e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Volkswagen elektromos töltők kiépítése mellett dönt

Tíz észak-dakotai közösség döntött úgy, hogy a Volkswagen-nel karöltve elektromos járművek töltőállomásainak kiépítését tűzi ki célul az elkövetkezendő évekre. Az Észak-Dakota Környezetvédelmi Minisztérium 2,7 millió dollárt küld az önkormányzatoknak és a vállalkozásoknak ezen járművekkel kapcsolatos projektekhez. A projektben legnagyobb hangsúlyt az új gyors töltők adják majd, melyek körülbelül 30 perc alatt képesek feltölteni a legújabb elektromos autókat, mint például a Volkswagen ID.3 autót. Az viszont tény, hogy csak 187 darab elektromos járművet regisztráltak az államban és Észak-Dakotának nincs 1. szintű gyors töltője, ugyanakkor több tucat 2. szintű töltő létezik az államban, melyek pár óra alatt képesek feltölteni a járműveket. Észak-Dakota kb. 8 millió dollár „plusz pénzt” kapott a 2016. évi Volkswagen-megállapodás keretén belül, amikor a szövetségi kormány és az autógyártó megállapodást kötött. Ugyanis az észak-dakotai terület is erősen érintett volt a nagy dízelbotrány kirobbanása miatt.

A Volkswagen részvényei ezen a héten 174,95 eurón zártak, 2,91%-os korrigálás után.

 

Az Nvidia fogja dominálni az idei évet a játékpiacon?

Az Nvidia teljesítményileg vegyesen végzett 2019-ben. A cég elindította a SUPER GPU sorozatát, viszont ez az elemzők szerint az nem hozta az elvárt szintet a piacon. Az AMD-vel vívott harc a mai napig folyik és jelenleg bár az Nvidia teszi ki az erősebb processzorokat a piacra, mégis az AMD Radeon szériája sokak számára jobban igazodik a vásárlók pénztárcájához. A cég évének a legfontosabb terméke és videokártyája az RTX Turing GPU volt, ami erősebb mint a GTX 1660Ti. Az elemzők szerint viszont a 2020-as év igen sokat fog hozni a vállalatnak az Nvidia új következő generációs grafikus kártyája által, melyek még márciusban megjelennek. A társaság sokak szerint új kártyáival megduplázza majd a játékszegmens globális értékét, még az idei évben. Az e-sport rohamos terjedése miatt ez igen valószínű a Reuters elemzői szerint.

Az Nvidia részvényei ezen a héten 2,68%-ot emelkedtek és hétvégére 229,65 eurón fejezték be a hetet.

 

Az Alibaba szabotálja a riválisokat?

Számos kínai kereskedő döntött úgy, hogy termékeit inkább elektronikus kereskedelmi platformon értékesíti. A Financial Times legfrissebb jelentése azonban azt állítja, hogy az Alibaba az ország legfontosabb e-kereskedelmi szereplője arra kéri a kereskedőket, hogy válasszanak a Tmall piactér és a rivális Pinduoduo között. A kereskedők, akik megtagadják a Pinduoduo-piacuk bezárását, állítólag elveszítik a Tmall fiókjukat. Az Alibaba leghangosabb kritizálója a kínai háztartási készüléket gyártó Galanz Group. A Galanz azt állítja, hogy miután májusban partneri megállapodást kötött a Pinduoduo-val, az Alibaba elkezdte kiszórni (szabotálni) termékeinek értékesítését a Tmall üzletéből, majd később teljesen eltávolította terméklistáját. A vállalat elmondása szerint ezzel milliós veszteséget „zsebelt” be az Alibaba miatt.

Az Alibaba részvény árfolyama 192,60 eurón zárta be a hetet, miután részvényárfolyama 5,59%-ot korrigált a héten.

 

Gyógyszerek az Amazon-on

Az Amazon Kanadában, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában benyújtott egy kérelmet, hogy levédhesse az „Amazon Pharmacy” védjegyet. A vállalat ezzel lépne be egy teljesen új területre, melyben vény nélkül kapható gyógyszereket árulnának az USA-n kívül. A védjegy más területeket is magába foglal, amelyekbe az Amazon Pharmacy bekerülhet, ideértve például a sebészeti, orvosi és fogorvosi eszközöket, valamint orvosi és állatorvosi készítményeket. Az Amazon tulajdonában lévő gyógyszer szállító vállalat, a PillPack még nem kommentálta a védjegybejelentéseket. Az Amazon 2017-ben kezdett el tevékenykedni a gyógyszeripar területén. A következő évben a vállalat megvásárolta a PillPack-et, egy induló vállalkozást, amely a gyógyszerek otthoni kiszállítására szakosodott. A gyógyszerpiac mellett az Amazon igen erősen nyomul az indiai piac felé. Az Amazon befektetői igen nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy a vállalat gyógyszeriparban is ezen terjeszkedik, mivel India egy gyorsan növekvő e-kereskedelmi piac, amely 2026-ra 200 milliárd dolláros bevételt érhet el, a szakértők becslése szerint.

Az Amazon részvény árfolyama ezen a héten 0,7%-ot emelkedett, így részvényárfolyama elérte az 1694 eurót.

 

Egyszerűbb lesz a Tesla vásárlása az USA-ban

Egy új jogi rendezés döntött a Tesla javára Michiganben. A Tesla a hírek szerint már eladhatja és szervízelheti járműveit Michigan államban. Ez a megállapodás lehetővé teszi a Tesla vásárlóinak, hogy átvegyék az állam területén vásárolt új Tesla járműveiket, ahelyett, hogy egy másik államba kelljen átmenniük. Jelenleg a Tesla igen sok államban küszködik ugyanezekkel a problémákkal. Sok ügyfelet eltántorít a Model-ek vásárlásától, ha egy másik államba kell átutazniuk. Ez többnyire az amerikai autószalonok miatt van még érvényben, mivel a Tesla erős piaci hatással van a konkurens autómárkákra. Az USA-Kína „kereskedelmi háború” megegyezés aláírásának napján, vagyis január 15-én a Tesla részvényesei izgulhattak az árfolyam korrigálás miatt, ami meg is történt. Másnap viszont már a bizonytalanság után elkezdett helyre állni a rend, és ismét 450 euró felett tartózkodott egy részvény ára.

Az UBS Csoport alig több mint kétszeresére emelte a Tesla (NASDAQ: TSLA) árcélját, így az árat 410 dollárra a 160 dollárról emelte meg, de továbbra is megtartotta a részvények eladási minősítését. A UBS Bank szerint a Tesla potenciálisan a legjövedelmezőbb autógyártóvá (OEM) válhat, a pozitív eredményeket „magától értetődőnek” tekintik a mostani erős árfolyamokon-nyilatkozta ezt a Patrick Hummel, a UBS egyik csoportvezetője. A vállalat szerint a Tesla volumene 2022-re megduplázódhat és hosszútávon vezető autógyártó lehet.

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten ismét erősödött, a hét végére 11,22%-os emelkedésnek lehettünk tanúi, így a vállalat résvénye 513,5 eurós árfolyamon zárt.

 

Újabb BYD jármű érkezhet, ismét csak Kínában.

A BYD bár a világ legnagyobb elektromos autó gyártó cégei közé tartozik, mégis Kínán kívül nem árusítják járműveiket. Kivétel ez alól buszaik, melyeknek száma igen szépen nő Amerikában. Új, Han elnevezésű modelljük ismét egy remek alkotás lett, viszont ez is csak a keleti országban fog piacra kerülni. A jármű meglepő módon két változatban érkezik: hibrid és teljesen elektromos. Teljesítményileg szinte biztosra mondhatjuk, hogy ez a jármű a Tesla riválisának szánják. 268 lóerős elektromos motorral fog rendelkezni a tisztán villanymeghajtású jármű, ami 450 km-t tud majd megtenni az eddigi tesztek alapján. A járművekről a vállalat idén áprilisban kíván bővebben beszámolni. Sokan remélik, hogy a BYD lassan elkezd gondolkodni olyan járművekben is, melyek már az európai piacra is kikerülhetnek. A BYD ezen felül bejelentette, hogy 350 millió jüant (51 millió dollárt) fektett be a Denzába, amely a BYD és a németországi Daimler AG tulajdonában lévő közös vállalkozás, amely luxus elektromos járművekre szakosodott.

A BYD Electronic részvényárfolyama ezen a héten 3,85%-ot emelkedett, így 2,049 eurón zárt.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A UnitedHealthcare negyedéves teljesítménye

A UnitedHealth Group bevételei 4,25%-kal emelkedett meg az év eleje óta, mivel nőtt a Medicare Advantage és a kereskedelmi juttatások programjaiban résztvevő személyek száma. Az ország legnagyobb egészségbiztosítójának anyavállalata, a UnitedHealth Group a negyedik negyedévben 60,9 milliárd dollár árbevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 58,42 milliárd dollárral. Az elemzők erre az évre már megközelítőleg 61 milliárd dolláros bevételre számítanak. UnitedHealthcare bevétele 48,2 milliárd dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 46,2 milliárd dollárral. A társaság hivatalos bejelentései szerint a kereskedelmi haszonnal rendelkezők száma 845.000 főre nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg a Medicare Advantage keretében kiszolgált személyek száma 325.000-re nőtt. Az Optum egészségügyi szolgáltatások üzletágának értékesítése 29,8 milliárd dollárt tett ki, szemben az egy évvel korábbi 27,6 milliárd dollárral.

A UnitedHealth Group részvény árfolyama 266 euró mellett 0,99%-ot gyengült.

 

Az Ecolab is az egyenlőségért harcol

A víz, az élelmiszerbiztonság és a közegészségügyi technológiák és szolgáltatások terén a világ vezető cégét, az Ecolab-ot a Bloomberg 2020-ban a nemek közötti egyenlőség-indexével ismerte el. Ezt az indexet elbíráló szervezet nyomon követi azon állami társaságok pénzügyi teljesítményét, amelyek elkötelezettek a nemek közötti egyenlőség támogatására. Az Ecolab ezzel bekerült az iparág 325 más cége mellé, amely kiérdemelte ezt a 2020-as kiemelkedő indexet. „A diverzifikált csapataink segítenek bennünket az innovatív megoldások kivitelezésében, az erősebb teljesítmény fokozásában és a növekedés felgyorsításában”-nyilatkozta Douglas M. Baker elnök-vezérigazgató. „Keményen dolgozunk annak érdekében, hogy az Ecolab olyan hely legyen, ahol mindenki létrehozhat, hozzájárulhat és fejlődhet karrierjük során, emellett tiszteletben tartják és értékelik őket.” A Bloomberg rendszere a nemek közötti egyenlőséget öt pillérrel méri: a nők vezetői pozíciója, az egyenlő fizetés és a nemek közötti egyenlő bérszínvonal, a befogadó kultúra, a szexuális zaklatás politikája és a nőket támogató márka.

Az Ecolab vállalat részvényei ezen a héten 2,87%-ot emelkedtek.

 

A Medtronic vállalatot Fortune díjjal tüntették ki

A Medtronic egészségügyi berendezéseket gyártó vállalat bekerült a Fortune 2020-as világ legelismertebb vállalatainak listájára. Az orvosi technológia egyik világvezetője az orvostechnikai termékek és berendezések iparának második helyezettje lett a rangsorolás szerint. „Örülünk, hogy a Fortune minket választott, megtisztelő ilyen elismerésben részesülni „-nyilatkozta Omar Ishrak, a Medtronic elnöke és vezérigazgatója. „A vállalat 90 ezer munkatársa minden nap arra törekszik, hogy innovatív termékeket vigyen a piacra, amellyel elősegítik missziónkat. Így segítik a fájdalom enyhítését a betegeknél, az egészség helyreállítását és az élet meghosszabbítását. Ezt a küldetést felelősségteljesen törekszünk teljesíteni és továbbra is elkötelezettek vagyunk egy olyan vállalat kialakítása iránt, amely méltó a befektetők, alkalmazottak és ügyfelek bizalmára és csodálatára.” A vállalat robottechnológiai fejlesztéseivel szeretne tovább haladni a 2020-as évben a beszámolók alapján, amelynek értéke a 2025-ös évre akár a 25 milliárd dollárt is elérheti.

Az olasz Medtronic részvényárfolyama 107,85 eurón zárt.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

A Microsoft 0 emisszióba fektet

A Microsoft riválisa, a Sony jelentősen erősebben kezdte az évet új autójuk, illetve konzoljuk bejelentése révén. A Microsoft talán emiatt egy teljesen új irányt választott ki magának a 2020-as évre és bejelentette a legújabb környezetvédelmi kezdeményezését. Ennek lényege, hogy a cég 2030-ra karbon-negatívvá váljon, azaz teljesen átállnának a zöld energiaforrások használatára. Satya Nadella, a vállalat vezérigazgatója jelentette be az ambiciózus missziót, melynek hosszú távú célkitűzései között szerepel az is, hogy 2050-re a Microsoft az összes szén-dioxidot eltüntesse, melyet alapítása óta kitermelt. A terv megvalósításához a vállalat 1 milliárd dolláros alapot biztosít és minden évben jelentésben fogja összesíteni az elért eredményeket. A vállalat már több videóban és posztban is közzétette a környezetvédelmi céljait és a jelek szerint igen elkötelezettek a 0 emissziós ráta elérése érdekében. Sok szakértő szerint a vállalatnak igen nagy beleszólása van hasonló típusú környezeti válságokba, mivel szinte bármilyen információt el tudnak juttatni a fiatalabb generációknak, melyek sorsdöntők lehetnek ilyen probléma megoldásában.

A Microsoft vállalat részvényárfolyama ezen a héten elérte kritikus magasságát, a 150 eurót.

 

Az Oracle vállalatnak fontos stratégiai partnere Kína

Az Oracle nem hagyja el Kínát, annak ellenére, hogy több mint nyolc hónapja a média arról számolt be, hogy az adatbázis-óriás közel 1000 embert tervez elbocsátani a vállalattól a keleti országban. „Valójában nagyon jól teljesítünk, és nem tervezünk távozni Kínából”-nyilatkozta Wu Chengyang, a cég felhőalapú üzletágáért felelős alelnöke Kínában. Május elején az Oracle tájékoztatta munkatársait a kínai kutatási és fejlesztési (K+F) működésének átalakítási tervéről. Az amerikai adatbázis-óriás munkaerő elbocsátást tervezett Pekingben és másutt található irodáiból. Abban az időben ezt a bejelentést úgy vélték, mint egy lehetséges kimenetelt az Oracle teljes Kína kutatás és fejlesztés műveletének leállítására, amely körülbelül 1600 embert foglalkoztatott. Ennek ellenére a vállalat mai napig erőteljesen kiáll amellett, hogy felhő rendszerüket a kínai piacon értékesítsék. A társaság legutóbbi, november 30-án véget ért pénzügyi negyedévében az Oracle jelentése szerint nettó profitja 0,94%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, 2,3 milliárd dollárra.

Az Oracle részvény árfolyama ezen a héten 0,55%-ot menetelt, azaz a részvény 49,83 eurós értéken zárta a hetet,

 

A Wirecard diákok kényelmét könnyítené meg

A Wirecard, a digitális pénzügyi technológia globális innovációs vezetője és az EasyTransfer együttműködést kötött annak érdekében, hogy az online kínai hallgatók számára lehetővé tegyék a zökkenőmentes tranzakciókat. A két társaság együtt elindított egy új mobil fizetési és hűségprogramot, amelyet a Kínán kívül tanuló kínai hallgatóknak terveztek. A vállalat körülbelül 3,8 milliárd dollár tandíjat folyósított az EasyTransfer-en keresztül a tavalyi évben. Az EasyTransfer egykori nemzetközi hallgatók egy csoportja alapította, akik a világ minden tájáról megkönnyítették a hallgatói tandíjak egyszerűsítését. A társaság korszerűsíti a teljes hagyományos átutalási folyamatot és teljesen digitálissá teszi, így értékes időt takarít meg a hallgatóknak és családtagjaiknak. A cég már több, mint 30 országban alkalmazza innovációit, és megalakulása óta az EasyTransfer tranzakciók volumene 829%-kal, a tranzakciók teljes száma 1079%-kal növekedett. A Goldman Sachs-nál január 15-től jelentősen megváltozott a Wirecard minősítése. A cég kötvényének kamatlába 10,81 százalékról 13,4 százalékra emelkedett, ami elsősorban az „instrumentumjának” köszönhető. Ennek ellenére a Goldman Sachs óvatosan kezeli az erősödéseket, ugyanis Goldman Sachs közvetlen pozíciója a Wirecard részvényekben 0,53 százalékról 0,51 százalékra csökkent a napokban.

A Wirecard részvényeinek árfolyama ezen a héten 139,65 euró lett, így ezen a héten 9,57%-ot tudott emelkedni a papír.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Starbucks zöldebb szeretne lenni

A Starbucks vezetősége úgy döntött kicsit több hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre, amire-elmondása alapján-saját fekete kávéjuk tesz hozzá a legtöbbet. Összességében a tejtermelés a vállalat globális szénlábnyomának 21%-át tette ki 2018-ban. Ezt a számot a vállalat radikálisan csökkenteni akarja, még az idei évben. A szakértők elmondása alapján még a tejtermékek „állagjavítása” sem jelentene akkora lépést a környezetkímélőbb stratégia kialakításában, mint azt a Starbucks várná. A legutóbbi sajtótájékoztatón a vállalat vezérigazgatója, Kevin Johnson úgy kommentálta terveit, hogy: „arra törekszünk, hogy erőforrás kihasználtságában pozitív képet mutassunk. Redukáljuk a szén kibocsátásunkat, kiküszöböljük a nagy hulladék termelést és több tiszta édesvizet biztosítsunk, mint amennyit elhasználunk.” A Starbucks ezen felül az élelmiszer-kategóriában is igen nagymértékben hozzájárult a szén- és vízfelhasználáshoz. Alternatívaként megemlítették, hogy szendvicseikben található húst proteinszeletekre cserélik a jövőben.

A Strabucks vállalat a vegán mozgalmak miatt egy pár hete úgy döntött, hogy egy zabtejből készült italt adnak hozzá a kínálatukhoz. A zabtejből készült kávéital az Egyesült Államok középső részén, 1300 helyszínen már elérhető, de ezenkívül előszeretettel kapható a Starbucksban mandulatej és kókusztej is a kávéhoz. Amerikában ugyanis elmúlt időszakban előtérbe kerültek a különböző növényi alapú tejitalok. Ennek következtében 2019-ben több nagy tejipari cég is csődöt jelentett.

A Starbucks részvényei az elmúlt egy év alatt 42,77%-ot erősödtek, míg az elmúlt egy hét alatt 1,18%-ot korrigáltak.

 

A Mastercard-nál az applikációk fejlesztése mellett a klímaválságra figyelnek

A Mastercard a partnereivel elindítja a Priceless Planet Coalition-t, az éghajlatváltozásról szóló törvény elfogadása érdekében. Ez a platform a vállalati fenntarthatósági erőfeszítések egyesítésére és a környezet megóvására irányuló beruházások megvalósítására szolgál. Terv szerint 5 éven belül 100 millió fát szeretnének közösen elültetni. Az alapítópartnerek között szerepel a Citibank, a Santander UK Group Holdings, az IHS Markit, az American Airlines és a New York-i Fővárosi Közlekedési Hatóság. A Mastercard emellett együttműködésbe lépett az amerikai Marqeta kártyakibocsátó platformmal, hogy az európai felhasználók számára egy olyan programot biztosítsanak, mely megkönnyíti az alkalmazások fejlesztését. A projektben több olyan banki alkalmazás fejlesztésére is sor kerül majd, mely megkönnyíti az információkezelést és döntéshozatalt a Mastercard bankkártya tulajdonosok számára. A legnagyobb cél viszont a tranzakciók kezelésének egyszerűsítése és felgyorsítása az ügyfelek számára.

A Mastercard részvényárfolyama ezen a héten 1,15%-ot emelkedett.

 

Az Unilever-nél fő irány a hulladékmentes stratégia

Az Unilever és a Bee’ah nemrégiben jelentették be új közös partneri programjukat, melyben az Egyesült Arab Emírségek teljes körű műanyag újrahasznosítható-rendszerének kidolgozását fogják kivitelezni. A két vállalat megvalósíthatósági tanulmányokat készít annak érdekében, hogy később közösen be tudjanak fektetni az ország legnagyobb hulladékfeldolgozó épületébe, amely évente 14.400 tonna újrahasznosított, nagy sűrűségű polietilént és polipropilént termel. „A Bee’ah küzd az Egyesült Arab Emírségek fenntarthatóságáért és a körkörös gazdaságért. Ez az Unilever-rel kötött megállapodás igen nagy mértékben foglalkozik a műanyagszennyezés kérdésével és azzal, hogy a Bee’ah hogyan válhat olyan stratégiai partnerré, amely támogatja a vállalatokat környezetvédelmi, társadalmi és kormányzati céljainak megvalósítását”-mondta Khaled Al Huraimel, a Bee’ah csoport vezérigazgatója. Az Unilever egyre többet költ a csomagolás átstrukturálására és a következő országokban is nyitott a minőségi csomagolásokra és újrahasznosításra, ide tartozik Oroszország, Ukrajna. Fehéroroszország és Törökország.

Az Unilever részvényárfolyama a héten 1,72%-ot emelkedett.

 

 

Global High YieldBonds vagyonkezelt kötvénykosár

 

A Chesapeake Energy Corporation harmincegyedik éve foglalkozik szénhidrogén feltárással

A Chesapeake Energy Corpration cégnél elismerték, hogy a fenntarthatósági költségek a 2019-es évben folyamatosan növekedtek. Kiderült viszont az is, hogy a 2019. negyedik negyedévi olajtermelés várhatóan körülbelül 10%-kal növekedett a 2019 harmadik negyedévi szinthez képest. A Brazos-völgy nettó átlagos olajtermelési rekordját napi körülbelül 40.000 hordó mennyiségben állapították meg 2019. évi október hónapjára. Továbbra is biztosítja a tőkét és a működési költségeket a Bravos völgy olajkitermelése, a tervezett energiai költségekhez képest. A Porvízgyűjtő (PRB) Turner kitermelése körülbelül 10%-kal csökkent a 2019-es év során. Az első, 2014 óta fúrt és kitermelt Niobrara kút vezetői elmondhatják, hogy nyereségesek, hiszen több, mint 100 ezer hordó olajt termelt ki az első 87 napban, a múlt év folyamán. A mérleg és a készpénzköltségek arányban állnak egymással. A közelmúltban megerősítették a hírt, hogy többször volt szükség a chesapeakei hitelkeret kihasználtságára és a vállalatnak kötvényt kellett kibocsájtani 2024-es lejárattal. A kibocsátás óta lecserélték a 693 millió dolláros senior kötvényt és 40 millió dollár elsőbbségi részvényt 319 millió törzsrészvényre átlagosan úgy, hogy 25%-os kedvezménnyel csökkentették az éves hozamot és az előnyben részesített osztalékfizetéseket.

A 2020-os tőkeköltség-előrejelzés kb. 30%-kal történő csökkentése a szabad pénzáramlás célzásával jöhetett létre. Várható az is, hogy az éves olajtermelés évről évre, 10–13 fúrótorony felhasználásával, az előirányzott összes tőkeköltség körülbelül 1,3–1,6 milliárd dollárral csökkenhet, vagyis kb. 10%-os lehet a csökkentés mértéke. Doug Lawler, a chesapeake-i elnök-vezérigazgató a napokban elmondta, hogy: „Örülünk ennek a negyedévnek, hiszen többlet költségeket csökkenthettük, erősítettük a végrehajtásában a kitermeléseket, folytatjuk a Brazos-völgy megszerzésének sikeres integrálását és realizálását és maximalizáltuk az olajvagyonunk cash flow-ját”.

Arra számítnak a cégnél, hogy az olajkitermelésük körülbelül 10%-kal növekszik a negyedik negyedévben a harmadik negyedévhez képest.

A Chesapeake Energy Corp kötvénye 2024-ben jár le és jelenleg 54,16 dollárt fizet kötvényenként.

 

A Burger King csökkenti a vegán alapú ételek, hamburgerek forgalmazását.

A Burger King csökkenteni szeretné a húsmentes burgereinek árát, mivel az értékesítés a tavalyi bevezetést követően elkezdett csökkenni. Carrols Restaurant Group Inc vezetője szerint, aki az Egyesült Államok legnagyobb Burger King franchise vállalkozója, az árbevétel csökkent az Impossible Whoppers bevezetése óta. Ellenben máshogy nyilatkoznak a vezetők, szerintük a több, mint 1000 db Burger King étteremmel rendelkező vállalat szerint az értékesítés stabilizálódni látszik ezen a szinten is. A szendvicset nemrégiben ideiglenesen hozzáadták az üzletlánc két dollárért 6 dolláros kedvezmény menüjéhez. A vállalat szerint viszont tovább fogják idén reklámozni a vegán ételeket a veszteséges üzlet ellenére is. Elmondták, hogy ebben az évben bővíteni szeretnék az Impossible Whopper sorát, és hogy a vállalat teszteli az Impossible Whopper Juniort és a vegán kolbászt is. A vetélytárs a Beyond Meat Inc részvényei ezen a héten5,9%-kal estek vissza. A Burger King növényi Whopperje „továbbra is meghaladja a várakozásokat, növeli a forgalmat éttermeinkben és új vendégeket is vonz”-jelentette ki Chris Finazzo, a Burger King amerikai étteremlánc értékesítési régiójának elnöke.

A Starbucks Corp. a múlt héten azt nyilatkozta, hogy a hús alternatíváit vizsgálja a reggeli menüjéhez, míg a McDonald’s Corp. a kanadai Beyond Meat lehetőségeit és a németországi Nestle SA svájci cég vegán húsát tesztelte. A hamis hús növekvő népszerűsége ellenére az amerikaiak valódi húst többet esznek, mint valaha is ettek. Ezért a Burger King vezetősége elmondta, hogy csökkenti a vegán fogyasztást az üzleteiben a jövőben.

A Burger King 2017-ben 6%-os dolláros kötvényt bocsájtott ki, ami 2024-ben jár le.

 

 

Egyedi részvények

 

A Nike a tokiói olimpiára készül

Fél év múlva kezdődik a XXXII. olimpiai játék. A nyitóünnepség 2020. július 24-én lesz a Tokióban. Nemcsak az olimpikonok, hanem a Nike is készül az olimpiára. A Nike szeretné, hogy több sportoló használja a Nike Vaporfly elnevezésű futócipőt. Több sportoló a cipő megjelenése óta nyilazkozott, hogy a cipő igazságtalan előnyhöz juttatja a viselőit. Mind a független, mind a Nike által végzett tanulmányok azóta kimutatták, hogy a Vaporfly legalább 4%-kal javítja a futás energiahatékonyságát. A Nike vezetősége azóta közleményében közölte, hogy a tokiói olimpia miatt készítette el ezt a termékét, de ruházati termékekben is olyan megoldásokat szeretne bemutatni, ami hatalmas sikert mutathatna be még a rivális ellenfélnek az Adidas-nak is.

A Nike története a Blue Ribbon Sports történetével kezdődött 1964-ben. A Nike már 1999 novembere óta az amerikai tőzsde tagja. Phillip Knight, a cég társalapítója a Dimension 6 nevet ajánlotta 1971-ben, miközben Jeff Johnson a cég egyik első alkalmazottja Nike-val álmodott. Végül is az amerikai székhelyű vállalatot Nikéről, a győzelem görög istennőjéről nevezték el. A Nike-nál sosem a marketingre törekedtek, hanem a sporttevékenység ruházatára és a cipőkre fektették a hangsúlyt. A Nike története során számos ruházatot és cipőt gyártó céget vásárolt fel, ezek közül néhányat azóta értékesítettek. Első akvizíciója a Cole Haan, egy előkelő cipőgyártó társaság volt. 1988-ban és 1994-ben megvásárolta a Bauer Hockey-t, majd 2002-ben megvásárolta Hurley International szörfözési ruházati céget. 2003-ban a cég 309 millió USD-t fizetett a Converse cég megvásárlására. 2004-re szinte minden nagynevű vállalat a zsebében volt, köztük az Umbro is. A Nike 2005-re egy dinamikusan fejlődő vállalat lett, aminek a részvényét, 2005.06.07-én jegyeztek be ismét a tőzsdére.

2018-ban 19 milliárd nettó bevétellel rendelkezett. 2017 illetve 2018 óta inkább az online kereskedelem felé fordultak. A Nike vállalat székhelye Beaverton városa lett, ami Washington megyében található. A vállalat ruházatainak kb. 27%-át Kínában gyártja, a tarifák emelésének ismétlődése valódi problémát jelent az ellátási láncában és a kereskedelmében. A vállalat proaktívan foglalkozik ezzel a kérdéssel, és lassan tovább fokozza tevékenységét, így Kínából Vietnamba helyezte át telephelyeit.

A Nike részvényárfolyama az utolsó egy év alatt 30,34%-ot emelkedett.

Az Emerson Electric vállalata már a II. világháborúban tündökölt

Az Emerson Electric vállalatot többen Magyarországon is ismerik, hiszen telephelye az országban, Székesfehérváron is megtalálható.

A vállalatot 1890-ben alapították Amerikában, székhelye Fergusson, Missori államában található. Jelenleg a vállalat megtalálható a Fortune 500-s listáján is. A vállalatot John Wesley Emerson alapította Emerson Electric Manufacturing Co. néven, hogy villamos motorokat állítson elő a skót születésű testvérek, Charles és Alexander Meston szabadalma alapján. 1892-ben a vállalat már első lett az elektromos ventilátorok eladásokkal az Egyesült Államokban. Gyorsan kibővítette termékskáláját az elektromos varrógépekre, az elektromos fogfúrókra és az elektromos szerszámokra. A II. Világháború alatt Stuart Symington vezetésével az Emerson lett a világ legnagyobb repülőgép-fegyvergyártója. Az Emerson vállalata a második világháború katonai termelése miatt és szerződéseinek értéke alapján az 52. legnagyobb és legkeresettebb vállalattá vált az Államokban. 1954-ben W. R. Buck amerikai hazafit nevezték ki a cég elnökévé. Vezetése alatt az Emerson 36 vállalat megvásárlásával diverzifikálta üzleti portfólióját. Amikor 1973-ban visszavonult, a társaság 82 üzemmel, 31.000 alkalmazottal és 800 millió dollárnyi eladással rendelkezett. Az Emerson vállalata 1962-ben megvásárolta az Egyesült Államok Elektromos Gyártó Vállalatát, illetve az Egyesült Államok Elektromotorok Divízióját, beleértve az U.S. MOTORS® márkanevet is. 1968-ban a vállalat megvásárolta az InSinkErator társaságot, majd a stabilitás után Charles F. Knight lett az elnök 1973-tól 2000-ig, aki később, vagyis 1974-2004 között az elnöki pozíciót is betöltötte. Az elnöki időszakát szigorú tervezési folyamat kidolgozása, új termékek és technológiák fejlesztése, akvizíciók és közös vállalkozások, valamint a nemzetközi növekedés jellemezte. 1999. december 15-én az Emerson Electric Co, a növekedési kilátásainak javítása érdekében beleegyezett abba, hogy 440 millió dollárért megvásárolja a Jordan Industries Inc. távközlési berendezések üzletágát. 2018. júliusában az Emerson befejezte a Textron Tools and Test Businesss 810 millió dollár értékű felvásárlását.

Jelenleg az Emerson Electric vállalata 44,4 milliárd eurós kapitalizációs tőkével rendelkezik. A cégben 76.500 alkalmazott dolgozik világszerte. Az Emerson Electric részvénye 1998 óta van jelen az amerikai tőzsdén, akkor még 28 eurós árfolyamon kezdte meg pályafutását, jelenleg a vállalat árfolyama 70,61 euró.

Az Emerson Electric elég magas osztalékfizetése mellett a Partner Bank fókuszkönyvében megtalálható és az utóbbi egy év alatt 29,32%-ot menetelt részvény árfolyama felfelé.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá