Az Amazon a napokban bejelentette, hogy a jövőben energiahatékony megoldásokba fektet.

A társaság szél-és napenergia-projektekbe történő befektetését 6,5 GW-ra növeli, ami elegendő ahhoz, hogy az Egyesült Államokban 1,7 millió otthon számára tudjon elektromos áramot biztosítani. Ez felülmúlja a Google-t, amely korábban azt állította, hogy megduplázza befektetését a zöld energia terén. Szám adatok alapján a Google csak 5,5 GW megújuló energia teljesítménnyel rendelkezik. Ezen lépés része az Amazon elkötelezettségének, hogy korlátozza a bolygóra gyakorolt hatásait. Tavaly ígéretet tett arra, hogy 2040-re eléri a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást, ennek érdekében intézkedéseket tesz a felmelegedést okozó termékek csökkentésére.

A vállalat részvényei ezen a héten 1,46%-ot korrigáltak. Az Amazon e-kereskedelmi óriás ezen a héten elárulta, hogy 2025-ig százmillió dollárt akar technikai fordításokra és adományokra fordítani, hogy ezáltal 29 millió embernek segítsen a technikai készségek fejlesztésében. A Needham egyik elemzője szerint az Amazon hirdetési bevételeinek árfolyamát alulértékelik és így arra számít, hogy a reklámbevételek növekedése 2021-ben az Amazon részvényárfolyamát további 10%-kal felfelé húzza.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá