Best of Dividens vagyonkezelt részvénykosár

A Shell bíróság elé került

By 2020.12.22. No Comments
A Royal Dutch Shell a hágai bíróság elé került egy olyan mérföldkőnek számító ügy utolsó tárgyalása miatt, amely arra kényszerítheti, hogy csökkentse szén-dioxid-kibocsátását.

A holland bíróság a napokban bejelentette, hogy az olajcég klímaváltozással kapcsolatos hatásai mellett, az emberi jogok megsértése miatt is indított intézkedéseket a Shell ellen. A döntés kihatással lesz a vállalat európai társaira is, mivel nyomás nehezedik a szennyező energiacégekre a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Az ügyvédek azzal érveltek, hogy a Shell megsérti az emberi jogokat a fosszilis tüzelőanyagok kitermelésével és aláássa a Párizsi Megállapodás célját, amely szerint a hőmérsékletet 1,5 Celsius fokkal kell csökkenteni 2030-ig. A Shell nyilatkozata, hogy szerepet játszik a klímaváltozás kezelésében, amelyet csak együttműködéssel lehet megoldani, és nem bírósági eljárással.

A vállalat részvényei ezen a héten 1,86%-ot emelkedtek. A cég hat hónappal előzi meg az olajkitermelő és értékesítő társait, mivel áprilisban nagymértékben csökkentették a tőkekiadásokat, a működési kiadásokat és a létszámot. Annak ellenére, hogy a Shell az elmúlt hónapban magasan teljesített a részvényeinél, a részvényeket ár/könyv szerinti érték alapján továbbra is nagyrészt alulértékelik, ezért a JP. Morgan is vételre javasolja a cég papírjait.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá