Hírlevelek

34.heti gyorsjelentés- Emelkedő Nasdaq100 és S&P500 indexek

By 2018.08.27. július 2nd, 2020 No Comments

Hétfő reggel kissé nyúzottan ébredtem, ugyanis előző hétvégén sokat kirándultunk és kíváncsiságból megnéztük a csepeli gyártelepet is. A reggelt két csésze Tokiói csokis málnakávéval kezdtem. Majd a 3. kerületi irodába siettem, ugyanis ügyfelemmel, Lajossal volt találkozóm. Lajost gyerekkorom óta ismerem, együtt jártunk annak idején általános iskolába. A Partner Bank már 7 éve vezeti a számláját, annak idején rendszeres megtakarítást indított Global Strategy Balanced vegyes alapú alapkosárba, de később nagyobb összegeket fektetett be kötvényekbe is. Négy éve megvásárolta a kaliforniai amerikai ruhaóriás, a GAP 5,75%-os kamatozású 2021-ben lejáró kötvényét és a bányászattal foglalkozó 4,95%-os kamatozású Glencore kötvényt. Tavalyelőtt viszont 5 millió forintot fektetett be 4,75%-os kamatozású Görög Államkötvénybe és 5,125%-os Portugál Államkötvénybe. Lajos érdeklődni jött be az értékpapírjai felől és kíváncsi volt arra is, hogy mi a véleményem arról, hogy érdemes – e gyógyszeriparba, illetve a gyógyászatba befektetni. Érkezésem után egy mogyoró kávéval kínáltam Lajost, majd tájékoztattam, hogy ezen a héten a nemzetközi kötvénypiacokon az olasz, spanyol és portugál 10 éves hozamok ismételten emelkedtek. Tovább tájékoztattam, hogy az euró 1,6%-kal erősödött a dollárral és 2,28%-kal a japán jennel szemben. Elmondtam neki, hogy a Görög Államkötvényen 2 év alatt több, mint 12,39 % árfolyamnyeresége is lett. A gyógyszeripari befektetéssel kapcsolatosan tájékoztattam, hogy hosszabbtávon érdemes befektetni egészségügyi területen. Tájékoztattam, hogy már 5000 euróval nyithat Healthcare egészségügyi vagyonkezelt kosarat. Tájékoztattam, hogy a kosár öt év alatt 51,74%-ot emelkedett. Elmondtam, hogy a részvénykosár 14 gyógyászati és gyógyszeripari részvényt tartalmaz. Jeleztem, hogy a héten a biotechnológiával foglalkozó Exact Sciences forgalmazási partnerséget kötött a Pfizer vállalattal, amelynek így a részesedése a cégben már 30,5%-ra emelkedett. Az Exact Scienes vállalat részvénye viszont a hétvégére 44,37%-ot emelkedett. Ez a hét csendesen telt, ügyfeleim nagy része a nagy melegre való tekintettel szabadságon volt. A héten ettől függetlenül sikerült egy pár ügyfelemnek segíteni a vételi megbízásban, szerdán még vidéken, Kiskunhalason is tárgyaltam. Kiskunhalasra egy kisvállalkozó, Ferenc kedvéért utaztam le, Ferenc több részvény vásárlásra adott megbízást a banknak. De a kevesebb munka ellenére ezen a héten is figyeltem a tőzsdei híreket. Péntek este lettem figyelmes arra a hírre, hogy a BYD Electronic csatlakozott a CharIN-hoz, egy berlini székhelyű szövetséghez, azzal a szándékkal, hogy együttesen globális erőfeszítéseket tegyenek az elektromos járművek töltési infrastruktúrájának egységesítésében, illetve kialakítsanak egy új technológiát a nagy teljesítményű töltőrendszereknek és egy új, jobb minőségű globális szabványt közösen tudjanak támogatni. A hétvégére azt is láttam, hogy a BYD részvénye 8,71%-ot emelkedett.

Szombaton a délelőttöt pihenéssel, míg a délutánt tárgyalással töltöttem. Ugyanis Bálinttal volt találkozóm. Bálinttal a szentendrei Adria kávézóban találkoztunk. A kávézó belső termében kértünk egy mézes kávét és egy mokka grandét. Bálint ismételten elmondta, hogy örökségből származó öt millió forintját helyezne el részvényekben a banknál. Bálint a pénzt a gyermeke egyetemi éveire tenné félre és a technológiai, pénzügyi és szolgáltató szektorban gondolkodik. Bálint a vételi megbízás elkészítése előtt rákérdezett a heti gazdasági adatokra és politikai fejleményekre is.

Tájékoztattam, hogy ezen a héten több politikai fejlemény borzolta a kedélyeket Amerikában. A politika terén a legfontosabb esemény, hogy Trump volt kampányfőnökét, illetve volt ügyvédjét is jogerősen elítélte a bíróság nyolc vádpontban. Banki és adócsalással vádolják Paul Manafort-ot, Trump kampánymenedzserét. Manafortra összességében akár 80 évig terjedő börtönbüntetés is kiróható, de jogi szakértők szerint tíz évvel is megúszhatja. Egy különleges tanácsadó szerint Rick Gates és Manafort több, mint 18 millió dollárt moshatott tisztára. Illetve ugyanebben az időben indult eljárás Donald Trump korábbi személyes ügyvédje, Michael Cohen ellen. Az ügyvéd védett tanúként és vádlottként saját maga és az elnök ellen is vallott és pénzügyi szabályok megsértése miatt bűnösnek vallotta magát, illetve elismerte, hogy ő intézte a 2016-os elnöki kampányban a pénzügyi kifizetéseket a két nő elhallgattatására. Donald Trump Manafortot nem ítélte el a megnyilvánulásaiban, de szabadkozott, hogy nem kampány pénzből folyt egyetlenegy kifizetés sem. A befektetők a politikai hírek ellenére ugyanúgy bíztak az amerikai tőzsdében. A legfontosabb cégeket tömörítő S&P500 index ezen a héten megdöntötte a 2018 év eleji csúcsát. A hét elején az USA ismét 16 milliárd dollár értékben büntetővámokat vetett ki Kínára. Amelynek a válasza sem maradt el, Kína ugyancsak 16 milliárd dollárnyi import termékre vetett ki vámot Amerikával szemben. Kína a vámot most vasúti szerelvényekre, agrártermékekre, csatornacsövekre vetette ki. Ezen a héten azt is megtudhattuk, hogy Amerikában 4,7%-ról 4,5 %-ra csökkent a munkanélküliségi ráta. Ez a kiváló szám tovább erősítette annak a tényét, hogy szeptemberi kamatdöntő ülésen kamatot fog emelni a FED. A héten Jackson Hole-ban tartottak gyűlést a FED bankárai, ahol ismét elhangzott az, hogy idén még kamatemelés várható. Jerome Powell FED elnök kijelentette, hogy az amerikai gazdaság erős, közel járnak a 2%-os inflációs célhoz, alacsony a munkanélküliség, erős a jövedelem szint, jó export és import adatok vannak Amerikában, tehát a fokozatos kamatemelés a megfelelő stratégia. Donald Trump amerikai elnök ennek a hírnek nem örült, mert gyengébb dollárt szeretne. A hír hatására a dollár kis mértékben gyengült, viszont az amerikai indexek hétvégére pluszban zártak. A héten kiugró nyereséggel több, mint 13,27% plusszal ismét erősödött a Netflix részvénye. A Netflix erősödésének köszönhetően 7485 pontos csúcson zárt a Nasdaq 100 indexe is. Ezen a héten jelentett az Alibaba kereskedelmi cég és az Allergan gyógyszergyártó vállalat is. Az Alibaba-nál 80 milliárd jüan feletti lett az árbevétel, ami egyfajta rekord a cégnél, illetve éves szinten 61 százalékos növekedést jelent. Viszont a költségek, mint kiderült háromszorosává nőttek az utolsó egy év alatt. Az Allergan teljesítménye viszont elég gyengére sikerült, ráadásul egy gyógyszer engedélyeztető vizsgálatot is kapott a nyakába. Kiderült a héten, hogy a PepsiCo italgyártó cég a SodaStream pezsgőgyártó céget 3,2 milliárd dollárért kívánja megvásárolni. A hír bejelentésére a SodaStream 9,64%-ot erősödött. Szombaton Elon Musk egy interjúban elmondta, hogy mégsem fogja a Tesla részvényeit kivonni a tőzsdéről, már csak azért sem, mert azok többet érnek, illetve a szaúdi alappal nem jött össze a szerződés. Ismét emelkedni tudott az olaj a héten, míg a WTI 5,28%-kal zárt magasabban, addig a jobb minőségű Brent 5,86%-kal. Ezen a héten a Nike és a Mastercard is emelkedett. A Nike sportszergyártó részvényei 3,39%-ot emelkedtek, amelynek oka az volt, hogy több cég is felminősítette a társaságot. A banki szektort képviselő Mastecard 3,05%-ot emelkedett, egyre jobban az látszik, hogy amerikai elemzők szerint a hirtelen emelkedés lehetséges.

Európában a héten az energiaipar emelkedett a legtöbbet, összességében 18%-ot erősödött. Ismét emelkedett a Lufthansa, a Commerzbank és az Adidas is. A Volkswagen szoftvercégekbe fektetne be. Megjelentek a negyedéves számai a Hewlet Packard-nak, a HP bevétele tavalyi 43 centről 52 centre emelkedett, amely 1 centtel múlta felül az elemzők várakozását. Megszületett a Ryanair vállalatnál a megállapodás a pilóták munkakörülményeiről és a fizetésével kapcsolatban, a hétvégére a Ryanair árfolyama csaknem 3,36%-kal emelkedett.

Japánban kiderült, hogy nagyon lassan, de eléri a 0%-os kamatot a Japán Jegybank által vásárolt kötvények hozama. A Daimler és a Baidu szándéknyilatkozatot írt alá a hétvégén Kínában, hogy a jövőben együtt fejlesztik az önvezető autókat.

Bálint miután megköszönte a tájékoztatást, az ötmillió forintot Netflix, Mastercard, American Express, Alibaba és Microsoft részvényekbe fektetné be. A beszélgetés után siettem haza, mert családi programra utaztunk el..

Szólj hozzá