Best of Dividens vagyonkezelt részvénykosár

A Shell nehéz döntést hozott

By 2020.05.04. október 1st, 2020 No Comments
A koronavírus járvány alatt az olajárak jelentős csökkenése miatt igen sok a szektorban dolgozó vállalat döntött úgy, hogy intézkedéseket tesz a kieső profit stabilizálása érdekében.

A világ egyik legnagyobb olajipar óriása, a Royal Dutch Shell az utóbbi 80 év óta először döntött úgy, hogy csökkenti részvényesei osztalék-kifizetését, miután az olajárak drámaian visszaestek. A Shell igazgatósága nyilatkozatban tette közzé, hogy az első negyedéves osztalékot részvényenként 66 százalékkal, 0,16 dollárra csökkentik az előző évi 0,47 dollárról. A Shell a napokban hozta nyilvánosságra, hogy első negyedéves bevétele 2,9 milliárd dollárt ért el, ami 46 százalékos csökkenés a tavalyi ebben az időszakban elért 5,3 milliárdos profittal szemben.

A Shell részvényárfolyama jelenleg 15,98 euró, ami még mindig nagyon alacsony a februári 26 euróhoz képest. Viszont az olajháború vége, illetve a kijárási korlátozások enyhítése miatt megindul a közlekedés és légi forgalom, így várhatóan emelkedhet a vállalat részvényárfolyama. Még az olyan krízis sújtotta években is stabil osztalékot fizettek, mint a 2015–2016-os olajár válság. A nyereséget és azzal együtt az osztalékokat továbbra is áramoltassák a jövőben, az olajkonszern nagy terveket sző a villamosenergia-ipar területén.

 

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá