Kopernikus részvénykosár

AptarGoup jelentése a napokban jelent meg

By 2019.08.12. július 2nd, 2020 No Comments
2019 augusztus 7-én, szerdán került ki hivatalosan az AptarGoup vállalat második negyedéves beszámolója, amely alapján a szakértők szerint igen nagy bevétel növekedéseket produkálhat a cég még az év folyamán.

A vállalat eladásai a külföldi országokban 4%-kal nőttek, a nettó jövedelme részvényenként pedig 10%-ot emelkedtek az elmúlt hónapokban. A vállalat 742 millió dolláros bevételt produkált a második negyedévben. Termékek szempontjából a szépségápolási készítmények a bevételek 7%-át, a gyógyszeripari termékek 17%-át, míg a modern egészségügyi ételkészítmények pedig több mint 18%-át tették ki.

Júniusban a gyógyszerek és kezelések együttesen 85.6 millió dollárt hoztak a vállalatnak. Ezen kívül kedvezett a júniusi felvásárlás, amikor is az AptarGroup 50 millió dollár értében megvásárolta a Nanopharm és Gateway Analytical vállalatot. Ezzel az AptarGroup kibővítette gyógyszerészeti és biotechnológiai szolgáltatásait. Az AptarGroup jelenleg még nem jelentett be újabb kutatást, viszont az eddigi beszámolók alapján, a biotechnológia terén fogják bővíteni a vállalat portfólióját.

A Yahoo Finance szakértői szerint éves szinten 9,5%-os profitemelkedés várható a vállalatnál.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá