Az Apple-nek és a Facebooknak hosszú távon szükségük lesz egymásra, mert az az érdekük, hogy közösségi média-alkalmazásaik jól működjenek.

Először azonban a két kaliforniai technológiai óriásnak meg kell oldania a kialakult ellentéteket, amely újsághirdetésekben, ipari találkozókon és nemsokára szövetségi bíróságon „játszódik”. A Facebook fellépett az Apple azon terve ellen, hogy az iPhone és iPad felhasználók számára bevezessék a felhasználók nyomon követését. Lényegében arról van szó, hogy a Facebook tulajdonában lévő alkalmazások analizálni tudják a fogyasztókat, melyről az Apple szeretné tájékoztatni a felhasználót, ha egy esetleges app online nyomon követik őket.

A vállalat részvényárfolyama ezen a héten 3,49%-ot, míg a Facebook részvényei 1,04%-ot emelkedtek. J.P. Samik Chatterjee, a Morgan Stanley elemzője szerint az Apple várakozásai pozitívak, hiszen az új iPhone 12 telefon az 5G miatt egyre keresettebb lesz a jövőben. Szerinte várható, hogy ugyanazokat a hozamokat hozza 2021-ben az Apple, amelyekhez a befektetők már hozzászoktak az elmúlt évek erős emelkedéseinél. A Facebook viszont kismértékben emelkedhet, de inkább megtarthatja oldalazó mozgását. A Facebook vállalatnál valószínűleg jobban megvizsgálják a jövőbeli akvizíciókat, ideértve az ez év eleji Giphy-vásárlást is.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá