e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Volkswagen az utazásba fektet

A Volkswagen vezetősége úgy döntött tovább bővíti portfólióját és megvásárolta a Voya vállalat utazási platformját, mely kifejezetten vállalatok számára lett kialakítva. Egyelőre a vállalt nem adott jelentést a Voya megvételének díjáról. A Voya egy digitális utazási asszisztens, mely lehetővé teszi az üzleti ügyben utazók számára, hogy könnyedén megtervezzék és lefoglalják utazásukat. Célközönsége kis- és középvállalkozások, amelyek átlagos éves utazási költsége 1 millió dollár. A Volkswagen igen nagy reményeket fűz a társasághoz, mely már 48 országban van jelen.

Ezen a héten derült ki az, hogy a zwickaui gyár lehet a Volkswagen Csoport első üzeme, ahol kizárólag elektromos modelleket szeretnének gyártani. 2019 novemberében már elkezdődött az akkumulátoros elektromos ID.3 sorozatgyártása, a szintén tisztán elektromos ID.4 gyártása remélhetőleg pedig idén nyáron fog beindulni. A tervek szerint 2021-ben már hat darab, külön az elektromos járművek számára fejlesztett MEB platformon alapuló Volkswagen, Audi és Seat fog az egységben készülni.

A Volkswagen vállalat részvényei ezen a héten 1,45%-ot emelkedtek. A Volkswagen egyike a legnagyobb autógyártó cégeknek a világon és a válallat folyamatosan képes megújulni, mind az elektromos autozás és mind a belső égésű autozás területén is, így továbbra is egy jó portfólió része lehet a jövőben is.

 

Az Amphenol lépései a járvány ideje alatt

Sok más társasághoz hasonlóan az Amphenol Corp. az elmúlt hónapokban kemény változtatásokat vezetett be, elkerülve ezáltal a járvány okozta gazdasági visszaesést. A koronavírus megjelenése félelmet okozott a piacon és a felhalmozott készletek eladásra kerültek, amint a vírus megjelent az Egyesült Államokban. A vállalat helyzetét tovább nehezítette, hogy a legnagyobb partnerei Kínában találhatóak, így az ország lezárása már önmagában hatalmas hátrányt jelentett a vállalat számára. A járványhelyzet alatt az Amphenol árbevétele éves szintre nézve 5%-kal csökkent, 1,86 milliárd dollárra, a nettó bevétel pedig 9%-kal csökkent, 242,1 millió dollárra.

Az Amphenol vállalat részvényei ezen a héten 0,59%-ot emelkedtek. Az Amphenol vállalat kapitalizációs tőkéje már 25,2 milliárd euró. A vállalat már 1932-től kezdve szolgálja ki ügyfeleit az autóiparban, a szélessávú kommunikáció területén, a repülőgépiparban, ipari területeken, az információs technológia szolgáltatók számára, valamint az adatkommunikáció, a katonai, a mobil eszközök és a mobil hálózatok területén. Már csak azért is jó befektetés lehet, mert az Amphenol Corporation leányvállalataival együtt elsősorban elektromos, elektronikus és száloptikai csatlakozókat tervez, gyárt és forgalmaz az Egyesült Államokban, Kínában és nemzetközi szinten is, ami rendkívül keresett napjainkban is.

 

A Tesla ismét felül múlta az előrejelzéseket

A koronavírus-járvány ellenére a Tesla értékesítés továbbra is töretlen a piacon, mivel a Kínában tapasztalható radikális növekedés ellensúlyozza az Egyesült Államokban bekövetkezett lassulást. Miután a vállalat közzétette az első negyedéves jelentéseit, illetve előrejelzéseit, az elemzők egyre magabiztosabbak abban, hogy a Tesla stabilabban jön ki a világjárványból, mint a hasonló ár kategóriában lévő benzines autók.

A héten a Tesla közzétette legújabb eredményeit, mely alapján a cég, a második negyedévben 90.650 autót szállított le. Ez mindössze 5%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbi eredménynél, de így is felülmúlta az elemzők előrejelzéseit.

A Tesla vállalat részvényei ezen a héten 25,39%-ot emelkedtek, amivel részvényárfolyama átlépte a bűvös 1200 dollárt. A Tesla cég összértéke (kapitalizációja) 207 milliárd dollár lett, amivel meghaladja a japán Toyota értékét is. Ezzel a nemzetközi sajtó szerint a Tesla lett a világ legnagyobb értékű autógyára.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Gilead közölte mennyibe is fog kerülni a COVID-19 elleni oltás

A Gilead Sciences gyógyszergyártó hivatalosan bejelentette a kísérleti szakaszban lévő COVID-19 elleni vakcina, a Remdesivir árát. Az amerikai magánbiztosítással rendelkező betegek injekciós üvegenként 520 dolláros áron juthatnak hozzá a vakcinához A vírus ellen a betegek többségének 6,25 injekciós üvegre lesz szüksége egy ötnapos kezelés során, ami így azt eredményezi, hogy a teljes kezelés összege 3120 dollárt érheti el. A fejlett országokban állami támogatással biztosított betegek esetében az ár injekciós üvegenként 390 dollárra, vagy kezelésenként 2340 dollárra csökken. Az elemzők sokkal magasabb árat számoltak be a gyógyszerről, mivel a múltban a Gilead ismert volt a túlárazásban. A Remdesivir megjelenésével a Gilead fenntartotta az ár képzését.

A Gilead Sciences vállalat részvényei ezen a héten 4,92%-ot emelkedtek. A Gilead Sciences vállalatban nemcsak a befektetők, hanem Amerika kormánya is bízik, főleg a koronavírussal kapcsolatos vakcina elkészítése miatt, illetve azért mert a 2000-es évek elején sikeres maláriagyógyszerkutatást végzett a cég.

 

A Novo-Nordisk felvásárolja a Corvidia gyógyszergyártót

A dán Novo Nordisk gyógyszergyártó végleges megállapodást kötött a Massachusetts központú Corvidia Therapeutics megvásárlásáról. Az ügylet 725 millió dolláros előlegfizetést foglal magában, de a Corvidia értéke megközelítőleg 2,1 milliárd dolláros áron fog mozogni, ha sikeresen implementálni tudják új vese szabályozást segítő készítményüket a piacon. A Novo Nordisk számára az akvizició tétje a Corvidia saját fejlesztésű gyógyszere, a Ziltivekimab, mely a krónikus vesebetegségben szenvedő betegek számára nyújthat kezelést.

A dán Novo-Nordisk vállalat részvényei 0,86%-ot korrigáltak ezen a héten. A Novo-Nordisk vállalat 95 éve nyújt segítséget a cukorbetegeknek, a hemofílias betegeknek és az egyéb krónikus betegségben szenvedők számára. A Novo-Nordisk stabilitása már csak azért is megkérdőjelezhetetlen, mert 43.100 embert foglalkoztat 79 országban és több mint 170 országban forgalmazza termékeit, a világ egyik vezető szereplője az egészségügyi piacon.

 

A UnitedHealth Group nyáron is segítséget nyújt

A UnitedHealth Group 500.000 dolláros segélyt tett elérhetővé, hogy segítséget tudjon nyújtani az arizonai lakosok számára a COVID-19 járvány idején. Az Arizona Food Bank Network-öt támogatta a UnitedHealth Group több, mint 75 millió dollárral a COVID-19 elleni küzdelemben. A finanszírozás az arizonaiak számára az étkezéshez és a megfelelő táplálkozáshoz való hozzáférést biztosítja az állam közel 1000 élelmiszer szervezet hálózatán keresztül, amelyekre a COVID-19 alatt a szokásosnál is ötször nagyobb az igény. Ezenkívül a United Health együttműködik az iskolákkal annak biztosítása érdekében, hogy a diákok és a családok megfelelő étkezést kapjanak a nyári hónapokban.

Az elmúlt héten derült ki, hogy több amerikai vállalat kötvényéből vásárolt a FED, így többek között 16,4 millió dollárért vásárolt az AT&T és a UnitedHealth Group kötvényeiből is.

A UnitedHealth Group részvényei ezen a héten 0,48%-ot erősödtek. A válallat már hat éve stabilan szerepel a Fortune 500-as listán. A UnitedHealth Group 2019-es árbevétele szerint a világ legnagyobb egészségügyi társasága lett, árbevétele meghaladta a 242,2 milliárd dollárt.

 

 

Telemédia vagyonkezelt részvénykosár

 

Elhalasztották az Amazon Prime Day-t

Az Amazon a napokban hivatalosan is megerősítette, hogy legalább október elejéig elhalasztja az egyik legforgalmasabb éves piaci rendezvényét, a Prime Day-t. A társaság korábban szeptemberre célozta meg a Prime Day lehetséges ütemezését, de az Amazon szerdán arról tájékoztatta az eladókat, hogy a dátumot egy hónappal csúsztatják. Viszont arra is felhívta a figyelmet a vállalat, hogy ezen időpont sem véglegesített és csak a COVID-19 járványhelyzet enyhülésével fogják megrendezni az eseményt. 2019. júliusában a vásárlási esemény összesen 48 órán át tartott és több, mint 7 milliárd dolláros bevételt generált a vállalat számára. A 2019. évi Prime Day hivatalos sajtóközleménye szerint több, mint 175 millió termék került felvásárlásra, ezzel a 2019-es Amazon Prime Day az Amazon történetének legnagyobb online vásárlási eseményévé vált.

Az Amazon vállalat részvénye ezen a héten 6,06%-ot emelkedett, így péntek estére 2589,5 eurón zártak a cég részvényei. Az Amazon részvényei azért is jók lehetnek befektetőknek, mert a cég a digitalizáció fokozatos térhódításával már az elmúlt tíz év vezető szereplőjeként meghúszszorozta az árfolyamát és a vállalat sikeresen fejleszti a globális online kereskedelmi területét.

 

A Facebook ismét adatokat szivárogtatott

A Facebook egy új jelentésében beismerte, hogy véletlenül több, mint 5000 fejlesztő számára engedélyezte, hogy inaktív felhasználók adataihoz férjenek hozzá, annak ellenére, hogy ezt a hozzáférést meg kellett volna tiltania a vállalatnak a GDPR előírásai alapján. A társaság hivatalos közleménye alapján a rendszer működésében kialakult hiba nem szándékosan került bele az alkalmazásba. Eredetileg 90 napos tétlenség után a felhasználók profilja lezárul, ezzel garantálják személyes adatainak a biztonságát, illetve a harmadik felektől érkező reklámoktól is mentesül az illető. Még 2018-ban a Facebook változtatásokat vezetett be a rendszerben, hogy az alkalmazásfejlesztők ne tudjanak hozzáférni a Facebook felhasználók adataihoz a Cambridge Analytica botrány példáján tanulva, amely 87 millió Facebook felhasználó személyes adatait veszélyeztette.

A Facebook vállalat részvényei ezen a héten 6,51%-ot emelkedtek. A Facebook vállalat 2012 óta található meg a New York-i tőzsdén, induláskor részvényenként 31,4 eurót fizettek a befektetők, míg napjainkban egy részvény ára 206,65 euró. A Facebook már csak azért is egy jó lehetőség, mert a Facebook hirdetéseken keresztül több, mint 2,5 milliárd embert ér el.

 

A Fiserv első virtuális banki asszisztense

A Fiserv, a pénzügyi szolgáltatások technológiai megoldásainak globális szolgáltatója a napokban jelentette be, hogy bevezette első virtuális banki asszisztensi rendszerét. Ez a megoldás főként a digitális banki szolgáltatások támogatására irányul. A Fiserv virtuális banki asszisztense magában foglalja a Clinc társalgási AI technológiáját, segíti a bankokat és a hitelszövetkezeteket abban, hogy online tudjanak kapcsolatot tartani az ügyfeleikkel. A fogyasztók kérdezhetnek számla- és pénzügyi információkról, kereshetnek információkat korábbi tranzakciókról vagy számlákat tekinthetnek meg. A rendszer korlátlan hozzáférést nyújt a bankok által biztosított összes funkcióhoz. Ezenkívül a platform gyakorlatilag proaktív betekintést nyújthat a jövőbeni kiadások és megtakarítások irányításához.

A Fiserv vállalat részvényei a hétvégére 1,97%-os plusszal zártak.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Mastercard és a Visa is elhatárolódott a Wirecard-tól

A Mastercard és a Visa megkezdték ellenőrzésüket arra vonatkozóan, hogy engedélyezzék-e a Wirecard kifizetések feldolgozását a banki hálózataikon belül, a fintech cég hatalmas számviteli botrányát követően. A Mastercard és a Visa a napokban tájékoztatott néhány Wirecard ügyfelet arról, hogy limitálják a cég fizetési hálózataikhoz való hozzáféréseket. A világ két legnagyobb fizetési hálózatának elvesztése újabb csapást jelentene a Wirecard számára, amely bevételét jelentősen befolyásolja, hogy segíti a vállalkozásokat a tranzakciók feldolgozásában. A Mastercard egy nyilatkozatában kijelentette, hogy nyomon követi a Wirecard körüli híreket. „Prioritásunk annak biztosítása, hogy az ügyfeleink továbbra is használhassák kártyájukat. Ha a helyzet úgy adódik, készen állunk a szükséges intézkedések megtételére”-nyilatkozta a Mastercard szóvivője.

A Mastercard vállalat részvényei ezen a héten 3,24%-ot, míg Visa értékpapírjai 2,30%-ot emelkedtek. Mindkét vállalat stabilitását a több tízéves plasztikkártyahasználatnak és a több, mint 3 milliárd felhasználónak köszönheti. Nem árt tudni, hogy a Mastercard használói közül másodpercenként 60.000 ember húzza le kártyáját egy online boltban, valamelyik szolgáltatónál vagy értékesítő helyen.

 

A Microsoft és a Sony között megkezdődött a konzolháború

Az elmúlt hónapban fény derült a Microsoft rivális, a Sony által fejlesztett Playstation 5 bemutatójára, mely után a legtöbb elemző úgy vélekedett, hogy hatalmas változtatásokra lesz szüksége a Microsoft-nak, ha meg akarja nyerni a konzolháborút. A koronavírus járvány okozta karanténhelyzet szinte duplájára növelte a játékosok számát szerte a világon, mely következtében maga a játékszegmens értéke is radikálisan növekedett. Elemzők szerint 2024-re a két vállalat által nyújtott szórakoztatóipar egy 160 milliárd dolláros üzletté nőheti ki magát, melyben jelenleg a Sony tűnik a domináns félnek. Az elemzők felhívták viszont a részvényesek figyelmét, hogy a felhő alapú videójátékok piacán a Microsoft Xbox már 10 millió aktív felhasználóval rendelkezik, míg a Sony alig 2 milliót számol. A szakértők azt is kiemelték, hogy ha még a Covid-19 újabb karanténhelyzetet is alakít ki, a játékipar radikális növekedése elkerülhetetlen a jövőben.

A Microsoft részvényei ezen a héten 3,49%-ot, míg a Sony részvényei 0,24%-t emelkedtek. A Microsoft a felhő alapú üzlet jövedelmezőségének további javulásával számol a jövőben is. A Microsoft nagy lépésekkel szeretne felzárkózni a jelenlegi piacvezető Amazon-hoz, pontosabban a vállalat Amazon Web Service (AWS) üzletéhez.

 

A Henkel 3D-ben nyomtat

A Henkel AG bejelentette, hogy kibővíti adalékanyag-gyártási szolgáltatásait, amelyek elsősorban az autóipari ügyfelek számára terveznek 3D-s nyomtatható anyagokat. A Henkel által tervezett adalékanyag-gyártási szolgáltatások már egyedileg gyártott alkatrészek millióit szállítja számos vásárló és vállalat számára. A Henkel Additive Manufacturing Services elsősorban olyan alkatrészeket gyárt, ahol 3D-s nyomtatás segítségével kivitelezhető a folyamatos sorozatgyártás. A Henkel által készített anyagok felhasználási köre szinte határtalan, tekintve, hogy a készítmények struktúráját szabadon lehet változtatni a megrendelés során. A vállalat emellett hatalmas figyelmet fordít az anyagok megfelelősségére, mind vevői, mind környezetvédelmi szempontokból.

A német Henkel részvényei a DAX 30 index aktív szereplői. A Henkel részvényei ezen a héten 1,91%-ot emelkedtek, míg az utolsó három hónapban 15,29%-ot. A Henkel termékei elengedhetetlenül ott vannak minden háztartásban, hiszen, több millió ember használja a Persil mosóport, a Silan öblítőt, a Loktite ragasztót, a Somat mosogatót és nemutolsó sorban a Fa és Schauma termékeket.

 

 

Best of Dividens vagyonkezelt

 

A Shell előrejelzései

A világ egyik legnagyobb olajtársasága, a Shell figyelmeztette a befektetőket, hogy az alacsony olajárak akár 22 milliárd dollárral is csökkenthetik a cég vagyonának az értékét. A vállalat a napokban fejtette ki, hogy sok időbe telhet, míg az olaj hosszú távon 60 dollár/hordónkénti árat ér el. A Shell előrejelzései szerint az olaj ára ebben az évben 35 dollárra, majd jövőre 40 dollárra növekedhet a legjobb esetben. A Shell követte a rivális British Petrol olajtársaság metodikáját és közölte a befektetőkkel, hogy egy esetleges második járványhullám hatalmas értékcsökkenést okozhat az olajárakban.

A Royal Dutch Shell „A” típusú részvényei ezen a héten 1,98%-ot estek. A Royal Dutch Shell részvényei 2016 január és 2020 február 20-a között 19 és 28 euró között mozogtak, jelenleg egy részvény után 14,49 eurót kell fizetni. Hosszútávon a Shell egy jó portfolió része lehet, hiszen a tavalyi félévkor a vállalat 8,8 milliárd dolláros nyereséget ért el.

 

Az IBM egy új rendszerrel tör előre

Az IBM egy AI-alapú készlet-ellenőrző rendszert mutatott be a napokban, hogy segítse a vállalatokat a döntéshozatal optimalizálásában és a rugalmas ellátási láncok hatékonyabb felépítésében. „A járvány alatt, a készletekkel kapcsolatos kihívások minden iparágban prioritásnak számítanak”-nyilatkozta a vállalat szóvivője. Sok vállalatnak nincs teljes készlet-áttekinthetősége és megfelelő rendszere, amely szükséges az esetleges piaci zavarok hatékony előrejelzéséhez és az üzleti hatásuk enyhítéséhez. Az IBM legújabb mesterséges intelligencia termékét, az úgynevezett IBM Sterling Inventory Control Tower-t úgy tervezték, hogy fel tudja mérni a készletek nagyságát, azonosítani tudja a külső események hatásait és intézkedéseket hozzon azok enyhítésére.

Az IBM részvényei ezen a héten 2,64%-ot emelkedtek. Az IBM vállalat hosszútávon érdekelt a mesterséges intelligencia folyamatos használatában. Az IBM több mint 100 éve az egyik legfontosabb technológiai óriás Amerikában. A világ egyik legnagyobb technológiai és tanácsadási vállalata, világszerte több mint 350 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Az IBM nettó jövedelme 9,43 milliárd amerikai dollár volt 2019-ben, ez több mint fél milliárd dollár növekedést jelent a 2018. évhez képest, ezért a Morgan Stanley szerint bátran vásárolhatják a befektetők a vállalat részvényeit.

 

A 3M maszkjaira hatalmas a kereslet

A 3M Company felmérései szerint az N95-maszkok iránti kereslet továbbra is messze meghaladja a kínálatot. A vállalat által fejlesztett többszöri felhasználásra is alkalmas maszkokra hatalmas az igény az USA területén, tekintve, hogy a járványhelyzet ismét rekordmagasságot ért el az országban. A Maplewood-alapú vállalat szerint az N95-es maszkok gyártása megkétszereződött ebben az évben, viszont így sem tudják tartani a kívánt mennyiség gyártását. Az adatok szerint túl kevés N95 légzőkészülék jut az ápolók és más egészségügyi dolgozók számára, akik így jelentősen ki vannak téve a vírus veszélyeinek. A kórházak és a 3M Company együttesen intézkedéseket szeretnének bevezetni a dolgozók és betegek biztonságának megőrzésére érdekében, ideértve az ultraibolya fény használatát a vírus megölésére vagy párologtatott hidrogén-peroxiddal történő kezeléseket.

A 3M Company második negyedéves jelentése után a piaci kapitalizációja közel 89 milliárd dollár lett. A vállalat mint 200 országban működik. A 3M Company részvényei ezen a héten 3,32%-ot emelkedtek. A 3M Company negyedéves bevétele 2,7%-kal, 8,1 milliárd dollárral nőtt, ami 220 millió dollárral több, mint amit a Wall Street elemzői vártak.

 

 

Globa High Yield Bonds vállalati kötvénycsomag

 

A SoftBank részvényei csúcson tartokodnak

A SoftBank Group Corp. részvényei új csúcsot értek el ebben az évben, ami egy részben részvény visszavásárlásoknak is köszönhető. Az állományok azt mutatják, hogy a vállalat így téríti vissza a koronavírus piaci folyamata során elszenvedett veszteségeket. A SoftBank részvénye ezen a héten 3,68%-ot emelkedett 5778 jenre (54 USD), ami a legmagasabb 2019. július óta. Ez több mint kétszerese a márciusi nagyon alacsony szintnek. Masayoshi Son vezérigazgató nemrégiben jelentette ki, hogy 4,5 trillió jen értékben kíván eszközöket (részvényt és leányvállalatot) eladni, hogy csökkentse a kintlévőségeket. A SoftBank számos győzelmet szerzett az utóbbi időszakban, nemrégiben sikeresen segített a Sprint Corp és a T-Mobile Inc. egyesülésében. Több más cégvezető elismeri a SoftBank-nál tapasztalt lépéseket. A napokban a Bloombergnek is nyilatkozott egy két cégvezető. „Üdvözöljük a SoftBank mérleg javítása érdekében tett lépéseket, például az adósság visszavásárlását és elismerjük kiváló vezetőnek Masayoshi Son-t”-mondta Tomoaki Kawasaki, az Iwaicosmo Securities Co. vezető elemzője. A SoftBank március 13-án elfogadott határozata alapján már 500 milliárd jen részvényt vásárolt vissza, külön-külön két trillió jen vállalása mellett. A Citigroup Global Markets elemzője, Mitsunobu Tsuruo ezen a héten megemelte a SoftBank részvényeinek ár célját 100 jenről 7200 jenre.

 

A Teva vállalat egyre többet érhet

A Teva Pharmaceutical Industries a 904 orvosi vállalatának egyike. A gyógyszerészeti vállalat jelenleg a 4. helyen áll a Zacks elemzőcég kiváló minősítési rangsorán belül. A Zacks elemzőház 16 különféle minősítési szempont alapján mond véleményt egy céggel kapcsolatosan és az egyes szektorokon belül egyes vállalatokat a Zacks vagy minősítésre, vagy jövedelmezősége alapján a legjobb és a legrosszabb vállalatba sorolja. Az elmúlt negyedévben a Teva vállalat teljes éves jövedelmét kiválóra minősítette a Zacks Consensus, mert becslésük szerint a cég 2,12%-ot növekedett az elmúlt időszakban. Ez az elemzői minősítés javulása és a pozitív bevételi kilátások hozzájárultak ahhoz, hogy egyre több intézményi befektető vásárolja meg a cég vállalati kötvényét és a Teva részvényeit portfoliójába. A legfrissebb adatok alapján a Teva 25,82% bevételkiesést hozott vissza idén különböző megszorítások és fejlesztések révén. Időközben az orvosi ágazat átlagosan 0,82% -ot tudott emelkedni. Ez azt jelenti, hogy a Teva Pharmaceutical Industries ebben az évben felülmúlta a teljes egészségügyi ágazatot. A Teva gyógyszergyár az orvosi generikus gyógyszerek iparágának tagja, amely 22 különálló társaságot foglal magában és jelenleg a 41. helyet foglalja el a Zacks Industry Rank minősítésénél. Ebben az ágazatban viszont a készletek átlagosan 4,94% -ot veszítettek ebben az évben, ami azt jelenti, hogy a Teva jobban teljesített az év végi hozamok tekintetében. A Teva Pharmaceutical Industries Ltd. a világ egyik vezető gyógyszergyártó vállalata, a társaság 1993 óta működik Magyarországon és ezalatt több mint 350 milliárd forintot fektetett be és fordított kutatás-fejlesztésre.

A Teva 2016-ban is bocsátott ki kötvényt 100 ezer eurós nominál értékben, 1,5 milliárd euró értékig. A Teva kötvény lejárata 2024, elmondható, hogy a vállalat részvényei tavaly szeptembertől igen elég erős emelkedésnek indultak.

 

 

Egyedi részvények:

 

A Thermo Fisher Scientific részvénye stabilitását mutat

A Thermo Fisher Scientific Inc. a világ vezető tudományos szolgálatában tevékenykedik, több mint 24 milliárd dolláros árbevétellel és világszerte körülbelül 70.000 alkalmazottat foglalkoztatva. Küldetése, hogy ügyfeleiknek egészségesebbé, tisztábbá és biztonságosabbá tegyék a világot. Foglalkoznak az élettudományi kutatások felgyorsításával, az összetett analitikai kihívások megoldásával, a betegek diagnosztikájának fejlesztésével, gyógyszerek szállításával és a laboratóriumi termelékenység növelésével. Premier márkáin (Thermo Scientific, Applied Biosystems, Invitrogen, Fisher Scientific és Unity Lab Services) keresztül kínálja az innovatív technológiák kombinációját, a kényelmet és az átfogó szolgáltatásokat.

A Thermo Fisher-t 2006-ban hozták létre a Thermo Electron és a Fisher Scientific egyesítése révén és így 9 milliárd dolláros összbevételű társaságot alapítottak. Az egyesített vállalat jelentősen növelte technológiáit, munkaerőjét és bevételeit. 2013-ban 13,6 milliárd USD-ért próbareagensek és fejlett DNS-szekvencia-szolgáltatásokat vásároltak. 2011 májusában a Thermo Fisher Scientific Inc. megvásárolta a Phadia-t 2,47 milliárd euróért. 2013 áprilisában a Thermo Fisher 13,6 milliárd dollár értékben megvásárolta a Life Technologies Corporation-t. 2016-ban 4,2 milliárd dollárért megvásárolta a FEI Company-t, az elektronmikroszkópok gyártóját. 2017-től a társaság 20,9 milliárd dollár árbevételt ért el és Fortune 500 társaság tagja lett. 2018 szeptemberében a Thermo Fisher Scientific bejelentette, hogy végleges megállapodást írt alá Becton Dickinson-nal az Advanced Bioprocessing üzletág megszerzéséről. 2020 márciusában a Thermo Fisher beleegyezett, hogy 10,1 milliárd dollárért megvásárolja a Qiagen molekuláris diagnosztikai céget, ami az év egyik stabilabb befektetése volt a piacokon.

A Thermo Fisher ezen a héten 3,81%-ot emelkedett. A vállalat 2000.09.11. óta található meg az amerikai tőzsdén. Hosszú távú befektetésre az egészségügyi kutatás és fejlesztései miatt erősen ajánlott.

 

A Merck&Co. gyógyszergyár

1891-ben több kutató segített új módszerek megtalálásában és a betegségek kezelésében, megelőzésben, illetve a B1-vitamin felfedezésében. Ezt követően megalapították New Jersey-ben az amerikai multinacionális gyógyszergyártót, a Merck&Co. vállalatot. Eredetileg a vállalat a német Merck KGaA vállalat leányvállalata volt, de az I. világháború után elvesztette a külföldi érdekeltségeit és vállalatait. Ez a vállalat ismert volt az első kanyaróvakcináról, illetve a koleszterin kezeléséről. A vállalat olyan gyógyszerek előállításán dolgozik folyamatosan, mint például a rák, a HIV, a HPV, a hepatitis C, a kardio-metabolikus betegség, az antibiotikumokkal szemben ellenálló fertőzés és az Alzheimer-kór. Élen jár a kialakulóban lévő globális pandémiák, például az ebola elleni küzdelemben is.

1965-ben a Merck megvásárolta a montreali székhelyű Charles E. Frosst Ltd társaságot és létrehozta a kanadai leányvállalatát és gyógyszeripari kutatócéget, a Merck-Frosst Canada Inc.-t. Ezt a létesítményt 2010 júliusában bezárták, és a társaságot 2011-ben Merck Canada-nak nevezték el. A Merck&Co. az MSD néven ismert az Egyesült Államokon és Kanadán kívül azért, mert 1953-ban a cég egyesült a philadelphiai székhelyű gyógyszergyártó céggel, a Sharp&Dohme-val. A fúzió egyesítette a Merck tudományos kutatását és a vegyipar erősségeit a Sharp&Dohme értékesítési és marketing szakértelmével. A második jelentős összefonódás 2009-ben volt, amikor a Merck bejelentette, hogy 41 milliárd dolláros üzletet köt a versenytárs Schering-Plough-val. Jelenleg a társaság öt fő területen működik, gyógyszergyártás, orvosi szövetségek létrehozása, betegek ápolása és gondozása, állategészségügy és a védőoltások.

A Merck&Co vállalat részvényei a héten 2,63%-ot erősödtek. A vállalat méltán képezheti egy jó portfolió részét, mert hosszú évtizedek óta vezető szereplője az egészségügyi területen.

 

 

<blockquote>

<h4><span style=”color: #ff9900;”><span style=”color: #f49335;”>Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. </span> <a href=”https://portfolife.hu/kapcsolat” target=”_blank” rel=”noopener”>Vegye fel velünk a kapcsolatot  </a></span></h4>

</blockquote>

Szólj hozzá