A kínai autógyártó, a NIO az év végére jelentette be, hogy január 9-én tartja meg negyedik nagyobb autoshow-ját, melyben bemutatja terveit a 2021-es esztendőre.

A vállalat elmondása szerint sorsdöntő fejlesztéseket fognak kivitelezni járműveiknél, főként azok akkumulátorain és önvezető rendszerein. Szakértők egyértelmű véleménye, hogy a NIO ezzel a Tesla sikeres járműve, a Model 3 ellen kíván egy rivális gépet alkotni. A NIO új járműve, az ET7 egy prémium márkás szedán lesz. A cég felmérései szerint sokkal nagyobb a kereslet Kínában a kisebb SUV gépekre, mint a nagyobb crossoverek-re, melyek híressé tették a vállalatot. A NIO ET7 még az idei évben betör a kínai piacra és nagy valószínűséggel már Európában is megjelenik.

A NIO részvényárfolyama ezen a héten 6,49%-t emelkedett. 2019 negyedik negyedévében ténylegesen 8000 autó eladásával a vállalat 400 millió dollárt keresett. 2020 év végén a NIO egy nap alatt 68 millió amerikai részvényt adott el, részvényenként 39 dollárért.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá