e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Az AMD miatt siet az Intel?

Az elmúlt évben a részvényeseknek öröm volt az Intel Corporation befektetői közé tartozni. A részvények 5,1%-kal emelkedtek az elmúlt hónapokban, miközben meghaladták a 20 napos SMA-szintet is. Az erős ár-teljesítmény és a kedvező műszaki fejlesztés azt sugallhatja, hogy a vállalat igen jó úton halad. A napokban viszont egy teljesen új fordulatot vett az Intel sikertörténete, mivel a források szerint a cég már 2020 márciusában elindíthatja két új számítógépét, a Comet Lake-H és a Comet Lake-S asztali gépeket. Ez a lépés a legtöbb szakértő szerint arra szolgál, hogy a vállalat fel tudja venni a versenyt a közelgő AMD Renoir Ryzen 4000 H sorozatú processzoraival, melyek szintén ekkortájt jelennek meg. Ezen felül a Dell és az Intel a hírek alapján új életet akarnak vinni az Intel saját vállalkozáskezelő programjába, az Intel Inside-ba. A tervek alapján a Project Athena néven futó projekt még csak tesztfázisban van, de jövőre már minden új PC-be be fog kerülni.

Az Intel részvényárfolyama ezen a héten 7,18%-ot esett, míg egy év alatt 42,96%-ot emelkedett a vállalat árfolyama. Az AMD részvényárfolyama 5,98%-ot korrigált a héten.

 

A Tesla Németországban is gyártani fog akkumulátorokat?

Alig nyílt meg a kínai Gigafactory már a legtöbben a következő nagy dobást várják, azaz az első európai Tesla gyárat. Elon Musk németországi látogatása során igen nagy dicséretben részesült, illetve az is kiderült, hogy a német állam is teljesen a gyár mellett áll. Brüsszel a maximálisan kiszabható 72,5 millió eurós támogatást nyújtja az építés első fázisaihoz, amelynek összes költsége meghaladja az 1 milliárd eurót. Egyetlen feltétele van a német kormánynak, hogy a Tesla legalább 3000 új munkahelyet teremtsen. A napokban arra is fény derült, hogy a cég ezen felül még akkumulátor gyártásra és fejlesztésre is kap támogatást. Ennek mértéke még nem hivatalos, illetve az sem, hogy ezen alkatrészek kizárólagosan a Tesla Model-ek részeként kerülnek majd ki a piacra, vagy például a Volkswagen is tud majd kamatoztatni ebből az innovációból.

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten 14,16%-ot emelkedett, így hétvégére elérte az 579,7 eurót.

 

Terjeszkednek a BYD buszai

A BYD tíz elektromos buszt fog leszállítani a torontói Transit Commission-nek. Kanada legnagyobb városának elektromos buszai a BYD helyi gyárából, a Torontóhoz közeli Newmarket-ből fognak kikerülni. A kanadai üzemben előállított első két K9M típusú egységeket már le is szállították, a fennmaradó nyolc jármű pedig február elején érkezik meg. A K9 modell a BYD egyik legkelendőbb e-busza, melyet már több kínai városban is használnak, illetve Los Angeles-be is akad belőle elektromos buszjárat. Az európai modelleket Magyarországon gyártják. A Newmarket Észak-Amerika piacát szolgálja ki. Bár a mostani kanadai megrendelés igen sokat jelent a vállalat számára, a BYD más országokból lényegesen nagyobb megrendeléseket kapott az elmúlt időszakokban. A hirtelen kialakult klímaválság igen sok országot kényszerít arra, hogy a jövőben több buszt rendeljen meg a vállalattól, mivel statisztikák szerint egyetlen jármű 9 tonna nitrogén-oxid káros anyagtól „szabadítja” meg a légteret. A napokban jelent meg az hír, hogy a kanadai kormány és a torontói város 140 millió dollárt fektet be a BYD elektromos buszprojekteibe a szövetségi Átutazási Infrastruktúra Alap segítségével.

A BYD Electronic vállalat részvényei 14,59%-ot estek a hétvégére.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Apple vállalatnál újra kelendő az iPhone?

Az Apple Watch, az AirPods és az Apple előfizetési szolgáltatásai igen szép teljesítménnyel zárták a tavalyi év végét, viszont közel sem annyira, mint a vállalat legsikeresebb terméke. Az Apple nyereségének legnagyobb részét ugyanis még mindig az IPhone készülékek adják. A termék eladásai viszont kicsit visszacsúsztak az elmúlt hónapokban. Az Apple okostelefonjának értékesítése az elmúlt időszakban hirtelen visszaesett, ám kedden az Apple elmondása szerint az iPhone bevételei ismét jelentősen növekedni kezdtek. A társaság szerint az ügyfelek erőteljesen költöttek a legújabb modellekre és az iPhone eladások 7,7 százalékkal nőttek meg. Ez a növekedés 11,4 százalékkal, 22,3 milliárd dollárra növelte az Apple nyereségét. A számok könnyen meghaladták a Wall Street elvárásait és örömteli hírek voltak az Apple befektetői számára. Fontos megemlíteni, hogy 2016 óta ez volt az első alkalom, mikor az iPhone-ok ilyen jól teljesítettek ebben a negyedévben. A szakértők remélik, hogy marad ez a tendencia az eladások terén. Az Apple vállalat pénteken bejelentette, hogy a koronavírus miatt ideiglenesen felfüggeszti Kínában az összes üzletét.

Az Apple vállalat részvényei ezen a héten nagyszámú befektetői eladások miatt 3%-ot gyengültek.

 

Az SAP negyedéves beszámolója

A SAP negyedéves beszámolója pontosan úgy alakult, ahogy a befektetők megjósoltak és elvárták. Az operatív profit 8,3%-kal emelkedett 2,84 milliárd euróra, ami alig 10 millióval marad el a 2,85 milliárdos előrejelzéstől. Az EPS 1,82 euró lett, ami igen meglepő a szakértői 1,72 eurós várakozással szemben. Negatívumként talán a felhő alapú rendszerek növekedésének lassulását lehet megemlíteni, ugyanis a felhő alapú szolgáltatások rendelésállomány növekedése 25%-kal lassult. Ennek megfelelően a bevétel ezen a területen a 2020-as év végére 8,7-9,0 milliárd euróra csökkent az eredeti 8,6-9,1-ről. Az Amazon.com., az Alphabet Google, a Microsoft és más technológiai vállalatok által tapasztalható heves verseny ellenére az SAP egy évvel ezelőtt szerkezetátalakítást hajtott végre, 4400 munkahely megszüntetésével, mely becslések szerint 800-950 millió eurós kárt okozott a vállalat számára. A felhőbevételek negyedik negyedévi 32%-os növekedésére hivatkozva a SAP 29,7 milliárd euróra emelte 2020-ra vonatkozó eladási kilátásait, ami 2%-os emelést jelent.

A német SAP vállalat részvényei ezen a héten a jó negyedéves jelentés ellenére is 6,82%-ot korrigáltak.

 

A Microsoft több területen volt sikeres, de volt sikertelen területe is

A Microsoft ezen a héten közzétette 2020-as pénzügyi eredményeinek második negyedévét. Bevételeinek összege a jelentés alapján 36,9 milliárd dollár, a nettó bevétele pedig 11,6 milliárd dollár volt. A Surface és az Office igen jól teljesített és a Windows licencekből származó bevételek szintén növekedtek, ahogy a Windows 7 támogatása véget ért. Ezzel szemben a játékiparban 21 százalékkal csökkentek a bevételek, melyet a Microsoft azzal indokolt, hogy az év második felében megritkultak a játékmegjelenések. Ennek ellenére a szakértők egyértelműen a Sony sikereire hivatkoznak a jelentős bevételkiesésnél. A Microsoft Surface bevétele nagymértékben ugrott az egy évvel ezelőtti negyedévben, a Surface Pro 6, a Surface Laptop 2, a Surface Studio 2 és a Surface Headphones bevezetésének időszakában. A Microsoft ezzel közelebb hozta a Surface-t egy 2 milliárd dolláros üzlethez. Az idei évre a vállalat teljes mértékben új konzoljára kíván fókuszálni, ami még az idén nyáron megjelenhet a piacon a tervek szerint.

A Microsoft részvényei ezen a héten 2,52%-ot emelkedtek, míg a Sony részvényei 2,95%-ot korrigáltak hétvégére.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

Profitkiesés az Unilever-nél

Az Unilever csütörtökön jelentős bevétel csökkenésről számolt be a 2019-es évre tekintve, mivel az értékesítés sok területen visszaesett. Hozzátették, hogy ennek ellenére még tervezik a globális teaüzlet kiépítését. Az Unilever ezenkívül viszont hatalmas lépéseket tett a környezetvédelemért a csomagolási technológia által. Az Unilever 38%-os nettó jövedelemveszteséget jelentett be. Szám szerint a profit 6,03 milliárd euróra esett vissza. A forgalom 2%-kal 51,98 milliárd euróra nőtt, amelyet még mindig a szilárd ázsiai piaci eladási számok vezetik. Az Unilever szerint Kínában a koronavírus kitörésének hatása jelenleg még nem befolyásolta a vállalat termékeinek értékesítését. Az elkövetkező évre vonatkozóan a vállalat szóvivője megismételte, hogy 2020 első felében csökkenti a saját maga által felállított értékesítési célt. Ugyanakkor elvárja, hogy az év végére sokkal jobb teljesítményt nyújtsanak, mint az előző évben.

Az Unilever a negyedéves jelentésének köszönhetően 2,14%-os pluszban zárt a hétvégére.

 

Az Ecolab lehetősége

Az Ecolab a víz, az élelmiszerbiztonság és a közegészségügyi technológiák és szolgáltatások globális vezetője, frissítette a kulcsfontosságú adatokat a jelenlegi víz-gazdálkodási rendszerében, hogy ezzel a vízminőség és vízkészleti felállást napjainkban megmutassa. Ez a rendszer lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy tükrözze, az üzleti stratégiájukba is beépített jelenlegi és jövőbeli víz kockázatokat. Ez főleg a fenntartható fejlődés miatt létfontosságú egy cég számára, amit az Ecolab a környezettudatosság nevében hirdetett meg. A Vízkockázati Program legújabb verzióját az Ecolab a Microsoft és a Trucost közreműködésével fejlesztette ki. Az Egyesült Nemzetek kutatásainak előrejelzése szerint a vízigény 2030-ra meghaladja több, mint 40%-kal a jelenlegi fogyasztást. A statisztikák szerint a vállalatoknak el kell kezdeniük gazdaságosabban használni édesvízforrásainkat, alternatív megoldásokat használni, illetve új stratégiát kialakítani a víz újra felhasználására. Ez főleg azon vállalkozásokra vonatkozik, melyek ipari szinten használják (például hűtésre vagy fűtésre) a vízforrásokat.

Az Ecolab részvényárfolyama ezen a héten 0,27%-ot, míg az elmúlt 3 hónap alatt 3,84%-ot emelkedett.

 

A Novartis belebukott a másolásba

A GlaxoSmithKline legsikeresebb terméke az Advair, jelenleg a világ egyik legsikeresebb készítménye az asztma gyógyítása terén. A Novartis sok éve küzd tüdőbetegségekkel foglalkozó szektor megszerzéséért és igen sokat befektetett egy alternatív gyógyszer kidolgozására. Ám a mostani hírek szerint a Novartis visszalépni kényszerülhet a programjából és emiatt akár igen nagy árat fizethet. A negyedik negyedév eredményeivel együtt a Novartis Sandoz vezető szakemberei kijelentették, hogy abbahagyják az Advair „lemásolásának’’ programját, hivatkozva a rengeteg bírósági ügyre, amelyet a cégnek kellett kiállnia az említett asztmagyógyszer fejlesztése során. A Novartis több, mint 442 millió dolláros terhelést szenvedett el ezzel az akcióval, melybe a fejlesztési munkák és más kapcsolódó beruházások költségei is kapcsolódnak. Ez az érték megegyezik a Sandoz teljes éves bevételével, amely 53%-kal esett vissza. A cég a tervek szerint teljesen eláll az említett szektor megszerzésétől. Ez az esemény a legtöbb szakértő szerint igen erős jel arra, hogy mennyire veszélyes is más cégek ötletei alapján terméket fejleszteni.

A svájci Novartis részvényei a rossz hírek ellenére is emelkedni tudtak, így hétvégére 0,32%-kal zártak magasabban.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Változó volt a Pfizer tavalyi éve

A 2019. év végére a konszenzushoz képest vegyes eredményekről számolt be a Pfizer. A cég árbevétele 9%-kal csökkent éves szinten, 12,7 milliárd dollárra, melynek oka főként egy epilepsziára kifejlesztett készítmény (Lyrica) exkluzivitásának lejárta állt. Ennek ellenére ez a gyógyszer felülmúlta a 12,6 milliárd dolláros cél értéket, melyet a szakértők tűztek ki rá. Az EPS soron 0,55 dollárt ért el a cég a várt 0,57 dollárral szemben. 2020-ra 2,82-2,92 dollár közötti EPS-t vár a Pfizer, ami nagyjából megegyezik a szakértők által felállított 2,9 dollárral. A gyógyszercég még tavaly jelentette be, hogy frissíti portfólióját és sokkal több pénzt fog fektetni a növekedésbe és a fenntartható fejlődésbe. A jövőre nézve a Pfizer 40,7-42,3 milliárd dollár közötti árbevételt vár. Ezzel együtt is összességében 2%-kal estek a részvények a hét elején piacnyitás előtt.

Viszont hétvégéig sem állt meg a korrigálás, a Pfizer részvényei a hétvégére 8,94%-os mínusszal zártak.

 

Az Amgen 2019-es teljesítményén csökkenés látható

Miután az elmúlt negyedévekben egymás után csökkentek a bevételek, az Amgen a 2019-es év értékelését az értékesítés újabb visszaesésével fejezte be. A vállalat készítményei alulmúlták a várakozásokat, viszont az új bevezetések, például a nemrég megszerzett Otezla révén a gyógyszergyártó jobb napokra számít. Az Amgen beszámolója szerint a negyedik negyedéves bevétel 1%-kal 6,2 milliárd dollárra esett vissza, mivel rengeteg alternatíva jelet meg a piacon régebbi termékeik (Neulasta és az Epogen) mellett. 2019-ben a Neulasta értékesítése 28%-kal, 3,22 milliárd dollárra esett vissza, míg az Epogen 14%-kal, 867 millió dollárra. A két gyógyszertől eltekintve, a cég legnagyobb veszteségét mégis az Amgen Sensipar hozta, amelynek bevétele 69%-ot csökkent, 551 millió dollárra a múlt év során.

Az Amgen 6,54%-os korrigálás után 191,5 eurón zárta a hetet.

 

A Colgate-Palmolive mosolyt csal az arcunkra

Az elmúlt években igen sok cég döntött úgy, hogy fókuszát a fenntartható fejlődésre, azon belül pedig főleg az újrahasznosítható termékekre helyezi. A Colgate-Palmolive már többször is megemlítette, hogy egyes termékei teljesen új csomagolást fognak kapni és a napokban be is mutatták az elsőt, ami átmegy ezen a „zöld’’ változáson. A Colgate fogkrémes tubusai lesznek a vállalat új irányelvének útmutatói. A hírek alapján a készítményt már több helyen is elismerték, mint a legújabb környezetbarát innováció. Az új fogkrémtubus a Smile For Good néven fog kikerülni a piacra és 100%-ban újrahasznosítható nagy sűrűségű polietilénből készülhet majd. A tervek alapján 2025-ig a Colgate minden termékét hasonló csomagolással szeretné ellátni. A termék a tervek szerint még az idei év első felében felkerülhet a polcokra és a cég új stratégiáját is igen jól fogadták az elemzők. A bejelentés után a legtöbb szakértő az idei évre 5,3%-os bevétel növekedést jósolt a vállalatnak, illetve a részvények további erősödését. A Colgate-Palmolive részvényei az elmúlt 52 hétben 18,92%-kal emelkedtek.

A Colgate-Palmolive részvényei ezen a héten 4,44%-ot emelkedtek.

 

A Johnson&Johnson-t hamis reklámozás miatt beperelték

Újabb kártérítési per elé néz a Johnson&Johnson, viszont ezen eset legalább most nem babahintőporukat érinti. A hírek alapján a vállalat sebészeti terméke, pontosabban a női implantátuma, megtévesztő információkkal kerülhetett ki a piacra. Fontos megemlíteni, hogy nem csak a Johnson&Johnson foglalkozik ilyen termékek forgalmazásával. Több nő került súlyos belső sérülésekkel a korházakba a hasonló termék használata során, melyek után a vállalatok együttesen már több, mint 8 milliárd dollárnyi kártérítést fizettek ki. A jelenlegi vádak szerint a Johnson&Johnson tudott a termék hibáiról, mégis ügyes marketingkampánnyal elterelték a figyelmet a veszélyforrásokról. Ha beigazolódik, hogy a vállalat ténylegesen félrevezette a vásárlóit, akkor több, mint 344 millió dolláros bírságot kell kifizetniük. Érdekesség, hogy a vállalat pár hónapja fizetett ki 114 millió dollárt a kaliforniai kormánynak hamis reklámozás miatt.

A Johnson&Johnson vállalat részvényei a héten 0,04%-ot korrigáltak, míg az utolsó egy év alatt 15,67%-ot emelkedtek.

 

A Stryker gépe csúcsokat mozgatott meg

A hírek és az elemzők szerint is ez volt a legjobb éve a Stryker-nek a robottechnológia értékesítése terén, mióta 2017-ben elindították a programot. A vállalat által megvásárolt Mako Robotic 8,1%-os növekedést produkált, 14,9 milliárd dolláros éves betétellel. A Stryker ezzel több, mint 20 millió dollárral ugrotta meg a szakértői elvárásokat. A tavalyi év negyedik negyedévében 89 robot került értékesítésre, ami 64%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A 2020-as évre tekintve a Stryker 6,5-7,5%-os növekedést jósol magának, ami igen meglepő, mivel tavaly sikerült megugraniuk saját 8,1%-os előrejelzésüket. A jövőben továbbra is a Mako sebészeti robotjuktól várják el a legnagyobb bevételt, melyből már majdnem 900 darab van forgalomban globálisan. Csak az USA-ban 700 darabot használnak a gépezetből, főleg térdműtéteknél. A vállalat a jövőben szeretné kiterjeszteni a Mako portfólióját, hogy gerincműtétekhez is biztonságosan használható legyen.

Az amerikai Stryker részvényei ezen a héten 1,68%-ot korrigáltak, volt miből, hiszen az utolsó három év alatt 69,6%-ot emelkedtek.

 

A UniedHealth-nél visszafogott várakozás várható erre az évre

A UnitedHealth a vártnál jobb negyedéves nyereséget jelentett be szerdán, mivel a legnagyobb amerikai egészségbiztosítónak sikerült optimalizálnia az orvosi költségeket és profitot szereznie a gyógyszertárak haszonkezelési üzletágát működtető egységekből. Az iparág részvényesei azonban 1%-kal estek vissza a kereskedelemben, miután a társaság megerősítette a 2020-ra vonatkozó teljes becslését, amely szerint részvényenkénti 16,25–16,55 dollár korrigált bevételre számítanak. Az elemzők átlagos becslése szerint 16,46 dollár lesz a UnitedHealth részvényenkénti bevétele. Az elemzők szerint a társaság ismét konzervatív volt az év eleji előrejelzésében és arra ösztönözte a befektetőket, hogy még várjanak részvényeik eladásával. A UnitedHealth részvényei október óta rekordmagasságot értek el, körülbelül 300 dollárt. Az egyetlen félelme a cégnek, mely a befektetőket is érinti, az Egyesült Államok 2020-as elnökválasztása, mely hatással lehet az egészségbiztosító bevételeire.

Amerika legnagyobb egészségbiztosítója a UnitedHealth Group 2019 decemberében már 0,97 eurós osztalékot fizetett és egy év alatt 5,07%-ot emelkedett. Míg az elmúlt héten 6,84%-ot veszített értékéből.

 

 

Global High Yield Bonds vagyonkezelt kötvénykosár

 

A Bombardier Magyarországon 650 embert is elbocsáthat

Egy két héttel ezelőtt talán egyik legnagyobb veszteségét, azaz 32 százalékos egynapos tőzsdei árfolyamzuhanását szenvedte el a kanadai Bombardier. Ugyanis a cég a várakozásait alulmúló utolsó negyedéves értékesítési adatokat tett közzé. Valószínűsíthető, hogy megszakítja az A22-as programot, amit anno elkezdett az Airbus-szal. A vállalatnak ismét komoly problémái vannak, persze a menedzsment erre is talál megoldást, akár eladások révén. A Bombardier a világ legnagyobb vasúti és légi iparának meghatározó brandje. A kanadai székhelyű multinacionális járműgyártó vállalatot 1942 január 29-én alapították, méghozzá Joseph-Armand Bombardier vezetésével. Magyarországon is jelen van a vasútépítésével kapcsolatban. Magyarországon mintegy 650 embert foglalkoztat.

A vállalat nagyobb problémái a repülőgép fejlesztésből adódtak, ugyanis a Bombardier belefogott a C-Series fejlesztésébe, amivel be szeretett volna az Airbus-szok és Boeing mellé törni a piacra. De itt a késések miatt és költség túllépések miatt költségvetési hiány keletkezett a cégnél. A költségek 6 milliárd dollárra kúsztak fel, és kétségessé vált, hogy képes lesz-e a cég fizetni az adósságait. A válságos helyzet miatt a vállalat 2016-ban több ezer ember elbocsátását jelentette be, a kanadai Quebec tartomány kormánya pedig egymilliárd dollárt tett be a C-Series fejlesztésébe, amiért cserébe 49 százalékos részesedést kapott a programban. Majd a Bombardier vállalat kénytelen volt beengedni a rivális Airbust is a programba, amely több, mint 50%-ot szerzett. A megrendelés állomány ekkor már 500 db volt a C-Series gépekre és a Bombardier újabb kötvényeket bocsátott ki, hogy tudja fizetni a beruházásait illetve felülvizsgálta a további részvételét a programban. A befektetőknek ez nem tetszett, a részvények ára lefele araszolt, 2016-ban pedig több ezer embert kellett elbocsájtania a vállalatnak, hogy rendezni tudja számláit. Jelenleg a Bombardier vállalatnak 10 milliárd dolláros tartozás állománya van, amit eddig kötvénykibocsátásból és üzletági eladásokból kezdett finanszírozni. A légcsavaros repülőgépeit 2019-ben már eladta 3000 millió dollárért, akárcsak regionális üzleti gépeit 500 millió dollárért. Jelenleg a Bombardier vezetősége úgy döntött, hogy a nagyobb hatótávolságú busines jetek és kisebb közepes utasszállítók vagy vasúthálózattal foglalkozó ipar egy részétől eladással megszabadul. De döntés még nem született. A Bloombergen az is megjelent, hogy akár az Alstom és a Bombardier vasúti ágazata egyesülhet. Ha ez vagy akár bármilyen vasúti fúzió létrejönne a Mátranováki egységben dolgozó 650 dolgozónak a jövője veszélybe kerülhetne. Jelenleg Mátranovákon 650 fő dolgozik, míg a Bombardier vállalatnál közel 66 ezer fő dolgozik.

A vállalat 2014-ben bocsátotta ki a 6%-os kötvényét, amely 2022-ben jár le. Majd 2015-ben ismét a befektetők felé fordult kötvénykibocsátással 7,5%-os kamatra, 2025-ös lejárattal. Azt azért láthatjuk, hogy nagyon nagy probléma most nincs a vállalatnál, hiszen a kötvények árfolyama pár százalékot mozdult el lefelé két hete az ügy kirobbanásakor, majd ismét emelkedésnek indult.

Jelenleg a 6%-os Bombardier kötvény 97,48%-on, míg a 7,5%-os dollár kamatozású Bombardier kötvény 95,1%-os árfolyamon tartózkodik. Több amerikai elemzőház szerint ismét vételi pozíciók alakultak ki a másodlagos piacon mind a két vállalati kötvény esetében.

 

Az Ekosem-Agrar Ag. negyedéves jelentésében kiválóan szerepelt

Az Ekosem-Agrar Ag. az EkoNiva csoport német holdingtársasága, amely most az oroszországi mezőgazdasági termelésre összpontosít, az első nagy sikerét saját magjainak termesztésében és értékesítésben látja. A „Cepheus” téli búzafajtát nemrég felvették az oroszországi használatra jóváhagyott fajták állami nyilvántartásába és a jövőben kizárólag a vállalatcsoport terjesztheti és értékesítheti. Az új fajtát mindenekelőtt a magas fagyállóság jellemzi, amelynél ráadásként elmondható, hogy -26º C hőmérsékleten is jelentősen jobb ellenállást mutat, mint a többi téli búzafajta. „Ezen felül a Cepheus nagy alkalmazkodóképességgel, jó gabonaminőséggel és stabil hozammal, akár 11 tonna/hektár lehetőséggel kecsegtet a német agrárcégnek”- nyilatkozta a napokban Stefan Dürr, az Ekosem-Agrar Ag. fő részvényese és vezérigazgatója. A vetőmag kapcsán az Ekosem-Agrar együttműködik a bajorországi Saatzucht Bauer GmbH&Co KG-vel is. Ezt az együttműködést a jövőben tovább szeretnék bővíteni annak érdekében, hogy gyorsan kibővítsék a vonzó fajták kínálatát az agrár és a termelői piacon is. A saját magvak forgalmazása mellett a csoport elsősorban gabonafélék, hüvelyesek, fű, lóhere és lucernafajta engedélyét szerezte meg Oroszországban. Az Ekosem-Agrar Ag. Oroszország egyik legnagyobb vetőmag-termelője és értékesítője. A 2018-as pénzügyi évben üzleti terület bevétele meghaladta a 10 millió eurót. A gazdálkodók számára megközelítőleg 30.000 tonnás értékesítési volument biztosítottal 2018-ban, míg a 2019-es évi takarmány valószínűleg megközelítheti a körülbelül 40 000 tonnát is. Viszont a beruházásokhoz fejlesztésre és kölcsönre volt szüksége a vállalatnak, így 2019-ben az Ekosem-Agrar AG.7,5%-os kötvényt bocsátott ki a befektetők részére.

A kötvény 2024-ben jár le és jelenleg 98,35%-os árfolyamon tartózkodik és stabil és jó minőséget képvisel.

 

 

Egyedi részvények

 

A svájci Geberit vállalat első a fürdőszobai felszerelések és kerámiák között

A világ minden országában működő svájci Geberit Csoport vezető szerepet tölt be az európai piacokon fürdőszobai termékek és az egészségügyi termékek területén. A Geberit erős jelenléttel működik a legtöbb európai országban, egyedi hozzáadott értéket biztosítva az egészségügyi és a fürdőszoba kerámiák területén. A termelési hálózata összességében 29 termelési létesítményt foglal magában, amelyek közül 6 tengerentúlon található. A csoport székhelye Svájcban Rapperswil-Jona városában található. A Geberit körülbelül 12.000 alkalmazottal dolgozik, 2018-ban 3,1 milliárd svájci árbevételt ért el. A Geberit részvényei 2012-től a SIX indexen, azaz a svájci tőzsdén vannak bejegyezve.

A vállalatot 1874-ben Caspar Melchior Gebert indította el vízvezeték szereléssel kapcsolatos üzletként. 1905-ben már WC alkatrészek, tartályok és ólomszerelvények gyártását kezdte el, ami óriási sikerrel járt. 1909-ben Gebert meghalt, fiai Albert és Leo vették át az üzletet. A következő években a vállalat nemcsak Svájcnak, hanem a szomszédos országoknak is új termékeket, csöveket csapokat gyártott. 1930-as évekre a vállalat úttörője volt a műanyag alkatrészeknek az egészségügyi ágazatban is. A második világháború rosszul érintette a vállalatot. 1952-ben bevezették az első polietilénből készült műanyag wc tartályt. 1953-ban Heinrich és Klaus Gebert örökölték a társaság irányítását és azt Geberit-nek nevezték el. A társaság egy disztribúciós leányvállalatot és új fióktelepeket nyitott Európában, amelyek az alkatrészek mellett műszaki szolgáltatásokat is kínáltak a vásárlók számára. Az 1970-es években a Geberit több új terméket mutatott be a nagyközönség részére, mint például a teljes vízelvezető rendszereket, a süllyesztett szerelvényeket. Illetve ugyanebben az időben jelentek meg az új alkatrészek a higiéniai szektor területén is. A vállalat harmadik üzemét 1972-ben nyitották meg Pottenbrunnban. Majd a társaság leányvállalatokat alapított Dániában, Belgiumban és Hollandiában is. A vállalat megpróbált belépni az amerikai piacra is, de évekig a jelentős eredmények elmaradtak. 1977-ben a társaság belépett a telepítő rendszerek piacára is, amely a vállalat legfontosabb piacává vált akkoriban. 1986-ban megkezdte gyártásának automatizálását. 1989-ben részesedést szerzett a FAE folyékony levegő energia területén, csatlakozva az édesvíz-ellátó rendszerek ágazatához. 1990-ben kibővítették a Pottenbrunn létesítményeit.1994-ben Lichtensteinben nyitott új gyárat és fiókhálózatot. Majd Olaszországban és Portugáliában terjeszkedett. 2001-ben a vállalat szenvedett a német piac gyengeségétől, de hamarosan felépült. 2002-ben többségi részesedést szerzett az osztrák Huter Vorfertigung GMBH társaságban. Ugyanebben az évben az amerikai piacon való pozíciójának erősítése céljából 33,3 millió dollár értékben megvásárolta Chicago legnagyobb csaptelep gyárát. Majd 2004-ben 32,5 millió euróért megvásárolta a Mapress Holdin német fémcső gyárat. A legutolsó nagy vásárlása 2015-ben történt meg, amikor a Geberit 1,4 milliárd dollár kifizetése után tulajdonosa lett a finn Sanitex fürdőszoba felszerelést gyártó társaságnak.

A svájci Geberit a Partner Bank fókuszkönyvében szerepel és részvényei 407,4 euróért vásárolhatóak meg. A Geberit részvények tavaly januárban még csak 332 eurós árfolyamon tartózkodtak.

 

Ezen a héten jelentett a Caterpillar is

A negyedik negyedéves egy részvényre jutó eredmény 2,63 dollár lett a várt 2,37 dollárral szemben, amit a vártnak megfelelő 13,1 milliárd dolláros árbevételen ért el a cég. Ez 8 százalékos mínuszt jelent év/év alapon. A vártnál jobb eredmény mögött a költségek féken tartását nevezte meg a cég. 2020-ra azonban 8,5-10 dollár közötti egy részvényre jutó eredmény-várakozást közöltek, ami elmaradt a konszenzus által várt 10,6 dollártól A Caterpillar árbevételei 14 százalékkal csökkentek az erőforrás-igényes iparágak szegmensben, amelybe az agrárgépek is tartoznak. A részleg árbevétele 2,39 milliárd dollárt tett ki, ebből Európa és a közel-keleti térség 526 millió dollárt adott. A régiós bevétel 55 százalékos csökkenést ért el éves alapon 2019 utolsó három hónapos időszakában. Az építőipari szegmens bevételei 12 százalékkal, 5,02 milliárd dollárra, az energia és szállításé 5 százalékkal, 5,95 milliárd dollárra csökkent, míg az egyéb részlegeké 11 százalékkal nőtt, igaz csupán 143 millió dollárra. A Caterpillar jelentős pozíciókkal rendelkezik a mezőgazdaságban is használt anyagmozgató gépek piacán, illetve az erőgazdálkodásban is elterjedtek a termékeik. Az agrárium céljainak megfelelően fejlesztett ki teleszkópos rakodókat, kompakt gumikerekes rakodókat, csúszó kormányzású rakodókat, homlokrakodókat és mini kotrókat. Az egyesült államokbeli illinoisi központú vállalat a Caterpillar a világ legnagyobb munkagép-gyártó vállalata. A Caterpillar árbevétele elérte a közelmúltban az 5.4722 millió amerikai dollárt. Jelenleg a vállalat 142.000 főt foglakoztat. A vállalat jelenlegi tulajdonosai a The Vanguard Group, a BlackRock és a State Street Corporation.

A Caterpillar részvénye megtalálható a Partner Bank fókuszkönyvében. A Caterpillar vállalata 1998 júniusától található meg a tőzsdén. A társaság osztalékja éves szinten eléri a 0,92 eurót részvényenként. Részvényeinek árfolyama az elmúlt héten 4,82%-ot korrigáltak és 121,32 euróval zárták a hetet, viszont a 2009-es válság után a Caterpillar részvény értéke több, mint hatszorosára emelkedett, a befektetők nagy örömére.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá