e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Amphenol felülmúlta az előrejelzéseket

A héten az Amphenol közzétette hivatalos negyedik negyedéves jelentéseit, mely 15%-kal jobb eredményt mutat a 2020-as évre nézve, mint egy évvel ezelőtt. A társaság részvényenkénti 1,13 dolláros bevétele meghaladta a Zacks elemzőinek becslését, csaknem 10%-kal. A teljes nettó bevétel 13%-kal nőtt meg. 2021. január 19-én a vállalat bejelentette az MTS Teszt és Szimuláció üzletágnak az eladását az Illinois Tool Works-nek, az MTS akvizíció lezárását követően. A járványhelyzet ellenére a vállalat eredményei igen pozitívak. Az Amphenol részvényárfolyama ezen a héten 4,94%-ot emelkedett. Az Amphenol vásárlása jó lehetőség, mert a cég 2021 januárjában két akvizíciót is indított, megvásárolta a Positronic és az El-Cab vállalatokat. 2020-ban rekordértékesítése volt a vállalatnak, így bevétele 8,599 milliárd dollár volt.

 

A BYD Ausztráliában piacot nyitna

Kína egyik legnagyobb elektromos járművével foglalkozó cége, a BYD megállapodást írt alá Ausztráliában, hogy az ország területén értékesíthesse járműveit. A BYD 2015 óta kísérletezik egy maroknyi autóval és új akkumulátoraival Ausztráliában. Az elmúlt öt évben öt elektromos taxival rendelkezett Sydney útjain, ahol is igen nagy igény alakult ki a BYD terepjáró, szedán és kisteherautó járműveire. Kezdetben az ausztrál forgalmazó, a Nexport azt tervezi, hogy csak online értékesíti a BYD járműveket. A BYD Corporation részvényárfolyam ezen a héten 4,97%-ot erősödött. A BYD Co. tagja az Üzleti Szolgáltatások csoportnak, amely 213 különböző vállalatot foglal magában, és jelenleg a 12. helyen áll a Zacks elemzők ágazati rangsorában. A Zacks Elemzőház kiadta, hogy ebben az évben továbbra is érdemes vásárolni a BYD részvényeket, ugyanis a cégnek szilárd teljesítményei és megalapozott üzleti tervvel és likvid lehetőségekkel rendelkezik.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Novozymes új rovarírtószer gyártásába kezd

A Novozymes a napokban kijelentette, hogy megkezdi egy új enzim kifejlesztését, a növényi kártevők elleni védekezés céljából. A dán vállalat arra számít, hogy a biokontroll termékek iránti kereslet kétszámjegyű ütemben fog növekedni, mivel a gazdálkodók töretlenül dolgoznak azon, hogy csökkentsék a hagyományos peszticidekre való támaszkodásukat.

A Novozymes részvényárfolyama ezen a héten 7,16%-ot emelkedett. Mivel Morgan Freeman is a Novozymes részvényeibe fektetett és a vállalat negyedéves jelentésekor kiderült, hogy a cég adózás előtti eredménye 796 millió dán korona. A Novozymes részvényenként 5,25 osztalék kifizetését javasolta a legutolsó közgyűlésen.

 

A Colgate mosolyt csal az arcunkra

A Colgate-Palmolive bejelentette családja legújabb tagját, a Colgate hum gyerekek című szolgáltatását, amely segít a gyerekeknek megtanulni a megfelelő szájápolási szokásokat. A hum kids fogkefék környezetkímélő anyagokból készülnek, és elősegítik, hogy a gyerekek megtanulják a jó fogmosási szokásokat. A Colgate szerint az alapvető higiénia igényeket kielégítő termékekre jelentősen megnőtt a kereslet a koronavírus járvány alatt.

A Colgate-Palmolive részvényárfolyama 1,89%-ot korrigált ezen a héten. A Colgate-Palmolive részvényeket január 28-án egy indiai tőkebefektető, Motilal Oswal felminősítette és a cég részvényárfolyamát 85 dollár felé állapította meg, a mostani 78,43 dollárról. Elemzése alapján a Colgate-Palmolive részvények aluértékeltek és közép, illetve hosszútávon érdemes vásárolni.

 

A Johnson&Johnson vakcina

A Johnson&Johnson vakcina esetében a termék tárolásához nincs szükség speciális fagyasztóra, viszont a COVID-19 megelőzésében összességében eddig csak 66 százalékos a Johnson&Johnson vakcina hatékonysága, összehasonlítva a Moderna és a Pfizer vakcináival. A Johnson&Johnson részvényárfolyama ezen a héten 1,30%-ot emelkedett, míg a Pfizer árfolyama 0,57%-ot korrigált. A Johnson&Johnson részvényei tavaly márciusi 111 dollárról 166,58 dollárra emelkedtek. A cég részvényei a Morgan Stanley elemzői szerint akár 2 éves viszonylatban is jó lehetőséget biztosít a befektetőknek.

 

 

Telemédia vagyonkezelt kosár

 

A Walt Disney bezárja egyik stúdióját

A héten a Walt Disney ismét nehéz döntést jelentett be, miszerint a koronavírus járvány hatásainak további enyhítése érdekében újabb stúdiót zár be a vállalat. A hivatalos jelentés szerint a Blue Sky Studios-ban teljesen leáll a filmek gyártása. A társulat olyan filmekért volt felelős, mint a Jégkorszak vagy a Rio. A Disney többnyire minden energiáját a streaming szolgáltatásába, a Disney+-ba fekteti, tekintve, hogy ez az egyetlen szektor, melyet kevésbé sújtott a koronavírus járvány.

A Walt Disney részvényárfolyama ezen a héten 3,59%-ot menetelt előre. A Disney+-nak 94,9 millió előfizetője van, miután a negyedév során több mint 21 millió új előfizetővel bővült. A héten sikeres lett a Walt-Disney negyedik negyedéve, hiszen részvényenként 32 centes negyedéves nyereséget jelentett, meglepve az elemzőket, akik részvényenként 41 cent veszteségre számítottak. A Disney részvényei több mint a duplájára nőttek a 11 hónappal ezelőtti mélypont elérése óta.

 

A Facebook új szektorra fókuszál

A Facebook egy olyan új audio chat terméket épít, amely hasonló, mint a népszerű Club House alkalmazás. A közösségi hálózat célja a kommunikáció új formáival való terjeszkedés. Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója érdeklődött az audio kommunikációs formák iránt és vasárnap már a virtuális valóság bevezetéséről beszélt egy interjún. A vállalat bevételei 33%-kal ugrottak a tavalyi év végére 28,1 milliárd dollárra, az üzemi jövedelem 44%-kal 12,8 milliárd dollárra emelkedett. A vállalatnak azonban számos kockázattal kell szembenéznie, többek között a megnövekedett szabályozási trendekkel, illetve az Apple új IOS feltételekkel. A Facebook részvényárfolyama ezen a héten 0,90 %-ot emelkedett. A cég kapitalizációs tőkéje ismét átlépte a 650,3 milliárd dollárt. A WhatsApp üzenetküldő alkalmazás is már több mint 3 milliárd felhasználóval rendelkezik. A Seeking Alpha elemzői szerint a jövőben is a Facebook lehet legerősebb, legjövedelmezőbb vállalat a közösségi média univerzumában.

 

Az Oracle és a TikTok akvizíció

A Wall Street Journal beszámolója szerint a TikTok előzetes megállapodását az Oracle-lel „határozatlan időre felfüggesztik”, míg a Biden-adminisztráció saját felülvizsgálatát végzi a külföldi tulajdonú alkalmazások és szoftverek által jelentett biztonsági kockázatokról. Szeptemberben az Oracle bejelentette, hogy megszerzi az újonnan alapított TikTok Global 20%-át és 12 hónapon belül kibocsát egy IPO-t. Az Oracle a TikTok felhőszolgáltatója lenne és 12,5%-os részesedést szeretne elérni a közösségi média hálózatban. Az Oracle részvényárfolyama ezen a héten 0,82%-ot korrigált. A társaság várhatóan 1,11 dolláros EPS-t fog jelenteni, ami 14,43%-os növekedést jelent az előző negyedévhez képest. Az Oracle teljes éves Zacks Consensus becslései szerint a következő jelentésben részvényenként 4,34 dolláros nyereséget és 40,02 milliárd dolláros bevételt vár. A szoftvergyártó részvényei 1,06%-kal gyarapodtak az elmúlt hónapban.

 

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Henkel AG csak a legjobb márkákat tartja meg

A Henkel AG & Co. eddig „meglehetősen jól” kezelte a járvány következményeit, amit a harmadik negyedév erős szerves növekedése mutat. A vállalat nagyobb hangsúlyt fektet olyan sikeres márkákra, mint a Persil mosószer, a Schwarzkopf hajápolási termékek és a Loctite pillanatragasztók. A Henkel így arra a döntésre jutott, hogy megválik egyes kevésbé jól teljesítő márkáinak forgalmazásától. A tervek alapján a 100 millió euró árbevétel értékű márkák maradnak meg csak a vállalat portfóliójában, amelyek értéke ez év végéig mintegy 500 millió euróra emelkedhet az elemzők szerint.  A német cég részvényei a héten 0,30%-ot emelkedtek. Új csomagolási koncepciójával a Henkel világszerte bevezetett egy szabványos műanyagpalackot WC-tisztítóihoz. A Henkel célja, hogy 2025-ig 50%-kal csökkentse a fogyasztói termék csomagolásában a fosszilis forrásokból származó műanyag mennyiségét.

 

A Stryker negyedik negyedéve

A Stryker 2020 negyedik negyedéves nettó bevételének növekedéséről számolt be és továbbra is optimista a vállalat. A cég 4,3 milliárd dolláros nettó árbevételről számolt be az év végi utolsó negyedévben, ami 3,2% -os növekedést jelent az előző időszakhoz képest. Összességében a társaság 14,4 milliárd dolláros nettó árbevételt ért el az egész évre. Bár ez 3,6%-os csökkenést jelent az előző évhez képest, mégis meghaladta az elemzők előrejelzését. Az ortopédia szektor nettó árbevétele elérte a 1,5 milliárd dollárt az időszakban, ami 4%-os növekedést jelent a negyedévben.  A Stryker részvényárfolyama ezen a héten 3,92%-ot emelkedett. Kevin Lobo vezérigazgató szerint a vállalat teljesítménye példaértékű és a 2021-es évhez még optimistább kilátásokat remél.

 

Tech titánok harca

A Microsoft a hét közepén felkérte több ország kormányát is, hogy kövessék Ausztrália példáját, azaz a hírportálok által publikált (védett) irodalomért kötelezzék a díjbeszedést a Facebook-tól és a Google-től. Utóbbi két vállalat teljes mértékben ellenzi ezen akciót. A Google többször is megemlítette, hogy kikapcsolja a keresőmotort Ausztrália területén, ahol már köteleznék a céget a kifizetésekre. Brad Smith, a Microsoft elnöke közleményében kijelentette, hogy a vállalat teljes mértékben támogatja az ausztrál törvényjavaslatot.

A Microsoft részvényei ezen a héten 1,15%-ot, míg a Google részvényei 0,3%-ot emelkedtek. Mindkét vállalat hosszútávon sikeres tudott maradni. A Microsoft a felhőszolgáltatásban és szoftverjeiben kiváló, addig a Google folyamatosan applikációkat fejleszt és megújítja kapcsolatait.

 

 

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Emerson Electric megválik egyik legnagyobb divíziójától

A Bloomberg beszámolója szerint az Emerson Electric, az Appleton Group elektromos termékekkel foglalkozó üzletágának potenciális értékesítését tervezi. A Bloomberg 2021.02.11-én arról számolt be, hogy a források szerint a 16,8 milliárd dolláros ipari óriás előzetes tárgyalásokat folytatott a vállalkozás egymilliárd dolláros aukciójáról. Az Appleton szerelvényeket, világítási és áramelosztó termékeket gyárt ipari környezetekhez. Ez része az Emerson 11,2 milliárd dolláros Automation Solutions divíziójának, amely a cég két üzleti egysége közül a legnagyobb. A másik részleg, a Commercial&Residential Solutions. Az Emerson Electric részvényárfolyama 0,91%-ot korrigált. Az Emerson Electric következő osztalékfizetése részvényenként 0,51 dollár lesz. Az Emerson Electric éves szinten 2,3%-os hozammal rendelkezik a jelenlegi 85,33 dolláros részvényárfolyamhoz képest.

 

A Pfizer vakcinája Japánba is megérkezett

Az egészségügyi minisztérium azt tervezi, hogy előre lép a koronavírus elleni vakcina hivatalos jóváhagyásával, amelyet az amerikai Pfizer gyógyszeripari óriásvállalat fejlesztett ki. A Japán Egészségügyi, Munkaügyi és Jóléti Minisztérium február 8-án jóváhagyta a Pfizer COVID-19 vakcinát. A kormány az adminisztratív eljárásainak felgyorsítását fontolgatja, hogy mihamarabb meg tudja kezdeni az oltásokat. Az első mintegy 400.000 adag már megérkezett az országba.

A Pfizer részvényei 0,53%-ot estek. A Pfizer marburgi gyára lesz az egyik legnagyobb üzem Európában. Teljes kapacitáson működtetve évente 750 millió adag oltóanyagot gyárthatnak. Az idei első fél évben a 250 millió adagot érheti el a teljesítménye.

 

A Kellogg termékek iránti kereslet jelentős növekedése

A Kellogg Co. az elmúlt hónapokban nehézségekbe ütközött, mivel a Frosted Flakes gabonapelyhekre jelentősen megnőtt az igény. A pandémia alatt a cég bevételeinek nagy részét főleg a könnyen elkészíthető ételeiből jegyezte. Az élelmiszer-gyártó viszont most nem tudja kielégíteni a hús-alternatívái és a kukoricapehely gabonafélék iránti keresletet, közölte a társaság a héten, amikor negyedéves eredményeit bejelentette.

A Kellogg Co. részvényárfolyama ezen a héten 1,12%-ot esett. A társaság nyeresége összesen 205 millió dollár, azaz részvényenként 0,59 dollár volt. Ez sokkal gyengébb a tavalyi negyedik negyedév 152 millió dollárjához képest. A társaság negyedéves bevétele 7,5%-kal, 3,46 milliárd dollárra nőtt a tavalyi 3,22 milliárd dollárról.

 

 

 

Egyedi részvények:

 

Az Air Liquide-ben egyre több intézményi befektető van.

Az Air Liquide 78 országban, mintegy 64.500 alkalmazottat foglalkoztat és több mint 3,8 millió ügyfelet és beteget szolgál ki. A vállalat törekszik, hogy vezető szerepet töltsön be iparában, hosszú távú teljesítményt nyújtson és hozzájáruljon a fenntarthatósághoz, a stratégia középpontjában az éghajlatváltozás és az energia átmenet iránti erős elkötelezettség áll. A vállalat ügyfélközpontú átalakítási stratégiája hosszú távon nyereséges, rendszeres és felelősségteljes növekedést céloz. Az Air Liquide bevétele 2020-ban meghaladta a 20 milliárd eurót. Az Air Liquide az Euronext Paris tőzsdén található meg. De szerepel a CAC 40 indexében, EURO STOXX 50-ben és FTSE4Good indexében egyaránt.

Az Air Liquide részvényárfolyama 1,14%-ot korrigált. A társaság piaci kapitalizációja 75,78 milliárd dollár, a P/E arány 29,94. A Colony Group LLC a 3. negyedév során 17,2%-kal növelte részesedését az Air Liquide-ban. A Colony Group LLC immáron 9309 darab részvényének a tulajdonosa.

 

 

A Starbucks új üzlet hálózata a Starbucks Now

A 21,8 millió tagot számláló Starbucks Rewards program 15%-kal növekedett az elmúlt negyedévben. A negyedéves összbevétel csak 5%-kal esett vissza a tavalyitól. Jelenleg közel 33.000 Starbucks kávézó van világszerte. A 2021-es költségvetési évben nyitni tervezett 1100 új kávézó megnyitását tervezi a cég. A Starbucks új üzletformátumot tesztel az országban, Starbucks Now néven. A Starbucks több mint 4800 üzletet működtet Kínában, ezzel az ország második legnagyobb kávézási lánca a Luckin Coffee után. A Starbucks bevételei és a kiigazított nyereségek 11%-kal, illetve 59%-kal csökkentek a 2020-as pénzügyi évhez képest.  A Starbucks részvényárfolyama ezen a héten 1,11%-ot korrigált. Kína a Starbucks második legnagyobb piaca az Egyesült Államok után. A Starbucks jövője az év második felétől potenciálisan jó lehetőség a befektetőknek a JP. Morgan szerint.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá