e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A SoftBank kiváló stratégiája

A SoftBank csoport részvényei a hét elején 20 éves csúcsot értek el, amelyet a japán technológiai csoport részvényeinek visszavásárlása és a Lemonade, az egyik induló amerikai induló vállalatba való befektetéssel tudott a cég elérni. A SoftBank részvényei 51,94 eurón zártak, vagyis 5,6%-ot értek el a hét elejei piaczárás után Tokióban. A SoftBank az idei év márciusa óta több mint kétszeresére nőtt. A közelmúltbeli növekedést részben maga a SoftBank kiváló politikája tette lehetővé, mivel a cég júniusban teljesítette az 500 milliárd jen (4,7 milliárd dollár) részvény visszavásárlását és még további 2 trillió jen értékű részvény visszavásárlását tervezi az elkövetkezendő években. Az alapító és vezérigazgató, Masayoshi Son bejelentette, hogy 4,5 trillió jen összegben akar eladni részvényeket, ideértve az Egyesült Államok vezeték nélküli szolgáltatójának, a T-Mobile részvényeit is, csökkentve ezáltal a csoport adósságát.

A SoftBank részvényárfolyama a héten 11,33%-ot emelkedett. A vállalat kapitalizációs tőkéje mára már meghaladja a 108,5 milliárd eurót. A csoport befektetési szempontból kiváló, hiszen sikeresen karolja fel a vállalat a fintech és a startup cégeket és az online értékesítés és a robot technológia felé nyit.

 

A Tesla az 5. szintre lép

Elon Musk, a Tesla alapítója és vezérigazgatója szerint a vállalat még az idei év végéig teljes mértékben önvezetővé teheti járműveit. A piacon jelenleg a Tesla rendelkezik a legkifinomultabb önvezető funkciókkal a Model járműveiben, de még a legújabb Model 3 is csak 3-as szintű önvezetésre képes, tehát vezetői beavatkozást igényel a rendszer az utakon. Elon Musk úgy gondolja, hogy még az idén el fogják érni az 5. szintet a technológiában, azaz, hogy a járművek teljes mértékben, a sofőr beavatkozása nélkül képesek manőverezni az utakon. Musk hozzátette, hogy az egész procedúra online, hardware csere nélkül fog megvalósulni, magyarul, aki rendelkezik Tesla Model-lel, az egy frissítés keretében képes lesz letölteni az új generációs vezetési funkciót.

A Tesla árfolyama ismét nagyot emelkedett, így hétvégére 25,42%-os pluszban zárt. A Tesla részvényárfolyama péntek estére 1544,6 dollár lett. A Tesla vállalata már 259 milliárd dollárt ér, több mint 12-szer akkora, mint az összes magyar tőzsdei cég. A Portfolió szerint hamarosan a legnagyobb amerikai vállalatok részvényeit tömörítő S&P 500-ba is bekerülhet a Tesla, ehhez azonban még szükség lenne arra is, hogy egymást követő 4 negyedévben nyereséges legyen az autógyártó, erre eddig még nem volt példa.

 

Az Amazon-on nincs többé anonimitás

A hamisítók elleni küzdelem érdekében az Amazon listát fog készíteni az amerikai székhelyű eladók nevéről és címéről a Marketplace platformon, illetve kötelezővé teszi azok feltüntetését. A változást az eladóknak megküldött értesítésben jelentették be és szeptember 1-jén lép hatályba. Az új rendszer segítségével a vásárlók nyíltan megtekinthetik az adott eladó vállalkozásának státusztát és helyzetét, mellyel sokkal biztosabb képet kaphatnak az adott termék vásárlása során. „Szeretnénk biztosítani ügyfeleinket, hogy a termék melyet megvásárolnak, valóban onnan érkezik, ahonnan megrendelték, illetve hamisított vagy nem megfelelő termék esetén a reklamációs folyamat jelentősen meggyorsul ezen újítások révén. Az anonimitás többé nem lesz elérhető a felületeinken”-nyilatkozta az Amazon szóvivője.

Az Amazon vállalat részvényei ezen a héten 8,80%-ot emelkedtek. A vállalat tervezi, hogy a jövőben még tovább növeli a részesedését a fizikai üzletek piacán. Ezenkívül az Amazon az AWS felhőszolgáltatása kiváló és gyors, illetve több millió ember rendel naponta az online felületen. Az Amazon-nak emellett érdekeltsége van az eHealth nevű egészségügyi vállalatban, de tovább növelte a jelenlétét azzal, hogy megvette a PillPack nevű online gyógyszertárát 2019 év közepén.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Abbott Laboratories tesztjei nem jutottak el Afrikába

A Centurion Law Group pert indított az Abbott Laboratories amerikai multinacionális egészségügyi társaság ellen a COVID-19 tesztkészletek miatt. A vád alapján a vállalat nem teljesítette megfelelően az afrikai régiókba küldött tesztek kiszállítását. A Centurion felmérése szerint az Abott hiányosan, vagy egyáltalán nem szállította ki a megrendelt mennyiségű koronavírus tesztet a régióba. „Az Abbott Laboratories COVID-19 tesztkészletének kezelése súlyos egészségügyi és pénzügyi károkat okozott sok afrikai ember számára”-nyilatkozta NJ Ayuk, a Centurion Law Group vezérigazgatója.

Az Abott Laboratories vállalat részvényei ezen a héten 0,11%-ot emelkedtek. Az Abott Laboratories eszközei hosszútávon jó befektetésnek tűnhetnek, hiszen az egészségügyben folyamatosan fejleszt, jelen van mind a gyógyszeripar, mind a kutatás területén. A cég kapitalizációs tőkéje meghaladja a 144,8 milliárd eurót.

 

A Johnson&Johnson még nem hívta vissza babahintőporát

A Black Women for Wellness ügyvédi csoport nyilatkozata szerint több mint 170 non-profit csoport felszólította a Johnson&Johnson-t, hogy hagyja abba a talkum-alapú Johnson’s Baby Powder értékesítését világszerte, hivatkozva arra, hogy rákot okozó azbesztet tartalmaz. A vállalat a tavalyi évben többször is bíróságra került az említett termék miatt, mely károsanyag tartalma azóta is az egyik legnagyobb vita a Johnson&Johnson életében.

A Johnson&Johnson vállalat részvényei ezen a héten 0,13%-ot erősödtek. A Johnson&Johnson részvényei azért is jó lehetőség közép és hosszútávon, mert a vállalat vezetői megállapodtak az amerikai kormányzattal, amelynek keretében a cég több mint egymilliárd adag vakcinás gyártási kapacitást hoznak létre a koronavírus elleni készítményhez.

 

A Novozymes bővíti portfólióját

A Novozymes dán enzimgyártó bejelentette, hogy 90 millió dolláros üzlettel szeretné megvásárolni az ír székhelyű PrecisionBiotics-ot. A vállalat hivatalos nyilatkozatában kifejtette, hogy az elmúlt években második alkalommal vásárolt meg egy probiotikumokkal foglalkozó társaságot, mellyel ismét bővíti az emberi egészséggel kapcsolatos üzletágát. „A jelenlegi jelenlétünk az emberi egészségben minimális, ezért muszáj akvizíciókat indítanunk, hogy részesei tudjunk lenni ezen piacnak is”-nyilatkozta Baiget vezérigazgató, aki februárban került kinevezésre a Novozymes élére. Elmondta, hogy a hangsúly a növekedésre irányul, mind a minőségben, mind a jövedelmezőség szempontjából. A Novozymes a 600 millió dán korona összegű vásárlás (90,4 millió dollár) nagy részét saját tartalékából fogja kifizetni, így ez nem befolyásolja majd az osztalékkifizetéseket vagy a részvények visszavásárlási terveit.

A Novozymes részvényei ezen a héten 1,27%-ot korrigáltak. A Novozymes 19 éve működik, jelenleg éves 1,37%-os osztalékot fizet. A Seeking Alpha szerint akár közép vagy akár hosszabb távra is érdemes a vállalkozásba befektetni, hiszen a cég gyógyszerkutatása és biofarma üzletága a jövőben is fejlődhet.

 

 

Telemedia vagyonkezet részvénykosár

 

Az Apple programja igen sikeresnek bizonyult

Az Apple bejelentette, hogy ismét bővíti független szervíz programját, mind új helyszínekkel, mind új szolgáltatásokkal az ügyfelek számára. A program lehetővé teszi bármilyen méretű vállalkozás számára, hogy javításokat kínáljon az iPhone készüléken, eredeti Apple alkatrészekkel. A program múlt ősszel indult az Egyesült Államokban, ahol is több, mint 140 független javítóvállalat csatlakozott, a több mint 700 új amerikai helyszínhez. „Szeretnénk garantálni ügyfeleink számára, hogy Apple készülékeik a lehető leghosszabb élettartalommal rendelkezzenek.” A vállalat azt is bejelentette, hogy további erőfeszítéseket fog beiktatni, hogy megelőzzék a hamis Apple alkatrészek értékesítését.

Az Apple válallat részvényei pénteken zárásra 4,1%-ot emelkedtek. Az Apple nemcsak a számitástechnika és az okostelefonok területén fejlesztett és fejleszt, hanem a streamingszolgáltatás, az Apple iCloud, az Apple Music és az Apple Arcade területén is. Tim Cook cége mára már elérte az 1.602 milliárd eurós kapitalizációs tőkét.

 

A Facebook ismét jogi kérdésekben vétkes?

A hét közepén a szociális média óriás végre közzétette saját független ellenőrzéseinek eredményeit a Facebookon a polgári jogok helyzetéről, a gyűlöletbeszédtől, a helytelen marketingekről és az algoritmikus elfogultságáról. Az auditorok úgy találták, hogy a társaság egyszerűen nem tett eleget a gyűlölet és a visszaélések elleni küzdelem visszaszorításáért. A két korábbi, 2018. decemberi és 2019. júniusi frissítés nyomán az ellenőrzés arra a következtetésre jutott, hogy a társaság a polgári jogi kérdéseket „túl reagálóan és részlegesen kezeli”, mely végül kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Facebook valóban elkötelezett-e a számtalan probléma megoldása iránt. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az idén esedékes amerikai választási kampányok többsége a Facebook-on keresztül zajlik.

A Facebook vállalat részvényei ezen a héten 3,68%-ot emelkedtek. A Facebook előző negyedéves számai is kedveznek a befektetőknek, hiszen 1,73 milliárd főre nőtt a naponta aktív felhasználók száma, míg a havonta aktív felhasználók száma pedig 10 százalékkal emelkedett, 2,6 milliárdra.

 

Az Alphabet ismét a felhőkben tevékenykedik

A kenyai kormánnyal kötött megállapodást követően az Alphabet Kenyában elindította az első nagysebességű, léggömbökkel működő internet hálózatát. A szolgáltatást a Loon, az Alphabet egysége és a Telkom Kenya, a kelet-afrikai nemzet harmadik legnagyobb távközlési szolgáltatója fejlesztette ki és üzemelteti. A Loon szerint a Kenya Rift-völgyének távoli területein szerdán indított szolgáltatás kezdetben Kenya nyugati és központi részein 50.000 négyzetkilométeres területet fog lefedni. A cél azonban, hogy 35 léggömbből álló flottát tudjanak megalkotni Kelet-Afrikában az elkövetkező hetekben, ezzel internet hozzáférést biztosítva a régió lakosságának. A napelemes léggömbök fejlesztését már több éve bejelentette az Alphabet, viszont arra kevesen számítottak, hogy 4G-s internetsebességet fog biztosítani.

A Google anyavállalat, azaz az Alphabet részvényei ezen a héten 2,88%-ot erősödtek. Az Alphabet a Boston Consulting Group 50-es innovációs ranglistáján idén a második helyet érte el. A JP. Morgan szerint az Alphabet nemcsak a számitástechnika miatt lehet befektetésre javasolt, hanem azért is, mert több milliárdos összeget fordít az önvezető járműtechnológia kifejlesztésére.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A SAP jobban teljesít

A SAP állománya jelentősen megugrott hétvége felé, mikor is a német szoftvergyártó bejelentette, hogy a vártnál gyorsabb helyreállást sikerült kivitelezni a második negyedévben, a koronavírus-válság hatása ellenére. A szoftver óriás hivatalos éves jelentése szerint a bevételek 1–3%-kal fognak növekedi, 27,8 milliárd euróról 28,5 milliárd euróra az év végéig. Fenntartotta a 2023-as célkitűzéseit is, amelyeket a világjárvány előtt állítottak fel és amelyek nem utalnak a Covid-19 tartós, negatív hatásaira. A részvények állománya 4,6%-kal 134,74 euróra emelkedett. A SAP felhőalapú szolgáltatásainak értéke 21%-kal nőtt, ezzel a vállalat egyik legjövedelmezőbb szektorát alkotva. A cég teljes bevétele szintén 2%-kal, felülmúlva ezzel az elemzők előrejelzését.

A SAP vállalat részvényei ezen a héten 6,26%-ot emelkedtek. A német SAP folyamatosan fejleszti a szoftverbázisát, új megoldásokon, felhőkben gondolkodik, illetve óriási előrelépést tett meg más vállalatokkal való együttműködéssel. Ráadásul a befektetőknek jó hír. hogy a napokban derült ki, hogy kiterjedt analitikai és integrációs képességekkel bővítette az SAP üzleti technológiai platformját.

 

A Nike első digitális üzlete

Miközben egyes kiskereskedők bezárják üzleteiket, a Nike úgy döntött, hogy befektet a legsikeresebb üzleteinek digitalizálásába. Az egyik ilyen üzlet az újonnan elnevezett Nike Rise üzlet, mely Kínában, Guangzhou városában található. A cég még 2012-ben nyitotta meg ezt az üzletet és ez a márka egyik legjobban teljesítő üzlete az országban. A Nike beszámolója szerint Kína összes bevétele 8%-kal növekedett a 2020. május 31-én véget ért negyedik negyedévben. A vállalat igen pozitívan áll az új üzlethez annak ellenére, hogy teljes bevétele 38%-kal esett vissza az elmúlt időszakban.

A Nike vállalat részvényei ezen a héten 1,47%-ot korrigáltak, viszont az elmúlt 3 hónap alatt 8,17%-ot erősödtek a cég értékpapírjai. A Nike vállalat ruházatainak kb. 27%-át Kínában gyártja, de a cég folyamatosan terjeszkedik Malajziában, Vietnámban, Indiában is. A Nike az online platformokat kihasználva az egyik legerősebb ruházati vállalattá vált az elmúlt évek alatt és kapitalizációs tőkéje pedig elérte a 107,7 milliárd eurót.

 

A McCormick ebben a negyedévben is jól tejesített

A McCormick nyeresége a második negyedévben meghaladta a Wall Street várakozásait. A Hunt Valley-ben működő fűszerkészítő 195,9 millió dollár (részvényenként 1,46 dollár) nyereséget jelentett be a második negyedévben, mely csak 31%-kal múlta alul az előző évi 149,4 millió dolláros, vagyis részvényenként 1,12 dolláros bevételt. Kiigazított alapon a McCormick nyeresége 27,8%-kal növekedett, 197,9 millió dollárra, részvényenként 1,46 dollárra. Az értékesítés a május 31-ével záruló három hónap során 8%-kal, 1,4 milliárd dollárra nőtt, szemben az előző évi 1,3 milliárd dollárral. A devizaárfolyamokhoz igazítva a McCormick árbevétele 10%-kal nőtt meg az idei évben.

A McCormick vállalat részvényei ezen a héten 0,57%-ot emelkedtek. Elmondható, hogy a vállalat az élelmiszer eladás területén vezető szereplő. Többször tudott az elmúlt években megújulni és az elmúlt években folyamatosan tudott emelkedni a cég részvény árfolyama, így a vállalatot a Morgan Stanley is befektetésre ajánlja A McCormick&Company cég kapitalizációs tőkéje mára már eléri a 19,8 milliárd dollárt.

 

 

Best of Dividens vagyonkezelt részvénykosár

 

A Novartis és a Civica új együttműködése

A koronavírus világjárvány és az akut kezelésben alkalmazott gyógyszerek hiánya óriási terheket tett a kórházakra, főként az olyanokra, akik speciális ellátásokra szoruló betegekkel foglalkoznak. A szükséges gyógyszerek krónikus hiányának felszámolása érdekében a napokban a Novartis és a nonprofit Civica Rx partneri kapcsolatot kötöttek, hogy biztosítani tudják az egészségügyi központok számára a sürgős készítményeket. A Novartis a kórházakba hat generikus injekciós készletet szeretne szállítani a Civica-val kötött megállapodás részeként a krónikus betegségek gyógyítása érdekében. A vállalat célként tűzte ki, hogy ebben az évben megkezdje az antibiotikumok, savcsökkentők, vérhígítók, vérnyomáscsökkentők és gyógyszerek szállítását. Ezenkívül Donald Trump felvette a kapcsolatot a kevésbé ismert Civica-val is, ugyanis az amerikai elnök 345 millió dollár értékben szeretne a költségvetésben hozzájárulni a rászoruló betegek gyógyszeráraihoz.

A svájci Novartis a hétvégére 80 eurón zárt. A cég kapitalizációs tőkéje meghaladja a 2020,7 milliárd eurót. A Novartis az egészségügy egyre több területén globálisan is vezető szerepet tölt be. A vállalat innovatív gyógyszereket készít és hosszú ideje vezető szereplője az egészségügyi területnek.

 

Az IBM az AI technológiában látja a jövőt

Az IBM egy új tárhely lehetőséget mutatott be, amelyek célja a vállalkozások számára az AI-alapú (mesterséges intelligencia) optimalizált infrastruktúra beépítése. A kibővített termékcsalád tartalmazza az új IBM Elastic Storage System 5000-t, amely egy innovatív, szabadon méretezhető tárhely rendszer. Májusban Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója elindított egy programot és egy új rendezvénysorozatot az IBM Think Digital 2020 konferenciáját, ezzel ígéretet téve arra, hogy az IBM támogatni fogja az innovatív online megoldásokat, hibrid felhőn és AI rendszereken keresztül, és kijelentette, hogy az AI technológia kulcsfontosságú szerepet fog betölteni az ügyfeleik életében. „Minden vállalatnak lesz egy AI rendszere. Nem azért, mert tudják, hogy jól működik, hanem azért, mert elengedhetetlen a mai online világban és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni”-nyilatkozta a vezérigazgató. Az IBM vezetősége azt állítja, hogy ezzel a fejlesztéssel 55Gb/sec sebességgel képes lesz egy felhőtárhelybe átimportálni a cég merevlemezeiről az adatokat.

Az IBM részvényei ezen a héten 2,61%-ot korrigáltak. Az IBM több mint 100 éve az egyik legfontosabb technológiai óriás Amerikában. A világ egyik legnagyobb technológiai és tanácsadási vállalata, világszerte több mint 350 ezer alkalmazottat foglalkoztat és a jövőre nézve sem szeretne létszámleépítést.

 

A Coca-Cola szeretne megválni az egyik márkájától

A Coca-Cola vezetősége úgy döntött, hogy leállítja az Odwalla juice márkájának gyártását, arra hivatkozva, hogy nincs rá igény, egy ilyen gyorsan változó piacon. A Coca-Cola július 31-ig megszünteti az Odwalla márkát és annak közvetlen áruház-értékesítési hálózatát az USA területén. „ A döntés nem volt könnyű, ráadásul olyan időben érkezett, amikor igen nagy figyelmet kell fordítani munkatársainkra és az üzleti struktúránkra, viszont a fennmaradásunk miatt kénytelenek vagyunk meglépni”-nyilatkozta a Coca-Cola szóvivője. A hagyományos Cola-ra hatalmas az igény a nyári időszakokban, viszont elmondhatják azt is, hogy idén jelentősen nagyobb keresletet tapasztaltak, de a COVID 19 miatt éttermekben és vendéglőkben értelemszerűen az értékesítés számai alulmúlták a várakozásokat. A Coca-Cola a héten bejelentette, hogy július 21-én nyilvánosságra hozza a 2020 második negyedévének pénzügyi eredményeit.

A Coca-Cola részvényei 1,51%-ot korrigáltak, viszont a cég részvényeire a vállalat 3,57%-os osztalékot fizet. A Coca-Cola Company több, mint 500 márkát kínál több, mint 200 országban és területen. Palackozó partnereikkel több, mint 700.000 embert foglalkoztatnak, ezáltal elősegítve a gazdasági lehetőségek kiaknázását világszerte a helyi közösségek számára.

 

 

Global High Yield Bonds vagyonkezelt kosár

 

A Burger King-nél leépítés várható

A Burger King UK főnöke arról nyilatkozott, hogy a koronavírus járvány által kiváltott gazdasági károk miatt a gyorséttermi lánc véglegesen bezárhatja éttermeinek 10%-át, ez várhatóan 1600 munkahelyet érinthet. Az étteremipar támogatására irányuló kormányzati rendszerek nem tesznek eleget a rögzített költségek és az elveszített eladások kombinációjának leküzdéséhez-nyilatkozta Murdoch. A Burger King 530 étterméből kb. 370-et nyitott meg az elmúlt időszakban az Egyesült Királyságban. Rishi Sunak brit pénzügyminiszter kihangsúlyozta, hogy a kormány augusztusban támogatja az éttermi számlák 50%-át, legfeljebb 10 fontot adnának erre, annak érdekében, hogy újra elindítsák a fogyasztást, beindítva ezáltal a piacot. Murdoch meglátása szerint ez egy „rendkívül innovatív megközelítés”, és hogy Burger King várja is a vendégek számainak növekedését. De a kormányzati támogatás ellenére is a cég bezárhatja üzleteinek 5–10% -át a magas a bérleti díj és a növekvő inflációs költségek miatt. A Burger King franchise több, mint 16.500 brit alkalmazottat foglalkoztat és a vezetőség szerint csak utolsó lépés lehet a leépítés. A cég arra törekszik, hogy újból tárgyalja a bérleti díjakat, azonban sok helyen mint, pl.. London fő utcáin ebből nem engednek. Murdoch hozzátette, hogy a kormánynak az éttermekre vonatkozó rendeletei és áfacsökkentésének megjelenése már megállította valamelyest a munkahelyek elvesztését.

A vállalat 2017-ben kötvényt kényszerült kibocsátani 6%-os kamatra, a kötvény lejárata 2024.05.01. A kibocsájtáskor 315 millió dollár értékben bocsájtott ki kötvényeket különböző költségek miatt a Burger King, jelen esetben a kötvények 99,82%-os árfolyamon tartózkodnak.

 

A Jaguár Land Rover negyedéves jelentése

A Jaguár Land Rover luxusautó-gyártó-központja Wolverhamptonban található, több, mint 1000 embert foglalkoztat-a napokban adott jelentett számairól. A jelentésből kiderült, hogy 72.067 járművet adott el az utóbbi három hónap során, amely magában foglalta az Egyesült Királyságban működő üzemeinek áprilisi és májusi ideiglenes bezárást. A világszerte zajló leállások hozzájárultak az értékesítés visszaeséséhez. Az árbevétel ugyan havonta javul és júniusában elért árbevétel már csak 24,9% -kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest. A jelentésből kiderült, hogy az új modellek között szerepel már a Land Rover Defender. A Jaguár Land Rover szerint az ügyfelek reakciója rendkívül pozitív volt és mivel a kiskereskedők visszatértek az online vonalra, a 4X4 iránti érdeklődés növekedett, így a múlt hónapban 1970 darabot sikeresen tudtak értékesíteni 4X4-ből. A Jaguár Land Rover-nél június végéig 183.936 darab autót adtak el, ami 36%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszaka. A pénzügyi év első negyedévében 55.280 db Land Land Rover-t adtak el, ami 37,9%-kal kevesebb, mint az előző azonos időszaka, és 18.787 Jaguart értékesítettek, ami 52,5% -kal kevesebb. mint az előző időszakban. A Jaguár Land Rover kijelentette, hogy világszerte kiskereskedőinek több mint 95%-a nyitva és a vállalat összes üzemében folytatódott a gyártás. Valamennyi üzem egy műszakban működik, társadalmi távolságtartási intézkedésekkel és a termelés növekszik a kereslet növekedésével együtt.

A Jaguár Land Rover 2019-ben bocsájtotta ki a 2,2%-os fix kamatozású vállalati kötvényét. Ez a kötvény megtalálható a Global High Yield Bonds kötvénykosárban, amit a Partner Bank állított össze 10.000 eurónál nagyobb összeget elhelyezők számára.

 

 

Egyedi részvények

 

Egy jó portfolió része lehet a Muenchener Rueckverks AG részvénye

A Munich Re. Group a világ egyik vezető viszont biztosító társasága, amelynek központja a németországi Münchenben található. Az ERGO a müncheni Re leányvállalat a csoport elsődleges biztosítási ága. A Munich Re. részvényeit minden német tőzsdén és a Xetra elektronikus kereskedési rendszerén jegyzik. Jelenleg a Munich Re. részvényei a frankfurti tőzsdén megtalálhatóak DAX indexben, illetve az Euro Stoxx 50 -ben.

A vállalatot 1880-ban az erfurti születésű Carl von Thieme a türingiai biztosítótársaság bajorországi képviselője alapította Wilhelm von Finck-kel (a Merck Finck & Co bank társtulajdonosa) és Theodor von Cramerrel együtt. Carl von Thieme 1921-ig a Munich Re. vezetője maradt. München Re biztosító társaság az 1906-os San Francisco-i földrengés után vált ismertté. mint egyetlen biztosító, amely fizetőképes maradt az összes követelés kifizetése után. A náci diktatúra idején München Re részesült antiszemita üldöztetésből. A zsidó ügyfeleknek idő előtt le kellett mondaniuk életbiztosításukról, ami hatalmas profithoz vezetett a biztosítótársaságnak. Ugyanebben az időben a Munich Re. a zsidók tulajdonában lévő több ingatlanvásárlást megszerezhette a piaci ár alatt. 1940-től kezdve a társaság az Allianz biztosítási üzletágában vett részt az SS-szel, a Munich Re viszontbiztosítóként szolgált az Auschwitz, Buchenwald, Dachau, Neuengamme, Ravensbrück, Sachsenhausen és Stutthof k koncentrációs táborok barakkját és műveleteit biztosító szerződésekben.

2010 februárban a Warren Buffett befektető lett a társaság Munich Re legnagyobb részvényese. 2018-ban a társaság saját tőkéje 26,5 milliárd eurót tett ki. A csoport éves díjbevétele 49,1 milliárd eurót tett ki, konszolidált eredménye 2,275 millió euró volt. A viszontbiztosítási üzletágán kívül a Munich Re Csoport az elsődleges biztosítási tevékenységet is az ERGO Csoporton keresztül folytatja, 1999 óta pedig a MEAG-n keresztül eszközkezelést folytat. A Munich Re ügyfelekkel (biztosítótársaságokkal) rendelkezik világszerte. Ez biztosítja az ezen biztosítótársaságok által fedezett kockázat egy részét, valamint átfogó tanácsadást nyújt a biztosítási üzletággal kapcsolatban. A müncheni székhelyén kívül a Munich Re világszerte több mint 50 üzleti szolgáltatással rendelkezik. A Munich Re viszontbiztosítási fedezetet nyújt élet-, egészség-, baleset-, szállítási, repülési, űr-, tűz- és műszaki vállalkozások számára. 2018-ban a viszontbiztosítási szegmens bruttó díjbevétele körülbelül 31,3 milliárd eurót tett ki. A Munich Re az Ergon keresztül már belépett Kína ingatlan- és balesetbiztosítási piacára, itt 24,9%-os részesedéssel rendelkezik a Taishan Property&Casualty Insurance Co-ban.

A Munich Re Group részvényei ezen a héten 0,43%-ot korrigáltak, míg az utóbbi három hónap alatt 18,86%-ot emelkedtek. A cég folyamatosan növekszik és bővíti szolgáltatásait. Jelenleg a cég tőkéje több, mint 33,2 milliárd euró.

 

A Nextera Energy egy stabil cég

A NextEra Energy Inc. egy energetikai vállalat, amelynek kb. 45.900 megawatt teljesítményű termelési kapacitással rendelkezik, és bevételei 2017-ben már meghaladták a 17 milliárd dollárt. A Nextera mintegy 14.000 alkalmazottal rendelkezik az Egyesült Államokban és Kanadában. A kapitalizáció alapján ez lett a legnagyobb villamosenergia-szolgáltató holdingtársaság. Leányvállalatai között szerepel a Florida Power&Light (FPL), a NextEra Energy Resources, a NextEra Energy Partners, a Gulf Power Company és a NextEra Energy Services. Az FPL a leányvállalatok közül a legnagyobb, árfolyam-szabályozott villamos energiát szállít körülbelül 5 millió ügyfélszámlára és az Egyesült Államok harmadik legnagyobb villamosenergia-szolgáltatója. A szél és a nap mellett a NextEra Energy Resources földgáz, nukleáris energia és olaj energiájával működő generátorokat is üzemeltet. A társaság bevétel szerint a 167. helyen áll az Egyesült Államok legnagyobb vállalatainak 2018-as Fortune 500-án. 2005 júniusában az FPL Energy, az FPL Csoport leányvállalata 80,6 millió dollárért megvásárolta a houstoni székhelyű Gexa Energy-t. 2014. december 4-én a NextEra Energy bejelentette, hogy 4,3 milliárd dollárért megvásárolja a Hawaiian Electric Industries-t. A Hawaii Közmű-bizottság azonban 2016 júliusában 2-0 szavazással elutasította az ajánlatot. A NextEra Energy and Energy Future Holdings, a texasi székhelyű Oncor Electric Delivery anyavállalata 18,7 milliárd dolláros összefonódási megállapodást kötött 2016. július 29-én. 2017. júliusában az Oncor vásárlására adtak megbízást. 2017-ben egy 17,5 milliárd dolláros ajánlatot kaptak a Berkshire Hathaway Energy-től és 18,5 milliárd dolláros ajánlatot az Elliott Management Corporation-től. 2018. februárban a NextEra Energy 15,9 milliárd dollárért megvette a Santee Cooper-t. 2018. májusában a NextEra Energy bejelentette, hogy 6,4 milliárd dolláros üzletmenetben tervezi megvenni a Gulf Power Company, az északnyugat-floridai legnagyobb villamosenergia-termelőt.

A Nextera piaci kapitalizációja 2019 végén több, mint 117 milliárd dollár volt.

A Nextera Energy részvényei ezen a héten 4,4%-ot emelkedtek. A Nextera Energy vállalat 2,04%-os osztalékot fizet befektetőinek és a válallat szabad cash flowja több, mint 176%.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá