Egyedi részvények

A Nestlé a 100 legnépszerűbb élelmiszer és italgyártó cég között

By augusztus 24, 2020 No Comments

A Nestlé társaság szerint a márciusban erőteljes fogyasztói visszaesések után a második negyedévi eredmény 1,3%-os szerves árbevétel-növekedést mutatott. 2020 első felében a Nestlé bejelentett teljes forgalma 41,2 milliárd svájci frank lett, ami 9,5% -os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Területi szempontból a vállalat az első félévben folyamatos lendületet kapott, amely köszönhető a Zone Americas kialakításának, ami 5,3%-os bevétel erősödést jelentett. Eközben Észak-Amerikában az otthon fogyasztott italok kétszámjegyű növekedésnek indultak, így a Nestlé nem tudta felvenni például a Starbucks-szal Amerikában a versenyt. A Nestlé az elkövetkezendő időszakban Braziliában szeretne terjeszkedni és modernizálná az ottani kakaóvajból készült csokoládékészítményeket. A Nestlénél a szerves növekedés elérte a 2,8%-ot, amit az Amerikában is forgalomba hozott Purina PetCare és a Nestlé Health Science tartós lendülete okozhatott. A Nestlé szabad cash flowja 19,1%-kal, 3,3 milliárd svájci frankra csökkent, amit a társaság késleltetett osztalékfizetése és az alacsonyabb bejelentett eladási számok okozhattak.

A Nestlé részvény árfolyama ezen a héten 1,2%-ot emelkedett. A Nestlé hosszútávon szerves része lehet egy jó portfoliónak, hiszen osztalékfizetése még így is évi 2,45%. Illetve a vállalat folyamatosan beruház más régiókba és országokba és bővíti termékkörét és hosszabb ideje aktív szereplője a gazdasági életnek.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá

Küldjön üzenetet!