Kopernikus részvénykosár

A Coca-Cola az olimpiákra készül

By 2019.07.02. július 3rd, 2020 No Comments
A Coca-Cola összeállt egy kínai tejipari céggel, mellyel 2032-ig támogatni fogják az olimpiát. A kínai Mengniu Dairy vállalat 3 milliárd dollár fejében kötött partneri szerződést az amerikai vállalattal, mely során az elkövetkezendő négy nyári olimpián, illetve két téli olimpián együttesen fogják reklámozni termékeiket.

A Coca-Cola már 1928 óta jelen van az olimpiákon és a jelenlegi szerződésük még 2020-ig tart. Szakértők szerint a kínai és amerikai cég által kötött egyezmény a jelen helyzetben igen nagy feszültséget kelthet Trump és Xi-Jingpin által folytatott háborúban. Már csak azért is, mert a következő nyári olimpiai játékok 2020-ban Tokióban kerülnek megrendezésre. A Mengiu Dairy vállalat Ázsia egyik legnagyobb tejtermék gyártó cége, mely több mint 40 üzemmel rendelkezik és éves szinten 9 millió tonna terméket állítanak elő a kínai, indonéziai és új-zélandi piacra.

A Coca-Cola pedig az USA egyik legismertebb brand-je, 32.25 milliárd dolláros bevétellel. A NOB elnöke, Thomas Bach úgy nyilatkozott, hogy az ilyen rizikós közös vállalkozások az együttműködések új dimenziója. A vállalat részvényeinek árfolyama jelenleg 44 euró körüli értéken stagnálnak. A Coca-Cola évente átlagosan 7,82%-ot emelkedett, viszont rendkívül magas osztalékfizetése miatt közkedvelt a befektetők körében.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá