e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Volkswagen úttörője halhatatlan lett

Prof. Dr. Carl H. Hahn, a Volkswagen igazgatótanácsának korábbi elnöke a legmagasabb elismerésben részesült az autók nemzetközi fejlesztésében történt hozzájárulásáért. Tiddo Bresters, a FIVA elnöke átadta a Heritage Hall of Fame díjat az autostadti Zeithausban. Hahn nemcsak az üzleti élet úttörője volt, igazi paradigmaváltás köthető a nevéhez, például a Bogárról a Golf-ra történő váltás vagy a Kína felé történt nyitás is.

A Volkswagen részvényárfolyama ezen a héten 0,48%-ot korrigált. A német Volkswagen üzemi eredménye a harmadik negyedévben 18,5%-kal, 2,6 milliárd euróra csökkent. Sajnálatosan ezen időszak bevétele 4,1%-kal, 56,93 milliárd euróra csökkent, de felülmúlta az 54,66 milliárd eurós elemzői becsléseket.

 

Rövidtávú lehet a visszaesés a NIO-nál

A kínai elektromos autókat gyártó NIO kiszállításai 65%-kal estek vissza, amint az ellátási lánc problémái és a gyártási változások megjelentek. A NIO közölte, hogy októberben 3667 járművet szállított le, ez több, mint 65%-os csökkenés szeptemberhez képest. A vállalat szerint a szállításokat jelentősen befolyásolta a termelési volumen csökkenése, a gyártósorok szerkezetátalakítása és korszerűsítése, valamint az új termékek előkészítése. Ez azután történt, hogy a Li Auto közölte, hogy a Li ONE sport haszonjárműveinek októberi kiszállítása elérte a 7649 darabot, ami közel 8%-os havi emelkedést jelent.

A NIO részvényárfolyama a hír hatására a héten 7,31%-ot emelkedett. A NIO cég és a befektetők is bíznak a további emelkedésben. A NIO részvénye közép és hosszútávon is jó lehetőség a befektetőknek, a Deutsche Bank 70 dolláros célárat tűzött ki a részvényre.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Apple a videójáték iparban is próbálkozik

A próbálkozásai ellenére az Apple nem tudott befutni a videójátékiparban, annak ellenére, hogy a világ egyik legnépszerűbb mobil játékplatformjával rendelkezik. Bár nem lehetetlen, hogy az Apple felvegye a versenyt a játékpiac nagy szereplőivel, a cégnek radikális döntéseket kell hoznia a sikeres integráláshoz. A 2021. negyedik negyedéves pénzügyi eredményeinek múlt heti bejelentését követően az Apple egy hatósági bejelentésben közölte, hogy eszközei játékplatformként versenyeznek a Sony PlayStation, a Nintendo és a Microsoft Xbox rendszerével. A vállalat úgy véli továbbá, hogy az Apple platformjainak sikere attól függ, hogy a fejlesztők mennyire érzékelik az Apple-termékekhez való tartalomkészítés előnyeit a versenytársakkal szemben.

Az Apple részvényárfolyama a héten 0,99%-ot emelkedett. Az iPhone 13 eladásai az egekbe szöktek, mivel világszerte felhasználók milliói versenyeznek az Apple legújabb okostelefonjainak megvásárlásáért.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Johnson&Johnson tisztában volt a kockázattal

A Legfelsőbb Bíróság befogadta az implantátumok miatt megsérült nők fellebbezését, hogy kártérítési követelést nyújtsanak be a Johnson&Johnson-nal szemben. A cég két alkalommal kísérlelte Anna Katzmann szövetségi bíró 2019-es ítéletének hatályon kívül helyezését, amely megállapította, hogy a Johnson&Johnson tisztában volt a termékének kockázataival, mégsem tette meg a szükséges lépéseket az ügyben.

A Johnson&Johnson részvényárfolyama ezen a héten 0,43%-ot emelkedett. A vállalat 2021 harmadik negyedévében mintegy 502 millió dollárt keresett a vakcinából. A Johnson&Johnson egy nagyon elismert vállalat, amely már jóval több, mint egy évszázada működik, és évtizedek óta fizet osztalékot.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Unilever újrahasználható termékeket akar

Az Unilever a Co-op-pal együttműködve két újrahasználható csomagolási koncepciót tesztel egy üzletben. Két utántöltő modell kerül kipróbálásra, az „útközbeni visszatöltés” és az „útközbeni újratöltés”. Az első alkalommal a vásárlók rozsdamentes acél tartályokban előre megtöltött Unilever-termékeket vásárolnak, amelyeket otthoni felhasználás után pénzkedvezményes kupon ellenében visszaküldhetnek az üzletbe. A második lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy megvásárolják az egyik rozsdamentes acél tartályt és az üzletben lévő önálló utántöltő gép segítségével újratölthetik. Az Unilever legismertebb márkái közül több is részt vesz a projektben, köztük a Persil, a Simple, a Radox és az Alberto Balsam.

Az Unilever részvényárfolyama ezen a héten 1,21%-ot korrigált. Az Unilever hosszabbtávon a zöld természetért és környezetvédelem, illetve a fenntarthatóságért dolgozik. A nemzetközi szépségipari és fogyasztói nagyvállalatok közül a L’Oréal, a Natura&Co és az Unilever voltak azok, akik megkapták az első 2021-es Terra Carta pecsétet a nettó nulla széndioxid kibocsátásáért állapot 2050-ig történő elérése iránti elkötelezettségükért és lendületükért.

 

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

Sztrájk a Kellogg-nál

A Kellogg Co. figyelmeztette a befektetőket, hogy az egyesült államokbeli gabonaüzemek dolgozóinak sztrájkja csökkentheti az éves profitot. Egy munkavállalói szakszervezet elutasította az amerikai csomagolt élelmiszereket gyártó cég fizetésekre és juttatásokra vonatkozó felülvizsgált ajánlatát, meghosszabbítva a négy gabonaüzemben mintegy 1400 dolgozót érintő, hónapos sztrájkot. A Kellogg ideiglenesen alkalmazottakat tudott felvenni, viszont az üzemek nem működnek teljes kapacitással, ami az elemzők aggodalmukat fejezték ki. Emellett a cég problémákkal küzd a termékeinek beszállítása terén is, illetve megjelentek ellátási problémák is a cég egyes gyáraiban.

A Kellogg részvényárfolyama a héten 2,06%-ot emelkedett. A Kellogg közlése szerint a csoport bevételei 5,6%-kal, 3,622 milliárdra nőttek a tavalyi évhez képest, ismét felülmúlva az elemzők 3,5 milliárd dolláros előrejelzését.

 

Az ipari óriás 3M árat emel az infláció és a logisztikai gondok miatt

A 3M. Companyv csökkentette egész éves eredménykilátásait, és közölte, hogy emelni fogja a termékárakat az amerikai gyártókat sújtó inflációs és ellátásbeli nyomás leküzdése érdekében. A vállalat, amely a Post-It jegyzettől az ipari csiszolópapírig mindent gyárt, azt mondta, hogy a polipropilén, az etilén, a gyanták és a munkaerő magasabb költségeivel kell szembenéznie. Hozzátette, hogy a globális félvezetők válsága továbbra is terheli az autóipari és elektronikai végpiacokat. A korlátok ellensúlyozására a 3M vezetősége azt mondta, hogy a nyersanyagok kettős beszerzése és a gyári hozamok javítása felé fordul. A 3M Co. előrejelzése szerint a nyersanyag- és logisztikai költségek 80-90 centes csapást mérnek az egész éves eredményre.

A 3M. Company részvényárfolyama 0,26%-ot emelkedett ezen a héten. A legnagyobb N95-ös maszkokat gyártó cég közölte, hogy a harmadik negyedévben 7%-kal csökkent az eldobható légzőkészülékek eladása, és az év hátralévő részére, illetve 2022-re is csökkenő keresletet prognosztizál. A 3M. Company-nek tulajdonítható nettó nyereség a harmadik negyedévben minimálisan 1,434 milliárd dollárra, részvényenként 2,45 dollárra emelkedett, ami meghaladja az elemzők 2,20 dolláros részvényenkénti átlagos becslését.

 

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

Proto Labs negyedéves eredményei

Proto Labs Inc. a világ vezető digitális gyártási szolgáltatója bejelentette a harmadik negyedév pénzügyi eredményeit. Bevétele 125,3 millió dollár volt, ami 16,6 százalékos növekedést jelent a 2020 harmadik negyedévi 107,5 millió dolláros bevételhez képest. A nettó nyereség 2021 harmadik negyedévében 4,8 millió dollár, azaz hígított részvényenként 0,17 dollár volt. A nem GAAP szerinti nettó nyereség 9,7 millió dollár, azaz hígított részvényenként 0,35 dollár volt.

A Proto Labs részvényárfolyama ezen a héten 3,6%-ot emelkedett. A készpénz és befektetések egyenlege 2021. szeptember 30-án 83,9 millió dollár volt. A Proto Labs sikeresen alakult át a gyártási megoldások integrált szolgáltatójává, amelynek középpontjában a fröccsöntés és a 3D nyomtatás áll.

 

 

Egyedi részvények

 

A Nestle AG. átalakítja földrajzi struktúráját

A Nestle AG. átalakítja földrajzi struktúráját, közölte a héten a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata, új zónákat hozva létre Észak-Amerikában és Kínában. A vállalat igazgatótanácsa által jóváhagyott döntés megerősíti a vállalat piacvezérelt megközelítését, és elősegíti a Nestlé azon képességét, hogy a gyorsan változó környezetben is magas eredményeket érjen el. Az élelmiszeripari óriásvállalat az új zónák létrehozását követően a vezetőségében is változásokat jelentett be.

A Nestle részvényárfolyama ezen a héten 1,95%-ot emelkedett. A Nestle kockázati profilja jelentősen alacsonyabb, mint sok nagy kapitalizációjú versenytársáé. A vállalat iparágvezető tőkemegtérülése hosszú távon is fenntartható. A Nestle részvényei azért is emelkedtek, mert a svájci élelmiszeripari óriáscég az erős harmadik negyedéves forgalomnövekedést követően megemelte az egész éves növekedési kilátásait.

 

Yum! Brands részvénye az erősségéről egyre híresebb

A Taco Bell anyavállalat eredményét a KFC iránti erős kereslet táplálja jelentették ki ezt a napokban a Wall Street elemzői. A Yum! Brands felülmúlta a Wall Street becsléseit a harmadik negyedéves eredményére és bevételére vonatkozóan. A vállalat 5%-os bolti forgalomnövekedésről számolt be, ami ugyan elmaradt a StreetAccount becsléseitől. Viszont a franchise rendszerű KFC üzletekben elért forgalma 6%-kal emelkedett a negyedévben. Más éttermi cégekhez hasonlóan a Yum is magasabb inflációval néz szembe, különösen az Egyesült Államokban. A nettó árbevétel 11%-kal, 1,61 milliárd dollárra emelkedett, felülmúlva az 1,59 milliárd dolláros várakozásokat. A Pizza Hut 4%-os növekedést jelentett az azonos üzletekben elért eladásokban, mivel a nemzetközi piacok fellendültek.

A Yum! Brands részvényárfolyama ezen a héten 1,39%-ot emelkedett. A Yum! Brands a negyedév során 760 új helyszínnel bővült az összes márkájában, ami rekordot jelent a vállalat számára. A Refinitiv elemzői szerint még mindig érdemes vásárolni a cég részvényeit, mert ebben a negyedévben 1,61 milliárd dollár lett a bevétel a várt 1,59 milliárd dollárral szemben.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá