A Stryker a héten bejelentette negyedik negyedéves eredményét, amely felülmúlta a Wall Street konszenzusának előrejelzését, de a társaság kissé elmaradt a várt bevételektől.

Az ortopédiai eszközóriás 568 millió dolláros, azaz részvényenként 1,49 dolláros nyereséget ért el, 4,262 milliárd dolláros eladás mellett a 2020. december 31-én véget ért három hónap során. Ezen eredmény 21,7%-kal múlja alul az értékesítést szemben a 2019 negyedik negyedévéhez képest. Az elemzők szerint a Stryker jövőjét főként a robottechnológia fejlesztése fogja meghatározni. A cég a tervek alapján a jövőben már orvosi robotokat fog használni a műtétekben a fertőzés kockázatának csökkentése érdekében.

A Stryker részvényei ezen a héten 7,93%-ot vesztettek az értekeiből a héten a reddites árfolyam-spekuláció miatt. Az elmúlt négy negyedévben a vállalat négyszer túllépte a konszenzusos EPS becsléseket.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

 

Szólj hozzá