Egyedi részvények

Vajon miért is fektetett Morgan Freeman a Novozymes részvényébe

By április 14, 2020 augusztus 14th, 2020 No Comments
A Novozymes A/S egy globális biotechnológiai vállalat, amelynek székhelye Dániában, azon belül Bagsværd és Koppenhága területén található.

 

A társaság központjában az ipari enzimek, mikroorganizmusok és biofarmakon megtalálható összetevők kutatás és fejlesztés áll a központban. A társaságot 1925-ben Harald és Thorvald Pedersen testvérek inzulin előállításra alapították meg. Akkor a vállalat a Novo-Nordisk-kal dolgozott együtt, így megalapította Novo Terapeutisk Laboratoriumot és a Nordisk Insulinlaboratoriumot. 1941-ben a vállalat elődje elindította első enzimét, a tripszint, amelyet az állatok hasnyálmirigyéből nyertek és azt később a bőrlágyításához használták fel.

Ez volt az első olyan tevékenység, amely az enzimeket baktériumok felhasználásával fermentálja, azaz erjesztette az 1950-es évek közepén.

Az 1980-as évek végén a Novozysmes vállalat bemutatta a világon az első zsírokat feldolgozó enzimet a lipolázt, amelynek egy részét addig a géntechnológiával módosított, mikroorganizmusokkal előállított mosószereknél alkalmaztak. A jelenlegi Novozymes vállalatot 2000-ben alapították, mint a Novo-Nordisk társvállalatát. A 2000-es években a Novozymes számos társaság felvásárlásával bővült, amelyek az alapvető enzim üzletágon kívüli üzleti tevékenységekre koncentráltak. A cégek között olyan társaságok voltak megtalálhatóak, mint például a brazil biogazdálkodási társaság, a Turfal és a német gyógyszeripari, kémiai és élettudományi társaság, az EMD/Merck Corp BioScience Inc. Ezek az akvízicók révén a Novozymes részvénytársaság vezető szerepet tölt be a mezőgazdasági biológiai ipar fenntartható megoldásaiban is.

2016 januárjában a társaság biofarmakon alapú tevékenységeit az Albumedixbe helyezte át.

A Novozymes A osztályú alaptőkéje a Novo A/S azaz a Novo-Nordisk alapítvány 100%-os tulajdonában van, mint leány és társvállalat. A dán Novozmyes társaság kapitalizációs tőkéje már meghaladja 9,96 milliárd eurót. Részvényenként 0,20 eurót fizet befektetői részére. A Seeking Alpha elemzői szerint bátran kijelenthetjük, hogy mára a Novozymes egy vezető a biofarma és a gyógyszerkutatás területén és részvényei közép-illetve hosszútávra vásárlásra ajánlottak. Ráadásul köztudott, hogy nemcsak nagy befektetők, hanem kisbefektetők és elismert színészek és sztárok is vásárolnak, vásároltak egészségügyi részvényeket.

Így tette ezt a most 82 éves Morgan Freeman is, 2017-ben 0,95 millió dollárért vásárolt több részvényt, hiszen hitt az egészségügy jövőjében. Ugyanis Morgan Freeman nagyon sokat köszönhet az egészségügynek, mivel 2008-ban egy közúti baleset során majdnem az életét vesztette, de idegi károsodás miatt véglegesen megbénult a bal keze. Emiatt akkor több hobbijáról le kellett mondania, így a repülőgép-vezetésről és a vitorlázásról is, de mint mondta, a golf megmaradt számára, továbbra is tud dolgozni, és sétálni mindig el tud menni a birtokán.

Az egészségügyi dolgozók azóta is több kevesebb sikerrel vannak jelen az életében, hiszen 82 évesen még mindig jó karban van a filmgyártáshoz. Az akkor vásárolt részvények között megtalálható többek között az Abbott Laboratories és Johnson&Johnson részvénye és a Novozymes részvényei is. Azóta ezek a vállalatok csak tőkét hoztak Freeman-nek, aki a balesete óta nyereségeinek egy részét beteg gyerekeknek adományozza.

A Novozymes részvénye ezen a héten 0,43%-ot meneteltek. A Seeking Alpha szerint akár közép vagy akár hosszabb távra is érdemes ezen egészségügyi részvénybe befektetni, hiszen a cég gyógyszerkutatása és biofarma üzletága a jövőben is fejlődhet, illetve a cég újabb beruházásokat tervez amerikai illetve európai cégek felvásárlásával.

 

Szólj hozzá

Küldjön üzenetet!