e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Covid visszavetette a NIO májusi számait

A NIO eladásai mindössze 4%-kal nőttek éves összehasonlításban, mivel a vállalat a Covid-járvány közepette küzdött a járművek építésével és szállításával. A riválisok, az XPeng és a Li Auto, Kína kevésbé sújtott régióiban jobban teljesített.

A NIO részvényárfolyama ezen a héten 9,11%-ot erősödött. A NIO arról számolt be, hogy májusban 7024 EV-t szállított, ami 38%-kal több mint áprilisban és csak 5%-kal több, mint egy évvel korábban. A NIO megerősítette, hogy egy leállást követően májusban felgyorsult a termelés. A NIO közölte, hogy a közeljövőben egy új termék bevezetését tervezi.

 

A BYD piacvezető termékeke

A BYD a LogiMAT kereskedelmi rendezvény alkalmával új termékeket mutatott be zéró károsanyag-kibocsátású targonca termékcsaládján belül. Ezen kívül a BYD bemutatta az iparágban vezető, anyagmozgató berendezések kibővített kínálatát, amelyek mindegyike szabadalmaztatott BYD vas-foszfát akkumulátorral működik.

A BYD részvényárfolyama ezen a héten 5,39%-ot emelkedett. A kínai BYD multinacionális autógyártó több forrás szerint közel áll ahhoz, hogy hat afrikai lítiumbánya megvásárlására irányuló üzletet kössön. A BYD becslése szerint legalább 25 millió tonna érc áll rendelkezésre, 2,5 százalékos lítium-oxid-tartalommal.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Johnson&Johnson továbbra is a legnagyobb egészségügyi vállalat

A Johnson&Johnson a világ legnagyobb egészségügyi vállalata, több mint 140.000 alkalmazottal világszerte és több mint 90 milliárd dollár bevétellel évente. Tudva, hogy a klinikai kutatás egyre bonyolultabbá válik, a márka bejelentette, hogy megkeresi a klinikai vizsgálatok vezetőit és más érdekelt feleket. Ez a kutatás vezetett a ClinApp létrehozásához, egy új felhasználó-központú platformhoz, amelyet a Johnson&Johnson és a Pega fejlesztett ki.

A Johnson&Johnson részvényárfolyama ezen a héten 2,58%-os mínuszban zárt. A National Institutes of Health a héten bejelentette, hogy a Johnson&Johnson által forgalmazott infliximab (Remicade) ízületi gyulladás elleni gyógyszer klinikai javulást eredményezett a kórházi COVID-19 betegeknél, de statisztikai szignifikancia nélkül.

 

Telemédia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Automatic Data még mindig kitűnő befektetés

Az ADP továbbra is piacvezető egy folyamatosan növekvő, fejlődő piacon. Szinte lehetetlen kimozdítani egy ilyen játékost, ami a piaccal együtt növekszik és fejlődik. A vállalat becslése szerint piaca átlagosan 5-6%-os CAGR-rel növekszik majd a 22. pénzügyi év után, ez körülbelül 150 milliárd dollárra növelheti a cég bevételét. Éves szinten jelenleg az ADP bevétele 15 milliárd dollár körül alakul.

Az Automatic Data Processing részvényárfolyama a héten 1,77%-ot korrigált. Az Automatic Data Processing teljes hozama 119,22%-kal felülmúlta a Dow Jones átlagát, a 77 hónapos tesztidőszakomban. Az Automatic Data Processing pénzforgalma jó és osztalékot tud minden évben növelni, miközben marad tőke az új alkalmazások fejlesztésére. Az Automatic Data Processing osztalékhozama átlagosan 2,0% és 47 éve folyamatosan növelik azt. A cég egy szilárd osztalékjövedelemmel rendelkező vállalat.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Novartis tovább növelte támogatását Ukrajna felé

A gyógyszergyártó cég a mai napig több mint 1,3 millió csomag antibiotikumot, fájdalomcsillapítót, szív- és érrendszeri és onkológiai kezelést szállított le Ukrajna számára, ami több mint 33 millió dollár orvosi segélyt jelent.

A Novartis részvényárfolyama ezen a héten 2,03%-ot korrigált. A Novartis bioszimiláris és generikus gyógyszerekkel foglalkozó Sandoz egysége az évtized végére világszerte 30%-kal kívánja növelni a biológiai másolatok használatát. A Credit Suisse Group április 28-án közzétett kutatási jelentésében 85 svájci frankról 88 svájci frankra emelte a Novartis részvényekre vonatkozó árcélját.

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Kellogg stagnáló történelme

A Kellogg bevételei immár 10 éve küzdenek a növekedéssel és a vállalat veszít piaci részesedéséből a legfontosabb területeken, Észak-Amerikában és Európában. A Kellogg legnagyobb problémája a bevételek stagnálása. 2012-től napjainkig gyakorlatilag nem volt növekedés a cégnél, ha a 2013-tól napjainkig tartó időintervallumot nézzük, még romlás is történt. Az eredményhányad a történelmi értéknek megfelelően változott, viszont a 2022-es év áprilisában megemelkedett.

A Kellogg részvényárfolyama ezen a héten 2,94%-ot korrigált. A Kellogg Company vezető alelnöke, Dr. Nigel Hughes nemrégiben megosztott egy blogbejegyzést kézzelfogható stratégiákkal, amelyeket az élelmiszeripar alkalmazhat a mai élelmiszerrendszer előtt álló kihívások leküzdésére. Becslése szerint három emberből kettő alultáplált, és fennáll a veszélye annak, hogy nem érjük el az ENSZ fenntartható fejlődési céljának 2. célkitűzését, az éhezés felszámolását, az élelmezésbiztonság elérését, a jólétet és a fenntartható mezőgazdaság javítását 2030-ig.

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

A Tencent nem garantálja a fizetésemelést

A kínai Tencent Holdings közölte munkatársaival, hogy a továbbiakban nem garantálja nekik a fizetésemelést előléptetéskor, mivel a szélesebb körű költségcsökkentési törekvések közepette felülvizsgálja fizetési politikáját. A kínai közösségi média és szerencsejáték óriás tájékoztatta alkalmazottait a változásról, mondván, hogy a döntést a „cég működési tervének és a külső környezetnek” figyelembe vevő éves felülvizsgálatának részeként hozták meg.

A Tencent Holdings részvényárfolyama ezen a héten 4,65%-ot emelkedett. A Tencent, Kína legértékesebb vállalata a múlt hónapban negyedéves eredményéről számolt be, amely szerint a profit a felére csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a bevételek pedig stagnáltak, ami a legrosszabb teljesítmény a 2004-es tőzsdére lépés óta. Az alapító és vezérigazgató, Pony Ma elemzőknek elmondta, hogy a vállalat az első negyedévben költségcsökkentő intézkedéseket hajtott végre, és visszaszorította a nem alapvető üzletágakat.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

A Linde ismét bővül

A Linde, piaci részesedés és bevétel alapján továbbra is a világ legnagyobb gázipari vállalata. A cég a 447. helyen végzett a Fortune Global 500-as listáján, 29,8 milliárd dolláros éves bevétellel, több mint 74.000 alkalmazottal és közel 162 milliárd dolláros piaci értékkel. A cég olyan márkák számára biztosít szolgáltatásokat, mint például a Samsung, és a jelek szerint tovább bővíti portfólióját egy új, közép texasi létesítménnyel.

A Linde plc. részvényárfolyama 0,96%-ot emelkedett a héten és a cég kapitalizációs tőkéje elérte a 157 millárd eurót. A Linde Plc, a 2018-ban a Linde AG és a Praxair egyesülésével megformált ipari gázipari óriás, kiemelkedő teljesítményt nyújt a cash flow és az osztalék rugalmassága terén. Legközelebbi versenytársához, az Air Liquidehez képest a Linde sokkal jobb munkát végzett a befektetett tőke alapjául szolgáló megtérülés javításában, ami tartós értékelési prémiumot indokol.

 

Egyedi részvények:

 

PepsiCo. befektetése

Az élelmiszer- és italgyártó nagyvállalat, a PepsiCo India bejelentette, hogy további 186 millió rúpiát fektet be az indiai élelmiszer-gyártó üzemének bővítésébe, hogy a Doritos nevű nacho chips márkát gyárthassa. Ezt követően a PepsiCo. teljes beruházása a Lay’s burgonyachipset gyártó legnagyobb zöldmezős élelmiszer-gyártó üzemében 1 022 millió rúpia lesz. Ahmed ElSheikh, a PepsiCo India elnöke elmondta, hogy Uttar Pradesh progresszív ökoszisztémája és ipari klímája fantasztikus lehetőségeket kínál a PepsiCo India számára.

A PepsiCo. részvényárfolyama ezen a héten 4,03%-ot estek vissza. A PepsiCo termékportfóliója 23 márkát foglal magában, amelyek egyenként több mint 1 milliárd dollár bevételt termelnek. 2022. első negyedévében a PepsiCo bevétele 9,3%-kal nőtt az előző év azonos negyedévéhez képest. Mind a diszkontált cash flow modell, mind a relatív értékelési modellek azt mutatják, hogy a PepsiCo. jelenleg alulértékelt.

 

Netflix beruházásai

A héten kiderült, hogy az utóbbi két negyedévben a Netflix leginkább arra használta a pénzét, hogy tartalmakat hozzon létre vagy vásároljon a platform számára. A Netflix streaming szolgáltatásként a tartalmaival vonzza a felhasználókat. Az elmúlt két negyedévben a Netflix összesen közel 9 milliárd dollárt költött tartalomra. Összehasonlításképpen, a Netflix körülbelül 16 milliárd dolláros bevételt ért el ez idő alatt. Ezek a hatalmas beruházások, különösen a tartalomba történő befektetések azt jelentik, hogy a Netflix a pénzforgalom szempontjából a nullához közelít. A menedzsment úgy véli, hogy a vállalat hosszú távon tovább növekedhet és hosszú távon elérheti az 500 millió streaming-előfizetőt. Az 500 millió forint a befektetők számára jelzést adhat arról, hogy a vállalat mikor kezdhet el osztalékot fizetni.

A Netfix részvényárfolyama ezen a héten 1,94%-ot emelkedett. A Netflix Inc. az év végére, az eredetileg tervezettnél korábban bevezetheti olcsóbb, reklámokkal támogatott előfizetési csomagját-jelentette kedden a New York Times. A streaming úttörője tervezi, hogy elkezdi visszaszorítani a jelszavak megosztását előfizetői körében.

 

Egyedi kötvények:

 

A Daimler 2027-ig fizeti a kamatokat

A német autógyártónak a Daimlernek 2017 novemberében szüksége volt pénzre beruházásaihoz ezért 10 évre kötvényt bocsájtott ki egymillió euró értékben. Igaz nagyon alacsony kamaton fix egy százalékon bocsájtotta ezt ki, de a befektetőknek megnyugvás, hogy a Daimler azaz a Mercedes Benz AAA minősítéssel rendelkezik. A vállalat 2017. októberben az Automotive Newsnak elmondta, hogy a 2017-es modellévre négy amerikai Mercedes dízelmodell értékesítésének engedélyezését tervezi kérni és ehhez van szüksége tőkére. Akkor a dízelüzemű járművek 2016-ban az Egyesült Államokban az amerikai eladások kevesebb, mint 1 százalékát tették ki.

Jelenleg ez a Daimler 2027.11.15-én lejáró kötvény 95,89%-os árfolyamon áll, így éves szinten fix 1,96%-os hozamot hoz a befektetőinek.

 

Arany:

 

Arany kontra részvény

Az arany ára az amerikai ülésszak kezdete után és a magasabb amerikai hozamok ellenére az 1830 dollár alatti többnapos mélypontokról az 1850 dolláros tartományba emelkedett. A XAU/USD a napi csúcsok közelében tartotta magát még akkor is, amikor a Wall Street–en egyre magasabbak voltak a részvények veszteségei és az amerikai dollár erősödött. A vártnál jobb amerikai gazdasági adatok megjelenését követő 1838 dollárig történő visszaesés után az arany árfolyama ismét felfelé kezdett el emelkedni. A múlt héten az amerikai 10 éves hozam heti csúcson, 2,93%-on állt. Az ANZ Bank közgazdászai szerint a tartós infláció felveti a recessziós aggodalmakat, ami kedvez az arany árfolyamának. Véleményük szerint a XAU/USD, vagyis az arany árfolyama év végére elérheti az 1.950 dolláros szintet.

Az arany árfolyama ezen a héten 0,24%-ot korrigált és 1850 dolláron zárt. Németországban a magas infláció aggodalomra ad okot, hogy az emberek befektetési hajlandósága csökkenhet és így a gazdaság fékjévé válhat. Németországban az inflációs ráta májusban 7,9 százalékra emelkedett, ami közel 50 éve a legmagasabb érték. A megkérdezett aranybefektetők többsége inkább aranyrudakat vásárol és a megkérdezettek csaknem fele aranyérmékvásárlására fordított pénzt. A felmérés szerint a nemesfémet széfben őrző befektetők aránya 29 százalék.

Kép forrása: www.pexels.com

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

Szólj hozzá