e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Amazon erősít a kínálatán

Az Amazon közölte, hogy 8,45 milliárd dollárért felvásárolja az MGM Studios-t, jelentőset lépve a szórakoztatóiparban. Az üzlet az Amazon történetében a második legnagyobb akvizíció, a Whole Foods 2017. évi 13,7 milliárd dolláros vásárlása mögött. Az Amazon ezzel 4000 filmet és 17.000 tévéműsort biztosít az Amazon Studios, film- és TV-részlegének megerősítésére. Az üzlet hangsúlyozza az Amazon hajlandóságát arra, hogy versenyképes maradjon a zsúfolt streaming piacon.

Az Amazon részvényárfolyama ezen a héten 0,62%-ot emelkedett. Az Apple-től eltérően az Amazon táblagépei nem jelentik a vállalat bevételeinek jelentős részét. Viszont meggyőzőek, mert olcsóak és filmeket, zenét sugározhatnak és könyveket is olvashatnak rajta. Az Amazon idén 49,99 dolláros Bluetooth-billentyűzet tokot is forgalmazott táblagépeihez. Az Amazon webshopjai és felhőszolgáltatásai miatt hosszútávra kiváló lehetőség.

 

A Tesla Cybertruck foglalásai már most meghaladják az egymilliót

A 2019 novemberében bemutatott Cybertruck máris nagy népszerűségnek örvend, ezt bizonyítja az is, hogy ugyan az autó még csak előrendelhető, de már csaknem egymillióan előjegyzés érkezett. A kétmotoros Cybertruck a tervek szerint 2021 végén jelenhet meg. A Tesla emellett bejelentette az új Tesla Roadster SpaceX érkezését, mely alig 1,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra és az első „rakétamotoros” jármű lesz a piacon.

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten 7,63%-ot emelkedett. A Tesla az EV piac jelenlegi piacvezetője és ezen a piacon erőteljes növekedési ütemet generál. Mivel a Tesla által érintett piac gyorsan növekszik, így a Tesla természetesen erős növekedési kilátásokkal rendelkezik. A vállalat számos becslés szerint ebben az évben mintegy 60%-kal növeli szállításait.

 

A Marvell az 5g-ben látja a jövőt

A Marvell Technology igen nagy népszerűségnek örvend olyan befektetői portfólióban, akik az 5G-hálózatok folyamatos fejlesztésébe szeretnének invesztálni. Kim Bolton, a Black Swan Dexteritas elemzője szerint a cégnek a következő 12 hónapban hatalmas szerepe lesz a technológiában. A Marvell Technology története során számos akvizíciót hajtott végre, köztük az ARM processzorok Cavium üzletágának 6 milliárd dolláros vásárlását 2018. júliusában, illetve az egyesülés az Inphi Corp-val.

A Marvell Techonolgy részvénye ezen a héten 4,5%-ot emelkedett. Az elmúlt 5 évben a Marvell Technology bevételei évi 4,8%-kal nőttek. A Marvell Technology részvényesei az elmúlt évben 61,16%-os teljes részvényesi hozamot kaptak.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Gilead megküzd az indiai betegséggel

Az amerikai Gilead Sciences azon dolgozik, hogy felgyorsítsa a kezelésként használt Amfotericin-B injekciók beadását, az India területén felbukkant „fekete gomba” betegség gyógyítására. A Gilead 1 millió adag Amfotericin-B-t szeretne szállítani Indiának.

A Gilead Sciences részvényei ezen a héten 3,84%-ot korrigáltak. A Gilead Sciences társaságnak 8,6 milliárd dollár készpénz és rövid lejáratú befektetése van. A Gilead éves szinten 4,3%-os osztalékot fizet befektetőinek. A társaság éves osztalék kifizetési aránya majdnem 40%-ot ér el, az 5 éves osztalék növekedési üteme pedig 16,35%.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

Globálisan bővít a Visa

A Visa a múlt héten bejelentette a Visa Fintech Partner Connect bővítését, a program célja, hogy a pénzintézetek gyorsan kapcsolatba léphessenek az ellenőrzött technológiai szolgáltatóval. A folyamat egyszerűsítésével a Fintech Partner Connect segíthet a Visa kibocsátó partnereinek abban, hogy digitálisan tapasztalatokat szerezzenek a háttér-technológiájában plusz költség nélkül. A Visa ügyfelek felvehetik a kapcsolatot a program partnereivel a Visa Partner weboldalán keresztül.

A Visa részvényárfolyama ezen a héten 0,23%-ot emelkedett. A Visa részvényeik áprilisban 10%-kal emelkedtek az S&P500 index 5,2%-os emelkedéséhez képest-derült ki az S&P Global Market Intelligence adataiból. A befektetők elégedettek voltak a Visa legújabb eredményjelentésével, amely április végén már hosszabb távra bizakodó jeleket mutatott.

 

A Novartis új kooperációja

A Novartis és a Molecular Partners bejelentette az EMPATHY névvel ellátott klinikai vizsgálatának kezdetét a COVID-19 kezelése érdekében. Az EMPATHY egy globális tanulmány, ami a COVID-19 fertőzésben szenvedő betegekkel, a súlyosbodó tünetekkel és a kritikus kórházi kezelés megelőzésével foglalkozik.

A Novartis részvényárfolyama ezen a héten 2,64%-ot emelkedett. A Morgan Stanley elemzői Európában a következő részvényeket ajánlja, amik között ott van a Novartis is. Például: Sanofi, Novartis, E-ON, Adidas, Unilever és Reckitt Benckiser. A Novartis kapitalizációs tőkéje 218,3 milliárd euró és Svájc kiemelkedő egészségügyi szolgáltatója.

 

Az SAP új HR rendszere

Sokak szerint a pandémia megmutatta, hogy a hagyományos munkafolyamatok már elavultak. Még ha ezt a munkavállalók nem is vették úgy észre, a vállalkozások számára sok minden nem működött jól. Ennek érdekében az SAP kifejlesztette a Work Zone-t. A munkavállalók a program révén útmutatást kapnak, valamint ajánlásokat és betekintést a munka gyorsabb, egyszerűbb és magabiztosabb elvégzése érdekében.

Az SAP részvényárfolyama ezen a héten 0,21%-ot emelkedett. Az SAP részvényei felülmúlták a Zacks Computer Szoftveripari becslését, ugyanis az elmúlt három hónapban 9,7%-ot emelkedtek szemben a technológia 2,9%-val. Az SAP az IBM-mel, Microsoft-tal, az Accenture-vel és Verizon-nal szövetségre lépve, hosszabbtávon kedvez az üzleti kilátásoknak.

 

 

 

Telemédia vagyonkezelt részvénykosár

 

A Facebook nem tűri a fake posztokat

A Facebook feloldotta az olyan bejegyzések tilalmát, amelyek azt állítják, hogy a Covid-19 ember alkotta vírus lenne. A döntés előzménye, hogy ismételten felkeltette az érdeklődést e közösségi oldalon a betegség kialakulásának „laborszivárgás” elmélete. Februárban a Facebook kifejezetten betiltotta ezen híreket. A WHO-val folytatott konzultációt követően a Facebook úgy döntött továbbra is fenntartja a Covid-19-cel kapcsolatos intézkedéseket az oldalain. Nem ez az első alkalom, hogy az oldal szelektálta a hirdetéseket.

A Facebook részvényárfolyama ezen a héten 3.95%-ot emelkedett. 2020 első negyedétől 2021 első negyedévéig a Facebooknak sikerült csökkentenie a költségeket 57%-ra 68%-hoz képest. A Facebook vállalat több, mint 50 milliárd dollár készpénzzel rendelkezik és nemrégiben 25 milliárd dolláros visszavásárlást jelentett be

 

A Microsoft tovább harcol a kibertérben

A SolarWinds tavaly év végén azonosított kiber támadás mögött álló csoport most kormányzati szerveket céloz meg a Microsoft Corp szerint. Az Oroszországból származó Nobelium ugyanaz a szereplő, aki a SolarWinds ügyfelek elleni támadások mögött állt 2020-ban. Míg az Egyesült Államok szervezetei kapták a legtöbb támadást, legalább 24 országból érkeztek bejelentések hacker tevékenységekről.

A Microsoft részvényárfolyama ezen a héten 1,84%-ot emelkedett. A Microsoft Azure nyilvános felhőszegmensében, amely a vállalat gyorsan növekvő területe, az eladások 50%-kal nőttek az utolsó negyedévben. Több elemző továbbra is azt állítja, hogy hosszabbtávon emelkedést láthatunk a vállalat részvényeinél, ezért vásárlást ajánlanak.

 

Az Apple kriptovalutában látja a jövőt?

Az Apple álláshirdetése sokak szerint felvetette azt a lehetőséget, hogy a vállalat hamarosan támogathatja a kriptovaluta fizetéseket. Az Apple a napokban hirdette meg az „Üzletfejlesztési menedzser-alternatív fizetések” pályázatot, amely előírja, hogy a jelölteknek tapasztalattal kell rendelkezniük a kriptovaluta kezelésében. Az Apple Pay és az iPhone Wallet alkalmazások szintén említésre kerültek a kriptovaluta mellett, mint új zöldebb megoldások a fizetési lehetőségek világában.

Az Apple részvényárfolyama ezen a héten 0,65%-ot korrigált. Az Apple a héten jelentette be, hogy új szolgáltatást is indít, SignTime néven. Ez lehetővé teszi az ügyfelek számára az AppleCare és a lakossági ügyfélszolgálat közötti kommunikációt a jelnyelv használatával közvetlenül a böngészőben.

 

 

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Pfizer teljes engedélyt kér a vakcinára

A Pfizer és vakcinapartnere, a BioNTech kérelmet nyújtott be az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalhoz a COVID-19 vakcina jóváhagyására. A Pfizer az első koronavírus elleni vakcinagyártó az Egyesült Államokban, amely teljes jóváhagyást kér. Az FDA jóváhagyása az oltóanyagra azt jelenti, hogy a készítmény előnyei meghaladják az ismert kockázatokat a gyártó tesztelési eredményeinek felülvizsgálatát követően. Ha megadják, a Pfizer vakcina felhasználható lesz a 12 és 15 év közötti gyermekek beoltására is egyaránt.

A Pfizer részvényárfolyama 3,05%-ot korrigált, míg a BionTech részvénye 4,25%-ot növekedett. Az elmúlt három hónapban a Pfizer állománya közel 16%-kal növekedett. A COVID-19 járványon túl a Pfizer az oltóüzletágat bővíteni kívánja az mRNS technológiával, amelyet koronavírus vakcinájához használt. A vállalat azt tervezi, hogy kiterjeszti az influenza oltóanyag üzletágát, és megpróbál létrehozni egy mRNS vakcinát az influenza ellen. Az amerikai influenzapiac 7,3 milliárd dollár, ami vonzó lehetőség a Pfizer számára.

 

A Royal Dutch Shell eladja egyik üzemét

A Royal Dutch Shell beleegyezett abba, hogy eladja az amerikai Alabamában lévő mobil finomítóját a Vertex Energy számára. A Vertex Energy szeretné megvásárolni a Shell 100%-os tulajdonában lévő olajfinomítót és a hozzá tartozó, egyben logisztikai infrastruktúrát. Az üzlet ellenértéke 75 millió dollár lenne. A tranzakció a Shell átfogóbb tervének része, amely csökkenti finomítói lábnyomát és szén-dioxid termelését.

A Royal Dutch Shell „A” részvényárfolyama ezen a héten 2,77%-ot korrigált. Egy holland bírósági per szerint a Shell olajóriásnak 2030-ig 45%-kal kell csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátást. Viszont a Shell jelenlegi éghajlati stratégiája kimondja, hogy a vállalat célja, hogy 2050-re nettó nulla kibocsátású vállalkozássá váljon. A Shell múlt heti éves közgyűlésén a részvényesek elsöprő mértékben megszavazták a vállalat energetikai átállási terveit, de döntő fontosságú, hogy egy növekvő kisebbség elutasította a stratégiát, és hangsúlyozta, hogy az olajóriásnak sokkal többet kell tennie a klímaváltozás elleni küzdelemben.

 

A Sanofi új tesztekbe kezd

A Sanofi francia gyógyszeripari óriás és a brit GSK jelentette be a megkésett COVID oltóanyaguk utolsó tesztjeinek kezdetét. A társaságok a hónap elején közölt időközi kísérletei pozitív eredményeiről számoltak be, miután a tavalyi tanulmányok kiábrándító eredményeket hoztak. A Sanofi és a GlaxoSmithKline csütörtökön kezdet bele egy klinikai vizsgálat 3. fázisába. A Sanofi szerint a legújabb tudományos bizonyítékok alapján a B.1.351 variáns ellen képződő antitestek széles védelmet nyújthatnak más variánsokkal szemben.

A Sanofi S.A. részvényárfolyama ezen a héten 0,06%-ot korrigált. A Sanofi vállalatot a Fitch Raiting két napja A+-ra emelte. A Sanofi besorolását továbbra is alátámasztja nagyszabású, diverzifikáltsága és vezető pozíciója a globális gyógyszerpiacokon, a szilárd árrések és a jelenleg erős pénzügyi kitettség.

 

 

 

Egyedi részvények:

 

JD.com kontra automatizálás

Kína 3 millió dolláros digitális jüant szeretne szétosztani. Nagyon úgy néz ki, hogy a JD.com lesz az első online platform, amely elfogadhatja. Ezenkívül a JD.com kínai technológiai vállalat leányvállalata a JD Logistic hongkongi IPO-ban részvény bevezetése elött 18%-kal hirtelen emelkedni kezdett. A JD Logistics tőzsdei bevezetését részvényenként 40,36 hongkongi dollárra árazta, ami a várható tartomány alsó határa. A raktár kihasználtságát a JD Logistics robotokkal és automatizálással növelte, viszont a végső szállítás 200.000 futártól függ. A JD.com az elmúlt időszakban újra vételi ponton tartózkodik. A JD.com céget 1998. június 18-án alapította Qiang Dong Liu és székhelye Pekingben található. A JD.com ezen a héten erős első negyedéves eredményjelentést tett közzé. A részvény folytatta emelkedését, 10 elemzőből 9 elemző megerősítette vételi minősítését. A JD.com Inc. egy technológia által vezérelt e-kereskedelmi vállalat. A vállalat épül a retail, a logisztikai szolgáltatásokra. Ezenkívül foglalkozik vagyonkezelési szolgáltatásokkal logisztikai ingatlanbefektetők számára és ingatlanok értékesítésével a JD Property közreműködésén keresztül. A JD.com Kína legnagyobb közvetlen online kiskereskedője az első negyedévben élénken növekedett. Bevétele 39%-kal, 31 milliárd dollárra nőtt, megelőzve a 29,8 milliárd dolláros eredményre vonatkozó becsléseket. Az egy részvényre jutó korrigált eredmény 0,32 dollárról 0,38 dollárra nőtt, felülmúlva az EPS várakozásait. Ügyfeleinek száma 29%-kal, 500 millióra nőtt. Cleo Zhang, a HSBC munkatársa szerint a JD.com részvényének fenntartható és nyereséges növekedését a jelenlegi részvényárfolyamon alulértékelik.

A JD.com A ADR részvénye ezen a héten 1,64%-ot emelkedett. A JD.com vállalat továbbra is gyorsan növekvő szolgáltatási üzletágaiba fektet be, mint például a logisztika és harmadik fél piaca. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a pandémia kitörése után a 1500 robotot vásárolt, a kínai e-kereskedelmi óriáscég, a JD.com. Illetve Vuhanban a termékek kiszállítására drónokat vetett be.

 

A Baidu internetes keresőmotort alkalmaz

A Baidu első negyedéves eredményei felülmúlták a korrigált nyereséggel és eladásokkal kapcsolatos korábbi várakozásokat. De a kínai keresőmotorcég, (hasonló cég, mint a Google csak Ázsiát fedi le) és a mesterséges intelligencia szoftvercég részvényei az elmúlt héten emelkedésnek indultak. Baidu 12,38 jüan (1,93 dollár) korrigált részvényenkénti eredményről számolt be. A 28,1 milliárd jüan összbevétele szintén meghaladja a 27,4 milliárd jüan becslését. A Baidu egy részvényre jutó eredménye 51%-kal nőtt az elmúlt évben, 1,89 dollárra, ami meghaladja az elemzői konszenzus 1,66 dolláros becslését. Baidu 4,29 milliárd dolláros bevételt jelentett 34,86%-kal meghaladja az elemzői konszenzust 4,22 milliárd dolláros becslését. A cég az online marketing szolgáltatásokból származó bevétel 68%-át birtokolja. A Baidu egy technológia által vezérelt vállalat, amely befektetett az AI, vagyis a mesterséges intelligenciát kihasználó technológiába, például az önvezető autókba. Idén januárban Amerika úgy döntött, hogy több kínai technológiai céget tiltólistára tesz. De az Alibaba mellett a Tencent Holdings és a Baidu sem kerültek fel az USA listájára. A Baidu 19,6-os „olcsó” P/E-vel kereskedik. Baidu a 3. helyet foglalja el a világon a felhőszolgáltatásokban. Viszont az 1. helyet foglalja el a megújuló energia felhasználásával foglalkozó adatközpontok miatt. Baidu 300 millió dollárt adott vissza a részvényeseknek a 2020-as részvény-visszavásárlási program keretében. Ami 2020 óta a kumulált visszavásárlást 2,2 milliárd dollárra növeli. A Baidu ADR részvénye ezen a héten 3,56%-ot emelkedett. A Baidu arra számít, hogy bevételei 14%-25%-kal növekednek évről évre a második negyedévben. Ez az előrejelzés nem tartalmazza a JOYY élő streaming platformjának, a YY Live-nak a tervezett megvásárlásából származó potenciális nyereséget. A Baidu keresőmotorja olyan újabb platformok erős versenyével is szembesült, mint a Tencent WeChat és a ByteDance’s Douyin (a tengerentúlon TikTok néven i

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá