e-mobilitás

A BYD brazil gyára rajtra kész

By 2020.09.22. szeptember 30th, 2020 No Comments
Kína legnagyobb e-mobility cége, a BYD bejelentette, hogy felépítette első akkumulátor gyárát Brazíliában, ahol megkezdik a lítium-vas-foszfát elemek gyártását.

A vállalat 2,7 millió USD fektetett be a gyárba. A közlemény szerint a gyár 5000 négyzetméter alapterülettel rendelkezik, és évente akár 18.000 akkumulátort is képes előállítani. Elsőként a cég az Amerikában működő buszokat szeretné felvértezni új akkumulátorral, majd az új modell, a BYD HAN is csatlakozik az innovációhoz.

A vállalat ezen a héten 7%-ot, míg az anyavállalat BYD Company 26,66%-ot emelkedett. A vállalat a koronavírus-járvány miatt az egyik kínai gyárát átállította maszkok előállítására. BYD Kína egyik legnagyobb, legjelentősebb vállalata. Első európai üzemüket, egy elektromosbuszgyárat Komáromban nyitották meg, amelyet azóta is folyamatosan bővítenek. A BYD azért is jó vállalat lehet a jövőben, mert 22 év fejlesztést követően megalkotta a Nulla Károsanyag-kibocsátású Energia Ökoszisztémát, amelynek négy fő alapköve: a megfizethető napenergia-termelés, a megbízható energiatárolás, a legmodernebb elektromos közlekedés és a korszerű egysínű vasút, és ez teszi a cég-et egy iparágvezető világcéggé az energia- és közlekedési ágazatokban

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá