e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A BYD a középosztályt célozza meg

A BYD a középkategóriát célozza meg az új, BYD Yuan Pro névre keresztelt elektromos crossover-rel. Az új akkumulátor technológiával a jármű költséghatékonyabban tud majd üzemelni, amellett, hogy hatótáv szempontjából felsőbb kategóriába fog tartozni. A hivatalos adatok alapján 400 km megtételére lesz alkalmas a Yuan Pro, viszont az ára (állami támogatással) alig 21.000 dollár körül alakul, tehát nagyjából 6,5 millió forintba kerül majd. Dizájn szempontjából a BYD HAN-hoz hasonló belső teret és külső elemeket kapott a jármű.

A BYD részvényárfolyama ezen a héten 4,38%-ot korrigált. A BYD vállalat bejelentette, hogy mérnököket vennének fel első európai tengerentúli akkumulátorgyárukba. A héten derült ki az is, hogy a Berkshire Hathaway birtokolja a diverzifikált elektromos és akkumulátor-gyártók több mint 8%-át.

 

A NIO a terv szerint halad

Kínában az év első két hónapja mindig lassú a részvénypiacot nézve, mivel az országban ekkor csengenek le a nagyobb tradicionális ünnepek. A februári megállás alatt viszont így is jobban teljesítettek az EV gyártók, beleértve a NIO-t is. Az év első hónapjában a cég 2000-nél is több járművet szállított le, ami 340%-os emelkedés az előző év azonos időszakához képest.

A NIO részvényárfolyama ezen a héten 16,66%-ot korrigált. A korrekció természetes hiszen egy év alatt 1133%-ot emelkedett a NIO vállalat árfolyama. A NIO vezérigazgatója William Li azt javasolta, hogy az elektromos autógyártó egyelőre elegendő chipellátással rendelkezzen a termelés támogatásához. A NIO tervei között szerepel a negyedéves 19.500 elektromos autó eladása.

 

A Marvell együttműködésbe kezd a Samsung-gal

A Samsung Electronics és a Marvell a héten bejelentette, hogy a vállalatok közösen kezdenek bele egy új System-on-a-Chip (SoC) rendszer kifejlesztésébe, az 5G hálózati teljesítmény javítása érdekében. Az SoC-t, amelyet a Samsung rendszereiben és más fejlett rádiókban fognak használni, 2021 második negyedévében fogják kidobni a piacra a tervek szerint. A SoC-t úgy tervezték, hogy költséghatékony megoldást biztosítson az 5g technológiák bevezetésére.

A Marwell Technology részvénye ezen a héten 0,06%-ot korrigált. A Marwell társaság a közelmúltban a vártnál jobb pénzügyi eredményeket közölt a negyedik negyedévéről. A beszámoló alapján 16,5 millió dollár, azaz részvényenként 2 cent nyereséget jelentett a január 30-án véget ért három hónapban, szemben a 2020 azonos időszakának 1,77 milliárd dollárjával, vagyis részvényenkénti 24 centes eredménnyel.

 

 

 

HealthCare vagyonkezelt részvénykosár

 

Az United Health optimista jövőképe

A UnitedHealth Group új vezérigazgatója optimistán vélekedik a járványhelyzettel kapcsolatban, miközben úgy nyilatkozott a befektetőknek, hogy ne számítsanak nagy stratégiai változásokra az egészségügyi társaságnál.

A UnitedHealth Group részvényárfolyama ezen a héten 2,98%-ot emelkedett. A UnitedHealth Group bevételei az utolsó 5 évben 22%-kal növekedtek. A UnitedHealth Group Inc. részvénye 91 fedezeti alap portfóliójában volt megtalálható 2020 negyedik negyedévének végén. A Morgan Stanley elemzői tartásra és step by step vételre javasolják a cég részvényeit.

 

 

 

Telemédia vagyonkezelt kosár

 

A Microsoft felvásárolja a Discord-ot

A Microsoft a napokban jelentette be, hogy tárgyalásokba kezdett a híres közösségi platformmal, a Discord-dal. A főként a játékosok által használt felület becsült értéke nagyjából 10 milliárd dollár. Ha az akvizíció létrejön, akkor nagy az esély, hogy a Discord beépül a Microsoft az Xbox-féle előfizetős szolgáltatásba, a Game Passba, ami nagy előrelépést adhat az előfizetői szám növekedésének.

A Microsoft részvényárfolyama ezen a héten 2,66%-ot emelkedett. A héten került napvilágra, hogy a Microsoft Xbox Game Pass előfizetői szolgáltatásának immár több mint 18 millió előfizetője van. A szolgáltatás óriási mértékben nőtt a 2020-as járvány idején, hiszen az előfizetők otthon ragadtak. Az Xbox tartalmi és szolgáltatási bevétele 40%-kal nőtt az előző év azonos időszakában.

 

A Fiserv és a Pineapple Payment

A Fiserv a héten bejelentette, hogy végleges megállapodást írt alá az Pineapple Payments megszerzéséről. A vállalat az akvizíció után ugyanúgy fizetési szolgáltatásokat fog nyújtani a kereskedők számára, miközben fokozzák az ügyfélközpontú, innovatív megoldásokat. Az akvizíció kiterjeszti a piacvezető fizetési megoldások elérhetőségét, melyekkel a Fiserv rendelkezik, beleértve a CoPilot partnerplatformot, a Clover-t és a Clover Connect-et is.

A Fiserv részvényárfolyama ezen a héten 1,43%-ot emelkedett. A Fiserv a pénzügyi fejlesztéseken át a FinTech-ig és a digitális banki tevékenységig számos különböző területen dolgozik. Több elemző szerint 2021-ben folytatja a szolgáltató bevételeinek növelését és olyan más platformokat vásárolhat meg, mint az Ondot digitális kártyaszolgáltatási platform.

 

F1-es pályára lép az Oracle

A Red Bull Racing Honda örömmel jelentette be, hogy új partnerséget kötött a világ egyik vezető Cloud Infrastructure szolgáltatójával, az Oracle-lel, amelynek eredményeként a technológiai óriás stratégiai partnerségben csatlakozik a csapat belső köréhez, amely az üzlet több területére kiterjed. A többéves megállapodás részeként az Oracle csúcskategóriás Marketing Cloud termékeit és vásárlói élménytechnológiáit integrálja a Red Bull portfóliójába.

Az Oracle vállalat részvényárfolyama ezen a héten 6,02%-ot emelkedett. Az Oracle új logisztikai alkalmazásokat is bevezetett az Oracle Cloud SCM-be. „Az Oracle Cloud SCM negyedévente továbbfejlesztéseket és frissítéseket nyújt az ügyfeleknek”-nyilatkozta Derek Gittoes, az Oracle az ellátási lánc menedzsment termékstratégiájának alelnöke.

 

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Aptargroup nyereséges marad

A Zacks Investment Research elemzői azt várják, hogy az AptarGroup, Inc. 785,13 millió dolláros árbevételt jelent be a jelenlegi pénzügyi negyedévben. Öt elemző adott becslést az AptarGroup eredményére. A legalacsonyabb értékesítési becslés 765,00 millió dollár, a legmagasabb pedig 803,17 millió dollár. Az AptarGroup 721,55 millió dolláros árbevételt ért el az előző év azonos negyedévében, ami pozitív, 8,8%-os növekedést mutat az előző évhez képest.

Az AptarGroup részvényárfolyama ezen a héten 1,65%-ot emelkedett. A Deutsche Bank részvény elemző csoportja január 20-án, egy kutatási jelentésben 127,00 dollárról 152,00 dollárra emelte az AptarGroup részvényeinek árcélját, és „vételi” minősítést adott. A Morgan Stanley január 12-én, egy elemzésben 122,00 dollárról 140,00 dollárra emelte az AptarGroup részvények árcélját. Az AptarGroup. Inc. számos csomagolási, adagolási és lezárási megoldást kínál elsősorban a szépségápolási, a személyes gondoskodás, az otthoni ápolás, a gyógyszerek, az injekciós termékek, valamint az élelmiszerek és italok piacán.

 

Az SAP aktívan tevékenykedik az iparban

A Plataine bejelentette, hogy digitális gyártási szoftvere integrálódik az SAP Manufacturing Execution (SAP ME) programba. A két cég közötti megegyezés főként a közepes méretű gyártóknak jelent előnyt, akik az SAP rendszerén keresztül irányítják gyártási folyamataikat. Mivel a COVID-19 járvány okozta zavarok a feldolgozóipart átalakulására kényszerítették, világszerte egyre több szervezet fordul a legújabb intelligens technológiákhoz.

Az SAP részvényárfolyama ezen a héten 0,69%-ot korrigált. Az SAP részvény vételével kapcsolatban 9 elemző jelentette ki, hogy a vállalat részvényei vételi pozíciókban vannak. A vállalat piaci kapitaizációs tőkéje jelenleg 143.609 millió dollár. Az SAP SE vállalati alkalmazásszoftverként, valamint elemző és üzleti intelligencia vállalatként működik világszerte. A társaság három szegmensen keresztül működik: alkalmazások, technológia és szolgáltatások.

 

A Novartis nagyobb büntetésre számíthat

A Novartis magas büntetésben részesült. A SonntagsBlick svájci lapnak adott március 6-i interjújában Reinhardt felvetette a „megvesztegetés” kifejezés használatát a vállalat 2002 és 2011 közötti magatartásának leírására. Az ügyészek szerint a Novartis gyógyszereinek népszerűsítését az orvosok megvesztegetésével érte el az országban. A vállalatra kiszabott büntetés a napokban 678 millió dollárra nőtt.

A Novartis részvényárfolyama ezen a héten 2,49%-ot emelkedett. A Novartis, mint svájci gyógyszergyártó azt tervezi, hogy bezárja génterápiás üzemét Longmontban és 400 alkalmazottat elbocsájt. De a Novartis továbbra is elszánt abban, hogy előállítsa a génterápiás gyógyszerét, a Zolgensma-t. A Novartis gyógyszerei több tíz éve keresettek, így a vállalat stabilitása egyre nagyobb.

 

 

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Pfizer orvosa optimistán áll a helyzethez

Pfizer orvosigazgatója ezen a héten egy konferencián kijelentette, hogy a tudomány nyeri a koronavírus és az oltóanyag közötti versenyt. A Pfizer már  egy frissített oltást szeretne, amely minden mutáns vírusra kellő reakcióval válaszol. A Pfizer és partnere, a BioNTech klinikai vizsgálatokat indítottak koronavírus elleni vakcina hatékonyságának tanulmányozására nemrégiben terhes nőkön is. Jelenleg az Európai Unió 15,5 euróért szerzi be a Pfizer-BioNTech vakcináját dózisonként. A floridai Egészségügyi Minisztérium szerint a Pfizer oltás az az egyetlen vakcina, amelyet jelenleg engedélyeztek 18 év alatti személyek számára az Amerikai Egyesült Államokban.

A Pfizer részvényárfolyama a héten 2,03%-ot emelkedett. A Pfizer elkezdte a COVID-19 elleni, szájon át szedhető gyógyszer klinikai tesztelésének korai szakaszát, a szert a fertőzés első tüneteinek megjelenésekor lehetne adni a betegeknek.

 

Az Unilever ismét zöldebb csomagolószerbe fektet

Az Unilever észak-amerikai üzletága 15 millió dollárt fektetne be a Closed Loop Partners Leadership Fund-ba, amely egy magántőke beruházás, amely segítene a vállalatoknak bevétel növekedésben és az újrahasznosításban. Az Unilever növelni szeretné a zöldebb anyagok csomagolási technológiáját és magát a csomagolóanyagokat is ehhez korszerűsítené. Az Unilever évente mintegy 118.000 tonna műanyag csomagolóanyagot használ fel Észak-Amerikában.

Az Unilever részvényárfolyama ezen a héten 2,7%-ot nőtt. A Nomura vezető elemzője Peter Attard Montalto szerint az Unilever szerves mögöttes volumennövekedése érdemi ugrás a decemberi negyedévi, illetve a szeptemberi negyedévi 1%-os növekedéshez képest. A Nomura vételi minősítést adott a holland vállalatnak.

 

A Sanofi kihátrált ígéretes üzletből

A Sanofi beleegyezett a Bioverativ megvásárlásába, a két vállalat licencszerződést kötött az Oxford BioMedica céggel. Bár a szakértők egyhangúan az akvizíció mellett érveltek, mégis az Oxford BioMedica ezen a héten közölte, hogy a Sanofi, a vakcina fejlesztésére hívatkozva, úgy döntött, hogy felmondja a megállapodást. Az eredeti, potenciálisan több mint 100 millió dollár értékű megegyezés a Bioverativ számára igen hátrányos helyzetet eredményezhet.

A Sanofi S.A. részvényárfolyama ezen a héten 0,97%-ot korrigált. A Sanofi és a GlaskoSmitKline közölte, hogy egy új, 2. fázisú vizsgálatot végeznek egy jobb antigénkészítményű Covid-19 vakcina előállítása miatt. A koronavírus elleni vakcinájuk előreláthatólag 2021 végére lesz kész.

 

 

 

Egyedi részvények

 

A Coloplast hosszabb távon erős lehet

A Coloplast rosszabb hónapot tudhat mega mögött, árfolyama 9,5%-kal csökkent. Az erős pénzügyi mutatói azt jelenthetik, hogy a részvény hosszú távon potenciálisan növekedhet. A Coloplast nettó jövedelmének növekedését az ipari átlaghoz képest jobb és a vállalat növekedési értéke magasabb, mint a teljes szektoré, amelynek növekedési üteme 5,3% lett ugyanebben az időszakban. A Coloplast szilárd alapokkal rendelkezik a fenntarthatósággal kapcsolatosan is. Vállalati stratégiája, a Strive25 részeként felmérték a gazdasági hatásokat és a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében a Coloplast új prioritásokat határozott meg. Éves 7-9%-kal növekvő vállalatként kihívást jelent számukra, hogy a csomagolóanyagukat is megújítsák. A cég céljai közt szerepel, hogy 2025-ig 100%-ban megújuló energiát alkalmazzanak és hozzájáruljanak a műanyagokkal kapcsolatos problémák felszámolásához.

A Coloplast részvényárfolyama ezen a héten viszont 4,4%-ot emelkedett. 2025-ig a Coloplast a kitűzött célok elérése miatt 250 millió dán koronát fektet be megújuló technológiába. A társaság nemcsak, hogy folyamatosan növelni tudta az éves osztalékát, hanem a részvényárfolyam alakulása tekintetében is meggyőző teljesítményt mutat.

 

Az Amerikan Water Works és Peking ivóvízkészlete

Az American Water Works bejelentette, hogy egysége, az llinois American Water 3 millió dollárt fektet be, hogy magas színvonalú ivóvíz-szolgáltatást biztosítson Peking vízrendszerénél. A beruházás 14.600 lábnyi régi vízvezeték pótlására irányul Peking területén, ami erősebb víznyomást eredményezhet az otthonoknál és a tűzcsapoknál is. Az öregedő csővezetékek időben történő javítása és karbantartása, valamint a meglévő vízi infrastruktúra bővítése elengedhetetlenül fontos az ivóvíz iránti növekvő kereslet kielégítésére. Az Illinois American Water rendszeresen bővíti és karbantartja, illetve felújítja víz- és szennyvízhálózatait. Elmondásuk szerint a vízipar magas beruházásokat igényel. A Víz- és Szennyvíztechnikai Berendezéseket Gyártói Szövetségek szerint Pekingben a becslések szerint 750 milliárd dolláros beruházásra van szükség az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatás fenntartásához és bővítéséhez, illetve, hogy kielégítsék az elkövetkező 20 évben jelentkező igényeket.

Az American Water Works részvényárfolyama 5,75%-ot erősödött a héten. A cég továbbra is beruházásokat hajt végre infrastruktúrájában annak fejlesztése, fenntartása érdekében. Az American Water Works vállalat azt tervezi, hogy a 2021-2025 közötti időszakban 10,4 milliárd dollárt, a következő évtizedben pedig 22-25 milliárd dollárt költ fejlesztésre.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá