e-mobilitás

Az Alibaba negyedéves számai

By 2020.08.24. szeptember 30th, 2020 No Comments

Daniel Zhang vezérigazgató szerint az Alibaba politikája támogatja az amerikai márkákat, kiskereskedőket, kisvállalkozásokat. A technológiai óriás bejelentette, hogy a negyedéves eredmények a vártnál jobb szintet értek el. Ez az akció szakértők szerint ez az Alibaba kampánya az USA akciói ellen, melyben felszólításra kerültek az amerikai technológiai vállalatok, hogy szüntessék meg kapcsolataikat a kínai vállalatokkal, köztük az Alibaba, Tencent és Baidu felhőalapú számítástechnikai szolgáltatókkal. Az Alibaba társaság árbevétele 34%-kal ugrott az előző év azonos időszakához képest, 21,76 milliárd dollárra emelkedett az árbevétel a júniusban végződő negyedévben. A kiskereskedelem és a számítástechnika továbbra is a bevételek gyors növekedésének fő mozgatórugói. A tranzakciókból és egyéb műveletekből származó bevételek 42%-kal nőttek a negyedévben. Eközben a bevételek költsége a negyedik negyedévben 40%-kal növekedett az előző évi 84,52 milliárd RMB-hez képest.

Az Alibaba vállalat részvényárfolyama ezen a héten.4,66%-ot menetelt. Az Alibaba részvénye azért is lehet jó lehetőség, mert ebben a negyedévben a felhőalapú számítás bevétele 12,35 milliárd RMB-ra nőtt, elsősorban a nyilvános felhő és a hibrid felhő üzletágának növekvő bevételei miatt. Hosszabb távon az Alibaba jó helyzetben van, hogy kihasználja az e-kereskedelmi platform (Tmall/Taobao) és az új kiskereskedelmi és életmód-ökoszisztéma mélyülő integrációjából származó szinergiákat.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá