e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

Az NIO Inc. bejelentése

A NIO a kínai prémium intelligens elektromos járművek úttörője és vezető gyártója nemrég bejelentette, hogy Yu Long-ot nevezték ki igazgatóvá. Long emellett az igazgatóság jelölő és vállalatirányítási bizottságának tagja és elnöke lesz, míg William Bin Li, a társaság alapítója, az igazgatóság elnöke és vezérigazgatója azonnali hatállyal lemond pozíciójáról. A NIO eközben rohamosan készül betörni a globális piacra.

A NIO részvényárfolyama ezen a héten 3,39%-ot emelkedett. A NIO a héten bejelentette, hogy megkezdte a járművek exportját Norvégiába. A kínai elektromos járműgyártó a hónap elején exportálta Norvégiába az első adag akkumulátortöltő és-cserélő berendezést, miután májusban nyilvánosságra hozta európai terjeszkedési tervét.

A Tesla tárt kapukkal várja a többieket

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója logikusnak tartja, hogy a cég Supercharger hálózatát elérhetővé tegye más márkák számára is. A napokban ezt Musk a Twitteren is közzétette, miszerint akár már az idei évben lehetővé teszi a Supercharger használatát a piacon lévő elektromos autók számára. A Tesla-nál már többször is szóba került új partnerek felvétele projektjeihez.

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten 0,52%-ot emelkedett. A héten Elon Musk vezérigazgató azt mondta, hogy a Tesla újra elfogadhatja a Bitcoint az EV-kért való fizetésként, ha a Bitcoin megújuló energia felhasználása 50% fölé emelkedne. Ezenkívül a héten a Tesla nikkelszállítási megállapodást kötött a BHP-vel.

A Taiwan SMC eredményei

A TSMC a napokban, negyedéves jelentése kapcsán bejelentette a konszolidált 372,15 milliárd dolláros bevételét, a nettó jövedelmet, mely 134,36 milliárd dollár, és a részvényenkénti eredményt mely 5,18 dollár. Éves összehasonlításban a második negyedévi árbevétel 19,8%-kal, míg a nettó jövedelem 11,2%-kal növekedett. 2021 első negyedévéhez képest a második negyedéves bevételek 2,7%-kal növekedtek, míg a nettó jövedelem 3,8%-ot csökkent.

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Company részvényárfolyama ezen a héten 0,91%-ot emelkedett. A TSMC egy félvezetőgyártó vállalat, amely jelenleg 600,2 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkezik. A TSMC az év eleje óta 7,11%-os hozamot ért el, ezzel a 12 havi bevételét 73,36%-ra bővítette.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

A Johnson and Johnson is részese az ópium krízisnek

A napokban az amerikai egészségügyi hatóság hivatalossá tette legfrissebb megállapodását az országot már régóta sújtó ópium krízis ügyében. Összességében a bíróság 21 milliárd amerikai dollár kártérítés kifizetésében egyezett meg 4 nagyobb egészségügyi szervezettel az USA területén. Az egyik fél a Johnson&Johnson, mely csaknem 5 milliárd dollárt fizet ki az egyezségből. A cég az utóbbi időben teljes figyelmét Covid vakcinájára fordította, illetve még mindig nem jutott teljes megállapodásra az azbeszt tartalmú szerei terén.

A Johnson&Johnson részvényárfolyama ezen a héten 2,2%-ot emelkedett. A Johnson&Johnson erős, 27,1%-os, 23,3 milliárd dolláros árbevétel-növekedést produkált 2021 második negyedévében. A 2,35 dolláros EPS 72,8%-kal nőtt 2021 második negyedévében. Ezen kívül a vállalat növelni szeretné a 2021-es egész éves értékesítési és EPS előrejelzését.

 

Telemédia vagyonkezelt részvénykosár

A Microsoft felvásárolja a CloudKnox-ot

A Microsoft a héten közölte, hogy felvásárolja a CloudKnox nevű start-up céget, amelynek szoftvere segít a vállalatoknak csökkenteni a felhőalapú erőforrásaikhoz való hozzáférés mennyiségét. Ez egy újabb lépést jelent a Microsoft biztonsági üzletágának kibővítése érdekében, a cég azon dolgozik, hogy a Windows és más termékei biztonságosabbak legyenek.

A Microsoft részvényárfolyama ezen a héten 3,18%-ot emelkedett. A Microsoft a tervek szerint július 27-én számol be a 2021. negyedik negyedévi pénzügyi eredményeiről. A vállalat az elmúlt négy negyedév mindegyikében a vártnál jobb bevételi és eredményszámokról számolt be. Az első kilenc hónapban a vállalat 16%-os bevételnövekedést ért el év/év alapon.

 

Az SAP újból növekedésre számít

Az SAP német üzleti szoftvercsoport idén másodszor emelte kilátásait, mivel páratlan eredményeket hozott az ügyfelek számára, hogy segítették informatikai tevékenységük felhőbe történő áttérésében a második negyedévben. Az SAP most arra számít, hogy a felhőből származó bevételek 15-18%-kal növekednek az év során, ezáltal a felhőből és szoftverekből származó összes bevétel 2-3%-kal növekedhet. Az üzemi eredmény várhatóan nem változik, 4%-kal csökkenhet az évre.

Az SAP részvényárfolyam ezen a héten 6,11%-ot korrigált. A német vállalati szoftveróriás, az SAP a felhőre való átállási törekvés felgyorsulásának jeleit mutatja. Az SAP második negyedéves árbevétele 6,67 milliárd euró volt, ami 1%-kal magasabb az egy évvel korábbi negyedévhez képest.

 

A Fiserv beveti a Vesta rendszert

A Fiserv a héten bejelentette, hogy egy csúcstechnikai csalásmegelőzési szoftvert integrál az elektronikus kereskedelem fizetési szektorába, hogy csökkentse a mexikói online kereskedelem csalással kapcsolatos kockázatait. A cég szerint a rendszer a legjobb ügyfél élményt fogja biztosítani. A Vesta csalásmegelőzési platform segíti az online fizetési tranzakciók biztonságát, csökkenti az elutasítási arányt és magában foglalja a „Zéró visszaterhelési garanciát”.

A Fiserv részvényárfolyama ezen a héten 0,53%-ot emelkedett. A Fiserv az Investors Observer elemzése alapján erős, 86-os értékelési pontszámot kapott. A Fiserv 1,17 dolláros részvényenkénti eredményt ért el ebben a negyedévben, szemben a Zacks konszenzusos 1,13 dolláros részvényenkénti becslésével, ami 3,54%-os meglepetést jelent.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

Cipőhiány a NIKE-nál?

A világ legnagyobb és legsikeresebb cipőmárkája a napokban igen aggasztó híreket közölt a jövőre nézve. A Nike megerősítette, hogy a koronavírus hatásai Vietnámban súlyosan hátráltatják a cég gyártási kapacitását, így valószínű, hogy a cég cipőhiánnyal fog küszködni. Az ázsiai országban készül a legnagyobb brandek, így a Nike cipőinek több mint 50 százaléka. Az S&P Global Market elemzése szerint a vietnámi munkaerő kiesése az amerikai céget sújtja a legjobban. Az elmúlt egy évben a Nike szállítmányainak 82 százalékát tette ki a Vietnámból származó import. Emiatt meg kell említeni, hogy a Nike környezetkímélő akciói is háttérbe fognak szorulni.

A Nike részvényárfolyama ezen a héten 4,07%-ot emelkedett. A Nike részvénye az elmúlt három hónapban jelentős, 26%-os emelkedést ért el. A Nike negyedik negyedéves eladásai 96%-kal ugrottak meg az előző negyedévhez képest. A Nike Direct eladásai 73%-kal, 4,5 milliárd dollárra ugrottak.

 

A McDonald’s Loop csészéje

A Loop-szal partnerségben az Egyesült Királyság hat McDonald’s étterme egy visszaváltható kávéscsésze-program kipróbálására készül. Bár a Starbucks is említett hasonló akciókat, a McDonald’s világelsőként léphet a piacra az ötlettel. 1 font összegű befizetés esetén az ügyfelek kiválaszthatják, hogy forró italukat visszaváltható Loop csészében kérik-e. Jutalomként kedvezményt kapnak vásárlásukból. Még nem jelentették be, hogy az automata kiszolgálókban is alkalmazni fogják-e a rendszert.

A McDonalds részvényárfolyama ezen a héten 3,5%-ot emelkedett. A McDonald’s vállalta, hogy 2025-ig az Egyesült Államokban az éves ellátási láncra fordított kiadásainak 25%-át, azaz nagyjából 3,5 milliárd dollárt fordít női és kisebbségi tulajdonú beszállítókra. A McDonald’s és több mint 20 legnagyobb beszállítója vállalta továbbá, hogy minden alkalmazottja számára éves méltányossági és befogadási képzést tart, növeli a kisebbségi képviseletet a vezetőségben, valamint figyelemmel kíséri és megosztja a vállalat egyenlőséget javító kezdeményezéseit.

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

A General Mills új ügyvezető igazgatója

A General Mills bejelentette Matthew Salter kinevezését Ausztrália és Új-Zéland új ügyvezető igazgatójává. A General Mills 2021-es pénzügyi nettó árbevétele 18,1 milliárd dollárt ért el. Ezenkívül a társaság részesedése a nem konszolidált közös vállalat nettó árbevételéből 1,1 milliárd dollár volt.

A General Mills részvényárfolyama ezen a héten 1,08%-ot korrigált. 2018-ban a General Mills egy 8 milliárd dolláros üzlet keretében megvásárolta a Blue Buffalo-t természetes állateledel-márkát. A Blue Buffalo márkái vélhetően ebben az évben kiemelkedő magas árbevételt hozhatnak az anyacégnek. A General Mills egyik erőssége, hogy jó kapcsolatokat ápol a tömegkereskedőkkel.

 

A Munich Re a biztosítási piacon remekel

A Munich Re. német viszontbiztosító együttműködésbe kezdett a Sapiens International Corporation céggel, szoftveres megoldásokat kínál biztonsági ágazatok számára. A technológia által vezetett tanácsadás és szolgáltatások nyújtása lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy jobban ki tudják szolgálni a kereskedelmi piacot. A partnerség kezdetben az Egyesült Királyság kis- és középvállalkozásaira összpontosít. A kereskedelmi biztosítási piac, szakértők szerint az Egyesült Királyság egyik leggyorsabban növekvő ágazatának számít.

A Munich Re. részvényárfolyama ezen a héten 0,6%-ot emelkedett. A Munich Re. negyedéves eredménye 1,1 milliárd euró körül alakulhat. A Munich Re így jó úton halad a 2,8 milliárd eurós éves cél elérése felé, bár az élet- és egészségbiztosítási viszontbiztosításban megnőtt a valószínűsége annak, hogy az élet- és egészségbiztosításban elért biztosítástechnikai eredményre kitűzött 400 millió eurós önálló részcél elmarad.

 

A BB Biotech 2021-es első féléve

A BB Biotech AG közzétette 2021-es jelentését, amely üzleti tevékenységének 2021 első hat hónapjára vonatkozó eredményeit tartalmazza. A BB Biotech AG. konszolidált beszámolója alapján a 2021. június 30-án véget ért időszak nettó nyeresége 349 millió CHF volt, azaz 322 millió euró lett. A második negyedévben 120 millió euró nyereség keletkezett. A svájci vállalat az első negyedévben két új befektetést hajtott végre az Egyesült Államok területén; az Essa Pharma és a Revolution Medicines vállalatokban, miközben két másik cégtől, a Cidara Therapeutics és a Voyager Therapeutics vált meg.

A BB Biotech részvényárfolyama ezen a héten 2,04%-ot emelkedett. A BB Biotech 128,5 millió svájci frankos pozitív eredményről számolt be. Motley Fool elemző cég szerint a BB Biotech tehát ugyanolyan lehetőséget kínál, mint eddig: a befektetők hosszú távú fókusszal profitálhatnak a biotechnológia innovatív lehetőségeiből.

 

Best of Innovations vagyonkezelt kosár

L&G Cyber Security első európai hidrogén ETF-je

A Legal&General brit pénzügyi társaság ETF-je egy olyan globális részvényportfólió teljesítményét hivatott tükrözni, amely a kiberbiztonsági ágazat vállalataiba fektet. Az index olyan részvényekből tevődik össze, amelyek esetében a forgalom jelentős része az IT-biztonsági iparágból származik. Az index csak kellően nagy és likvid részvényeket tartalmaz. A Legal&General Investment Management digitális fizetési ETF-et indított, amely a fintech szolgáltatások felgyorsult elfogadását célozza meg a világjárvány idején.

A Legal&General Cyber Security ETF a héten 3,08%-ot emelkedett. A tematikus kitettséget kedvelők számára a 2,5 milliárd dolláros L&G Cyber Security UCITS ETF az ISE Cyber Security UCITS indexet követi, amely a bevezetése óta következetes teljesítményt mutat.

 

A Zillow, a modern ingatlan.com

A Zillow egy olyan ingatlan-keresőmotort kínál, amelynek segítségével az ingatlanpiacon a kereslet és a kínálat online találkozik. Az eladó és kiadó ingatlanok keresése mellett a Zillowt az összes ingatlanügyben információs portálnak is tekintik. A Zillow jelentős beruházásokat hajtott végre az elmúlt időszakban a Zillow 2 szegmens bővítéséhez, amely jelentősen növelheti az ingatlanpiac elektronikus kereskedelmét.

A Zillow részvényárfolyama ezen a héten 7,69%-ot emelkedett. A Zillow NPS-je és ingatlankereső oldala elég erős. Az értékelési elemzés azt mutatja, hogy a vállalat az elkövetkező években erős, kétszámjegyű hozamot hozhat.

 

Egyedi részvények:

 

A Merck&Co. felveszi a versenyt a Pfizerrel a következő generációs tüdőgyulladás elleni vakcinával

Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal jóváhagyta a Merck&Co. új generációs pneumococcus elleni, Vaxneuvance vakcináját, amely az invazív fertőzéseket okozó baktérium 15 törzsét fedi le. A jóváhagyás részben olyan adatokon alapult, amelyek szerint a Merck vakcinája nagyobb immunválaszt vált ki három kulcsfontosságú baktériumtörzzsel szemben, mint a Pfizer régi vakcinája, a Prevnar 13. A Merck számos terápiás területen, többek között a szív- és anyagcsere-betegségek, a rák és a fertőzések kezelésére készít gyógyszeripari termékeket. A vállalatnak jelentős oltóanyag-üzletága is van. Emellett a Merck állategészségüggyel kapcsolatos gyógyszereket is értékesít.

A Merck&Co részvényárfolyama ezen a héten 0,62%-ot korrigált. Damien Conover, a Morningstar elemzője szerint a Merck egyszerre rendelkezik a magas árrésű gyógyszerek diverzifikált portfóliójával és az új gyógyszerek kiváló hatékonyságával, ami hosszú távon is biztosíthatja a befektetők számára a stabil hozamokat.

 

Fuchs Petrolub SE kiterjeszti a karbonsemlegesség lehetőségeit

A Fuchs Petrolub SE várhatóan 2021. július 30-án nyitja meg könyveit a 2021. június 30-án végződő negyedévre vonatkozóan. Két elemző becslése 0,139 dollár átlagos részvényenkénti nyereséget feltételez. Ez azt jelentené, hogy az EPS 21,93 százalékkal nőtt volna az előző évi eredményhez képest. A forgalmat tekintve összesen 1 elemző 47,74 százalékos növekedést vár, 874,7 millió dollárra. A folyó pénzügyi évre vonatkozóan 10 elemző átlagosan 0,519 dollár részvényenkénti nyereséget prognosztizál. A kenőanyag-ágazatban világszerte tevékenykedő FUCHS-csoport már 2020 óta CO2-semleges módon gyártja termékeit. A Fuchs Petrolub 2010 és 2019 között 26%-kal tudta csökkenteni a kibocsátást. A Fuchs előnyben részesíti azokat a projekteket, amelyek a mellett társadalmi célokat is követnek. A Fuchs Petrolub azt tervezi, hogy 2025-től ismét jelentősen kiterjeszti a CO2-semlegesség hatályát, ami a teljes upstream ellátási láncra ki terjed

A Fuchs Petrolub SE részvényárfolyama a héten 1,07%-ot erősödött. A Fuchs Petrolub-nál kiemelt figyelmet kap a megújuló energiaforrások fokozott felhasználása. Ami hozzájárul a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentéséhez. Ezek közé tartoznak az olyan projektek, mint a vízenergia Indiában, Argentínában és Kínában, valamint a szélenergia Indonéziában, illetve egy hatékony gáztüzelésű erőmű szintén Indiában.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá