Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Az Unilever nem zár be

By 2020.04.07. július 3rd, 2020 No Comments
Az Unilever elhalasztotta a Warrington gyárának tervezett bezárását, illetve további alkalmazottat is felvett.

Tizenöt új pozíciót hoztak létre gépkezelői álláshelyen. A Covid-19 világjárvány idején jelentősen megnövekedett az üzemben gyártott termékek iránti kereslet, beleértve a Persil és Surf mosóport is. Az Unilever szóvivője elmondta, hogy „a vírus kitörése miatt példátlan bizonytalanságban vagyunk. Legfontosabb prioritásunk a jólét és a fix fizetés biztosítása a munkavállalók számára. Az üzemben hatalmas figyelmet fordítunk minden helyiség és jármű fokozott fertőtlenítésére, illetve fokozott higiéniai intézkedéseket és egy társadalmi távolságtartást fogunk elrendelni.” A Bank Quay gyár egyes dolgozói azonban bírálták az Unilever intézkedéseit a fokozott kormányzati intézkedések közepette. Az egyik alkalmazott, úgy nyilatkozott, hogy „a profitot nézik az emberek egészsége előtt”. A vállalat továbbra is a koronavírus elleni harc elkötelezettje. Társadalmi felelősségvállalás keretében az Unilever 100 millió euróval, azaz kb. 115 millió dollárral járult hozzá a pandémia elleni küzdelemhez, szappan, fertőtlenítő, fehérítő és ételek adományozásával. Szingapúrban az Unilever tisztálkodási szereket adományozott (pl.: Lifebuoy szappanokat, tisztítószereket és kézmosószereket). Egészségügyi dolgozóknak a cég Domex WC-tisztítószereket, CIF otthoni tisztítószereket és OLLY-vitaminokat adományozott, ezen kívül a társadalmi felelősségvállalás jegyében a cég gondolt az idősekre, a fogyatékkal élőkre és a hajléktalanokra, a taxisofőrökre, a gyermekotthonokra és a menedékhelyekre is.

Az Unliever vállalat ezen a héten 3,32%-ot tudott erősödni. A vállalat létfontosságú termék gyártásával foglalkozik, a jelenlegi gazdasági helyzetben fontos tisztálkodási, fertőtlenítő szereket gyárt, aktívan jelen van a piacon, így közép és hosszútávon a vállalat részvényei továbbra is befektetésre ajánlottak.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá