A svájci BB Biotech 130 millió dolláros befektetést hajtott végre a Biogen-ben, egy amerikai nagy tőkés biotechnológiai vállalatban, mely különböző Alzheimer-terápiák fejlesztésére szakosodott.

A vállalat szerint a kezelések piaci értéke az elkövetkezendő években akár a duplájára is nőhet. Viszont a szakértők megemlítették, hogy az FDA még nem hagyta jóvá a Biogen készítményét, ami igen rizikós lépéssé teszi az akvizíciót. A BB Biotech-nek már 6 egészségügyi társaságban is részesedése van.

A BB Biotech vállalata mostanában nem ütközik akadályba, amely látszik is a részvényárfolyamán, míg az elmúlt héten 2,89%-ot korrigált, addig egy hónap alatt 8,75%-ot emelkedett. A BB Biotech mintegy 691 millió svájci frank nyereséget termelt a 2020-as költségvetésben, szemben az egy évvel korábbi 677 millióval.

A BB Biotech igazgatósága az éves közgyűlésen részvényenként 3,60 frankos rendszeres osztalékot javasolt, ez 5 százalékos osztalékhozamnak felel meg a BB Biotech részvényeinek 2020 decemberében érvényes volumenével súlyozott átlagára után. A mostani magas osztalékfizetése a vállalatnak összhangban áll a 2013-ban bevezetett osztalékpolitikájával.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá