e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Tesla kamion késve jelenik meg

A koronavírus járvány alatt a Tesla az előrejelzések ellenére is tartani tudta rekord mennyiségű Model 3, S és X értékesítését. A vállalat részvényeinek értéke szintén felülmúlta az elemzők számításait, köszönhetően annak, hogy a Tesla gigafactory üzemeinek bővítésébe kezdett. A héten a vállalat bejelentette, hogy a vírushelyzet miatt késik a Tesla kamionok piacra dobása. A járművekre–melyek akár 800 kilométeres hatótávval is rendelkezhetnek-már több cég is előre leadta a megrendelését. Ilyen például a Walmart, a Pepsi, a FedEx, a UPS és a DHL. A tervek szerint a járművek csak 2020-ben érkezhetnek a piacra.

A Tesla részvényárfolyama a hét végére 5,16%-ot emelkedett és 750,6 eurón zárt. A Tesla vállalat mindig képes az újításokra, már akkor reagált a koronavírus jeleire, amikor az első halálozás megjelent Amerikában, ugyanis gyorsan átállította a gyártósorát lélegeztető gépek gyártására. A Tesla vállalat kiváló lehetőség hosszútávon, ahogy ezt Mark Delaney a Goldman Sachs vezető elemzője is elmondta az afr.com weboldal képviselőinek. Meglátása szerint a Tesla jelentős vezető szerepet tölt be más autógyártókkal szemben az elektromos autók gyártásában és várhatóan erős piaci pozíciót fog hosszútávon fenntartani.

 

A BYD hazánkban terjeszkedik

Kína legnagyobb elektromos autókat gyártó vállalata, a BYD a napokban jelentette be, hogy tárgyalásokat folytat a komáromi elektromosbusz-gyár további bővítése érdekében. A hírek alapján a BYD célja fő célja, hogy a koronavírus okozta gazdasági helyzetben újabb munkahelyeket tudjanak kiépíteni hazánkban. Szijjártó Péter külügyminiszter a kínai BYD vállalat ügyvezető igazgatójával, Isbrand Hóval tárgyalt csütörtökön. A BYD komáromi gyára jelenleg Európa legnagyobb elektromos buszokat gyártó üzeme. A vállalat a tervek bejelentése mellett 100.000 maszkot adományozott az országnak, illetve hamarosan több millió védőfelszerelés is érkezik hazánkba a cég üzemeiből.

A BYD részvényárfolyama ezen a héten 3,36%-ot esett, viszont a cég stabil háttérrel rendelkezik. Sőt képes volt megújulni a COVID-19 időszaka alatt. A BYD Ázsia egyik legnagyobb akkumulátor és gépjármű gyártója. A BYD-nál személyautóból jellemzően 4-500 ezret állítanak elő. Kínában olcsóbb benzines modellek is szerepelnek a kínálatban, lefedve a piac nagyobb szegmensét. Ugyanakkor a cégnél láthatóan abban bíznak, hogy ha most Európa felé is nyitnak, akkor a jövőben nagyobb kereslet nyílik az elektromos autók felé.

 

A Geely vállalat részvénye ismét emelkedésnek indult

A Geely Automobile 105.468 db járművet értékesített áprilisban, ami 2%-kal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az elemzők szerint a koronavírus járvány lezárulását követően Kínában a vállalat jobban teljesített, mint ahogy azt a részvényelemzők jósolták. Geely szóvivője márciusában elmondta, hogy várhatóan 2020 még a cég életében nehéz évnek fog számítani, mivel a koronavírus kitöréséből származó nyomás a termelésre és az értékesítésre továbbra is fennáll. Ennek ellenére a vállalat kijelentette, hogy továbbra is folytatják a terjeszkedést az idei évben. A Geely fenntartja az idei 1,41 millió személygépkocsi és könnyű teherautó eladási célját, szemben az előző évi 1,36 millióval.

A Geely vállalat részvényei ezen a héten 6,46%-ot emelkedtek. A Saxoo Bank és a SoftBank elemzői szerint az alacsony részvényárak kedveznek azon befektetőknek, akik bíznak az elektromos autózásban és egy olyan vállalatban, amely folyamatos felvásárlásba kezdett, terjeszkedve a piacon, többek között megvette a Daimler egy részét, a Mini Morisst. Ezen kívül a vállalat tulajdonosa a Proton-nak, a Lotus-nak és a Volvo-nak.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Stryker jobban teljesített

A Stryker részvényei a héten enyhén estek az első negyedéves eredményei miatt, amelyek meghaladták a szakértők előrejelzéseit. A globális egészségügyi eszközöket gyártó társaság 493 millió dollár nyereséget (részvényenként 1,30 dollárt) jelentett be. 19,7%-os nyereség mellett, ez 2%-os árbevétel-növekedést jelentett az előző évi időszakhoz képest. Az egy részvényre eső nyereség 1,84 dollár volt. A hivatalos sajtóközlemény szerint a COVID-19 negatív módon jelentősen befolyásolta a Stryker konszolidált nettó árbevételét, az egységnyi volumennövekedés üteméhez viszonyítva, amely az összes szegmensben a vártnál alacsonyabb volt.

A Stryker részvénye ezen a héten 0,30%-ot emelkedett. A Stryker kapitalizációs tőkéje meghaladja a 66,6 milliárd eurót. A Stryker igazgatósága a napokban jelentette be, hogy negyedévente részvényenként 0,575 USD osztalékot szeretne kifizetni, amelyet 2020. július 31-én fizetnek ki először a részvényeseknek, ami körülbelül 11%-os növekedést jelent az előző évhez képest, így a cég részvénye továbbra is jó befektetésnek számít közép és hosszútávon egyaránt.

 

Az Amgen jól teljesített

Mióta az Amgen tavaly nyáron 13,4 milliárd dollárért megvásárolta a Celgene psoriasisos gyógyszerét, az Otezla-t, a cég ígéretet tett a befektetők számára, hogy megfelelő piacot talál a készítmény számára, a beruházás igazolása érdekében. Az Amgen a napokban jelentette be, hogy az FDA-nál kérelmet nyújt be a gyógyszer terjesztésére. A bejelentést megelőzi, hogy az Otezla-t használó betegek eredményei kimagaslóan pozitívak voltak. Az Otezla a vártnál jobb árbevételt ért el 479 millió dollárral az első negyedévben, mely jelentősen felülmúlta a szakértők előrejelzéseit. Az Amgen úgy véli, hogy 2024-re az Otezla a vállalat bevételének jelentős részét fogja kitenni.

Az Amgen vállalat részvénye ezen a héten 1,37%-ot emelkedett. Az Amgen vállalat arra törekszik, hogy az egészségügy területén jelentős szerepet tudnak betölteni és hosszútávon szeretnék megtartani piacvezető pozíciójukat. Az Amgen vállalat kapitalizációs tőkéje jelenleg meghaladja 118,1 milliárd eurót.

 

A United Health Group ismét hatalmas összeggel támogatja a rászorulókat

A UnitedHealth Group, amely jelenleg az USA legnagyobb egészségbiztosítója, díjcsökkentéseket és hiteleket nyújt 1,5 milliárd dollár értékben olyan egészségügyi szervezetek számára, akiket a COVID-19 érint. A héten bejelentett erőfeszítés azt jelenti, hogy az UnitedHealthcare a magánszemélyek és munkáltatók részére biztosított támogatást 5%-ról 20%-ra növelte. A UnitedHealth jelenleg még nem tette nyilvánossá, hogy hány személy jogosult a biztosítási csomagra. Ez az erőfeszítés a szakértők szerint nem érinti jelentősen a UnitedHealth pénzügyi helyzetét. A biztosító továbbra is rekord bevételt számol üzleti tevékenységeiben, ideértve az Optum egészségügyi szolgáltató egységet is.

A UnitedHealth Group részvényárfolyama ezen a héten 0,45%-ot emelkedett. A UnitedHealth Group az elmúlt egy hónap alatt 11,76%-ot tudott emelkedni. Elmondható az is, hogy az egészségbiztosító hatalmas erőfeszítéseket tett meg az amerikai állampolgároknak, mert a szolgáltatások után magán egészségügyi ellátást biztosított a legnagyobb járvány idején is. Ezen kívül a kialakult helyzetben társadalmi felelősségvállalás keretében több szociális és egészségügyi intézményt támogatott.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Alphabet tervei

A Google anyavállalat a héten jelentette be, hogy lemond az egyik legambiciózusabb projektjéről, amellyel Toronto vízparti lakóterületét futurisztikus közösséggé alakították volna. A Sidewalk Labs-az Alphabet leányvállalata-amely intelligens városokra összpontosít, már nem fogja segíteni a kanadai város Quayside szomszédságának fejlesztését. „Mivel a világ minden táján ideértve az ingatlanpiacot, példátlan gazdasági bizonytalanság született, túl nehéz lett a 12 hektáros projektet pénzügyi szempontból életképessé tenni, a terv lényeges részeinek feláldozása nélkül”-nyilatkozta Daniel Doctoroff, a cég elnöke. A Sidewalk Labs a jelek szerint véglegesen felhagy a projekttel, a vállalat hivatalos bejegyzései alapján.

Az Alphabet részvényei ettől függetlenül 5,79%-ot emelkedtek a héten. Több amerikai elemző cég szerint a vállalat részvényei a jövőben hosszútávra biztos nyereséget jelenthetnek, mivel a cégnél a pénzügyi értékek és likviditási tartalékok magasak, illetve a vállalat folyamatosan fejlesztéseken dolgozik és besegít a környezetvédelem fenntartásában is.

 

Az Amazon küzd a rendelések időbeli teljesítésével

Az Amazon a héten bejelentette, hogy a megnövekedett rendelések miatt várólistás megoldásokat fog kialakítani. Ez főként az étel szállítási területeket érinti, mint például a Whole Foods gyorséttermi lánc. Az Amazon célja, hogy prioritássá tegye a már meglévő online rendelések kiszállítását a megadott időn belül a koronavírus okozta időszakban. Számos olyan vásárló-aki nemrégiben élelmiszert vásárolt az e-kereskedelemmel foglalkozó vállalattól-tett panaszt, hogy rendelése napokat késik vagy le sem adható a web-felületen. Az Amazon úgy nyilatkozott, hogy minden új online élelmiszerbolt-vásárlót hétfőtől kezdődően várakozási listára tesz, miközben minden héten kapacitásnöveléssel fogja növelni a szervereket.

Ez a hét nem kedvezett az Amazon vállalatnak, hiszen részvényárfolyama 1,06%-ot korrigált. Az Amazon vállalat azért is lehet a jövőben jó megoldás a befektetőknek, mivel a cég az online térben működik és akármilyen válságos helyzetben megfelelő szolgáltatást tud nyújtani a vásárlóknak, ezáltal a befektetőknek is.

 

A Facebook és a home office

A Facebook a koronavírus járvány miatt minden alkalmazottjának engedélyezte, hogy a teljes 2020-as évet otthonról, home office-ban dolgozzák le. A vállalat kiemelte, hogy prioritásnak veszi munkavállalói védelmét, viszont egyes alkalmazottai nem tudnak otthonról dolgozni, így megnyitják egyes irodáikat. Mark Zuckerberg hivatalos közleménye alapján a legnagyobb biztonsági óvintézkedésekkel fog megvalósulni az utóbbi intézkedés. A Covid-19 járvány alatt szükséges online kommunikáció erősítése érdekében a Facebook szóvivője bejelentette, hogy nemsokára elkészül a Messenger Rooms platformjuk, mely hasonlóan fog működni, mint az oktatásban elterjedt Zoom. A Facebook a múlt héten tette közé negyedéves jelentését. A vállalat árbevétele a március 31-én véget ért három hónapban 17 milliárd 737 millió dollár volt, éves összevetésben 18 százalékkal nőtt. Ezen belül a reklámokból származó bevételek 17 százalékkal, 17 milliárd 440 millió dollárra emelkedtek. Az üzemi eredmény 78 százalékkal, 5 milliárd 893 millió dollárra nőtt, miközben a működési haszonkulcs 22 százalékról 33 százalékra kúszott fel.

A Facebook vállalat részvényei ezen a héten 5,94%-kal nőttek. A vállalat hosszabbtávon már többször tudta megmutatni, hogy képes a növekedésre. A Goldman Sachs elemzői szerint hosszú távú vásárlásra már csak azért is alkalmas lehet a részvény, mert stabil követőtáborral, stabil bevétellel és jó cash-flow-val rendelkezik.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Visa ismét jó úton halad

A Visa a március 23-i mélypontja óta több, mint 20%-ot emelkedett. A koronavírus okozta tőzsdezuhanás óta az emelkedés szinte töretlen, de mindenképpen emelkedő trendet produkál. Ha ilyen ütemben halad az árfolyam görbéje, akkor akár a korábbi csúcsot még idén megdöntheti, akár el is érheti a pszichológiai határként funkcionáló 200 eurós limitet. A Visa második negyedévét 12,2 milliárd dollár korlátlan készpénzzel, egyenértékű eszközökkel és rövid távú befektetésekkel és 13,9 milliárd dollár hosszú lejáratú adóssággal zárta le. A nettó jövedelem 52,7% volt. A megfelelő pozicionálásnak köszönhetően a Visa a lehető legtöbb alkalommal képes volt megtartani a részvényeseknek kifizetendő pénzbevételt.

A Visa vállalat részvényei ezen a héten 4,19%-ot emelkedtek. A Visa cég már elmondhatja magáról, hogy több mint 200 országban és területen működik és kínál szinte minden készüléken elérhető termékeket és szolgáltatásokat.

 

A Novartis 1 millió dollárral támogatja az IRC-t

Ahogy a globális COVID-19 világjárvány kezdi elérni a harmadik világ országait, a Nemzetközi Mentőbizottság (IRC) ma bejelentette, hogy Novartis 1 millió dolláros hozzájárulást nyújt a COVID-19 erőfeszítéseihez Ugandában, Kenyában és Szomáliában. Ez a támogatás hozzájárul a betegség terjedésének enyhítéséhez Kelet-Afrika néhány veszélyeztetett közösségében és biztosítja, hogy az IRC életmentő munkája továbbra is elérje a rászorulókat. David Miliband, a Nemzetközi Mentési Bizottság elnöke és vezérigazgatója elmondta: „Tekintettel a vészhelyzet jellegére, az egészségügyi és gyógyszeripari ágazat döntő szerepet játszik abban, hogy segítsen a frontvonal reagáló szervezeteinek, mint például az IRC, hogy gyorsan tudják felismerni, reagálni a COVID-19-re, megakadályozva annak további terjedését”.

A svájci Novartis vállalat részvényei ezen a héten 80,19 eurón zártak. Hosszútávon a Novartis vállalat részvényei előnyt jelenthetnek a befektetőknek, ugyanis a gyógyszergyártó vállalat stabil tőkével, magas osztalékkal, biztos múlttal és kedvező beruházásokkal rendelkezik.

 

A McDonald’s és a koronavírus

A McDonald’s értékesítései jelentős zuhanást mutatnak március óta, miután számos éttermét be kellett zárnia a koronavírus járvány miatt, viszont a vállalat még így is jobb helyzetben van, mint más gyorséttermek. A McDonald’s előnye, hogy bár éttermei nem látogathatóak, mégis az autós kiszolgálás révén a vállalat ki tudta küszöbölni a hatalmas profitveszteséget. A helyzetre reagálva a cég visszavonta az idei évre megfogalmazott várakozásait, leállította a saját részvény vásárlásokat, a menedzsment egy része pedig önkéntesen csökkentette a fizetését. A koronavírus-járvány kapcsán elrendelt üzletbezárások miatt 22 százalékkal zuhantak márciusban a McDonald’s értékesítései, az első negyedévben pedig 3,4 százalékkal csökkentek.

A McDonald’s vállalat részvényei ezen a héten 1,46%-ot korrigáltak. Míg az elmúlt egy hónapban is csak 1,67%-ot tudtak emelkedni a gyenge időszak miatt. De a fokozódó étteremnyitások miatt a McDonald’s részvénye közép és hosszútávon jó vételi lehetőség. A McDonald’s vállalat 1994 márciusa óta található meg a tőzsdén és részvényenként 1,13 eurós osztalékot fizet befektetőinek.

 

 

Best of Dividends vállalati vagyonkezelt részvénykosár

 

A Gilead gyógyszere Japánban teszi magát próbára a koronavírus ellen

A Gilead globális gyógyszergyártó vállalat készítménye, a Remdesivir engedélyezve lett a japán hatóságok által, hogy alkalmazzák a koronavírus okozta Covid-19 betegek kezelésére. A közleményt a japán Egészségügyi Minisztérium képviselője jelentette be a héten. A The New England Journal of Medicine című orvosi folyóirat tanulmánya szerint a remdesivir alkalmazása hozzávetőlegesen 70%-os eséllyel alkalmas a koronavírus kezelésére, de komoly mellékhatásai lehetnek például a vesére nézve. A napokban a Gilead saját kutatásának eredményét is közzétette a szerrel kapcsolatban, amiben a vizsgált közel 400 súlyos koronavírusos beteg állapotának több mint a fele javult a kezelés hatására. A szerről összességében az látszik eddig, hogy nem csodaszer a koronavírus ellen, de valamivel hatékonyabb kezelést nyújthat, mint az eddig alkalmazott módszerek.

A Gilead vállalat részvénye az elmúlt két-három hónapban igencsak felértékelődött. A Gilead részvényárfolyam ezen a héten 4,82%-ot korrigált, míg az elmúlt három hónap alatt 12,88%-ot emelkedett. A cég részvényei a jövőben igen vonzóak lehetnek, hiszen a vállalat magas osztalékkal rendelkezik és az életveszélyes betegségekben szenvedő páciensek kezelésének javítása céljából terápiás készítményeket kutat, fejleszt és forgalmaz, amire egyre nagyobb szükség lehet a világban.

 

Az IBM első negyedéve

Az IBM az elemzői várakozásoknál magasabb profitot ért el az első negyedévben, ennek ellenére a koronavírus hatásai jelentősen befolyásolták a cég gazdasági helyzetét. A cég hivatalos közleményei szerint visszavonják az idei évre tett előrejelzéseiket. Az IBM 17,57 milliárd dolláros bevétellel zárta az első negyedévet, ami 3,4 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos negyedévéhez képest. A vállalat növekedési problémákkal küzd egy ideje, az elmúlt 32 negyedévből összesen 4 olyan volt, amikor nem csökkent a bevétele év/év alapon.

Az IBM részvénye ezen a héten 3,56%-ot korrigáltak. Viszont az IBM cég széles skálával rendelkezik a technológia területén, már több tíz éve stabil vállalatnak tekinthető. Ráadásul a cég elindította a Watson Oncology rendszert, ami hosszú távú segítség lehet a gyógyászatban. Az IBM Watson for Oncology egy olyan mesterséges intelligencia alapú klinikai döntéstámogató rendszer, amely abban segíti a szakorvosokat, hogy a legmegfelelőbb terápiás javaslatot állítsák fel a betegeik számára.

 

Az AT&T új partneri kapcsolata a Loon vállalattal

A Loon-amely egy vezető internetes szolgáltató, amely a Google kutatási és fejlesztési szektorából származik-bejelentette, hogy új partnerséget indít az AT&T-vel. A vállalatok megállapodása alapvetően megteremti a lehetőséget arra, hogy Loon gyorsabban telepítse rendszereit az AT&T vagy más operátorok számára szerte a világon. A hivatalos közlemények szerint a Loon rendszere a partneri kapcsolat révén lehetővé teszi a két partner számára, hogy több mobilszolgáltató társaságot is ki tudjon szolgálni, akár egyszerre is. A vállalat elmondása szerint e lépés előnyös lesz mindkét fél számára, mivel a koronavírus okozta járványhelyzet alatt így jelentősen lerövidül a szolgáltatások beüzemelésének ideje. A szakértők szerint a partneri kapcsolat megerősítheti az AT&T-t olyan téren, hogy ezek után könnyebben fel tudja majd vásárolni a Loon-t.

Az AT&T a világ legnagyobb távközlési vállalata Amerikában. A cég részvényei ezen a héten 2,2%-ot estek. Viszont hosszútávon a vállalat a Morgan Stanley szerint egy kiváló befektetés, mivel jelenleg több, mint 270 ezer munkavállalót foglalkoztat és 2019-ben éves szinten mintegy 181,2 milliárd dolláros árbevételt generált. Illetve a cégcsoport további növekedést szeretne elérni olyan neves társaságok megvásárlásával, mint a DIRECT TV és a Time Warner.

 

 

Global High Yield Bonds vagyonkezelt kötvénykosár

 

A Jaguár Land Rover lassan újra nyitja üzemeit

A Jaguar Land Rover több közleményében kiemelte, hogy május 18-tól szeretné újraindítani a termelését több európai üzemében. Az autógyártó döntése a wolverhampton-i üzemet és a szlovákiai autógyárat egyaránt érintheti A vállalat közleményében elmondta, hogy egyre több ország és vállalat kezdte meg a lazítást és a Jaguár Land Rovernek is követni kell másokat, hiszen összességében több mint, tízezer munkavállalót foglalkoztat, akiknek munkát kell adni, illetve a cégnek is szüksége van a bevételre. Márciusban a Jaguár Land Rover az Országos Egészségügyi Hivatal és az Anglia Közegészségügyi Tanácsának tanácsára leállította a termelést mind Halewood-ban, illetve a Jaguár West Midlands-i két gyárában. Halewood mintegy 4000 főt foglalkoztat, bár jelenleg felreppent a hír, hogy munkahelycsökkentéseket terveznek. A vállalat kínai gyára, amelyet helyi partnerükkel közösen üzemeltetnek, már február közepén újraindult. A Jaguár Land Rover így lehetőség szerint újra gyártani kezdené a Range Rover Evoque és a Land Rover Discovery Sport modelleket a Halewood üzemében. Különösen az új generációs Evoque értékesítése nőtt az elmúlt évben, amely meghaladta a 25%-ot is. A vállalat szóvivője nyilatkozatában kijelentette, hogy a „munkavállalóink egészsége és jóléte az elsődleges prioritásunk. Elég erős protokollt és irányelveket dolgoztunk ki munkatársaink munkahelyi biztonságának támogatására és egészség megőrzésére. Szigorú távolságtartási intézkedéseket fogadtunk el és jelenleg számos intézkedéseket vezetünk be, hogy biztosítsuk a megrendelések teljesítését illetve azt, hogy minél több dolgozónak biztosítsuk a biztonságos munkakörülményt”.

A világjárvány előtt a Jaguár Land Rover jó úton haladt afelé, hogy megfordítsa lefele ívelő stratégiáját. 2019-ben már visszatért a jövedelmezőséghez és az értékesítés folyamatos növekedéséhez. A koronavírussal kapcsolatos folyamatos bizonytalanság óriási visszaesést jelentettek és jelentenek a Jaguár Land Rover számára.

A Jaguár Land Rover 2019-ben bocsájtotta ki 2,2%-os fix kamatozású vállalati kötvényét, amely megtalálható a Partner Bank Global High Yield Bonds vagyonkezelt kötvénykosarában.

 

Teva negyedéves bevétele magasabb lett

Nemrég jelent meg a Teva negyedéves vállalati jelentése, ami a várthoz képest sokkal jobb lett. A vállalat bevétele azonban 2020 első negyedévében 952 millió dollár volt, ami egy kicsit maradt el a tavaly évi azonos időszakához képest. „A nagyon erős eredményeinket 2020 első negyedévében befolyásolta a generikus és szabadon kapható termékek és légzőkészülékek nagyobb piacán jelentkező egyre fokozódó kereslet”-nyilatkozta a napokban Kare Schultz, a Teva vezérigazgatója. A társaság nettó jövedelme az elmúlt negyedévben meghaladta a 69 millió dollárt, szemben a tavalyi év ugyanezen időszakában mért 105 millió dolláros veszteséggel. Az év elejei biosimlar bevezetésével és az ehhez tartozó kibővített indikációk magasabb bevételt generáltak. Összességében a Teva bevétele az első negyedévben 4,4 milliárd dollár lett, ami 5%-kal lett magasabb az előző negyedévhez képest.

Ez év márciusában a Teva elindította több új termékét, köztük a Herzuma-t, amit az Egyesült Államokban kezdett forgalmazni. A gyógyszer egy olyan infúziós készítmény, amely a Covid 19 időszaka alatt is tudta segíteni a betegeket a gyógyulásban. Jelenleg a vállalatnak több biológiai készítménye van engedélyezés alatt, illetve preklinikai és az 1. fázis fejlesztésében is több várakozik. A Teva az elmúlt 2 évben nagyszabású átszervezésen ment keresztül, amelynek során a kiadások csökkentésére, a munkaerő csökkentésére és a gyártóhelyek bezárására törekedett. A nemrégiben zárult negyedévben a Teva kijelentette, hogy 600 millió dollárral csökkentette adósságait, így már csak 24,3 milliárd dollár a cég hiteltartozása.

A Teva 2016-ban is bocsátott ki kötvényt, 100 ezer eurós nominál értékben, 1,5 milliárd euró értékig. A kötvény lejárata 2024, viszont elmondható, hogy a vállalat részvényei tavaly szeptembertől igen elég erős emelkedésnek indultak.

 

 

Egyedi részvények

 

A Thermo Fisher Scientific vállalat rohamosan növekszik

A Thermo Fisher Scientific egy amerikai vállalat, amely műszer, fogyóeszközök, valamint szoftverek és egyéb ipari szolgáltatások szolgáltatója és gyártója az egészségügy, az élettudomány területén. A Massachusettsben található Thermo Fisher-et 2006-ban hozták létre a Thermo Electron és a Fisher Scientific összeolvadásával. Ekkor a cél az volt, hogy egy 9 milliárd dolláros összbevételű társaságot hozzanak létre. A társaság elődjét a Thermo Electront 1956-ban alapította George N. Hatsopoulos és Peter M Nomikos. A cég akkor még csak elemző és laboratóriumi termékek biztosítására összpontosított. A másik céget, ami az összeolvadás elődje volt, vagyis a Fisher Scientific-et 1902-ben alapította Chester G. Fisher, Pittsburgh-ben. Ekkor még egészségügyben, tudományos kutatásban, és oktatásban használt laboratóriumi felszereléseket, vegyi anyagok, kellékek gyártására és ennek folyamatos biztosítására összpontosított ez a vállalat.

Az egyesített társaság jelenleg növelni szeretné technológiáit, munkaerőszámát és bevételeit más reagensek, fogyóeszközök, műszerek és szolgáltatók megvásárlásával, ideértve a Life Technologies Corporation-t is.

2013-ban a vállalat 13,6 milliárd dollárért vásárolta meg riválisát az Advanced Sientifics vállalatot és az Alfa Aesert kutatási vegyi üzemet. Majd 2015-ben további vállalatokat olvasztott be a cégbe, így olyan vállalatokat, amely a sejt transzferálásával és a neurobiologiával foglalkozik. Ezenkívül nagyon jó kapcsolatot épített ki a Becton Dickinson-nal, mégpedig ennek is a megújuló biofeldolgozási üzemével. 2018-ban további bio processzoros termékeket vásárolt, hogy ezzel segítsen majd az orvostudománynak és a génkutatásnak. Ezeket a gépeket, laboreszközöket és berendezéseket kezdte el fejleszteni. 2019-ben felvásárolta a Bramer Bio cég génterápiával foglalkozó részlegét.

2017-ben a vállalat 21 milliárd dollár árbevételt ért el és bekerült a Fortune 500 társaságai közé. 2018-tól kezdve a vállalat 70.000 munkavállalót foglalkoztat és éves bevétele meghaladta a 24 milliárd dollárt. 2020 márciusában a Thermo Fisher az Amerikai Egészségügyi Minisztériumtól sürgősségi felhasználási engedélyt kapott a COVID-19 különböző vizsgálataihoz, hogy a vállalat segítse elő a koronavírus-járvány kezelését.

Jelenleg a cég termékeit a Thermo Scientific számos más elismert márkanév alatt forgalmazzák, például a Chromacol, Nalgene, Cellomics, Pierce Protein Research és Fermentas. A vállalati adatok szerint a cég értékesítésének 46%-a az élettudományi ágazatból, 20% az egészségügyből és 34% az ipari/környezetvédelmi és biztonsági ágazatból származik.

A cég részvényei megvásárolhatóak a Partner Bankon keresztül. A Thermo Fisher Scientific részvényárfolyama az elmúlt egy hét alatt 0,81%-ot, míg az elmúlt egy év alatt 26,93%-ot emelkedett. A cég 2000.09.11-óta található meg az amerikai tőzsdén. Hosszú távú befektetésre az egészségügyi kutatás és fejlesztései miatt erősen ajánlott, amiről a Bloomberg is írt egy pár hete.

 

A McCormick&Company középtávon nyújt befektetési lehetőséget

A McCormick & Company egy amerikai élelmiszer-ipari vállalat, amely fűszereket, fűszerkeverékeket, fűszereket és egyéb aromatermékeket gyárt, forgalmaz ipari, kereskedelmi mennyiségben. Ezenkívül, vendéglők, intézményi és helyi piacokon is megtalálható a termékeik. A vállalat szerepel a Fortune 1000 vállalatai között. Elmondhatjuk azt is, hogy a McCormick körülbelül 11.700 fő alkalmazottal rendelkezik. A társaság központja 2018 harmadik egyedévében a Sparksból a Marylandi Hunt Valleybe költözött. Márkái között szerepel a McCormick, a Zatarain, a Lawry és az Old Bay fűszer. Franciaországban közkedvelt terméke a Frank Red Hot és a Mojave Foods. Ezenkívül Olaszországban, Ázsiában, az Egyesült Államokban, Portugáliában és Kanadában ínyencségeket gyárt és forgalmaz. Köztük például megtalálható a Cattleman’s, a Giotti, az El Guapo és az Ínyenckert fűszerezés is, de előszeretettel használják a cég jellegzetes mustárjait is.

Willoughby M. McCormick 1889-ben 25 éves korában kezdte meg üzleti tevékenységét Baltimore-ban. A tulajdonos egyik szobájából és egy pincéből kezdték a termékeket háztól házig értékesíteni, amelyek már akkor tartalmaztak gyökérsört, aromakivonatokat, gyümölcsszirupokat és gyümölcsleveket. Később McCormick a terjeszkedés keretében megvette az F.G amerikai vállalatot, az Emmett Spice Company-t és ezzel belépett a fűszeriparba. 1903-ban Willoughby és testvére, Roberdeau megalapították Maine-ben a mai McCormick&Companyt. A McCormick 1947-ben megszerezte a San Francisco-i kávé, fűszer és aroma forgalmazókat, felvásárolta a rivális A. Schilling&Company-t. A társaság 2000-ben megvásárolta a francia Ducros-t, amelyet később McCormick France-nek nevezett el. 2003-ban a McCormick felkerült a Standard&Poor’s 500 indexébe. Majd megszerezte az Egyesült Királyság UniqSauces és a Louisiana Zatarain’s vállalatot, illetve eladta ennek a csomagolóüzemeit. A McCormick 2011-ben a vállalat 38 millió dollárért megvásárolta a Kitchen Basics vállalatot, majd ugyanebben az évben 291 millió dollárért megvásárolta a Kamis S.A.-t, egy magántulajdonban lévő lengyel társaságot, amelynek vezető márkái  között, fűszerek,mustárok és más aromatermékek találhatóak meg szerte Lengyelországban. Emellett 85 millió dollár részesedést kért a Kohinoor Specialty Foods indiai forgalmi részesedéséből, miután sikerült részvényesként bevásárolnia magát a cégbe. Jelenleg a vállalat a basmati rizs és az indiai fűszerkeverékek legnagyobb forgalmazója.

A McCormick&Company vállalat részvényei az elmúlt héten 6,39%-ot emelkedtek. Évről évre emelkedő tendencia figyelhető meg az élelmiszer vásárlás területén, az eltelt időszakban folyamatosan tudott emelkedni a cég részvény árfolyama, így a vállalat befektetésre ajánlott. A McCormick&Company cég kapitalizációs tőkéje mára már eléri a 20 milliárd dollárt.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá