette a harcot a Mercedes, a Ford, illetve a General Motors autóival. A legnagyobb Tesla riválisok megjelenése ellenére a cég nemcsak az első amerikai autóipari vállalat lett piaci kapitalizációja miatt ezen időszakban, hanem jelenleg a világ legnagyobb elektromos autózási vállalata is. A tavalyi év vízválasztó pillanat volt a Tesla számára, amikor piaci kapitalizációja 600 millió dollárra emelkedett. Idén ez már elérte a 769,8 milliár dollárt.

 

Az Intel megtörte a csendet

Az Intel a héten tartotta meg évi első online konferenciáját, melynek keretében ismertette a 2021-es terveit. A vállalat ez elmúlt időszakban igen kevés információt nyújtott a közösség számára, viszont ezzel veszélyeztette a helyzetét a piacon, az AMD és az Nvidia ellen. Az Intel nemcsak új biztonsági rendszerrel állt elő, hanem négy új processzorcsaládot jelentett be. A Tiger Lake széria az Intel eddigi legerősebb processzor családja lehet a szakértők elmondása alapján.

Az Intel részvényárfolyama ezen a héten 11,48%-ot emelkedett. A bevételei szerint az Intel továbbra is a világ legnagyobb chipgyártója. A vállalat vezetősége a napokban kijeentette, hogy komoly előrelépést tettek a 7nm-es technológia területén. A cég kilátásai 2021-re kiválóak, ezért a vállalat részvényeit érdemes hosszútávra vásárolni.

 

Az Alibaba nem került tiltólistára

A Trump kormány a héten úgy döntött, hogy megtiltja az amerikaiaknak, hogy befektessenek számos kulcsfontosságú kínai internetes cégbe. A bejelentés után az Alibaba részvényárfolyama 3,3%-kal emelkedett, mivel a cég nem került fel az USA tiltólistájára. Az Alibaba mellett a Tencent Holdings és a Baidu sem kerültek fel az USA listájára. A Tencent 3%-kal 80,80 dollárra emelkedett, míg Baidu 5,1%-kal 249 dollárra ugrott. Az elmúlt hetekben a Külügyminisztérium és a Védelmi Minisztérium illetékesei megvitatták az Egyesült Államok beruházásai számára tiltott vállalatok feketelistájának bővítését, a kínai katonai és biztonsági szolgálatokhoz fűződő állítólagos kapcsolatok miatt. A hivatalos közlemény szerint a Pénzügyminisztérium blokkolta a Pentagon erőfeszítéseit az Alibaba, Tencent és Baidu kitiltására, azzal az indokkal, hogy segítették a katonaságot.

Az Alibaba részvényei ezen a héten 3,08%-ot emelkedtek. A vállalat két évtizede vezető a webshop-ok és felhőszolgáltatás területén. Erre az évre az elemzők 8-12%-os emelkedést várnak a cég részvényeitől. Az Alibaba és a szerencsejátékok nyertese, vagyis a Tencent Kína két legértékesebb tőzsdén jegyzet vállalatának számítanak, együttes piaci értékük 1,3 billió dollár.

 

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Amgen és az EVOQ együttműködése

Az Amgen a héten együttműködést írt alá a michigani székhelyű EVOQ Therapeutics céggel. A két cég a hivatalos közlemények szerint autoimmun rendellenességek kezelésére szolgáló gyógyszerek felfedezésére és fejlesztésére fog közös erőfeszítéseket tenni. Az Amgen 240 millió dollárt fizet előre az EVOQ-nak a későbbi értékesítések után fizetendő jogdíjak mellett. Az EVOQ gyógyszerét az Egyesült Államokon kívül több mint 50 piacon engedélyezték és az Egyesült Államokban legalább 2028-ig szabadalmi oltalommal rendelkezik.

Az Amgen jól teljesített, hiszen részvényei 2,94%-ot emelkedtek ezen a héten. A vállalat részvényei ezen a héten 245 dollár felett zártak. A cég arra törekszik, hogy az egészségügy területén jelentős szerepet tudnak betölteni és hosszútávon szeretnék megtartani piacvezető pozíciójukat. Az Amgen még mindig az élen marad a gyógyszergyártásban, hiszen működési költségét csökkentve az Egyesült Államok területén kiváló szolgáltatást biztosított 2020-ban és szakértök szerint idén is.

 

Az Ecolab bővíti indiai gyárát

A minnesotai székhelyű Ecolab 9 millió dollárt fektet a Huntington-i üzembe, hogy bővítve ezáltal tevékenységét. A víz-, higiéniai és fertőzésmegelőzési szolgáltatásokra szakosodott vállalat szerint a városban szükséges, mind a gyártási, mind az elosztó létesítmények kibővítése. Az Ecolab Indianában főként szappanokat és fertőtlenítőszereket gyárt, amelyeket egészségügyi intézményekben, szupermarketekben és éttermekben használnak.

Az Ecolab részvényárfolyama ezen a héten 4,96%-ot korrigált. Viszont az Ecolab és a Water.org együttműködésének köszönhetően Indiában javították a tiszta víz elérhetőségét és azt, hogy a szegényebb réteg is könnyebben férjen hozzá a fertőtlenítőkhöz. Az Ecolab vezető a víz, a higiénia és az energia technológiák, valamint a szolgáltatás terén. A vállalat nemcsak Amerikában, hanem számtalan más országban erős lábakon áll, miközben erős likvid tőkével rendelkezik.

 

A Dentsply Sirona új termékkel gazdagodik

A Dentsply Sirona bejelentette, hogy megvásárolta a Byte cég egyik kiemelkedő termékét, mely egyszerű megoldást nyújt azok számára, akik mélyharapásban szenvednek. A Byte főként otthon használható prémium hígéniás termékek gyártására szakosodott. A Reuters szerint a vételár 1,04 milliárd dollár készpénz volt. A Byte a termékét orvos által irányított ellátásként titulálja, amely kiváló eredményeket nyújt az enyhe vagy közepesen súlyos fogszabályozót igénylő betegek számára.

A 2018-19 legkiválóbb cége, a Dentsply Sirona részvényárfolyama ezen a héten 0,45%-ot emelkedett. Á világ legnagyobb professzionális fogászati termékeinek és technologiáinak gyártója 132 éves múltra tekint vissza. Ezalatt az időszak alatt a lehető legnagyobb innovációt fektette a szolgáltatásaiba és a fogászati iparába.

 

 

 

Telemédia vagyonkezelt kosár

 

Az Apple és a Hyundai partneri megállapodása

A Korea IT News azt állította, hogy vagy elkezdik az elektromos járművek gyártását egy Georgia állambeli gyárban, amely a Hyundai Motor Group leányvállalatának, a Kia Motorsnak a tulajdonában van, vagy befektethetnek egy új létesítménybe az Amerikai Egyesült Államokban, amely akár 400.000 járművet is képes előállítani évente. A jelentés megemlítette azt is, hogy az „Apple Car” „béta verziója” 2022-ben megjelenhet. A Reuters a múlt hónapban arról számolt be, hogy az „Apple Car” gyártása 2024 körül kezdődhet meg. Felmerült, hogy az Apple tárgyalásokat folytat a Hyundai-jal, először a múlt héten jelent meg, amelyek arra utalnak, hogy az Apple-nek van egy újabb fejlesztése, de most az autógyártóval együttműködve tervezi elektromos járművek gyártását és akkumulátorok fejlesztését a technológia és a szükséges gyártási lehetőségek magas költségei miatt. Bár az utóbbi napokban esett az Apple árfolyama, 1 hónapos intervallumban nézve 6,6%-os emelkedésről van szó.

Az Apple fejlesztési mellett figyel az eladási számokra, de ezen a héten részvényárfolyama 3,72%-ot korrigált. A Bloomberg jelentése szerint az Apple új továbbfejlesztett MacBook Pro-okat tervez még ebben az évben forgalmazni. A vállalat részvényei 3 év alatt 187,18%-ot emelkedtek. Amint a vállalat az első 5G iPhone-jaival egy jelentős frissítés korai szakaszába lép egyre több nagybefektető vásárolhatja meg a cég papírját. A Morgan Stanley legfrissebb jelentésében 19 kiváló befektetési alap körülbelül 670 millió dollárt fektetett be a technikai titánba.

 

A Fiserv a Capital One megállapodással kibővíti az ATM hálózatát

A megállapodás több mint 1500 Capital One banki lehetőséget ad hozzá a Capital One kirendeltségeihez. A Capital One 360 Checking ügyfelek korlátlan, felármentes tranzakciókat hajthatnak végre országosan 34.000 további MoneyPass ATM-en.

A Fiserv új vezérigazgatója nem fogadta jól ezt a hetet, hiszen a cég papírjai 7,36%-ot estek. A Fiserv egyik szegmense a fintech cég viszonylag jól tejesített az előző negyedévben. Viszont a cég mindent megtesz, hogy 2021 év végére olyan magas árfolyamon legyenek a vállalati részvények, mint 2019-ben. A vállalat folyamatosan újít, illetve alkalmazkodik a megváltozott piachoz. A Fiserv néhány napos intervallumban csökkenő trendet, néhány hetes időszakban pedig oldalazást mutatott. Ugyanakkor féléves távlatban 11,71%-os emelkedésről beszélhetünk.

 

Az Amazon és a Facebook figyelmeztette a személyzetet a biztonságukat fenyegető, technikai jellegű veszélyekre

Az Amazon Web Services (AWS) munkatársainak azt mondták, hogy „legyenek éberek”, miután a cég eltávolította a Parlert (szociális hálózati szolgáltatás) webtárhely-szolgáltatásából. Az alkalmazás népszerű Donald Trump elnök néhány támogatójának körében. Arra is utasítást kaptak a Facebook munkatársai, hogy az amerikai elnök beszámolójának betiltását követően ne viseljenek nyilvánosan cégmárkás ruházatot. A társaság szerint nagy aggodalomra adnak okot a polgári zavargások és az amerikai kongresszus ostroma.

Nemcsak, hogy az Amazon nehezen, de jól kezeli a különböző helyzeteket, ez meg is látszik, hiszen a nagyfokú emelkedés után 2,46%-ot korrigáltak a cég részvényei. Egyre kisebb hektikusággal oldalazásban mozog az Amazon árfolyama, ha felfelé mozdul el, akkor akár a 3600 dolláros szint lehet a következő csúcs. A Seeking Alpha szerint a vállalat jelenleg alulértékelt és 2021 év második felére a cég bevételei elérheti a 435,3 milliárd dollárt. Ezenkívül azt várják, hogy a vállalat részvény EPS értéke valószínűleg 60,52 dollárra fog javulni, így vásárlásra javasolják a cég papírjait.

 

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A L’Oreál fejlesztése

L’Oréal által bejelentésre került, hogy az állati szőrmék használatát ezentúl mellőzi a termékeiben. A L’Oréal Group a világ legnagyobb kozmetikai és szépségápolási vállalata, globális portfóliójában jelenleg 36 márka található. A L’Oréal mellett 100 másik cég, például a Sephora, a NARS és a Morphe is betiltotta a borz hajkeféket. A keféket nem szükséges állatokon tesztelni, de maguk a sörték tenyésztett vagy leölt állatokból származnak. A L’Oréal állati szőrkefékkel kapcsolatos közelmúltbeli tilalma bizonyítja, hogy a kozmetikai és szépségipar jelentős előrelépést tett a vegán megközelítés felé.

A L’oreal amely az online kereskedelemben látja a jövőt Indonéziában is terjeszkedik. A L’oreal részvényárfolyama ezen a héten 2,64%-ot korrigált. A L’oreal eltökélt abban, hogy az Yves Saint Laurent kozmetikai termékcsaládját mind Indonéziában és a feltörekvő országokban is közkedveltté tegye. Ezért a 2020-ban megjelent terméke a Perso ára megfizethető lesz, csak 299 dollárért lehet megkapni azokat a kozmetikai termékeket, amely nem hiányozhat egyetlenegy nő otthonából sem. Ebben a termékben három folyékony rúzs is található és egy gombnyomással egy olyan egyedi rúzsszint hozhatnak létre, amely egyedülálló a piacon és minden nő álma. Ráadásul a terméket ecsettel is felviheti a felhasználó, mely ecset mágnessel csatlakozik a Perso oldalához.

 

A McDonald’s megszabadul a káros vegyi anyagoktól

A McDonald’s nemzetközi gyorséttermi óriáscég a napokban új fenntartható csomagolási kötelezettségvállalást jelentett be, amellyel megtiltja a mérgező vegyi anyagok (PFAS) felhasználását a csomagoló anyagaikban. A vállalat kijelentette, hogy 2025-ig globálisan el fogják távolítani az összes hozzáadott fluorozott vegyületet a csomagolóanyagaikból. A McDonald’s bejelentését megelőzi, hogy széles körben forgalmazott Big Mac csomagolásában megtalálták az nagy mennyiségben azonosították az említett vegyi anyagot. A cég éves bevétele 2019-ben 21 milliárd dollár volt, világszerte pedig már több, mint 38.000 McDonald’s étterem működik.

A McDonald’s a koronavírus miatt bővíteni szeretné online lehetőségét, ezért beruházásokat tervez a jövőben. A vállalat részvényárfolyama ezen a héten 2,76%-ot korrigált. A McDonald’s egyik legnagyobb ellenfele Amerikában a Chipotle Mexican Grill, amely az utóbbi időszakban az egészséges étkezés felé fordult, a McDonald’s is próbálja hasonló ételekkel a fogyasztók megváltozott igényeit kielégíteni. Az elemzők 80%-a javasolja, hogy step by step megoldással még az első félévben vegyenek a befektetők McDonald’s részvényéből.

 

A Visa lépései az USA Capitoliumában történt káoszt követően

A Visa január közepén közölte, hogy politikai akcióbizottsága a múlt héten ideiglenesen felfüggesztette az összes adományt, melyet politikai célokra szántak, még a Trump kormány számára. Számos vállalkozás kijelentette, hogy felfüggesztik az adományokat azok számára, akik a múlt héten szavaztak Joe Biden megválasztott elnök győzelmének érvénytelenítésére. A hivatalos közlemény alapján a Visa nem tűri, hogy termékeiket illegális tevékenységre használják, így a bankokhoz fordult, hogy azonnal kezdjék meg a felülvizsgálatokat a felhasználók körében. A lépésre azután került sor, hogy Donald Trump amerikai elnök támogatói megrohamozták az Egyesült Államok Capitoliumát.

A Visa a zöld útja mellett sokat foglalkozott fejlesztéssel és átalakítással. A Visa részvényei ezen a héten 6,43%-ot estek. A Visa január 28-án közli negyedéves jelentését. A vállalat kapitalizációs tőkéje jelenleg 341,2 milliárd dollár, a cég 2008-tól található meg a New-York-i tőzsdén és az utolsó 3 év alatt 67,87%-ot emelkedtek a vállalat részvényei.

 

 

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Novartis és az SGS partneri kapcsolata mentett meg 100 munkahelyet

Mintegy 100 munkahelyet sikerült megmenteni a gyógyszergyár Novartis cork-i létesítményében, miután megállapodást kötöttek a svájci multinacionális SGS vállalattal. A Novartis 2019-ben jelentette be létszámleépítési terveit, miszerint a globális szerkezetátalakítás részeként legfeljebb 320 főt elbocsátanak a Ringaskiddy campuson dolgozó 550 főből. Az elbocsátásoknak 2020 közepétől kellett volna elkezdődniük. Az SGS a héten nyilatkozatában jelentette be, hogy megvásárolta a Nemzetközi Szolgáltató Laboratóriumot (ISL), amely a Ringaskiddy létesítmény része és analitikai szolgáltatásokat nyújt gyógyszerészeti termékek és anyagok számára. Az SGS ezzel 100 képzett szakembert átvenne a Novartistól, megőrizve azok munkahelyét.

A Novartis digitalizációja fellendülést hozott a cégnek, így a részvényárfolyama a héten 2,77%-ot erősödött. A Novartis társaság részvényei 0,5%-kal csökkentek az ipar elmúlt évi 3%-os növekedésével szemben. A Novartis-nak olyan leányvállalatai vannak, amik hatalmas növekedésnek indulhatnak 2021-ben, mint a Sandoz.

 

A Pfizer vakcinája

Kínai egészségügyi szakértők felszólították Norvégiát és más országokat, hogy függesszék fel az mRNS-alapú COVID-19 vakcinák használatát, különösen az idősek körében. A Pfizer vakcinája szintén ezen oltóanyag csoport körébe tartozik. A kínai szakértők 23 halálos áldozatot azonosítottak (ezt azóta a Pfizer és más szakértők is cáfolták) Norvégia területén, akik a vakcina miatt vesztették életüket. Egy kínai immunológus szerint a vakcina tesztelésére több időt kellett volna szánni. Norvégia december végén tömeges oltási kampányt indított, amelynek során a legidősebb állampolgároknak ajánlottak oltást, köztük a 85 évnél idősebbnek is. Eközben a világ többi országában is sürgősségi felhasználást adtak ki a Pfizer vakcinájára.

Mivel a Pfizer vakcinája zöld utat kapott, Európa egyre több rendelést ad le az oltásra, viszont ezt az amerikai vállalat nem mindig tudja követni, illetve a jelenlegi bővítések is lassítják a termelési folyamatot. A héten 1,16%-ot korrigált a Pfizer részvénye. A Pfizer-nek régebben több vesztesége volt, de most a BioNTech-kel együttműködve dolgozik az új Covid 19 vakcinán. A két partner idén várhatóan 14 milliárd dollár vagy annál nagyobb eladást oszthat meg egymás között a rendkívül hatékony vakcinájuknak köszönhetően.

 

A Sanofi megalakítja Európa legnagyobb API vállalatát

A Sanofi bejelentette jövőbeli vezető európai vállalatát, az EUROAPI-t, amely aktív gyógyszerészeti összetevők (API) fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával fog foglalkozni. Az EUROAPI képviseli a „made in Europe” gondolkodást, és a szakértők szerint 2022-re várhatóan körülbelül egymilliárd euró árbevétellel fog rendelkezni. A betegellátást kritikusan befolyásoló, a közelmúltban növekvő gyógyszerhiány kezelésére az EUROAPI további API-ellátási kapacitásokat biztosít Európának. A Sanofi leányvállalata emellett az EU-n kívüli egészségügyi cégekkel is tartani fogja a kapcsolatot. Emellett a  Sanofi bejelentette Karl Rotthier a Centrient Pharmaceuticals vezérigazgatójának a kinevezését az EUROAPI jövőbeli vezérigazgatójává.

A Sanofi S.A. részvényárfolyama ezen a héten 2,19%-ot menetelt felfelé. Több újsághír számolt be tavaly arról az EU 300 millió Sanofi vakcinát raktároz, amelyet majd 2021 második felében több engedély után szeretnének felhasználni. A Sanofi S.A vállalat évek óta magas osztalékot fizet, jelenleg a befektetők évente 3,63%-os osztalékhoz juthatnak hozzá.

 

 

 

Egyedi részvények.

 

A Netflix és a Queen’s Gambit-avagy mi a siker titka

Január 19-én jelent a Halliburton, a Bank of America a Goldman Sachs és a Netflix. Ami tény, hogy a Netflix előfizetőinek növekedése a harmadik negyedévben hirtelen lelassult. A videó streaming szolgáltatás tavaly év végén fellendült, köszönhetően a járvány következményeinek és az otthon maradásnak. Még mindig kiugró lehetőség a Netflix, hiszen január 19-én megjelenő negyedik negyedéve várhatóan jó lehet. Újabb 6 millió előfizetővel rendelkezik a vállalat. A Deutsche Bank elemzői szerint a Netflix bevételeinek becslése értelmében várhatóan 20,2% -os növekedéssel, azaz 6,57 milliárd dollárra várják. A működési árrését 20,4%-ra, míg részvényenkénti nyereségét 1,35 USD-ra becsülik. A vállalat azt is közölte, hogy emelni fogja az árakat az Egyesült Államokban. Pedig már október végén 12,99 dollárról havi előfizetésről 13,99 dollárra emelte azt. Végül a Netflix a negyedik negyedévben újabb erőteljes filmtartalmat mutatott be. A Queen’s Gambit világszerte meglepetéssiker volt, világszerte megugrottak a sakk iránti érdeklődések, a Korona is sikert aratott, míg a társaság győzelmet aratott a Párizsi Emily első évadjával is. A december 25-én a cég kiadta a Bridgerton első évadját, majd megjelent a The Haunting, a Hubie Halloween, a Mank, a The Trial of The Chicago 7 és a Hillbilly Elegy. A Netflix a szélesebb piaci környezetre való tekintettel egy újabb kitörésnek, lehetőségnek tűnik. Az elemzők már arra számítanak, hogy a streaming részvények részvényenkénti nyeresége 2021-re 9,27 dollár lesz, ami 44%-kal magasabb a 2020-as előrejelzéseknél.

A Netflix Inc. 74,51 dollárt zárt 52 hetes csúcs alatt (575,37 dolláron, amelyet a társaság utoljára július 13-án ért el). A Netflix részvényárfolyama ezen a héten 2,43%-ot korrigált. Az elemzők arra számítanak, hogy az egy részvényre jutó eredmény évente átlagosan körülbelül 40%-kal nő az elkövetkező öt évben. Várható, hogy a részvények jövő kedden megemelkednek, ha a vállalat ezt a jó eredményt tudja jelenteni.

 

A Geberit erős potenciállal rendelkezik

A Geberit Group a világ egyik legnagyobb egészségügyi és fürdőszobai kerámiaszolgáltatója. A svájci székhellyel rendelkező vállalat a Fürdőszoba, Csővezeték, Telepítés és Öblítő rendszerek szegmenseken keresztül működik. Az 1874-ben alapított részvényei a SIX Svájci Tőzsdén kereskednek GEBN szimbólum alatt. Kevesebb, mint két évvel a 2000. eleji tőzsdei bevezetés után a részvényárfolyam 2001. szeptemberében 29 svájci frankra esett vissza. Az ezt követő húsz évben azonban a Geberit piaci értéke csaknem 1900%-kal emelkedett. 2020-ban a Geberit Csoport értékesítésének alakulását befolyásolta a COVID-19 járvány és a negatív devizakülönbözet a font és a dollár, euró között. Különösen a második negyedévben a COVID-19 miatt bevezetett korlátozások az egyes piacokon jelentős forgalomcsökkenést eredményeztek, bár ezt az év második felében ellensúlyozták. Míg 2020-ban Geberit Csoport nettó árbevétele 3,1%-kal, 2986 millió svájci frankra csökkent. A válság ellenére is sikerült növelni az eladásokat és további piaci részesedéseket szerezni. 2020-ban körülbelül 31%-os működési cash flow-t tartalékképzés lett a cégnek. A 2020-as pénzügyi kimutatásokat és éves jelentéseket 2021. március 10-én teszik közzé. Geberit részvénye erős növekedési lehetőséggel rendelkezik. Az elmúlt évben a svájci Geberit vállalat nyereségének 66%-át fizette ki osztalékként. Pozitív hír, hogy a Geberit osztalékját mind a nyereség, mind a cash flow fedezi. A Geberit Csoport nettó árbevétele 3,1%-kal, 2986 millió svájci frankra csökkent svájci frankban.

A svájci Geberit vállalat első a fürdőszobai felszerelések és kerámiák között. A Geberit részvényárfolyama ezen a héten 3,92%-ot korrigált. A vállalat negyedik negyedév nettó árbevétele elérte a 724 millió svájci frankot, ami a svájci frank 3,2%-os és a devizával korrigált 6,8%-os növekedésének felel meg. Ez az első negyedéves enyhe, 1,5% -os növekedésből, a második negyedévi 10,7%-os csökkenésből és a harmadik negyedévben a helyi valutákban számított 8,5%-os növekedésből következik. A Geberit részvénye nem hiányozhat egyetlen portfolióból sem.

 

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá