Hírlevelek

4.heti gyorsjelentés-Alibaba, Netflix és társai, avagy kedvező adatok a davosi csúcstalálkozó idején

By január 29, 2018 március 26th, 2020 No Comments

Szombat reggel egy céges buliról siettem egy tárgyalásra, majd onnan haza. A céges buli Siófokon került megrendezésre, amit péntek este Szőke András előadásával nyitottak meg. Majd a finom vacsora után disco és karaoke következett. Reggel a korai kelés után, irány a kocsi, hiszen sietnem kellett. Mindenesetre elég álmos voltam, de tudtam, hogy erősen kell nyomnom a pedált, mert hát 11 órára Vácon kell lennem egy tárgyaláson. Reggel a siófoki szállodában ittam egy finom kávét, közben átolvastam a Reuters híreit. A hírből kiderült, hogy az amerikai számítógépgyártó, a Dell Technologies Inc. számos nagyobb lehetőséget kínál fel a befektetőknek, ugyanis a világ legnagyobb magántulajdonban lévő technológiai vállalata szeretné továbbfejleszteni az akvizíciókat. A Dell fontolóra veszi a gyorsan növekvő divíziójának, a Pivotal Software Inc.-nek az eladási vagy kezdeti nyilvános ajánlattételét. Az is kiderült, hogy a Dell teljes nettó bevétele 56,7 milliárd dollárra nőtt az utolsó kilenc hónapban. A vállalat működési költségei azonban 10 milliárdról 17,3 milliárdra nőttek, ami 3 milliárd dolláros üzemi veszteséghez vezetett. Ezekkel az eladásokkal viszont költségeket akar enyhíteni a vállalat. A Reutersen olvastam továbbá, hogy a 2017-ben elindult peres eljárásból a Bombardier kanadai vállalat győztesen került ki, ugyanis tavaly év végén a Boeing egy pert indított a Bombardier ellen. De az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának egyhangú döntése szerint a Bombardier árai nem sértették meg a Boeinget, és elvetették az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának ajánlását, hogy öt évig közel 300 százalékos vámot vessenek ki a vállalat 110-130 férőhelyes CSERER fúvókáira. Az olvasás után összeszedtem a cuccaim és a Balatonról szűk másfél óra alatt leértem Vácra.

A találkozó helyszíne az Esterházy Kávézó és Cukrászdában volt. Edinát most elkísérte az udvarlója, Balázs is. Mindhárman egy-egy bécsi melange-ot és egy szűrt almalevet kértünk, majd rátértünk egy könnyed beszélgetésre. Edina elmesélte, hogy a múlt héten szinte ki sem mozdult a könyvelői irodájából, hiszen az éves ÁFA bevallási időszak miatt rengeteg munkája volt. Mint megtudtam, körülbelül 20 kisebb cég és körülbelül 40 egyéni vállalkozó könyvelését végzi. Edina újra elmondta, hogy szeretné hosszútávon befektetni részvényekbe és vállalati kötvényekbe a nemrég örökölt 2 millió forintját, illetve egy biztosítóban a most lejárt egy egyösszegű befektetését, kb. 3 millió forint összegben. Edina azt is megköszönte, hogy eljöttem, mivel a jövő héten már nem ért volna rá, hiszen egy hétre üzleti és magán útra indul Münchenbe. Edina elmondta, azért hozta el Balázst is, mert Balázs fél éve udvarol neki és tudja, hogy ő is szeretne befektetni egy nagyobb összeget. Balázs amúgy egy autószerelő műhelyt vezet négy alkalmazottal. Edinát megnyugtattam, hogy a jövő héten Balázsnak is segíteni fogok, először a kockázatfelmérésben, majd a döntés előkészítésben. Edinával ezek után átbeszéltük a befektetési politikáját. Amiből kiderült, hogy Edina akár 30%-os veszteséget is képes elviselni és 4-6% éves nettó hozamot szeretne, lehetőleg dollárban dominálva. Edina most is erősen érdeklődött a heti gazdasági adatokról.

Tájékoztattam, hogy ezen a héten elég rendesen emelkedtek az amerikai részvények, jó hete volt a részvénypiacnak. A Dow Jones a hétvégére 2,09%-os pluszban, 26616 ponton zárt, míg a technológiai szektort összefogó Nasdaq Composit indexe 2,31%-ot hozott és 7505 ponton zárt. A héten az S&P500-as cégek körében a legnagyobb emelkedést az energiaszektor hozta. De viszont emelkedtek a sportszergyártók részvényei, köztük a Nike is. A S&P500 indexe 2,24%-ot emelkedett, míg a Nikecsak” 1,23%-ot. A Nike a hét elején emelkedett nagyot, hiszen a Wedbush elemzőcég felminősítette a céget. Ezen a héten több esemény is pozitívan befolyásolta a befektetőket. Ugyanis a davosi csúcstalálkozón kívül több eseményre is kellett figyelni. Több nagyvállalat közölte a negyedéves számait, illetve a héten már biztosat tudhattunk a FED jegybanki elnök személyéről. Az Amerikai Szenátus 84:13 arányban megszavazta és jóváhagyta Jeremy Powell kinevezését. Az egyik legnagyobb meglepetését a Netflix hozta, egy erős negyedévről számolt be. A cég kapitalizációs tőkéje meghaladta a 100 milliárd dollárt és 18%-os növekedésről számolhatott be, számszakilag ez 8,3 millió új előfizetőt jelent. Ez ugye azért is rekord mert csak 6,3 milliót vártak az elemzők. Illetve ahogy már azt tudjuk, hogy 2019 év végén el fognak tűnni a Netflix kínálatából a Walt Disney saját gyártású filmjei, de ami addig megjelenik, az mind elérhető lesz 2019 végéig. Ez azért fontos, mert például a Star Wars két következő része várhatóan még megjelenik Netflix-en, de a trilógia záró epizódja már nem. Mégis e hírek ellenére is szeretik a Netflixet. A héten a streaming szolgáltatással foglalkozó Netflix vállalat részvénye 24,56%-ot erősödött, míg a 2027-ben lejáró fix 3,625%-os Netflix kötvénye is 0,11% árfolyamnyereséggel zárta a hetet. A szolgáltatásra előfizetők tábora a saját gyártású sorozatok és filmek miatt nőtt, és rengeteg néző több órányit „netflixezik” egyhuzamban, magyarán darálja a sorozatokat. Több cégnél láthattunk meglepetést, a vártál nagyobb számokat láttunk a Verizon cégnél, ugyanis az USA második legnagyobb telekommunikációs vállalat ügyfelei száma 1,2 millió fővel növekedett az utolsó negyedéven, így a cég részvénye 5,41%-os emelkedést könyvelhetett el. A Travelers amerikai biztosító bevétele 5%-ot emelkedett a legutolsó negyedévben, ami miatt 8,39% emelkedést vehettünk észre pénteken piaczáráskor. Viszont még a hét elején másik három cég is kijött a jelentésével. A General Electric számai elég erősnek bizonyultak, mégis a kereslet elmaradása miatt 0,8% mínuszban zárt. Míg a Johnson&Johnson amerikai nagycég 20 milliárd dolláros árbevételen 1,74 dolláros tisztított EPS-t ért el, ami felülmúlta a várakozásokat, mégis a költségek miatt 1,38% veszteséggel zárt. A Procter&Gamble javulást mutatott a szépségápolási, valamint az egészségügyi üzletágban és 17,4 milliárd dolláros csekély mértékű emelkedésről számolt be, de jelenleg még mindig várakozáson alul teljesít a cég, így a vállalat 3,67%-os veszteségben tudta zárni a hetet. Viszont azért is lehetett veszteség mindkét cégnél a Procter&Gamble-nél és a Johnson&Johnson-nál is, mert az új adótörvény miatti halasztott adó leírások meg tudták rengetni a nettó eredményeket és a befektetők büntették a cégek papírjait. Amerikában is meglepték a befektetőket az emelkedő olajárak. Ezen a héten ugyanis jelentősen emelkedet a fekete arany, vagyis ez a nyersolajpiac, a jobb minőségű Brent 1,4%-kal, a WTI nyersolaj 4,72 %-kal magasabban zárt, mint egy hete. Donald Trumppal szembe ment a pénzügyminisztere. Ugyanis Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter Davosban úgy nyilatkozott, hogy a gyengébb dollár kedvező az amerikai külkereskedelem számára. Donald Trump másnap kiegészítette miniszterét, hogy fontos az erős dollár, de semmit sem tudott már változtatni rajta. A beszéd hatására 1%-ot gyengült a dollár a főbb devizákkal szemben. Így hétvégére a zöld hasú az euróval szemben már elérte az 1,24 pontos keresztárfolyamot az euró/dollár kurzus, ami nem kedvez a szinte csak dollárban befektetőknek. Az arany árfolyama 1351 ponton, 1,53%-os pluszban zárt. Kiderült, hogy elégedetlen a Ford vezetősége a számokkal. Ugyan a most megjelenő negyedéves számokból kiderült, hogy a Ford autóipar vállalati bevétele 38,5 milliárd dollárra rúgott az év utolsó negyedévében, ami kb, 5%-kal több az elemzői becsléshez képes. Ennek ellenére a tisztított nyereség csupán a várt 39 cent lett részvényenként. Így az amerikai autóóriás, a Ford Motor 2,92% mínuszban zárta a 2018-as év negyedik hetét. Felülteljesítette az Intel a negyedik negyedévet, így 4%-ot nőhetett a teljes árbevétele, de az 5,4 milliárd dolláros működésből befolyó bevétel ellenére a profit ezúttal negatívba fordult, hiszen 700 millió dolláros veszteséget könyvelt el a chipgyártó egy 5,4 milliárd dolláros egyszeri adóköltség miatt, ami a végén mindent összegezve 700 milliós mínuszt eredményezett. De mindezek ellenére 11,74%-ot emelkedett az Intel részvénye. A davosi gazdasági fórumon Angela Merkel mellett Emmanuel Macron és Alexis Cipras görög miniszterelnök, illetve Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója is megjelent. Donald Trump kihangsúlyozta, hogy szeretné mindenáron átvinni az amerikai kereskedelmi törvényeket és helyre fogja állítani a kereskedelmi rendszer integritását. Az amerikai elnök szerint nem hagyhatják, hogy egyes országok kizsákmányolják a rendszert.

Edinát egy második koffeinmentes vaníliás kávé mellett tájékoztattam arról is, hogy Európában a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 indexe 0,66 százalékos vesztességgel, a frankfurti DAX 30 indexe 0,70 százalékos mínusszal, míg a párizsi CAC-40 index pedig 0,15 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország államadós-osztályzatának kilátását a Moody’s. De más felminősítés is történt, ugyanis felminősítette a Standard&Poor’s a görög államadósságot (B- után B-re), a Fitch pedig a spanyol szuverén adósság besorolását javította egy fokozattal (A- lett, stabil kilátással). A héten történelmi csúcsra, 95,2 pontra emelkedett a ZEW hangulat index, ez azért fontos, mert az 1991-es indulás óta nem volt ilyen jó a befektetői hangulatindex Európában, de főleg Németországban. A Fiat Chrysler Automobiles vállalat ugyan rossz negyedéves számokat közölt, mégis 3,68%-ot tudott emelkedni. A héten az euró csoport pénzügyminiszterei megállapodtak a görög mentőcsomag újabb részletének a kifizetéséről. A 6,7 milliárd eurós összeget valószínűleg két részletben folyósítják majd Görögország számára. Pénteken az Unilever hozta a legnagyobb meglepetést, hiszen 4,08%-ot emelkedett a cég árfolyama. A másik ilyen cég, ami meglepetést okozott az Easy Jet Airlines volt, ami a megnövekedett utasforgalom miatt 7,62%-os pluszt ért el ezen a héten. Ázsiában a Nikkei 225 indexe 0,74%-ot esett, míg a honkongi Hang Seng indexe 2,79%-ot emelkedett. Örülhetnek az online értékesítéssel foglalkozó befektetők, ugyanis az Alibaba részvénye 11,50 %-ot emelkedett, viszont a Toyota Motors vevői bánkódhatnak a 2,45% mínusz miatt.

Edina megköszönte a részletes tájékoztatást és az összesen 5 millió forint tőkéjét Tartós Befektetési Számlán helyezné el. Így megvásárolná a Netflix 3,625%-os kötvényét, 6,25%-os OMV kötvényt. Illetve megveszi a McDonalds, az Alibaba, a Geely Automobily, a Starbucks, a Microsoft és a Lufthansa részvényeit. A vásárlás után mindhárman hazasiettünk a családunkhoz.

Szólj hozzá

Küldjön üzenetet!