Hírlevelek

02. heti gyorsjelentés – A milliárdok nyomában-avagy mit is hoztak a gyorsjelentések

By 2018.01.15. március 26th, 2020 No Comments

Mindenki tudja a családban, hogy koffeinfüggő vagyok és szeretem a különleges kávékat. Ezért ha tehetik, megajándékoznak egy-egy csomag különleges Frei kávéval. Karácsonykor is kaptam egy Afrikai ültetvény kávét, amit a hét elején bevittem és ügyfeleimet is megkínáltam vele. A hét eleje döcögősen indult, sokan még az ünnepek fáradalmait pihenték vagy külföldön tartózkodtak. A keddi napom húzósra sikeredett, ugyanis két unit-linked biztosítást néztem át ügyfeleimnek és öt tárgyalásom volt az irodán kívül. Többek között régi ügyfelemmel, Sándorral is találkoztam a Budai várban található Ruszwurm kávézóban. Ügyfelem azért kérte a találkozót, mert szerette volna ismerni a letétjének fejlődését, illetve kíváncsi volt milyen hozamai vannak az értékpapírjának. Sándor egyenesen vidékről érkezett a kávézóba, ahol csak egy órája volt a beszélgetésre ugyanis konferenciára volt hivatalos egy közelben található rendezvényterembe. Sándorra valószínűleg kevesen emlékeznek, hiszen régen találkoztam már vele. Sándor 2016-ban vásárolta az értékpapírjait, anno Maximmal jött el a találkozókra. A találkozónk akkor Franciaországban volt és Maximmal együtt 2016 májusban tíz részvényre és tíz befektetési alapra adtak megbízást. Többek közt 2016 közepén vásároltak az Apple (azóta14% plusz), a Xerox (1,5 évnyi nyereség 348%), a Procter&Gamble (11% plusz), eBay (62% azóta), Christian Dior (azóta 201%) részvényéből. Megvásárolták például a Fidelity Fund Euro Balanced alapját (eltelt idő alatt 1,5%), illetve egy növelt kockázatú részvényalapot az Allianz Global Agricult Trends-t, ami 6%-os nyereséget eredményezett. Örömmel fogadta a tájékoztatásomat, hogy az akkor betett 200.000 eurós portfoliója jelenleg nettó 22%-os hozamot termelt az eltelt időszakban. Sándorral átnéztük a portfoliót, több értékpapír eladását kezdeményezte, eladásra került például a Fidelity Fund Euro Balanced alapja, illetve a lassan névértékéhez közelítő 1,5%-os kamatú Daimler kötvénye is. Ügyfelem végezetül 30.000 eurót fektetett Nvidia, Oracle, Coloplast és SAP, illetve Ecolab részvényekbe.

A hét többi napja sem volt eseménytelen. A hét vége felé már gondolatban egy családi rendezvényre készültem. Péntek estére elfáradva ültem a karosszékbe és böngészhettem a külföldi gazdasági híreket. Itt lettem figyelmes a Reuters hírére, amiből kiderült, hogy a Fiat Chrysler Automobiles több, mint 162.000 darab 2017-es évjáratú Chrysler Pacifica gépjárművét visszahívja, mert a szoftverhiba miatt a járművek bármikor megállhatnak. A tőzsdén a bejelentésre a Fiat Chrysler árfolyama csak kis mértékben 0,13% oldalazással reagált.

Szombat délutánra azonban még várt rám egy megbeszélés, így nem dőlhettem hátra. Szombaton találkoztam ugyanis újfent Zoltánnal és Erikával. A mostani találkozó helyszíne a Karl cukrászda volt Dunaharasztiban. Zoltán és Erika miután megérkeztek ismételten elmondták egy-egy kókuszos latte kávé és egy indiáner szelet mellett, hogy a bankszámlájukon található 7 és fél millió forintot helyeznék el Tartós Befektetési Számlán minimum öt évre. Miután én is rendeltem egy bécsi cappuccinert tájékoztattam őket a befektetési politikájukkal kapcsolatban és elmondtam, hogy magas kockázattűrő képességgel és magas hozamelvárásokkal rendelkeznek és az ügyfél igényük alapján technológiai részvényekben, bankszektorban, szolgáltatóiparban és elektromos autózásban gondolkodhatnak. Erika volt megint a kezdeményező, ugyanis szerette volna ismerni a múlt heti európai és amerikai gazdasági híreket a vételi döntés meghozatala előtt.

Tájékoztattam, hogy vegyes hangulatban telt a heti kereskedés az európai tőzsdéken. A vezető európai részvényindexek közül a DAX30 indexe 0,56%-kal alacsonyabban, 13242,08 ponton, míg a francia CAC40 indexe 0,73%-kal nőtt, 5512,98 ponton zárt, az angol FTSE100 indexe szintúgy 0,73%-kal emelkedett és 7768,37 ponton zárta a hetet. Tájékoztattam, hogy a héten közölték a német ipari termelési adatokat, amiből kiderült, hogy összességében 3,4%-kal nőtt a havi emelkedés a német iparral kapcsolatosan, így láthatjuk azt, hogy a német gazdaság továbbra is nagyon erős. Viszont az is kiderült, hogy Németországban erősíteni kell a német bankok helyzetét. Például tőkeerősítés indokolt a Deutsche Bank-nak esetében. A bankok beszámolója szerint igazodni kell a megváltozott inflációs helyzetekhez, illetve az EKB elvárásaihoz. Németországban az építőipari beruházások 2,6 százalékkal nőttek decemberben, a novemberi 2,7 százalék után. A gépipari beruházások 3,5 százalékkal emelkedtek a 2016-os 2,2 % után. A német bank gyengesége negatívan hatott az ágazatra. A Raiffeisen a gyengeség ellenére 1,53%-ot tudott erősödni, viszont a Deutsche Bank ismét 1,32%-ot gyengült, míg a Bawag csoport részvényei 2,91%-ot emelkedtek a hétvégére. A Deutsche Bank egyébként azzal is számol, hogy 1,5 milliárd eurós veszteséget kell elkönyvelnie 2017 utolsó negyedévében az amerikai adóreformok miatt.

Az Ablynx cég a héten visszautasította a Novo Nordisk dán gyógyszergyártó 2,6 milliárd eurós felvásárlási ajánlatát, így 71,6%-ot emelkedett a belga Ablynx vállalat részvénye. A héten a svájci Givuadan illat-és ízesítőanyag-gyártó cég vezetőváltást jelentett be, a Nestlé egyik leányvállalata meg is lepte ezzel a döntésével a befektetőket, így a Givuadan részvénye 3,07 % mínusszal zárta a hetet. A Marks&Spencer 7%-ot és a Tesco 4,5 százalékot veszítettek árfolyamukból a hét elején, miután gyenge időközi jelentést adtak ki, a Tesco viszont a hét végét így is enyhe pluszban zárta. Az OMV kiadta kulcsfontosságú Q4-es adatait, amiből kiderült, hogy az előző évhez képest erősen növekedett a teljesítménye, köszönhető az Oroszországba történő Yuzhno Russkoye gázmező felvásárlásnak is. Az Európai Unióban havi 1,5 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom novemberben az előző hónapban mért 0,6 százalékos csökkenés, illetve 0,7 százalékos növekedés után. Az Európai Unió 28 tagállamában novemberben meglepő módon 7,3 százalékra csökkent a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta az októberi 7,4 százalékról és az előző év novemberi 8,3 százalékához képest. A héten a kiváló adatok hatására ismét erősödött az euró a zöldhasúval szemben, így hétvégére 1,45%-ot menetelt az euró/dollár kurzus és 1,22 ponton zárta az euró a dollárral szemben a hetet. Meglepő módon a brit font 1,23%-ot tudott erősödni a dollárral szemben. Azt is a héten tudtuk meg, hogy a megalakulása óta először zárta a Svájci Központi Bank jelentős nyereséggel az évet, 54 milliárd frank nyereséget könyvelhetett el. A várt nyereség a svájci GDP mintegy 8 százaléka. A Nivea gyártója, a Beiersdorf értékesítése jóval meghaladta a hét milliárd eurót, jóval a várakozások fölött teljesített. Így a német vegyipari cég a Beiersdorf üzleti eredményeit pozitívan fogadták, az állománya hét elején 1,1%-ot erősödött, majd a hét végére a szektori mozgás miatt 2,8%-os mínuszban zárt. A forint eléggé volatilisen mozgott, majd több pozitív bejelentésnek köszönhetően 0,07% pozitív tartományban az euróval szemben, 308,7 forinttal zárta a hetet. A légitársaságok közül először a KLM vezeti be a mesterséges intelligenciát az ügyfelekkel történő levelezésben és kommunikációban. A KLM a DigitalGenius céggel közösen hozták létre az automatizált válaszokat, amiket a Twitteren, a Messengeren (Facebook), illetve a WhatsApp-on keresztül képesek válaszolni általános, visszatérő ügyfélszolgálati kérdésekre emberi beavatkozás nélkül. A Lufthansa 12%-os kapacitásbővüléssel számol 2018-ban, ebben nagy szerepe van annak, hogy átvették a csődbe ment AirBerlint.

Zoltán mindeközben rendelt még egy-egy koffeinmentes kávét és kért 5 perc szünetet, mert szeretett volna a jó időben a kávézó teraszán egy cigit elszívni. A szünet alatt én is elintéztem egy-két telefont, felhívtam a páromat és megígértem neki, hogy a tárgyalás után sietek haza és hazafelé veszek egy-két csomag popcornt az esti otthoni mozi, a Billions (Milliárdosok nyomában) sorozat megtekintéséhez.

Folytattam a tájékoztatást. A Dow Jones indexe 2,01% pluszban, míg a technológiai szektort képviselő Nasdaq 100 indexe 1,58% pluszban, 6758,54 ponton zárta a hetet. Elmondtam, hogy Amerikában a gyorsjelentések hete elkezdődött. Jelentett a héten a Delta Air Lines, a várakozásokat (87 cent) jelentősen meghaladó 96 centes egy részvényre jutó eredmény jelent meg, amely 17 százalékos emelkedésnek felel meg. Az adatok új csúcsra küldték a részvényt, a Delta Air Lines 6,9% plusszal zárta a hetet. A bankok is jelentettek a héten, a Citibank a negyedik negyedévben közel 20 milliárd dolláros rendkívüli kiadási tételt könyvelhetett el az adóreform miatt, melynek következtében 15 milliárd dolláros veszteséggel zárhatta az utolsó negyedévet. A BlackRock alapkezelő nyeresége az utolsó negyedévben 3,3 százalékkal emelkedett. A Wells Fargo eredményei is megfeleltek a negyedéves várakozásnak, a piaci gyorsjelentés után a részvények ára viszont 0,7 százalékkal csökkentek, miután kiderült, hogy a negyedik negyedévben jogi és jelzálogkölcsönök értékesítési problémákra 3,25 milliárd dollárt különítettek el. Az Nvidia árfolyama 3%-ot emelkedett, miután együttműködési megállapodást kötött a Volkswagennel és az Uberrel. Kiderült, hogy Donald Trump is részt vesz a jövő heti davosi konferencián. Illetve azt is közölhettem ügyfeleimmel, hogy az amerikai költségvetés hiánya decemberben 15,2 százalékkal csökkent éves összevetésben. Az arany 1.338 dollárra emelkedett a héten, míg a héten a 10 éves amerikai hozam 10 hónapja nem látott magasságba is tudott emelkedni. 2%-os eséssel kezdték a hetet az AMD részvényei, miután a Microsoft bejelentette, hogy átmenetileg szünetelteti operációs rendszereinek azon frissítéseit, amik a nemrégiben nyilvánosságra került processzorokat érintő sebezhetőséget hivatottak kijavítani, a hétvégére viszont 3 százalékot erősödött a részvény, mert nyilatkozott a cég, hogy hajlandóak kijavítani a hibát. Az olaj a héten is folytatta az emelkedést, a nyersolaj közül a WTI 4,35 százalékkal magasabban, 64,19 dolláron zárt. Az Amazon a héten átlépte a bűvös 1300 dollárt.

Az ázsiai tőzsdék egyenlőtlenül zártak, makro oldalról azt látjuk, hogy kínai gazdaság kezd lassulni, viszont erősödik az import is. Kiderült, hogy feldolgozóipari megrendelések állománya is rekord magasan állt decemberben. A Világbank előrejelzése szerint 2019-re 6,3%-ra lassulhat a növekedés Kínában. A hongkongi Hang Seng indexe 1,94% pluszban, míg a japán Nikkei 225 indexe 0,23% mínuszban zárt a hetet. Újra erősödött a BYD Electronic 1,81% pluszban zárt.

Zoltán és Erika eldöntötte, hogy a 7 és fél millió forintját Geely, Nvidia, Mastercard, Adobe, Comcast, Amazon, Microsoft és Starbucks részvénybe fekteti. Az értékpapír vételi papírok aláírása után elköszöntünk, majd siettem haza, hogy nézhessem Chuck Rhoades államügyész mesterkélt nyomozását Bobby ‘Axe’ Axelrod multi milliárdos csínytevéseivel kapcsolatban.

Szólj hozzá