e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

A Geely a Smart-tal szeretne betörni Európába

Tavaly megalakult a Daimler és Geely által létrehozott közös vállalkozás, melynek célja az intelligens járművek fejlesztése. A vállalkozás célja, hogy olyan márkákat lendítsen fel a piacon, mint például a Smart, mely értékesítése jelentősen visszaesett az elmúlt években. A napokban a Daimler bejelentette, hogy egy különálló csapatot hozott létre a Smart fejlesztésére. A közös vállalat a Smart Europe, ami a Geely és a Mercedes-Benz közötti együttműködést fogja jelenteni.

A Geely Automobily válallat részvényei ezen a héten 0,34%-ot erősödtek. A Geely vállalat egyre erősebb szerepet játszik az elektromos autózás világában, sorban vásárolja fel a cégeket, mind a Volvo-t, a Lotust, a Mini Morrist és a Protont. A Geely már majdnem 15%-os tulajdonosa a német Daimler vállalat piaci részesedésének.

 

Hivatalossá vált a Tesla Model Y Long Range ára

A Tesla még tavaly jelentette be a legújabb Model Y érkezését, mely Elon Musk szerint átalakítja az elektromos autózás világát. A Tesla egy olyan járművet fejlesztett, amely ár-érték kategóriában domináns darab lehet a piacon. Az is hivatalossá vált, hogy a Model Y alap ára 48.000 dollár lesz és 480 km-es hatótávval fog érkezni az „alap long-range” verzió.

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten 0,97%-ot erősödött. A Tesla kiváló elektromos autó, amely folyamatosan fejleszti modelljeit. A Tesla jelenlegi részvényárfolyamával számolva piaci kapitalizációja 224 milliárd euró körül mozog. Így bekerült azon cégek közé, amelyek a legértékesebbek a Dow Jones és a Nasdaq 100 indexében és lassan a vállalat többet ér, mint az S&P 500 kosarában lévő cégek 95 százaléka.

 

Az Amazon étel kiszállításba kezd

Az online élelmiszer-értékesítés csaknem megduplázódott a világjárvány idején, így az élelmiszerboltoknak küzdeniük kellett azért, hogy lépést tudjanak tartani a megnövekedett keresettel. Az Amazon meglátva a potenciált a piacba, jelentős befektetéseket hajtott végre, mely veszélyezteti az olyan nagyobb ételfutár cégeket, mint a brit Ocado-t. Az Amazon Fresh expressz élelmiszer szállítást kínál ügyfeleinek Londonban és ahhoz közeli városokban.

Az Amazon vállalat részvényei ezen a héten 5,18%-ot erősödtek. Az Amazon vállalat vezérigazgatója, Jeff Bezos méltán büszke lehet a cégére, hiszen a vállalatvezető szerint a cég március óta több, mint 175 ezer embernek adott munkát. Az Amazon-nál az elmúlt időszakban az online rendelések miatt a bevétel mintegy 40 százalékkal, 89 milliárd dollárra nőtt, és megduplázódott a vállalat nyeresége is.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Az Amgen felgyorsítja a tesztelések folyamatát

Az amerikai SomaLogic vállalat, mely egyészségügyben használt gépek és programok fejlesztésére szakosodott, meghosszabbította partneri kapcsolatát az Amgen egészségügyi vállalattal. A cég rendszereivel az Amgen jelentősen gyorsabban tud vérmintákat elemezni, ezzel gyorsítva fel a készítmények tesztelését. Az Amgen piaci értéke több, mint 141,5 milliárd dollár.

Az Amgen vállalat részvényei ezen a héten 1,33%-ot korrigáltak, míg az elmúlt három év alatt 40,20%-ot erősödtek.

Az Amgen vállalat hosszútávon kiváló lehetőség, mert az egészségügyi terület évek óta jelentősen fejlődik, és ennek a területnek egyik vezető szereplője az Amgen.

 

A Johnson&Johnson vírus elleni szerepe

A Johnson&Johnson szóvivője ezen a héten bejelentette, hogy a koronavírus elleni vakcinája ismételten sikeres eredményeket ért a klinikai vizsgálatok során. A vakcina védelmet tud nyújtani a tüdőben a vírus ellen. A Johnson&Johnson sikerei miatt az elkövetkezendő hetekben elkezdődik a készítmény tesztelése egészséges tesztalanyokon.

A Johnson&Jonhson vállalat részvényei a hétvégére 145,76 dolláron, 1,76%-os korrekcióval zártak. A Johnson&Johnson vállalat a bevételével ezen a héten felülmúlta versenytársát, a Roche Holding részvényét. A cég kapitalizációs tőkéje már meghaladja a 390 milliárd dollárt és több amerikai elemzőház szerint is azért érdemes vásárolni a vállalat részvényét, mert a cég folyamatosan fejleszt, magas a társadalmi szerepvállalása és folyamatosan új terméket dob a piacra.

 

A Gilead gyógyszerére hatalmas a kereslet

A Gilead Sciences vállalatnál azt remélik, hogy októberig képes lesz kielégíteni a Remdesivir iránti keresletet, mivel egyes amerikai kórházaknál problémaként jelentkezett az oltóanyag hiánya. Daniel O’Day, a biotechnológiai vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a készletek „túlnyomó többségével”, melyek már szeptember végén kiszállításra kerülhetnek. A fennmaradó részt a Gilead azoknak az országoknak szánja, ahol a Covid-19 fertőzés jelentős. Bár a vezérigazgató pozitívan áll a gyógyszer jövőjéhez, azonban beismerte, hogy a kereslet kielégítéséhez nem rendelkeznek elegendő kínálattal.

A Gilead Sciences ezen a héten 5,58%-ot korrigált, a vállalat részvényei viszont 1 év alatt 6,12%-ot emelkedtek. A Gilead Scences a jövőben is egy jó portfolió része lehet, hiszen magas osztalékfizetéssel és jó jövőképpel rendelkezik a vállalat.

Telemedia vagyonkezelt kosár

Az Alibaba alkalmazása

A tavalyi évben az Alibaba piacra dobta saját alkalmazását, a Quark-ot, mely az egyik legfejlettebb mesterséges intelligenciával rendelkező kereső alkalmazás. Jelenleg az Alibaba Quark az egyetlen AI (mesterséges intelligencia) vezérelt alkalmazás Kínában, mely rendelkezik hang és kép alapi keresőmotorral. Az ázsiai piacon az alkalmazás az 5. legsikeresebb kereső app, immáron ötször annyi felhasználóval, mint egy éve.

Az Alibaba vállalat részvényárfolyama ezen a héten 0,81%-ot emelkedett. Az Alibaba a jövőben is jó befektetés lehet, hiszen a kínai online értékesítő óriás folyamatosan fogad megrendeléseket és bővíti a termékkörét. Az Alibaba érdekeltségi körébe tartozik a 2019 év elején a világ legértékesebb startupjaként számon tartott Ant Financial fintech cég, mely a világ legnagyobb mobilos és online fizetési platformját, az AliPay-t működteti.

 

A Microsoft új rendszere segítheti a szülőket

A Microsoft a napokban jelentette be, hogy piacra dobja Microsoft Family Safety alkalmazást, mely egy szülők számára kialakított gyermekvédelemi applikáció. Az elemzések alapján hatalmas a kereslet a „képernyőidőt korlátozó” rendszerekre. A Microsoft új XBOX Series X konzolja szintén a rendszer része lehet. A Microsoft rövid interjúban elmondta, hogy az alkalmazás segítségével online lehet korlátozni az eszközök (telefon, PC, konzol) használatát.

A Microsoft vállalat részvényei ezen a héten 1,64%-ot emelkedtek. A Microsoft rekordévet zárt a pénzügyi évének negyedik, június végén záruló negyedévében, az elemzői várakozásokat is felülteljesítette. A Microsoft működési eredménye 13,4 milliárd dollárra emelkedett az eltelt időszakban, ami 8 százalékos növekedésnek felel meg év/év alapon. Már csak azért is jó lehetőség a cég részvényei, mert ezt az évet is magas, azaz 143 milliárd dolláros bevétellel zárta a cég, ami 14 százalékos növekedésnek felel meg a felhőhasználatának köszönhetően.

 

A Facebook sikeres negyedéve

A Facebook két számjegyű bevételnövekedést jelentett be a koronavírus járvány gazdasági hatásai ellenére, de figyelmeztette a befektetőket, hogy hirdetési szolgáltatásainak bojkottja hatással lesz a jelenlegi negyedév növekedésére. A Facebook bevételét az idei évben jelentősen befolyásolta a novemberi elnök választás kampánya, tekintve, hogy az indulók nagy része a közösségi oldalon folytatta/folytatja marketing kampányát. A bevételek a június végéig tartó három hónapban-amelyek többsége a reklámból származik-11%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, 18,7 milliárd dollárra. Ez jóval meghaladta az elemzők várakozásait, mely csak 17,4 milliárd dollár volt.

A Facebook vállalat részvényei ezen a héten 9,95%-ot emelkedtek. A Facebook hosszabbtávon egy befektetés része lehet, hiszen a vállalat alkalmazását már több, mint 3 milliárd ember használja. A cég folyamatosan fejleszt és kimagasló pénzügyi eredményeket ér el hosszú évek óta.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Unilever új innovációja

Az Unilever és egy biotechnológiai startup, az Algenuity új partneri kapcsolatot alakított ki a tápanyagdúsított ételek fejlesztésére. Az Unilver a hírek szerint a startup vállalat mikro alga tartalmú készítményeit fogja felhasználni. Az Unilever jövőképében hatalmas szerepet töltenek be a protein tartalmú, húsmentes készítmények, amihez ideális az Algenuity technológiája, így szakértők szerint a partneri kapcsolat a két fél közt hosszútávon sikeres lehet.

Az Unilever vállalat részvényei ez a héten 0,32%-ot korrigáltak. Az Unilever a gyártás során egyre nagyobb hangsúlyt helyez a környezet védelmére, hosszabb távon kíván a piacon szerepet betölteni, ennek megfelelően gyárt élelmiszert és egyéb termékeket is.

 

A L’oréal terjeszkedése

A szépségápolási óriás, a L’oréal arra kéri az alkalmazottakat, akik szeretnének szállást szerezni a COVID-19 világjárvány idején, hogy osszák meg a vállalattal a személyes egészségügyi adataikat. A vállalat munkakörében több dolgozó is panaszt emelt a vállalat ellen, mivel szerintük jogtalanul kérik az információkat. A L’oréal nyilatkozata szerint csak biztonsági okokból kérték el az adatokat, mivel szeretnék a lehető legbiztonságosabbá tenni a munkavégzést.

A vállalat ezen felül közzétette féléves adatait, melyből kiderült 13 milliárd euró nyereséget értek el.

A L’oreal vállalat részvényei ezen a héten 1,05%-ot korrigáltak. A L’oreal vállalat részvényei hosszútávon jó ehetőség, hiszen a vállalat folyamatosan terjeszkedik a világ számos pontján. A L’oreal a jelen gazdasági helyzetben terjeszkedni kezdett a Notino kereskedelmi platform megvásárlásával.

Az Ecolab legsikeresebb szektora

A kórházak rekord mennyiségű tisztítószert rendeltek az Ecolab-től a koronavírus járvány miatt, viszont az éttermek és más vállalkozások bezárása miatt a vállalat értékesítése jelentősen lecsökkent. Ennek következményeként az Ecolab értékesítése 15%-kal esett vissza és kiigazított nyeresége több mint felére csökkent. Ezen felül jelentősen megnövekedett a szállodák által rendelt tisztítószerek mennyisége, melyek szakértők szerint jelentősen meg fogják növelni az Ecolab bevételét az idei évben.

Az Ecolab vállalat részvényei 10,97%-ot estek. Az Ecolab világvezető a víz, a higiéniai és az energia technológiák területén, de sikeres a különböző szolgáltatások biztosításában is.

 

Best of Dividens vagyonkezelt részvénykosár

 

A Bank of Nova Scotia magas osztalék fizetése

A Nova Scotia Bank a kialakult covid helyzetet igyekszik túlélni, bár a torontói bank engedi visszatérni munkatársait néhány központi irodába, főként a tőkepiaci szektorba, más területen fennmarad a home office. Előreláthatólag szeptemberig biztosan támogatják ezt a munkavégzési formát, amivel hozzájárulhatnak a vírus tovább terjedésének a megakadályozásához.

A bank 5,58 billió dolláros bevételt ért el ebben az évben. A részvény alulértékelt kategóriába tartozik, tehát aki hosszú távon gondolkodik annak most ideális vásárlásási lehetőség lehet. A részvény 6,3% az induló osztalék hozammal rendelkezik.

A Bank of Nova Scotia részvényárfolyama 0,63%-ot korrigált ezen a héten. Mivel a cég a krízishelyzet miatt vállalati hiteleket fog nyújtani Kanada vállalkozóinak, illetve hosszútávon megbízható, így a Morgan Stanley szerint is a cég részvénye egy jó portfolióba bekerülhet.

 

A 3M. Company második negyedéve

Az év első felében a 3M Company 800 millió lélegeztetőgépet gyártott. A hónap elején együttműködést jelentettek be a MIT-tel, közösen egy diagnosztikai COVID-19 tesztet fejlesztenének, melynek fő célja a gyorsabb és szélesebb körben elérhető tesztelés. Tőkeelosztási szempontból a hosszútávú stratégián nem változtattak, a fő cél továbbra is az üzletbe történő befektetés, valamint az osztalék fenntartása és végül a részvények visszavásárlása, amit most nem tudtak kivitelezni. Március közepétől a részvény ára szépen emelkedett a 120 dolláros szintről 150 dollár fölé emelkedett. A cég stabil osztalékfizető kategóriába sorolható, 61 éve emeli folyamatosan az osztalékját.

A 3M Company részvényei ezen a héten 5,76%-ot korrigáltak, viszont a JP. Morgan elemzői hosszútávon Step by Step vételre javasolják a cég részvényét, hiszen a cég folyamatosan meg tud újulni és át tudott alakulni a vírus időszaka alatt is.

 

Az Unilever vállalat osztalékemelést jelentett be

A második negyedévben jól szerepelt a cég, erős forgalmat tudott elérni. A fő húzóerőt a higiéniai és a fogyasztási termékek adták, továbbá a járvány kitörésekor a társadalom jelentős mennyiségben halmozta fel a termékeket, mely jelentősen kihatott a cég bevételére is.

A cég bővítette termékeinek listáját, ugyanis az Unilever és az Algenuity új partneri kapcsolatba lépett egymással, melynek keretében innovatív, algákkal készült élelmiszerekkel jelennek meg a piacon. 2050-re a világnak 70%-kal több élelmiszert kell előállítania, hogy táplálni tudja a 10 milliárd körüli lakosságot. A növényi alapú termékek egyre nagyobb részét foglalnak el a cég portfóliójában beleértve a fehérje mentes és vegán termékeket.

A cég 5.6%-os osztalék emelést jelentett be, amit szeptember 9 -én fizet ki az éves osztalék összege 1,84 dollár részvényenként.

Az Unilever vállalat kapitalizációs tőkéje meghaladta a 89,9 milliárd eurót és a cég részvénye egy jó lehetőség az osztalékfizetést kereső befektetőknek.

 

Egyedi részvények:

A hét nyertese a Qualcomm részvénye lett

A Qualcomm Inc. egy amerikai félvezetőket, processzorokat, és telekommunikációs eszközöket gyártó multinacionális vállalat. A Qualcomm főleg processzorairól, grafikus chipjeiről ismert, amelyeket mobiltelefonokban, tabletekben, hordozható számítógépekben, routerekben, és okos eszközökben használnak fel. A vállalatot 1985-ben alapították amerikai egyetemi tanárok és üzletemberek. Az első fejlesztésük egy műholdas navigációval kapcsolatos szolgáltatás volt, később orientálódtak a jelenlegi üzleti profiljuk irányába. A cég szerződésben áll az Apple-lel, a Huawei-jel, a Western Digital-lal, a Bosch-sal.

Ezen a héten jelent meg a cég negyedéves jelentése, amiből kiderült, hogy a Qualcomm 4,9 milliárd dolláros ár bevételen 0,86 dolláros tisztított EPS-t ért el, ami felülmúlta a 0,70 dolláros várakozást. A harmadik negyedévre 1,05-1,25 dollár közti EPS-t vár a cég, mely megegyezik várakozással. A jelentésből az is kiderült, hogy a cég az Apple után a Huawei-jel is megállapodott a több éve húzódó licenc-vitákban. Így egyszeri 1,8 milliárd dolláros összeget fizet ki a Huawei a Qualcomm-nak, ami részvényenként nagyjából 1,5 dollárt jelent.

A Qualcomm a kiváló negyedéves jelentést követően a vállalat hétvégére 18,81%-os emelkedéssel zárt.

 

A hónap lehetősége és egyben nyertese a Reckitt Benckiser részvénye volt

A nagy fogyasztási cikkgyártó cégek ár bevételei megugrottak koronavírus időszaka alatt. A Lysol és Dettol termékeket forgalmazó Reckitt Benckiser egyre nagyobb kereslettel szembesült, a vírus miatt nagy lett a kereslet az egészségügyi és higiéniai termékei iránt. A cég eladásai nőttek az idei első negyedévben és a vállalat szerint a társaság idei évi teljesítménye jobb lehet majd az eredeti várakozásokhoz képest.

A Reckitt Benckiser Group egy angol-holland multinacionális fogyasztási cikkekkel foglalkozó vállalat, amelynek székhelye Sloughban található. A Reckitt Benckiser márkái közé tartozik a Dettol, a Strepsils, a Veet, az Air Wick, a Calgon, a Durex, illetve a Vanish. 2010 júliusában a Reckitt Benckisher azzal lépett a nagyok közé, hogy megvásárolta 2,5 milliárd font értékben az SSL Internationaltól a Durex óvszer gyártását és Scholl lábápolási termékeket. 2012 novemberében a cég 1,4 milliárd dollár értékben megvásárolta a Schiff Nutritiont, a vitaminok és táplálék-kiegészítők gyártóját.

A Reckitt Benckisher az elmúlt három hónap alatt 12,09%-ot, míg az utóbbi egy hónapban 5,29%-ot menetelt. A Reckitt Benckiser legnagyobb részvényese a BlackRock alapkezelő és a Morgan Stanley Investment Management Inc. A Deutsche Bank továbbra is pozitív a céggel kapcsolatosan, így a részvények célára jelenleg 84 angol font.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá