Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Csökken a Coloplast bevétele az orvosi eszközgyártásból

By 2019.07.16. július 3rd, 2020 No Comments
Még Magyarországon a Coloplast 135 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 121 milliárd forint után, az adózott eredménye pedig egymilliárdos ugrással végül 8,6 milliárd forint lett.

Bár minden jel arra mutat, hogy csökken a Coloplast bevétele, de a bevételi számok viszont nem az iparág visszaeséséről számolnak be. A Coloplast dán vezérigazgatója szerint a Q2-s negyedév erős év volt, a Coloplast 8%-os szerves növekedést ért el, 12%-os EBIT és ROIC növekedéssel. Összességében 44%-os profittal. Néhány kiemelt piacon ugyan 6%-os organikus növekedést láthattunk Európában, amit a piacok szilárd növekedésének köszönhetnek. Viszont az orvosi eszközgyártásban összességében csökkenést láthatunk. Továbbra is Észak-Amerika és Kína felé nyit a dán vállalat.

A teljes lezárt évre összességében 8% körüli szerves árbevétel-növekedést várnak. Elmondhatják azt is, hogy azok a betegek, akik az általuk használt orvosi eszközt használták a sztómás betegségükkor azok 3-5 nap után szinte „gyógyultan” kerülnek ki a kórházakból. Jelenleg a Coloplast kapitalizációs tőkéje 20,9 milliárd euró és egy év alatt a cég részvénye 17,57%-ot emelkedett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá