e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A SoftBank részesedést szerzett az Amazon-ban

A SoftBank Group körülbelül 1,2 milliárd dollár értékű részesedést szerzett az Amazon-ban. A SoftBank mintegy 10 milliárd dollárt költött részvények vásárlására. A beszámolók szerint az Amazon mellett a csoport részesedést szerzett a Netflix-ben, a Tesla-ban, a Microsoft-ban és az Alphabetben. A SoftBank ezenkívül nyilvánosságra hozta az Nvidia részesedését is, amely mintegy 220 millió dollár értékkel bír. A Softbank részvényeinek árfolyama a nyár folyamán emelkedő trendet mutatott. 44 dollár alatti árról 60 dollár felé került az görbe.

A SoftBank vállalat részvényei ezen a héten 4, 20%-ot emelkedtek. A SotfBank japán vállalat méltán lehet egy jó portfolió része hiszen a cég stratup és fintech cégekbe fektet, hosszú éve gazdaságilag megbízható piaci szereplő és az Alibaba céggel folyamatosan együttműködik. Ráadásul a japán cégóriás a mesterséges intelligencia és az online értékesítés vezető szereplője. A cég szegmense mobil kommunikációs, szélessávú és telekommunikációs szolgáltatásokat nyújt Japánban.

 

A Marvell Technology és a TSMC együttműködése

A Marvell múlt héten bejelentette, hogy kiterjeszti hosszú távú partnerségét a TSMC-vel, a világ legnagyobb félvezető öntödéjével, hogy átfogó szilícium portfóliót szállítson az adat-infrastruktúra piacára, kihasználva az iparág legfejlettebb 5 nanométeres technológiáját. Ennek az együttműködésnek a segítségével a Marvell és a TSMC tovább fejleszti az infrastruktúra alapját képező alapvető technológiákat, hogy biztosítsa a jövő digitális gazdaságában megkövetelt tárolást, sávszélességet, sebességet és intelligenciát. A Marvell Technology árfolyamgörbéje a nyár elején nagy emelkedést produkált, azóta hektikus, ugyanakkor a teljes nyári időszak alatt közel 20%-os erősödésről beszélhetünk.

A Marvell Technology részvényei ezen a héten 14,32%-ot emelkedtek. A vállalat részvényei hosszútávon sikeresek lehetnek, hiszen a cég a legújabb technológiákat alkalmazza, folyamatosan képes a megújulásra és a jövőben az 5G technológiába fektet.

 

Az Amphenol innovációja

Az Amphenol Industrial Operations most ipari szabványú járművön lévő adatcsatlakozókat kínál, amelyeket járműdiagnosztikai és adatkommunikációs célokra terveztek. Az AT kör alakú csatlakozó (ATC) sorozatot úgy tervezték, hogy akár nehéz tehergépjárművekben és buszokban is tudjon teljesíteni. Nem mindegyik cégre mondható el, hogy a koronavírus okozta tavaszi árfolyam esés után ugyanarra a szintre jutott a részvények ára, mint ahogy az az év elején volt. Az Amphenol esetében viszont még magasabb szintre jutott a mély zuhanás után, hiszen 110 dollárról 70 dollár alá került az árszint, utána viszont 110 dollár felé tudott kerülni. Vagyis az utóbbi pár hónap a részvény mozgása emelkedő trendben zajlott.

Az Amphenol vállalat részvényárfolyama ezen a héten 1,42%-ot emelkedett. Az Amphenol egyik leányvállalat a sikerét a szabványos kábelszerelvények forgalmazásának és az elektronikus kereskedelem területén elért kimagasló teljesítményének köszönheti.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Ecolab és az NHS együttműködésé

Az Ecolab az év végéig ötmillió liter Skinman Soft Protect FF kéztisztítót szeretne biztosítani az NHS ellátási központ számára. Az Ecolab az NHS ellátási láncának hosszú távú beszállítója és a kritikus fertőzések megelőzésére szolgáló megoldásokat nyújtott szolgáltatásokkal és képzésekkel kombinálva, amelyek elősegítik a tisztább, biztonságosabb és egészségesebb környezetet. A COVID-19 járvány során megnőtt a kereslet a fertőzések megelőzésére és az Ecolab szorosan együttműködött az NHS ellátási lánccal annak érdekében, hogy biztosítani tudják a fertőtlenítő szereket az erősen érintett területeken. A vállalat 700%-kal növelte meg gyártási kapacitását erre az évre, hogy tartani tudja a megrendeléseket.

Az Ecolab vállalat részvényárfolyama a hétvégére 200,5 dolláron zárt. Az Ecolab világvezető a víz, a higiéniai és az energia technológiák területén, de sikeres a különböző szolgáltatások biztosításában is.

 

A Novo-Nordisk és az SAS Cargo közös munkája

A SAS Cargo ezen a héten bejelentette, hogy megállapodást írtak alá a Novo-Nordisk-kal az életmentő gyógyszerek szállítási kapacitásának növelése érdekében, felkészülve ezzel a koronavírus további szakaszaira. A SAS Cargo és a dán Novo Nordisk közötti kapcsolat az 1960-as évekig nyúlik vissza, mikor is a légi árufuvarozás még gyerekcipőben járt, viszont a cégeknek gyorsan és biztonságosan kellett szállítaniuk az inzulint és az enzimeket a világ összes tájára. A Novo Nordisk az SAS-hoz fordult, amelyet az 1960-as években a világ legjobb légitársaságának neveztek.

A Novo-Nordisk válallat részvényei a héten 1,73%-ot korrigáltak, így a hétvégére 55,54 eurón zártak. A Novo-Nordisk stabil vállalat, jelenleg 43.100 főt foglalkoztat 79 országban és több mint 170 országban forgalmazza termékeit, a világ egyik vezető szereplője az egészségügyi piacon.

 

A Johnson&Johnson tovább terjeszkedik

A Johnson&Johnson kibővíti jelenlétét Georgia piacán a National Program Management (NPM) eszközeinek megszerzésével. A tranzakció lezárásának időpontja 2020. szeptember 1. Az NPM segítségével a vállalat olyan területeken ki tudja bővíteni portfólióját, mint az energia, a szállítás, az ingatlan, a gyártás, a kiskereskedelem, az építőipar, a non-profit és a professzionális szolgáltató szektorok. Scott Lewis, az NPM vezérigazgatója szerint a Johnson&Johnson általi akvizíció az NPM ügynöki kapcsolatát erősíti a kibővített termékek és szolgáltatások révén.

A Johnson&Johnson vállalat részvényei ezen a héten 0,58%-ot tudtak emelkedni. A Johnson&Johnson vállalat hosszútávon jó lehet egy portfolióba, mivel a vállalat 1996–tól kezdve található meg a tőzsdén és egyedülálló a kozmetikai, a babaápolási és egészségügyi termékek fejlesztésében és értékesítésében.

 

 

Telemedia vagyonkezelt kosár

 

Az Alibaba befagyasztja befektetéseit

Az Alibaba Group augusztus végén bejelentette, hogy Kína és India közötti geopolitikai feszültségek közepette szünetelteti az indiai startupokba történő befektetéseit. A jelentés szerint a kínai csoport, amely 2015 óta több mint 2 milliárd dollárt fektetett indiai induló vállalkozásokba, befagyasztja minden újonnan indított befektetéseit az országban, mintegy hat hónapra. Az Alibaba Grop és leányvállalata, az Ant többek között jelentős befektetőknek számítanak Indiában. Részesedéssel bírnak a Paytm-ben, a legértékesebb indiai induló vállalkozásban, amely egy piacvezető vállalat az élelmiszerszállítás területén. A döntéshez az is hozzájárult, hogy az országban több kínai applikáció került kitiltásra, ideértve az Alibaba által támogatatott TikTok is.

Az Alibaba vállalat részvényárfolyama ezen a héten is hatalmasat, 8,73%-ot menetelt. A vállalat sikerességét az online területen való értékesítésnek és a folyamatos bővítésnek köszönheti. A jövőben is kiváló befektetés lehet a vállalat részvényeibe fektetni, hiszen a vállalat folyamatosan fejleszti a weboldalait, a kiszolgálás minőségét és annak gyorsaságát is.

 

A Facebook-nak nem kedvez az Apple újítása

Az Apple közelgő operációs rendszere, az iOS 14 nagy hatással lehet a Facebook hirdetési hálózatára. A társaság tegnap közzétett néhány blogbejegyzést, amelyben felvázolja az Apple által bejelentett jelentős adatvédelmi változások lehetséges hatásait. Az Apple megkérdezi a felhasználókat, hogy szeretnének-e hirdetéseket kapni, ezzel a korlátozással jelentősen lecsökkenhet a Facebook online marketing szektorának bevétele, mivel a hirdetések a vállalat profitjának jelentős részét teszik ki.

A Facebook vállalat részvényei ezen a héten 9,98%-ot emelkedtek. A vállalat stratégiája az, hogy folyamatosan fejleszti közösségi oldalát és az ahhoz tartozó marketingoldalakat és társadalmi szerepvállalása is megnőtt az utóbbi egy-két évben. A vállalat aktív felhasználójának száma évről évre dinamikusan nő, illetve emellett folyamatosan növeli a cég a reklámhelyek biztosításával a bevételét.

 

A Fiserv legújabb programja

A Fiserv a fizetési és pénzügyi szolgáltatási technológiai megoldások vezető globális szolgáltatója, egy teljesen új programmal állt elő, mely segítségével felkészíti a pénzügyi intézményeket a közelgő változásokra. A vállalat termékének segítségével valós idejű előrejelzéseket és költségvetés-tervezéseket lehet indítani, melyek figyelembe veszik az adott cég infrastruktúráját, elhelyezkedését és pozícióját a piacon. Az Axiom Planning and Profitability megoldást a Fiserv és a Syntellis Performance Solutions közötti kapcsolat eredménye. A Fiserv kijelentette, hogy a termékük akár hosszú távú befektetések vizsgálatára is képes.

A Fiserv vállalat részvényei 4,74%-ot erősödtek a héten. A Fiserv már csak azért is jó lehetőség, mert 2019-ben bejelentette tervezett egyesülését a First Data Corporation-nal, amely teljes részvényügyletként meghaladja a 41 milliárd dollárt. Ez az ügylet a koronavírus megjelenése miatt még nem fejeződött be, de a cég már felvásárolta ennek leányvállalatát, a Brookfield-ot a wisconsini székhelyű fizetési és pénzügyi technológiai szolgáltatót. A Fiserv hosszútávon kiváló lehetőség, hiszen technológiájának köszönhetően lehetségessé vált a gyorsabb banki művelet. Illetve a segítségével a bankokat és a hitelszövetkezeteket abban támogatja, hogy online tudjanak kapcsolatot tartani az ügyfeleikkel.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A VISA zöld útja

A Visa kibővíti a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét, ennek keretében 500 millió dollár értékű zöld kötvényt bocsájt ki. Ez az első zöld kötvény, amit egy digitális fizetési hálózat ad ki. Ez elősegíti a vállalat elkötelezettségét a környezeti fenntarthatóság és a fenntartható fizetési ökoszisztéma mellett. Ezen elkötelezettség alátámasztására és a nyitó zöld kötvényen kívül a Visa bejelentette első fenntarthatósági alkalmazott, Douglas Sabo kinevezését is. „A Visa-nál látunk felelősséget és lehetőséget arra, hogy hálózatunk hatalmát kihasználjuk a széles körű elmozdulásokon át a fenntartható jövő felé”-mondta Al Kelly, a Visa Inc. elnöke és vezérigazgatója. Bár a nyár folyamán a cég árfolyamában sok változás nem történt, gyakorlatilag oldalazik a grafikon, augusztus elejétől ugyanakkor látható egy „minimális” emelkedés. 161 eurós szintről 175 euró felé emelkedett a részvények ára.

A Visa vállalat részvényárfolyama ezen a héten 5,67%-ot erősödött. A Visa vállalat részvényei a jövőben is jó megoldás lehet, hiszen több elemzőház szerint kiszámíthatóvá vált a cég bevételének emelkedése. A cég nyereségességét a folyamatosan bővülő plasztikkártyáinak és társadalmi szerepvállalásának, illetve a mesterséges intelligencia használatának köszönheti.

 

A L’oreal is reagál a tüntetésekre

A világ legnagyobb kozmetikai és szépségápolási vállalata, a L’oreal bejelentette, hogy abbahagyja a „fehérítés” és a „tisztességes” szavak használatát a termékek leírásakor. A bejelentés a rasszizmusellenes tüntetések miatt érkezett. „A L’oreal csoport úgy döntött, hogy eltávolítja a fehér/fehérítő szavakat minden termékéről”-jelezte a francia kozmetikai óriás. A L’oreal az utóbbi félévet, illetve egy évet figyelve is emelkedő trendet produkál, a cég részvényeinek ára az utóbbi 6 hónap alatt több, mint 11%-ot emelkedtek.

A L’oreal vállalat részvényei ezen a héten 1,94%-ot emelkedtek. A vállalat hosszútávú sikerességét a hajápolási és kozmetikai szereknek köszönheti. A karantén időszaka alatt, több nő vásárolt a termékeiből, a hialuronsavakból és a hajpakolásból, hajfestékből álló termékekből.

 

Az Essilor 360 program

Az Essilor és a Luxottica, az EssilorLuxottica és a Luxottica EyeMed leányvállalatai bejelentették az EssilorLuxottica 360 nevű új programot, amely az Amerikai Egyesült Államok független szemészeti szakemberek számának a növekedését ösztönzi. A cég felmérései alapján a független ECP-knek (Eye Care Professional-szemészek) nagyobb támogatásra van szükségük, és ebben tud segítséget nyújtani az EssilorLuxottica 360 program. Az EssilorLuxottica részvényei a tavaszi árszint zuhanás óta emelkednek. Akkor 95 euró alatt volt az ár, most pedig már 110 felett van.

Az EssilorLuxottica vállalat részvényei ezen a héten 4,95%-ot meneteltek. A vállalat osztalékfizetése igen magas, hiszen 2019 májusában ez éves szinten 2,04%-ra nőtt. A cég erős stratégiával rendelkezik és az optikai részlege vélhetően fejlődés előtt áll.

 

 

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

3M javulást mutat

Ugyan július végén a 3M Company bejelentette, hogy a második negyedévben az eladások 12%-kal csökkentek, viszont a július első három hetében némi javulást értek el. A múlt heti bejelentésben a júliusi eladások már 6 %-os növekedési eredményekről számoltak be. A cég felvette a harcot a maszk hamisítókkal szemben, ami igen nagy bevétel kiesést okozott a COVID 19 terjedése alatt. Eddig 18 bírósági keresetet nyújtottak be és több mint 7.000. web helyet számoltak fel. A 3M Company továbbra is komoly lépéseket tesz a vállalat átszervezése érdekében, mondta el Mike Roman vezérigazgató. Az üzleti szegmenseket átszervezték, költségcsökkentő intézkedéseket hajtottak végre és két új akvizíciót is eszközöltek. Pozitív képet mutat a COVID 19 átvészelése az árfolyam szempontjából is, hiszen mára már a 2019-es októberi árakon lehet vásárolni a részvényből.

A következő osztalékfizetés szeptember 12-re várható, részvényenként 1.47 dolláros-os áron.

A 3M Company vállalat részvénye ezen a héten 2,44%-ot erősödött. A vállalat részvényét a Zacks elemzőház tartásra, míg a Goldman Sachs vételi ajánlásra javította ebben a hónapban. A társaság 2019 második negyedévig 32,13 milliárd dolláros árbevételt számolt el, ami kiemelkedő ebben a szektorban.

 

A Sanofi SNX és a Principia Biopharma megállapodása

A Principia Biopharma és a Sanofi megállapodást kötöttek, miszerint a Sanofi felvásárolja a Principia-t részvényenként 100 $-os áron. Az akvizíciót körülbelül 3,7 millió dollár értékben szeretnék végrehajtani. A Principia egy autoimmun rendellenességek kezelésére szakosodott gyógyszergyártó. A tervek szerint az akvizíció az év negyedik negyedévében zárulhat le, amit a Sanofi készpénzből finanszírozhat. Ebben az évben 13,2 milliárd dolláros bevételt termelt a cég. A Sanofi Paster, a Sanofi oltóanyagok globális üzleti egysége számos együttműködést indított különféle innovatív beruházás megvalósítása érdekében, a biztonságos és hatékony oltás minél gyorsabb kifejlesztése érdekében. A klinikai vizsgálatok eredményeit 2021 második felére ígérik. Az induló osztalék érték 3,3%-os eredményt jelent a befektetőknek.

A Sanofi S.A válallat részvényei ezen a héten 1,61%-ot emelkedtek. A Sanofi részvény jelenleg alulértékelt, így hosszútávra igen jó befektetés lehet azoknak, akik kedvelik a gyógyszeripari cégeket.

 

A Novartis PsO bejelentése

A Novartis a National Psoriasis (PsO) bejelentette, hogy a Grammy, Tony és Emmy-díjas énekes, dalszerző, színésznő és aktivista, Cyndi Lauper-t látja vendégül a Know-ban, egy új podcast-sorozatban. A műsor célja, hogy megkönnyítsék a PsO–ban szenvedő 8 millió amerikai állampolgár életét tanácsokkal és személyes történetekkel. A PsO egy ritka gyulladással járó betegség. A Novartis bejelentette, hogy a sorozat több éven keresztül fog futni és sok híresség meg fordulhat majd az adásban, illetve, hogy minden platformon elérhetővé fogják tenni a podcast-okat. A Novartis szeretné elérni, hogy több beteg merjen beszélni és segítséget kérni a betegséggel kapcsolatban.

A svájci Novartis részvényárfolyama vállalat ezen a héten 0,45%-ot korrigált. A vállalat részvényeinek megvétele akár nagyobb előnyt is jelenthet versenytársaival szemben, ugyanis a cég stabil tőkével, magas osztalékkal és jó múlttal és kedvező beruházásokkal rendelkezik.

 

 

 

Egyedi részvények:

 

Norton LifeLock sokat tesz a vírusvédettség miatt

A Norton Life Lock Inc. a fogyasztók számítógépes biztonságának globális vezetője, hiszen a cég rendelkezik a Norton Antivírus valamennyi vírusírtóprogramjával. Elkötelezettek azért, hogy segítsék a közel 50 millió felhasználó eszközének, az online adatvédelemnek, valamint az otthoni és családi igényeknek a biztosítását a komplex digitális világban. A csoport ilyen technológiái közé tartozik a célzott támadásvédelem, a hírnéven alapuló biztonság, az iparág vezető rootkit-védelme, a felhőalapú biztonsági szolgáltatások és az iparág legkorábbi viselkedésvédelmi technológiái. A Norton LifeLock aktívan folytat kutatást számos partnerrel egyetemeken és azon túl is. Több mint 800 alkalmazott foglalkoztat a székhelyén megtalálható irodájában, pontos és naprakész adatokra támaszkodik a jelentéseiben, hogy irányítsa a mindennapi üzleti műveleteket.

A vállalat első negyedéves bevétele a folyamatos műveletekből 614 millió dollár lett az egy évvel ezelőtti 650 millió dollárral szemben, amely magában foglalta az ID Analytics bevételét és a 2020 első negyedéves pénzügyi beszámolójának gyenge utolsó hetét is. Az első negyedéves hígított EPS 0,19 dollár lett, szemben az egy évvel ezelőtti 0,04 dollárhoz képest. A fogyasztói bevételek 614 millió dollárt tettek ki, ami 4%-kal magasabb az előző évinél. A nem GAAP szerinti hígított EPS 0,31 dollár lett, szemben az egy évvel ezelőtti 0,21 dollárral, ami 48%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A fogyasztói bevételek a korábbi számlázásokhoz képest 9%-os növekedést mutattak. Közvetlen ügyfelek száma 20,6 millió fő lett, ami 416.000 fővel több, mint egy évvel korábban. A 2021-es pénzügyi évre a cég a bevételt 615 és 625 millió dollár között várja, ami 3–5%-os növekedést jelentene az ID Analytics bevételeihez képest, így több mint 13 millió dollár nyereséggel számolnának.

A Norton LifeLock vállalat részvényei ezen a héten 6,46%-ot erősödtek. A vállalat piaci kapitalizációja erős, jelenleg 14,9 milliárd dollár. A cég részvénye már csak azért is jó megoldás, mert egyre többen használunk technológiai eszközöket, emiatt nagyobb a kiber bűnözés, de a vállalat eszközei segítségével a személyes adatok biztonságban lehetnek.

 

A hónap lehetősége a Procter&Gamble lehet

A Procter&Gamble a világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, amely több szegmensben gyárt termékeket, mint például szépségápolás, bútorápolás, valamint egészségügyi termékek. A részvények emelkedése az elmúlt év során körülbelül az egy részvényre jutó eredmény 21%-os növekedésének köszönhető, amelyet a nettó jövedelem 20% -os növekedése és a fennálló részvények számának 1%-os csökkenése segített elő. A bevétel 6%-kal nőtt a 2018. évi 66,8 milliárd dollárról 2020-ban 71 milliárd dollárra. A koronavírus globális elterjedése azt jelentette, hogy nagyobb az igény a személyi és otthoni ápolási termékekre. A Procter&Gamble erőteljes 2020-as pénzügyi évről számolt be. A bevétel 2020-ban 71 milliárd dollár lett eddig a 2019-es 67,7 milliárd dollárhoz képest. A cégnél arra számítanak, hogy a személyes és otthoni ápolószerek iránti kereslet csökken és a devizaárfolyam megváltozása továbbá nehezíthetik a nyereségességet. Ezenkívül az ápolási szegmens várhatóan továbbra is küzdeni fog, mivel számos országban erős helyi versenytársak jelennek meg. A Morgan Stanley elemzői viszont úgy gondolják, hogy az októberben megjelenő negyedéves eredményeken látszódni fog egy nagyfokú növekedés és vételi pozícióra javasolják a Procter&Gamble részvényt a következő hónapokra. A Morgan Stanley szerint, ha egy kiegyensúlyozottabb portfólióra vágyik nem hiányozhat belőle a Procter&Gamble részvénye. Hiszen évről évre, következetesen felülmúlta a szélesebb piacot a cég a termékeivel és 2016-tól kezdve a vállalat szembe megy a S&P500 index eséseivel, mivel erőteljes bevételnövekedéssel, egészséges nyereséggel, sok készpénzzel és alacsony kockázattal dolgoznak a cégnél.

A Procter&Gamble vállalat részvényei ezen a héten 0,97%-ot emelkedtek. A Procter&Gambe hosszútávon egy jó portfolió része lehet, mert a cég nemrég jelentette ki, hogy 10 éven belül karbonsemlegessé válhat. A vállalat a megújulás útjára lépett és fogyasztási kultúráját átalakították, megváltoztatták a szállítási láncait, illetve termékeikkel koncentráltabban célozták meg a fagyasztókat. A váltás óta a cégnek sikerült visszatérni a növekedés útjára, ami a jövőben még dinamikusabb lehet.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá