e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár
A SoftBank megnyitotta teszt központját
A SoftBank Group bejelentette, hogy Tokióban megnyitotta első koronavírus tesztelő központot. A közelmúltban létrehozott SoftBank leányvállalat, a Coronavirus Inspection Center üzemelteti. A SoftBank szerint napi 4000 teszt kapacitása van, és célja, hogy novemberig napi 10.000 tesztet végezzenek el. Minden teszt, a szállítás és a csomagolás kivételével, 2000 jenbe (19 USD) kerül.
A korábbi híresztelések után most már teljesen bizonyos, hogy az Nvidia 40 milliárd dollárért megvásárolja a brit Arm félvezetőfejlesztőt a SoftBank-tól, ezzel szeretné minél nagyobb területre eljuttatni a vállalat a mesterséges intelligenciát. A felvásárlás engedélyezése viszont akár problémákba is ütközhet, mert többek között Kína jóváhagyása is szükséges a lépéshez.
A SoftBank részvényárfolyama ezen a héten 4,33%-ot korrigált. Masayoshi Son március óta folyamatosan csökkentette részvényei számát a SoftBank Group Corporationban. A SoftBank hosszútávon jó befektetés lehet, hiszen, kimondottan a startup cégeket támogatja, segíti a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatokat és a jövőbe fektet.
Bejelentésre került a Volkswagen ID.4
A Volkswagen igen nagy lépést tett az e-mobility világában az elmúlt időszakban. Az új akkumulátor rendszer mellett, bejelentésre került az ID széria új tagja, a Volkswagen ID. 4. Elemzők szerint az elődjénél jóval tágasabb elektromos jármű az első az európai piacon, mely igazi vetélytársa lehet a Tesla Model-nek. Teljesítményileg hasonló, 520 km-es hatótávot biztosít a jármű, viszont árazásban a vállalat kijelentette, hogy nem fogja olcsóbbá tenni az ID 3-nál az európai piacon, tekintve, hogy nem akarja kiszorítani saját modelljét. Az USA területén viszont 40.000 dollár körül kerül ki majd a piacra, azonos szinten, mint az új Tesla Model-ek.
A Volkswagen részvényárfolyama ezen a héten 5,7%-ot esett. A Volkswagen hosszútán egy jó befektetés, hiszen eladási számai Kínában ebben a negyedévben 3,5%-kal nőttek. A Volkswagen elektromos autózásban is igen erős lett az utóbbi pár évben, mivel a gyártó már javában szállítja ezeket az autókat a márkakereskedésekbe, Norvégiába a szeptember elején, míg Svédországba pedig szeptember közepén érkezett meg az első nagyobb szállítmány az ID típusokból.
Megjelent az „új” Tesla Model
Már régebben megemlítette a vállalat, hogy szeretnék régi modelljeiket felturbózni, hogy megfeleljenek a Model 3 által kikövezett útnak. Elsőként a Model S került újításra, mely kapott egy nagyobb, három motoros akkumulátort. Teljesítményileg az autó 321 km/h-ás sebességre lesz képes, és több, mint 800 kilométert tud majd megtenni egyetlen töltéssel. A Model S Plaid piaci induló ára 136.000 dollár, ami átszámolva kicsivel több, mint 45 millió forint. Érdekes, hogy a vállalat olcsóbb árat szabott ki, mint a rivális Lucid Air Dream version, ami hasonló teljesítménnyel, de 169.000 dolláros áron indul a piacon. Mindkét jármű 2021-ben jelenik meg.
A Tesla részvényeinek ára ezen a héten 6,39%-ot esett. A Tesla azért lehet hosszútávon jó lehetőség, mert Elon Musk gyára gyártotta a legtöbb elektromos autót a világon 2019 év végéig, közel 368 ezer autót készítettek tavaly, amelynek köszönhetően a teljes piac mintegy 17 százalékát fedték le. A Tesla előnye az is, hogy rendszeresen javít olyan kisebb-nagyobb hibákat távoli szoftverfrissítéssel, amelyeket a többi autógyártó csak költséges visszahívásokkal tudna kezelni.
Healthcare vagyonkezelt részvénykosár
A Medtronic új izraeli céget szemelt ki
A Medtronic orvostechnikai eszközöket gyártó óriás továbbra is gyűjti az izraeli innovációkat a cukorbetegség elleni küzdelemben. A hírek alapján a vállalat 20 millió dollárt fektet be az izraeli Triple Jump startupba, azzal a szándékkal, hogy megvásárolja az egész céget. Az Izraeli Vállalati Hatóság szerint a beruházás a Covidien ír vállalaton keresztül történt, amelyet a Medtronic 2015-ben vásárolt meg. A Triple Jump egyedülálló kis inzulinpumpa tapaszt fejleszt jelenleg, amelyet a beteg testére lehet helyezni. A Medtronic már többször is bejelentette, hogy jelentősen több figyelmet fog fordítani az olyan kezelések finanszírozására, melyek nem igényelnek orvosi beavatkozást.
A Medtronic vállalat részvényárfolyama ezen a héten 2,2%-ot korrigáltak. A Medtronic azért is jó lehetőség a befektetőknek, mert 30 éve a technológiai forradalom úttörője a cukorbetegség kezelésében. Kiemelkedő elismerést vívott ki magának az inzulinpumpa kezelés, a folyamatos glükózmonitorozás és adatkezelés területén.
Az Essilor ismét segít a látássérülteken
Többpáros promóciójával az Essilor 50 százalékos kedvezményt kínál a vásárlók számára egy második lencse megvétele során. Az Essilor új akciója egy felmérés miatt került megvalósításra, miszerint az emberek nagy részének több szemüvegre (más-más lencsével) van szüksége a napi rutin folyamatok elvégzése során. Az Essilor felméréséből az is kiderült, hogy a vásárlók többsége nem kíván több pénzt kiadni egy esetleges második termékért, ha az csak hobbihoz kell. Az Essilor új programjában a két legjobb minőségű Varilux és Crizal lencséjére is érvényes az akció.
Az EssiorLuxxotica részvényárai ezen a héten 2,46%-ot korrigáltak. Az EssilorLuxxotica elkötelezett az éleslátás és a gyermekek szemészeti vizsgálatának területén. Az EssilorLuxottica világszerte vezető szerepet játszik a szemlencsék, keretek és napszemüvegek tervezésében, gyártásában és forgalmazásában. A befektetők már csak azért is bízhatnak a cégben, mert 2019-ben az EssilorLuxottica több, mint 150 000 alkalmazottal rendelkezett, és konszolidált bevétele elérte a 17,4 milliárd eurót.
A United Health ismét diverzifikál
A UnitedHealth Group tárgyalásokba kezdett a DivvyDose, egy online gyógyszertári induló vállalkozással, melynek célja a vállalat teljes felvásárlása. A cég 300 millió dollárt fizetne az illinoisi székhelyű egészségügyi cégért. A vényköteles gyógyszerek költségei megnövelik az orvosi kiadásokat, ezért a biztosítók a gyógyszertári ellátási láncban működő vállalatokba fektettek be, hogy csökkenteni tudják kiadásaikat. A UnitedHealth Group az ország legnagyobb egészségbiztosítója és az egyik vezető gyógyszertári ellátási vezető, az OptumRx tulajdonosa.
A UnitedHeath Group részvényárfolyama ezen a héten 1,79%-ot korrigált. A UnitedHealth Group a legnagyobb amerikai egészségbiztosítóként van a tőzsdén, 247 milliárd eurós kapitalizáció tőkével, a cég folyamatosan fejleszti egészségügyi területét és vásárolja fel riválisait. A teljes évet tekintve a Zacks Consensus becslései szerint az elemzők részvényenként 4,5-5%-os emelkedést várnak a cég papírjától év végéig és úgy gondolják, hogy a cég törzstőkéje 2021-re elérheti a 255,06 milliárd dollárt.
Telemedia vagyonkezelt kosár
A Microsoft befektetése sorsdöntő lehet
A napokban megindult a Sony és a Microsoft konzol gépeinek előrendelése, melyben a Sony gépei kerültek ki győztesen az első pár nap adatai alapján. A Playstation 5 előrendelések pár órával a kezdés után már elérték a milliós nagyságot és teljesen kifogytak az online webáruház adatai szerint. Szeptember 22-én viszont bejelentésre került, hogy a Microsoft időközben felvásárolta a világ egyik legnagyobb kalandjátékokat gyártó stúdióját, a Zenimax-ot. A Microsoft ezzel az eddigi legtöbb játékstúdióval rendelkező vállalat lett. A hír bejelentése után 700%-kal nőtt meg a vállalat gépeinek értékesítése, illetve az előrendelések nagysága is szintén a Sony szintjére került.
A Sony részvényárfolyama a héten 1,87%-ot korrigált, míg a Microsoft részvényeinek ára 3,71%-ot emelkedett. Az online megbeszélések platformja, a Microsoft Teams napi felhasználóinak száma március óta 75 millióra, azaz kétszeresére bővült. A koronaválság kirobbanása óta a Microsoft részvényeinek stabilan emelkedő tendenciája látható, így ezt a részvényt már nemcsak a Partner Bank Telemédia kosarában, hanem a Kopernikusz kosárban is megtalálhatjuk.
Az Apple online áruháza Indiába is megérkezett
Több mint 20 év telt el azóta, hogy az Apple Indiában kezdte meg működését, mely jelenleg is a világ második legnagyobb okostelefon piacával rendelkezik. Az Apple a hét közepén indította el legújabb indiai online áruházát, amely amellett, hogy szinte teljes termékkínálatát kínálja, első alkalommal számos új szolgáltatást nyújt az ország fogyasztói számára is. Az indiai fogyasztók most megvásárolhatják az AppleCare + terméket, amely meghosszabbítja a termékek garanciáját, és hozzáférhetnek a kereskedési programhoz, hogy kedvezményt kapjanak az új hardver vásárlásokhoz.
Az Apple részvényárfolyama a héten 5,09%-ot emelkedett. Az Apple nemcsak az okostelefonpiacán, hanem a MacBookok és az Apple Watch okos órák területén is sokat fejlesztett az elmúlt években, törekszik arra, hogy az önvezető autóknál is megtalálhatóak legyen termékei, a közeljövőben könnyebb, hosszú üzemidőt biztosító egy kilogrammnál kisebb súlyú MacBookot tervez piacra dobni. Az Apple már nemcsak Amerikát, hanem Európát és Ázsiát is célponttá vette, így fejlesztései és tervei miatt egy jó portfolióba mindenképp érdemes bevásárolni részvényéből.
A Facebook elhagyja Európát?
Az Európai Bíróság júliusban hozott ítélete nem engedélyezi, hogy európai felhasználók adatait az USA-ba továbbítsák. Írország legfelsőbb bíróságán ezután eljárás indult a Facebook ellen, melyben felszólították a vállalatot, hogy fejezze be az európai felhasználók adatainak kezelést az USA területén. A The Guardian legfrissebb hírei alapján a Facebook adatvédelmi igazgatója, Yvonne Cunnane erre úgy reagált, hogy hogy kész akár teljesen leállítani a Facebook és az Instagram működését Európában, amennyiben az új szabályozás ellehetetleníti, hogy adatokat továbbítsanak EU-tagországokból az Egyesült Államokba.
A Facebook részvényeinek ára ezen a héten 0,91%-ot emelkedett több hetes korrekció után. Elmondható, hogy az utolsó negyedévben napi átlagban használók száma 12 százalékkal, 1,79 milliárdra emelkedett, egyre többen használják a Facebook hirdetési platformjait a jövőben is, ráadásul a Facebook folyamatosan fejleszti kapcsolatait más cégekkel, ezen kívül fejleszti az Instagrammot, a Messengert is. Az is kedvezhet a befektetőknek, hogy a legutolsó negyedévben a Facebook reklámbevétele 10 százalékkal, 18,321 milliárd dollárra nőtt, illetve a Zacks elemzői szerint jövő év elejéig újabb 6%-kal növekedhet.
Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár
A Unilever eredetvizsgálatot indított
Az Unilever a fejlett műholdas képek és a földrajzi helymeghatározás adatainak kombinációjával segíti megérteni pontosan, honnan származnak egyes alapanyagai a termékei számára. A Unilever szeretné megtartani jelenlegi morális helyzetét a piacon. A projekt részét képezi a vállalat új termékelőállítási újításai, melyben immáron nem csak a nyersanyagok környezeti hatásaira koncentrálnak.
Az Unilever részvényárfolyama 0,47%-ot emelkedett a héten. Az Unilever termékeit jellenleg 2,5 milliárd fogyasztó használja, közel 34 milliárd eurót költenek árukra és szolgáltatásokra, ezen belül, mintegy 13 milliárd eurót összetevőkre és nyersanyagokra, melyekből 69 ország, több mint 300 gyárában állítanak elő késztermékeket. Azon ügyfelek, akiknek fontos a klíma védelem és a környezetvédelem, jó megoldás lehet az Unilever részvénye, hiszen a cég terve az, hogy 2030-ra szén-dioxid mérséklő vállalattá váljanak és az összes folyamatuk teljes energiaigényét 100%-ban megújuló forrásokból biztosítsák.
A Mastercard Digital First Card programja
A Mastercard a napokban bejelentette, hogy több vállalattal is együttműködik, hogy a fogyasztók számára biztosítani tudják a legjobb digitális banki élményeket. A programban olyan cégek vesznek részt, mint a Fiserv, aCoreCard vagy a Galielo pénzügyi szolgáltató. A Mastercard tervei közé tartozik a kártyaadatokhoz való azonnali hozzáférés megkönnyítése, a könnyed vásárlási rugalmasság megteremtése és a biztonságos ügyletek zavartalan biztosítása.
A Mastercard vállalat részvényei ezen a héten 1,04%-ot korrigáltak. A Mastercard nemcsak a bővítésről, hanem a diverzifikálásáról híres, 2019-év végén a Nets nevű pénzügyi platformot vásárolta fel 3,2 milliárd dollárért, ami a bankszámlák lebonyolításáért felelős. A Partner Bank közleménye szerint a Mastercard ismét sikeresen naprakészen végez modern pénzügyi szolgáltatásokat és további bevételi forrásokat nyit meg. Úgy tűnik tehát, hogy a jövő tekintetében is megfelelő a vállalat helyzete.
A McDonald’s új hűségprogramot indít
A McDonald’s bejelentette, hogy fontólra vesz egy élelmiszer-hűségprogramot, annak érdekében, hogy a járványhelyzet alatt is ki tudja szolgálni törzsvendégeit. A McDonald’s már régóta rendelkezik jutalmazási programmal a McCafe kávé alapú italok sorában, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy ingyenes kávét kapjanak, miután öt alkalommal vásároltak az alkalmazáson keresztül.
A McDonald’s részvényárfolyama a héten 0,95%-ot korrigált. A McDonald’s vállalat részvénye 1989-től található meg a tőzsdén, jelenleg részvényenként 218,18 dollárért vásárolható meg, a cég piaci kapitalizációs tőkéje 164,3 milliárd dollár. A McDonald’s szóvivője a napokban elmondta, hogy a gyorséttermi üzletek egyértelműen versenyképesek, így ők is felhagynak az egész napos reggeli vásárlással és helyette nemrégiben bevezették a Spicy menüket, ami a változatosságra hívja fel a figyelmet. A McDonald’s számára mindig is kevésbé volt fontos, hogy sok termék szerepeljen az étlapon, egy volt a lényeg ami a jövőben is, hogy vevői visszatérjenek.
Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár
A Gilead Sciences felvásárol egy egy onkológiai céget
A Gilead Sciences a napokban tette hivatalossá, hogy 97 millió dollár büntetés befizetését vállalta, mert az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma szerint a Gilead nem megfelelően használta a Caring Voice Coalition jótékonysági szervezetet. A beszámolók szerint a Gilead több betegtől szedett be plusz juttatásokat az amúgy teljes mértékben támogatott kezelések során. „A Gilead intézkedései lehetővé tették a kaliforniai Foster City gyógyszergyártó szektor számára a bevételek növelését, egy olyan programban, melynek lényege a szegényebb réteg orvosi segítése”-közölte a minisztérium.
A héten derült az ki, hogy 21 milliárd dollárért egy ígéretes mellrák elleni készítménnyel rendelkező biotechnológiai céget vásárol fel a Gilead Sciences. Az Immunomedics nevű vállalat készítményének hatásosságát más területeken is vizsgálják.
A Gilead Sciences vállalat részvényei ezen a héten 4,30%-ot estek. A Gilead Sciences vásárlása hosszútávon már csak azért is előnyös lehet, mert India és Pakisztán megrendelése miatt a Gilead Sciences felgyorsította a Remdesivir vakcina előállítását. A Gilead vállalat éves szinten 4,29%-ot fizet osztalékként befektetőinek, illetve elmondható az is, hogy Amerikában egy olyan egészségügyi területet fed le, amit más vállalatok csak 10-15 év késéssel tudnának pótolni.
A General Mills osztalékemelése
A General Mills továbbra is profitáló maradt a nyári hónapokban, bár növekedése igaz lassult tavasztól, de hatalmasra nőtt a kereslet a termékei iránt a karanténhelyzet alatt. A társadalmi távolságtartás és a minél több otthoni étkezés arra késztette az embereket, hogy kipróbálják a General Mills által gyártott több száz terméket. Egy interjúban Harmening úgy nyilatkozott, hogy a General Mills ügyfélköre jelentősen megnőtt az utóbbi időben, ezért számítanak arra, hogy az év végére is jó teljesítményt tudnak majd felmutatni. A gabonaféléket, rágcsálnivalókat és egyéb élelmiszereket gyártó General Mills negyedéves osztalékemelést jelentett be, így ezután 51 centet fizetnek részvényenként, szemben a mostani 49 centtel. Ez 4%-os növekedést jelent a befektetőknek osztalékonként.
A General Mills részvényárfolyama ezen a héten 4,10%-ot nőtt a hét végére. A vállalat részvénye azért is jó lehetőség, mert a cég hosszútávon elkötelezett szereplője akar lenni az egészséges étkezésnek, életmódnak. A General Mills arra törekszik, hogy az élelmiszerboltok polcait megtöltse a koronavírus idején is, ezért többfajta új levest és müzlit dobott az idén is a piacra.
A Coca-Cola elleni per
Az NHRA autó motorsport vezetői a héten úgy határoztak, hogy beperlik szponzorjukat, a Coca-Colát, mert Coca-Cola a koronavírus miatt megszüntetik a versenyek szponzorálását. A 2023-ig fennálló szponzori megállapodást a Coca-Cola egyoldalúan felmondta. NHRA állítása szerint a Coca-Cola május 15-én nem fizetett ki egy 2,86 millió dolláros támogatást az aláírt egyesség alapján. A Coca-Cola-val kötött hatéves megállapodás kötelezi az üdítőgyártó céget évi 5,72 millió dollár kifizetésére. A perből kiderült, hogy a Coca-Cola a globális vírus járványra hivatkozva, költségmegtakarítás címén felmondta a szponzori kapcsolatot. A két vállalat 2002 óta áll partneri kapcsolatban.
A Coca-Cola részvényei ezen a héten 3,43%-ot korrigáltak. A vállalat stabil osztalékfizető, osztalékját éves szinten 3,35%-os szinten fizeti, következő osztalékfizetése várhatóan november 29-re esik. A Coca-Cola részvényárfolyama az elmúlt 3 évben 6,63%-ot nőtt. A cég ebben az évben nyitott az alkoholos italok felé és a Coca-Cola Co. vezetése abban reménykedik, hogy megfogja a fiatalokat az első amerikai alkoholos üdítői kínálatával. A Coca-Cola Japánban is elkezdett forgalmazni egy Lemon-Do néven ismert alkoholtartalmú italt, amely 3, 5, 7 és 9 százalékos alkoholt tartalmaz, így a szigetországban újra közkedvelt lett a Coca-Cola márkanév.
Egyedi részvények
Az Aflac biztosító a gyermekrák megelőzését támogatja
Egy amerikai nagy biztosítótársaság nevét az American Family Life Assurance Company rövidítéséből kapta. A céget 1955-ben alapították, székhelye jelenleg a georgiai Columbusban található meg. Az Egyesült Államokban az Aflac a biztosítási kötvények széles skáláját köti, de talán inkább a bérszámfejtési biztosítási fedezetéről ismert, amely pénzbeli ellátásokat fizet, ha a szerződő fedezett balesetet vagy betegséget szenved. A társaság többször kijelentette, hogy „világszerte több mint 50 millió embernek nyújt pénzügyi védelmet. Idén szeptemberben az Aflacnál is a gyermekkori rák tudatosságának országos hónapját rendezik meg. Az Aflac pedig, az Egyesült Államokban a kiegészítő biztosítások és termékek vezető szállítója nemcsak megemlékezik erről a hónapról és a betegségről, hanem kitünteti az egészségügyben dolgozókat különböző juttatásokkal. Az Aflac a Rák- és Vérbetegségek Központ megalakulásának 25 éves évforduló emlékére egy új kampányt indít, amelyben a rák megelőzésére és a gyermekkori rákra szeretné felhívni a figyelmet. Az Aflac 25 éve támogatja a rákközpontot több millió dollár adományozásával. Az Aflac egy sikeres biztosítótársaság, a második negyedéves eredmények szerint, ami felülmúlta a becsléseket. Az Aflac Inc. 1,28 dolláros részvényenkénti nyeresége 24,7%-kal verte a Zacks Consensus becslését és 13,3% -kal növekedett évről évre. A negyedéves összes bevétel 1,8%-kal esett vissza az előző évhez képest, 5,4 milliárd dollárra, és 1,9%-kal elmaradt a Zacks konszenzus becsléséből is, továbbá az összes beszerzési és működési költség szinte változatlan maradt, 1,44 milliárd dollár volt.
Az igazgatóság a társaság második negyedévi részvényenként 28 centes osztalékot jelentett be augusztus 19-én a részvényeseinek. A társaság 5,2 millió részvényt vásárolt vissza 188 millió dollár értékben a második negyedév során.
Az Aflac részvényei ezen a héten 5,48%-ot korrigáltak. Az Aflac vállalat törzstőkéje jelenleg 25,8 milliárd dollár. A Partner Bank mind cash flow, mind osztalékfizetés miatt ajánlja hosszútávon a válallat részvényeit. A cég osztalékfizetése 3,11.
A BHP Billiton aluértékelt vállalat
A BHP Billiton a nemzetközi természeti erőforrásokkal foglalkozó vállalat 2001-ben alakult a BHP Ltd. és a Billiton PLC egyesülésével. A világ egyik legnagyobb bányászati vállalata vas, acél, réz, ezüst, alumínium, olaj és gáz előállításában vesz részt. A cégnek érdekeltségei vannak a mérnöki tevékenység és a szállítás terén is. A BHP Billiton központja az ausztráliai Melbourne-ben található. A BHP Billiton mind az értékesítés, mind a nyereség terén negatív növekedést mutatot az elmúlt negyedévben. A vállalat a Bányászati-fémércek ipari csoport társai között a 4. helyet foglalja el. BHP a Zacks rangsor 1. helyén áll, vagyis a Zacks elemzői vásárolnának a részvényből. A BHP határidős P/E értéke 13,44 vagyis az árfolyam nyereség aránya jelenleg jó alacsony, így vásárlásra ajánlott. A Zacks elemzői szerint több befektető a társaságot alulértékeli a jelenlegi árfolyamszintje.
A BHP Billiton vállalat kapitalizációs tőkéje 76,5 milliárd dollár. A vállalat 2007 júniusa óta található meg a tőzsdén.
A BHP Billiton részvényei az elmúlt héten 0,97%-ot erősödtek. A BHP Billiton vállalat részvényét nemcsak a Zacks, hanem a Morgan Stanley elemzői is befektetésre ajánlják, hiszen részvényárfolyama 2011-ben 50 dollár felett is volt, ma ez csak 25,97 dollár, ami a koronavírus és a magas vámok következménye.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →