Hírlevelek

39.heti gyorsjelentés-Az amerikai kamatdöntő ülés hatásai és eredménye

By 2018.10.01. július 2nd, 2020 No Comments

Egy álmosító hét kezdődött, a héten többször kellett már fél 8-kor az irodában lenni, mert korán jöttek az ügyfelek a tárgyalásra. Kedden Anikó és Dalma azzal kerestek meg, hogy a 2015-ben kötött Dell 4,625% kamatozású kötvény, a Raiffeisen Osteuropa Rent kötvényalap és a Nike részvény hozamai iránt érdeklődjenek. Tájékoztattam, hogy mind a három értékpapírnál magas kamatot és hozamot értek el, viszont a Raiffeisen Osteuropa Rent kötvényalapot érdemes lenne átgondolni, hogy eladják, mert jelenleg esik az árfolyama. Dalma és Anikó több műköröm szalont vezetnek sikeresen, amiben minden évben nyereségük van. A keddi napon Anikó el is mesélte, hogy további 10 millió forint nyereségük van a cégüknél, ezt szeretnék céges értékpapírszámlán elhelyezni. Anikótól azt is megtudtam, hogy a vegyszerek előállításával foglalkozó európai részvényekben,illetve hosszútávon osztalékfizető részvényekben gondolkodnak. Ügyfeleim erősen érdeklődtek aznap az európai autógyártással foglalkozó vállalatok után is. Tájékoztattam őket, hogy a hét elejei euró erősödés nem tett jót az európai járműipari részvényeknek, a Daimler 2,7%-t, a BMW 2,6%-t, a Volkswagen 1,2%-ot esett. Ugyanis hétfőn Mario Draghi EKB elnök emelkedő inflációs hatásról beszélt, illetve visszaigazolta, hogy 2019 év végére várja az európai kamatemeléseket. Mario Draghi beszélt a Brexit utáni hatásokról is, szerinte már nem lesz éles hangulata a Brexitnek és nem lesz nagyobb kihatása a pénzügyi oldalra sem. Mario Draghi megfogalmazta azt is, hogy „egy hirtelen bekövetkező esemény értelemszerűen érhet felkészületlenül, gondolok itt egy kemény Brexitre, a legrosszabb fajtából. Ebben az esetben csak utána derül ki, hogyan változik sok pozíció irányítása”. Anikónak és Dalmának több cég részvényét ajánlottam, így vásárlási szándékot adtak le a BASF német vegyipari cég részvényére, a sikeres fürdőszobai felszereléseket gyártó Reckitt Benckiser részvényére. Ezen kívül jó megoldásnak találták a vagyonkezelt számlákat, ezért a Bank Fókuszkönyvében is megtalálható osztalékfizető Kopernikusz részvénykosárba fektetnék be a pénzüket. Szerdán Kaposvárra utaztam egy tárgyalásra, mivel késő este végeztem itt foglaltam szállást a Borostyán Hotelben. A szállótulajdonossal, Vincével késő este egy pár szót beszélgettem, tőle tudtam meg, hogy Kaposváron 18 éve legalacsonyabb augusztusi munkanélküliségét regisztrálta a megyei kormányhivatal. Illetve ő mesélte el nekem, hogy 3 éve egy nagyobb összeget fektetett be egy kereskedelmi bank kötvényalapjába, de már 10 %-os vesztesége van rajta. Vincze elmondta, hogy 15 éve vezeti sikeresen a szállodát, viszont a befektetései nem sikerülnek. Majd megállapodtunk egy szombati időpontban, hogy újra visszajövök egy igényfelmérés céljából. A hét második felében is rengeteg tárgyalásom volt. De mindennap volt arra időm, hogy átnézzem a tőzsdei híreket. Csütörtökön a Wiener Privátbank hírlevele számolt be arról, hogy a Daimler cég főnöke, Dieter Zetsche lemondott 13 év után a posztjáról, így 2019 után az utódja Ola Källeniu fejlesztési vezető lesz. Ugyanekkor olvastam el azt az MTI oldalán, hogy szerda este kamatot emelt az Amerikai Jegybank Nyíltpiaci Bizottsága. Ráadásul idén már harmadik alkalommal. 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig nyolcadik alkalommal. A FED a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 2,25 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. A hír hallatára az arany árfolyama 1192 dollárra esett, míg a dollár az euróval szemben 1,16-os keresztárfolyamon erősödéssel zárt. Végezetül a pénteki napot Vácon fejeztem be, az egyik régi ügyfelem, mivel bízik az elektromos autózás jövőjében vásárolt a BYD Company részvényéből, ami ráadásul a héten ismét 3,71%-ot emelkedett.

Szombat délután Kaposváron a Borostyán Hotelben ismét találkoztam Vincével. Miután mindketten elfogyasztottunk egy-egy mézes cappuccinot, Vince elmondta, hogy a szálláskiadásból származó 30 millió forintnyi céges vagyont szeretné középtávra befektetni részvényalapokba illetve részvényekbe. Vince elmondta azt is, hogy akár 33%-nál nagyobb kockázatot is vállal, de éves 5-7% eurós hozammal lenne elégedett. Elmondta, hogy egy belga kereskedelmi bankban 3 éve elhelyezett 5 millió forintja 10 % mínuszban van. Vince elmondta, hogy a feleségével sikeresek a vállalkozásban, viszont több gond is akad mostanában azzal, hogy elmegy a munkaerő külföldre dolgozni. Vince mindenképp banki részvényekbe, adatfeldolgozással kapcsolatos és gépgyártással foglalkozó részvényekbe fektetne. Vince a konstruktív konzultáció után, az e-heti gazdasági események felöl érdeklődött.

Tájékoztattam, hogy két hét lassú emelkedés után enyhe korrekciót láthattunk az amerikai indexeknél. A legnagyobb visszaesés a kispapírokat tömörítő indexeknél volt. Ezen a héten ismét az energia és olajszektor lett a nyertes. De mindezek mellett a fejlődő technológiai szektor is tudott emelkedni. Az olajkitermelő vállalatokat a nyersolaj árának emelkedése dobta meg, a Brent hordónkénti ára 5,95%- kal, 82,84 dolláron zárt, míg gyengébb minőségű WTI 4,14%-kal emelkedett és így 73,75 dolláron zárta a pénteki napot. Ilyen mértékű emelkedésre2014 vége óta nem volt példa. A héten tartották az ENSZ gyűlését, ahol Donald Trump nem is hagyta szó nélkül az OPEC tagállamainak hozzáállását a kőolaj ügyéhez, mert mint elmondta tarthatatlanok a magas olajárak és vissza kellene fogni a kitermelést. Lassan már hozzászoktunk ahhoz is, hogy az amerikai elnök nem csak itt, hanem Twitter üzenetben is közli, amit akar, ugyanis csütörtökön egy Twitter üzenetben is felszólította az olaj kitermelés mérséklésére az OPEC tagállamokat. Ugyanakkor Donald Trump az ENSZ gyűlésen említette meg, hogy Kína gazdaságpolitikája egyre veszélyesebb, ugyanis egyszerűen felfoghatatlan a külkereskedelmi hiány. Ezt csak vámok útján hajtható be, egyszerűen Kínának fel kell fognia, hogy tarthatatlan az az állapot, hogy ekkora tőkével és amerikai dollárkitettséggel tartozzanak az egyik legfejlettebb államnak. Ugyanekkor Észak-Koreával elégedett, mert nyitott a béketárgyalásokra, de Venezuela és Irán még mindig nem hajlandó betartani az olaj és más gazdasági embargókat. Ezen a héten jelentek meg az amerikai költségvetés számai, itt jegyezte meg Donald Trump, hogy a költségvetésből hiányolja az USA-mexikói határon felhúzandó fal költségeit. A héten ismét több, mint 1%-ot gyengült az argentin peso a dollárral szemben, miután az Argentin Jegybank elnöke, Luis Caputo lemondott tisztségéről. Ezen a héten megindultak a tárgyalások Japánnal. Abe Sindzó miniszterelnök és az amerikai elnök megegyezett abban, hogy a tárgyalások ideje alatt nem vetnek ki szankciókat egymás autószektorára, illetve, hogy Japán nem hajlandó mezőgazdasági szektor vonatkozásában a mostaninál nagyobb engedményeket tenni. A politikai események mellett a héten közölte negyedéves gyorsjelentését a Nike. A kiskereskedelmi szektorban szereplő Nike, a vártnak megfelelően teljesített, a profit elérte éves alapon a 10%-ot, amire a befektetők az elmúlt hónapok ralija után eladással reagáltak. Ezen a héten az amerikai tőzsdefelügyelet perbe fogta Elon Muskot, a Tesla első emberét csalás vádjával, miszerint bő egy hónapja azzal a kijelentéssel élt, hogy 420 dolláron kivezeti a tőzsdéről a Tesla vállalatot, amihez ráadásul a forrás is rendelkezésére áll. A hír hallatára több, mint 10 %-ot esett a cég papírja, viszont egyöntetűen a Tesla teljes vezérkara Elon Musk mellé állt, aki közleményt adott ki, hogy áll a vádak elé, de emellett most arra koncentrál, hogy az új Model 3-as szériából a lehető legtöbbet le tudjanak gyártani.

Európában a hét egyik legnagyobb híre, hogy a Versace céget 2,2 milliárd dollárnak megfelelő euróért felvásárolná a Michael Kors cég. Mint közleményükből kiderül legalább 100 új üzlet megnyitását és az árbevétel megduplázását tervezik Európában és Amerikában és szeretnék felfuttatni a cég hírnevét, úgy, hogy a Versace név ne sérüljön. Ezen a héten ismét sztrájkolt a Ryanair, így az ír diszkont légitársaságnak mintegy 250 járatot kellett törölnie. Olaszországban a populista kormány tagjai megegyeztek a 2,4%-os GDP-arányos költségvetési hiányról, ami a 2019-es évre vonatkozna. A hét legnagyobb vesztese a német DAX 30 lett, 1,48%-os mínusszal, míg a Vonovia részvénye 0,74% és az SAP 2,09% plusszal zárta a hetet. Kiderült, hogy 2%-kal nőtt a kínai vállalatok profittömege év/év alapon augusztusban és láthattuk azt is, hogy a kínai vállalatok árfolyamai nem tudnak erősödni a vámtarifák bevezetése miatt rövidtávon.

Végezetül Vinczével megittunk még egy melange-ot és jövő hétre beszéltük meg Budapesten a tárgyalás folytatását Hazafelé vásároltam egy Michael Kors táskát a lányomnak.

Szólj hozzá