Egyedi részvények

Még mindig kiugró lehetőség a Netflix részvénye

By 2019.07.08. július 3rd, 2020 No Comments
A Netflix amerikai cég, ami filmek és sorozatok streamelését kínálja interneten keresztül. A céget 1997. augusztus 29-én alapította Marc Randolph és Reed Hastings.

Kezdetben a cég DVD lemezeket kínált kölcsönzésre, postán keresztül. A vállalat 2007-ben elindította streaming szolgáltatását az Egyesült Államokban, ami mára világszerte elérhető vált.

2013 óta már saját sorozatok és filmek gyártásával is foglalkoznak, az első ilyen vállalkozásuk a “House of Cards” című sorozat volt. 2016-ra az ilyen típusú tartalom, más néven Netflix Originals száma 126-ra nőtt a szolgáltatás keretében. 2013 februárjában a Kártyavár (House of Cards) című sorozattal indították el saját projektjeik sorát, majd ugyanebben az évben különböző animációs és gyermekműsorokkal folytatták.

Júliusban debütált az Orange is the New Black, mely máig az egyik legsikeresebb, és még mindig futó Netflix Original.

Ugyanebben az évben indult az egyik legnagyobb sikerű és leghosszabb projektjük is, melyben a Marvel Television-nel kötött szerződésük értelmében elkezdhették több képregény feldolgozását is. 2013 és 2017 között elkészült két 13 részes évad a Daredevil-ből, egy-egy 13 részes évad a Luke Cage-ből, Jessica Jones-ból és Iron Fist-ből, majd az előbbi történeteket összekötő The Defenders-ből.

Legközelebbi együttműködésük a Marvellel a The Punisher című sorozat volt, mely 2017 novemberében jelent meg. 2017 áprilisában a Netflixet jelölték a Broadcaster of the Year díjra az Egyesült Királyságban a Diversity in Media Awards-on. Idén januárra már a Netflix streaming szolgáltatásának 139,259 millió fizető előfizetője lett, ma már ez a szám meghaladja a 150 milliót. A streaming szolgáltatások bevételei 29 százalékkal nőttek az elmúlt negyedévben, az értékesítés közvetlen költségeit és a marketingköltségeket tartalmazó profit 24 százalékkal emelkedett és a cégszintű profit 93 százalékát adta.

Az Amerikán kívüli tevékenységek húzzák a növekedést főleg, viszont a hazai tevékenységen erősebb nyereséget ér el a cég. A BBC News szerint a Netflix a Pinewood Csoporttól bérelt produkciós stúdióban 14 műtermet, műhelyet és irodákat alakított ki. A Shepperton Filmstúdióban korábban olyan filmek forogtak, mint a Gladiátor, a 2001: Űrodisszea és a Mamma Mia 2. Június 20-án viszont Sir David Attenborough és a Netflix adott ki egy közös sorozatot, ami a mi bolygónkról és a természeti csapásokról szól. A közös vállalkozás több milliárd dollárt ölel fel, de a negyvenperces részekből tanulhatunk, megláthatjuk, hogy tevékenységeinkkel milyen szinten romboljuk a Földet, lépésről lépésre bemutatja a klímaváltozás következményét. A sorozat informatív, sok esetben megdöbbentő és őszinte alkotás.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá