e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Marvell sikerei

A Marvell Technology Group a San Francisco Business Times és a Silicon Valley Business Journal által készített éves díjátadó programon 7. helyet szerezte meg a Legjobb Munkahelyek 2021 kategóriában. A több éve sikeres céget a munkahelyi wellness kategóriájában a 4. helyen is elismerték. A céget az alkalmazottak felmérései alapján választották ki. A Marvell felhő alapú rendszerei továbbá segítették a home office-ban dolgozó munkatársakat.

A Marvell Technology Group részvényárfolyama ezen a héten 5,66%-ot esett vissza. A Marvell globális szinten szeretne befektetni az 5G-hálózatok folyamatos fejlesztésébe. A múlt hónapban a Marvell 10 milliárd dollárt fizetett az Inphi Corporationért, amely félvezető alkatrészeket és optikai alrendszereket gyárt és aminek két legnagyobb ügyfele a Microsoft és a Cisco Systems. Illetve a Marvell már most a jövőbeni 5G platformokon is szoros partnerséget folytat a Nokiával.

 

Elon Musk szén-dioxid adót javasol

A Tesla első negyedéves konferenciahívása során Elon Musk egy olyan politika mellett érvelt, amely adót vezetne be a szén-dioxidot termelő energiaforrásokra. A cég márkája gőzerővel dolgozik új megoldásokon, melyekkel vissza tudják szorítani emissziójukat. Termelés szempontjából is kiemelkedő a vállalat, mivel 2020-ban szinte annyi járművet gyártottak, mint amennyit eladtak, ezzel csökkentve a felesleges hulladékok keletkezését. A Tesla emellett az éghajlatváltozással kapcsolatos aggályok miatt felfüggesztette a Bitcoin használatával végrehajtott járművásárlásokat. A Bitcoin több mint 10%-kal esett a tweet után, miközben a Tesla részvényei is visszaestek.

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten 12,29%-ot korrigált. A Tesla 3 hete rekord nyereségről számolt be. 438 millió dollár nyeresége volt a negyedév során, valamint részvényenként 93 centes eredményt ért el 10,39 milliárd dolláros bevétel mellett. A Tesla vezetősége egy közleményben jelentette be, hogy rendkívül gyorsan elfordult az új mikrovezérlők felé a jelenlegi chiphiány miatt, miközben egyidejűleg firmware-t fejlesztett az új beszállítók által gyártott új chipekhez.

 

Az NVIDIA videókártyáinak ára jelentősen megugrott

A GeForce RTX 3080 Ti hivatalos bejelentése várhatóan május 31-re esik, a hivatalos megjelenésre pedig június 2-án kerül sor. Előzetesen az NVIDIA elemzői 999 dolláros árcélt irányoztak elő a kártyához, mivel ár-érték arányban így tudná felvenni a versenyt a cég az AMD új kártyáival. A napokban viszont kiderült, hogy a kiskereskedők hatalmasra nyomhatják fel a termék árat az NVIDIA teljesítménye miatt. Egy szakértő a napokban hozta nyilvánosságra a processzor árait egy vietnami kiskereskedőtől, mely szerint az MSI GeForce RTX 3080 Ti SUPRIM X piaci ára körülbelül 3200 dollár lesz.

Az Nvidia részvényárfolyama ezen a 3,84%-ot korrigált. Az Nvidia megpróbálja elkerülni, hogy részvényárfolyama visszaessen a konszolidációs tartományba. Az Nvidia a következő évek szilárd növekedését élvezheti, mert termékei segítik a holnap technológiáját.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Johnson&Johnson ebola vakcinája

A Johnson&Johnson a héten bejelentette, hogy az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) közreműködésével a cég megkezdte az ebola-vakcinázási programját, amelynek célja a fertőzések további elterjedésének megakadályozása Nyugat-Afrikában, mivel a guineai egészségügyi hatóságok 2021 februárjában új ebola járványt jelentettek be. A Johnson&Johnson az ebola mellett továbbra is fejleszti saját koronavírus elleni vakcináját.

A Johnson&Johnson részvényárfolyama ezen a héten 1,02%-ot emelkedett. Az Európai Gyógyszerügynökség illetékes szakbizottsága május elején lezárta a Johnson&Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek összefüggésében indított vizsgálatát és kiemelte, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait.

 

 

Telemédia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Apple beismert egy hacker támadást

Az Epic Games ellen folytatott per alatt az Apple olyan e-mail-eket hozott nyilvánosságra, melyben beismer egy 2015-ös kibertámadást a vállalat készülékein. A cég elmondása szerint több, mint 128 felhasználó volt érintett az incidensben, főként azok, akik az Epic Games játékát futtatták készülékeiken. Az ügyben ismét előkerültek a kínai hackerek, tekintve, hogy Kína az iPhone ügyfelek 55%-át és a letöltések 66%-át teszi ki.

Az Apple részvényárfolyama ezen a héten 2,12%-ot korrigált. Az Apple a japán Sharp céggel folytatja a gyümölcsöző kapcsolatát LCD kijelzők gyártásában. Az LCD-panelek rövid távú kilátásai jónak tűnnek, jelezte ezt közleményben a Sharp és az Apple szóvője is. 2021-ben egy amerikai DSCC kutatócég 33%-os növekedést prognosztizál ezen a piacon, mindezt 112 milliárd dollárra.

 

Az Alibaba vegyes eredményei

Az online piac egyik nagy szereplője Alibaba Group Holding Limited vegyes pénzügyi eredményeket jelentett 2020. negyedik negyedévében, mely március 31-én zárult le. Az egy részvényre jutó korrigált nyereség 10,32 RMB (kb. 1,60 dollár) volt, jóval kevesebb az elemzők által jósolt RMB11,66-nál. Az Alibaba Group 811 millió éves aktív fogyasztót vagy „aktív vásárlót” jelentett Kínában a 2021 március 31-én véget ért 12 hónapban. Ez a szám az elemzői előrejelzéseket is felülmúlta, nagyjából 30 millió vásárlóval az időszakra. Ez 11,7% körüli éves növekedést jelent, illetve az Alibaba eddigi legerősebb negyedéves teljesítményét is az elmúlt 1 év távlatából nézve, mellyel ismét dominálja a kínai piacot.

Az Alibaba részvényárfolyama 7,01%-os mínusszal zárta a hetet. A visszaesés oka az, hogy az Alibaba rekordbírságot, 2,8 milliárd dollárt fizetett ki nemrég, ami részvény eladási hullámot indított el a kínai technológiai részvények kereskedelmében. Ugyanis Kína szigorította a technológiai szektort és vizsgálatot indított a piaci visszaélések sokasága, az erőfölény és az Ant Group pénzügyi fintech cég tőzsdei engedélyei körüli bonyodalmak miatt. A hongkongi Jefferies elemzője szerint a 2022-es pénzügyi évben arra számítanak, hogy az Alibaba kiigazított ebidta részvényenként árfolyama továbbra is mérsékelt erősödést mutathat éves szinten, mivel az Alibaba jelentősebb profitot fektet be a jövőbeli növekedés érdekében.

 

A Walt Disney átlépte a 100 milliós előfizető tábort

A vállalat a napokban jelentette be, hogy a Disney + 103,6 millió előfizetőt ért el. A FactSet elemzői viszont úgy vélték, hogy erre az időszakra a cég már 109 millió nézővel fog rendelkezni. A streaming szolgáltatás megerősítette a vállalat sikerét, mivel szinte minden más szektor vesztett az üzleti értékéből a Covid korlátozásai miatt. A felhasználónkénti átlagos havi bevétel 29%-kal 3,99 dollárra esett vissza, amelyet a vállalat a Disney+ kedvezmények elindításának tulajdonított. A szakértők szerint az Amazonnal való együttműködés jelentősen növelheti a Disney + felhasználók számát.

A Walt Disney részvényárfolyama ezen a héten 6,03%-ot korrigált. A Walt Disney ezen a héten jelentette be, hogy maszkhasználat mellett látogatható a kinyitott Disneyland és a parkok. A Walt Disney parkjai június elsejétől teljes régi pompájukban szeretnék fogadni látogatóikat.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Mastercard adománya

A Mastercard május 16-ig 4 millió dollárral támogatja a VAX LIVE-ot (Koncert a Világ Összefogásáért). Mivel az oltások, gyógyszerek és egyészségügyi ellátás nem mindenhol tökéletes, így a Mastercard ismét segíteni szeretne a rászoruló országokon. A cég 25 millió dollárral segítené az oltóanyag terjesztését. A Mastercard mellett a Citigroup és a Global Citizen is aktívan részt vesz a támogatásban.

A Mastercard részvényárfolyama ezen a héten 3,04%-on korrigált. A Mastercard a napokban bejelentette, hogy megvásárolja az Ekata nevű startupot 850 millió dollárért, amely gyorsan fejleszti az AI (mesterséges intelligencia) alapú digitális identitás-eszközöket, amelyek kiszűrik az online csalásokat az e-kereskedelemben, mivel a vírus miatt a jelentős fellendülés mellett megjelentek a csalások is.

 

Microsoft és Mars együttműködés

A Microsoft és a Mars vállalat együttműködnek a Mars digitális átalakulásának felgyorsításában. Újra gondoljak az üzleti műveleteket a tapasztalatok és a fogyasztói elkötelezettség alapján. 2021.05.13-án bejelentésre került, hogy új megállapodással bővítik hosszú távú kapcsolatukat. A Microsoft Azure platform kihasználásával optimalizálják a működési sebességet és intelligens gyártási ellátási láncokat hoznak létre.

A Microsoft részvényárfolyama ezen a héten 1,71%-ot korrigált. A befektetőknek még mindig nagy lehetőség a Microsoft részvénye, ugyanis a Microsoft vállalat továbbra is gyorsabban növekszik. A Microsoft bevétele és a kiigazított jövedelme 12%-kal, illetve 14%-kal emelkedett a tavaly júniusban véget érő 2020-as költségvetési évben.

 

A Nike adta a Chelsea új mezét

A Chelsea 2021-2022-es szezonra egy új mezt mutatott be a Nike jóvoltából. 100%-ban újrahasznosított poliészter szövetből készült, amit absztrakt, kaleidoszkópos design ihletett. 2010 óta a Nike újrahasznosított poliésztert használ futballszettek gyártásához. Évente a Nike egymilliárd műanyag palackot szerez a hulladéklerakókról, melyeket felhasznál garnitúrák tervezéséhez, elősegítve ezáltal a környezetvédelmi szempontok megvalósulását.

A Nike részvényárfolyama ezen a héten 1,36%-ot korrigált. Az elmúlt hetek geopolitikai feszültségei egyértelmű problémát jelentenek a Nike számára, különös tekintettel a nyugati erőfeszítésekre, amelyek nyomást gyakorolnak Kínára az állítólagos emberi jogi visszaélések miatt Xinjiang tartományban. A Wall Street egyre inkább magabiztos az atlétikai felszereléssel foglalkozó Nike vállalat kilátásaival kapcsolatban. A Jefferies elemzője, Randal Konik 192 dollárra emelte a részvényárfolyam célját, ami 40%-kal haladja meg a jelenlegi szintet.

 

 

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Coca-Cola negyedéves eredménye

A Coca-Cola a héten arról számolt be, hogy a negyedéves kereslete nem változott az egy évvel korábbihoz képest, mivel Észak-Amerikának és Nyugat-Európának hosszabb időre van szüksége a koronavírus-járvány neutralizálásához. Az italgyártó óriás nettó első negyedéves nettó jövedelme 2,25 milliárd dollár lett, azaz részvényenként 52 centnek felel meg, szemben az egy évvel korábbi 2,78 milliárd dollárral, vagyis részvényenként 64 centtel. A Coca-Cola sikerét még a Hell-lel folytatott nyilvános vita sem tudta hátráltatni.

A Coca-Cola részvényárfolyama ezen a héten 0,40%-ot emelkedett, ez azért is figyelemre méltó, mert a Dow Jones 30 részvényei átlagosan 1,14%-ot korrigáltak. A Coca-Cola vállalat 59 egymást követő évben emelte osztalékfizetését. Mára osztaléka 3%-os hozamot nyújt, ezzel jóval meghaladja a S&P500 index 1,38% -os átlaghozamát.

 

A Shell felfüggeszti egyik üzemét

A Royal Dutch Shell a héten jelentette be, hogy felfüggeszti tevékenységeit Tunéziában, hogy több hangsúlyt tudjon fektetni a megújuló energia fejlesztésére. Ezenkívül a Shell állítólag az Asdrubal gázmező engedélyének mielőbbi visszaadását kérte, amely engedélynek 2035-ben lejárna. A Shell eme akciója nem az első, mivel az olaj nagyhatalom bejelentette, hogy a jövőben több eszközt fog felhasználni a zöldebb energia fejlesztésére.

A Royal Dutch Shell „Arészvényárfolyama ezen a héten 1,04%-ot korrigált. A Royal Dutch Shell Konzorciuma 2,4 milliárd dollárt kap szén-dioxid-leválasztó projektért. A Wall Street-i átlagos elemzői árcél jelenleg 48,38 dollár, ami a jelenlegi árszinthez képest 19,32%-os emelkedési potenciált jelent.

 

A BASF e-mobilitásban látja Európa jövőjét

A BASF a közelmúltban ambiciózus terveket ismertetett az akkumulátor katód aktív anyagok (CAM), köztük egy új mangánban gazdag termék családnak a megalkotására. Ez egyértelmű válasz a gyorsan növekvő elektromos járműipari hiányosságok pótlására Európában. A BASF meglátásai szerint a kontinens Kínánál is nagyobb lehetőség e-mobility szempontjából, ha akkumulátorgyárakat nézünk. Európa az élen jár az EV gyártása terén, így a helyi ellátási láncok létrehozása elengedhetetlen a gyártási célok teljesítéséhez. A BASF zöldebb jövőre törekszik, illetve, hogy a legtartósabb CAM-gyártókká váljon, kategóriájában a legjobb CO2-lábnyommal.

A BASF részvényárfolyama 1,78%-ot korrigált. A társaság osztaléknövekedését szemlélve, jelenlegi éves, 0,70 dolláros osztaléka 4,9% -kal magasabb, mint tavaly. Az elmúlt 5 évben a BASF SE. háromszorosára növelte osztalékát éves alapon, átlagosan 2,33% -os éves növekedéssel.

 

 

 

Egyedi részvények

 

A Vestas Wind Systems AS. a szélturbinák nyertese

A dán Vestas Wind System vállalat sikeres szerződést kötött az olasz székhelyű SIMIC Spa építőipari vállalattal. Ez az első Enventus-megrendelés, amelyet a Vestas kapott Olaszországban. A projekt telepítése után az ország valaha telepített legnagyobb és legerősebb szélturbinái jelenhetnek meg. A dán vállalat tervez, gyárt, telepít és szervízel szárazföldi és tengeri szélturbinákat szerte a világon. Az iparágvezető intelligens adatátviteli képességei és a páratlan, több, mint 117 GW szélerőművek szolgáltatásai révén erős vállalat, az adatokat felhasználják az előrejelzésekhez és kiaknázzák annak előnyeit. Szakértők szerint a vállalat a kategóriájában a legjobb szélenergia-megoldásokat nyújtja. Ügyfeleivel együtt a Vestas több, mint 29.000 alkalmazottja a világ fenntartható energetikai megoldásaival klímavédelmi jövőt szolgál.

A Vestas Wind Systems részvényárfolyama ezen a héten 5,55%-ot korrigált.2019 szeptemberében a céget bejelentették a Mercedes-Benz EQ Formula E Team fő partnereként új szezonjukra. A Vestas Wind Systems közölte, hogy elnyerte az Omega Energia brazil megújuló energiával foglalkozó vállalat megrendelését, turbinákat szállít egy 212 MW-os szélprojekthez a keleti brazil régióban.

 

A Procter&Gamble erős nyereségről számolt be a 2021. 2.negyedévében.

A Procter&Gamble Company egy amerikai multinacionális fogyasztási cikkekkel foglalkozó társaság Ohioban, amelyet William Procter és James Gamble alapítottak 1837-ben. 1858–1859-ben az eladások elérték az egymillió dollárt. Az amerikai polgárháború idején a társaság szerződéseket nyert az Unió hadseregének szappannal és gyertyákkal való ellátására, így az országban megismertették a Procter&Gamble termékeit. Idővel számos új termék és márkanév került bevezetésre és a Procter&Gamble új területeken jelent meg. A vállalat bevezette Tide mosószert és a Prell sampont. 1957-ben a társaság megvásárolta a Charmin papírgyárat és megkezdte a WC-papír és más selyempapír termékek gyártását. A Procter&Gamble számos más vállalatot felvásárolt, amelyek diverzifikálták termékcsaládját (pl.: Shulton’s Old Spice, a Max Factor és a Pantene cégeket) és jelentősen növelték a profit a Procter&Gamble vállalatnál.

A Procter&Gamble részvényárfolyama ezen a héten 2,12%-ot emelkedett. A jelenlegi májusi 138,01 dolláros ár körülbelül 38%-kal haladja meg a 2020 márciusi mélypontot. A Seeking Alpha és a Commerzbank elemzői úgy gondolják, hogy a Procter&Gamble részvények erős felfelé irányuló potenciállal rendelkeznek. A legutolsó negyedévben az organikus eladások 4%-kal növekedtek az előző negyedévhez képest, illetve 10%-kal növekedtek az utóbbi két évben. A globális piaci részesedése 40 bázisponttal nőtt. A 2020-as pénzügyi évtől három negyedéven keresztül az organikus értékesítése 7%-kal nőtt. Az egy részvényre jutó nyereség viszont 8%-kal nőtt ebben a negyedévben, ami 14%-kal magasabb a pénzügyi évhez képest. 100% feletti szabad cash flow-val rendelkezik. Ezenkívül a Procter&Gamble 10%-os osztalékemelést jelentett be ebben a negyedévben. A Procter&Gamble vállalat részvénye azért is érdekes lehet, mert a babaápolási üzletág összes értékesítési értéke az Egyesült Államokban 130 bázisponttal emelkedett az elmúlt egy hónapban és 80 bázisponttal az elmúlt három hónap alatt.

 

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá