e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Az NVIDIA és a Mercedes együttműködése:

A Mercedes-AMG múlt héten bejelentette a következő generációs SL-t, amely összeköti a sportot és a mesterséges intelligenciát. A luxusautó az MBUX intelligens pilótfülkével rendelkezik, amit az NVIDIA processzora hajt. Az MBUX az Nvidia GPU-k nagy teljesítményű, energiahatékony számítási rendszerén fut az azonnali AI-feldolgozás és az éles grafika érdekében. A Mercedes-AMG SL-ben ezeket az iparágvezető képességeket a sportos karakterre hangolták, és olyan elemeket adtak hozzá a vezetői kezelőszervekhez, mint az „AMG Performance” vagy az „AMG Track Pace”.

Az Nvidia részvényárfolyama ezen a héten 12,5%-ot emelkedett. Az elemzők arra számítanak, hogy az Nvidia folyamatos bevétel-növekedésről számolhat be, amit az ünnepi szezonban várhatóan erős játékkonzol-eladások támogatnak.

 

A Tesla ismét történelmet írt:

A Tesla hétfőn meghaladta az 1 billió dolláros piaci értéket, ezzel az ötödik ilyen cég, amely elérte ezt a mérföldkövet. Az elektromos autógyártó részvényei 12,6%-kal emelkedtek, miután megállapodást kötött 100. 000 jármű eladásáról a Hertz autókölcsönző cégnek. Korábban csak az Apple, a Microsoft, az Amazon és a Google-tulajdonos, Alphabet érték el az 1 milliárd dolláros értéket. A részvényárfolyam megugrását követően Elon Musk 23%-os részesedése körülbelül 230 milliárd dollárt ért. A Hertzcel kötött megállapodás pedig a valaha volt legnagyobb elektromos járművek bérléséről szóló autórendelés.

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten 22,46%-ot emelkedett. A Tesla ismét rekordot ért el a harmadik negyedévben: 241.391 darab autót szállítottak ki, ami több mint 60%-os növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

SAP 2021.Q3-as jelentése

Az SAP harmadik negyedéves felhőalapú bevétele 2,8 milliárd dollárt ért el, ami 20%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A vállalat tavaly felvázolta a felhőre való újbóli összpontosítást, fokozva a Salesforce-szal és az Oracle-lel való versengést. Christian Klein vezérigazgató elmondta, hogy „nagyon bízik” abban, hogy az SAP képes lesz átvészelni a Covid bizonytalanságát és az ellátási lánc zavarát. A SAP felhőszolgáltatási szerződésekből álló állománya közel 1,3 milliárd eurót tett ki, ami 58%-os növekedést jelent.

Az SAP részvényárfolyama ezen a héten 2,8%-ot emelkedett. Az SAP a múlt héten idén harmadszor emelte egész éves kilátásait a felhőüzletág lendületének köszönhetően. A vállalat a héten megerősítette ezeket a célokat, mondván, hogy 2021-ben 16% és 19% közötti felhőbevétel-növekedésre számít.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Johnson&Johnson kiegészítő oltást kap

Az Egyesült Államok Egészségügyi Központja további, kiegészítő oltást javasolt a Johnson&Johnson’s koronavírus elleni oltásban részesülőknek a múlt héten, mondván, mindenki, aki megkapta az egyetlen adagos oltást, kaphat még egy adag Johnson&Johnson-t legalább két hónappal az oltás után. Kiegészítő oltásként a Pfizer vagy a Moderna vakcinája is megfelelő a szakértők szerint.

A Johnson&Johnson részvényárfolyama ezen a héten 0,51%-ot korrigált. Idén a Johnson&Johnson 2,5 milliárd dolláros árbevételre számít a COVID-19 vakcinából. A Johnson&Johnson vezető szerepet tölt be több gyógyszeripari kutatási területen, többek között az onkológiában és az immunológiai betegségekben. A vállalat gyógyszerportfóliója ezen a két területen több milliárd dolláros bevételt generál negyedévente.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Új nevet kap a Facebook

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója a héten bejelentette, hogy hivatalosan megváltoztatja a vállalat nevét. A bejelentés alapján a cég december 1-től META néven fog tovább haladni a piacon, viszont a platformok neve, Facebook, Instagram, nem fog megváltozni. A szakértők szerint Zuckerberg egy Metauniverzum létrehozását tervezi, mely az eddigi legsikeresebb közösségi média platformokat fogja tartalmazni. Szakértők szerint a cég ezzel el akarja terelni a márka körül forgó botrányokat.

A Facebook részvény árfolyama ezen a héten 0,32%-ot korrigált. A jövőben a Facebook külön fogja jelenteni a virtuális valóság üzletágának pénzügyi eredményeit. A hét elején a vállalat viszonylag erős harmadik negyedéves eredményekről számolt be annak ellenére, hogy az Apple iOS-eszközein lévő alkalmazásokat érintő új adatvédelmi szabályok „jelentős ellenszelet” jelentettek.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Clorox várakozása

A Clorox november 1-jén számol be a 2022-es pénzügyi év első negyedéves eredményeiről. A részvényesek a vártnál alacsonyabb forgalomcsökkenésben reménykednek, amikor a vállalat közzéteszi adatait. A vállalatnak a világjárvány kitörésekor megugrott a bevétele, mivel a vásárlók felhalmozták a tisztítószereket. Mivel azonban egyre többen oltatják be magukat, a COVID-19–től való félelem bizonyos mértékig csökkent, és az emberek kevesebb Clorox tisztítószert vásárolnak a tavalyi évhez képest. A tisztítószerek a Clorox teljes forgalmának 30%-át tették ki a 2021-es pénzügyi évben. A világjárvány két éven keresztül „hátszelet” jelentett a Clorox számára, ami a 2020-as forgalmat 8,2%-kal, a 2021-es forgalmat pedig 9,2%-kal növelte. E két évet megelőzően a Clorox legnagyobb árbevétel-növekedési üteme az elmúlt évtizedben a 2012-es 4,5% volt. A menedzsment a 2022-es pénzügyi évre összességében 2% és 6% közötti árbevétel-csökkenést prognosztizál. A helyzetet tovább rontja, hogy az ellátási lánc megszakításai mostanában mindennaposak.

A Clorox részvényárfolyama 1,72%-ot emelkedett ezen a héten. A Wall Street elemzői arra számítanak, hogy a Clorox 1,7 milliárd dolláros árbevételt és 1,03 dolláros EPS-t fog jelenteni az első negyedévben.

 

 

Best of Dividens vagyonkezelt részvénykosár

 

Bank of Nova Scotia magas osztalékot fizet

A The Bank of Nova Scotia részvényeinek árfolyama 49%-kal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, ami sokkal jobb, mint az ugyanebben az időszakban elért 38% körüli piaci hozam (osztalék nélkül). A Bank of Nova Scotia 25%-kal tudta növelni az EPS-t az elmúlt tizenkét hónapban. A részvényárfolyam 49%-os növekedése minden bizonnyal meghaladta az EPS növekedését. A Scotiabank is a Toronto Bank-hoz hasonlóan jelentős nemzetközi tevékenységet folytat. Azonban a Scotiabank nemzetközi piacoknak való kitettsége a latin-amerikai régióban valószínűleg előnyhöz juttathatja a bankot társaival szemben az elkövetkező években.Ezen országok gazdasága az elkövetkező években várhatóan gyorsabban fog növekedni, mint a G7-országoké, ami a Scotiabank számára olyan nagy növekedési potenciállal rendelkező piacokat jelent, amelyekkel versenytársai nem rendelkeznek.

A Bank of Nova Scotia részvényárfolyama 0,61%-ot korrigált. A Scotiabank részvényeivel 82,36 dolláron kereskednek részvényenként és magas 4,37%-os osztalékhozammal rendelkezik, amelyet érdemes vásárolnia portfóliójába.

 

BASF erősödése

A BASF-csoport erős üzleti fejlődése 2021 harmadik negyedévében is folytatódott, mivel a BASF termékei iránti kereslet a nyári hónapokban is stabil maradt. A 19,7 milliárd eurós árbevétel 5,9 milliárd euróval magasabb volt, mint az előző negyedévben. Ez nagyrészt a magasabb áraknak volt köszönhető minden szegmensben, különösen a Vegyipari termékek, a felületi technológiák és az nyersanyagok területén.

A BASF részvényárfolyama 0,83%-ot korrigált. A BASF nettó eredménye 1,3 milliárd euróval 3,4 milliárd euróval magasabb volt, mint az előző negyedévben. A BASF felületkezelési üzletágának részét képező üzletág a Chemtall márkanév alatt működik, és nagy tisztaságú anyagok fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik

 

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Apple a chiphiány miatt tart az ünnepektől

Csökkent az Apple részvényeinek árfolyama, miután a világ egyik legnagyobb vállalata elmaradt az eredménybecsléstől a globális chipválság miatt, amely szerinte az ünnepi időszakra is kitolódik. Tim Cook vezérigazgató elmondta, hogy a vártnál nagyobb kiadások 6 milliárd dollárba kerültek a cégnek a szeptemberig tartó három hónapban, és hozzátette, hogy a hiány még többe fog kerülni az ünnepi időszakban, az év legjövedelmezőbb időszakában és főként a keleti piacon számít a cég nagyobb veszteségekre.

Az Apple részvényárfolyama 0,75%-ot emelkedett ezen a héten. Az akut chiphiány miatt a vállalat valószínűleg nem adott el annyi terméket, mint korábban feltételezték, de hosszabb távon az eladási árak miatt nőhet a bevétel. Az IBD MarketSmith grafikonjai szerint az Apple-részvények vételi pontja 157,36 dollárnál és alatta van.

 

 

Egyedi részvények

 

A brit biztosítótársaság, azaz a Prudential plc lépései

A brit multinacionális biztosítótársaság, a Prudential plc áthelyezte afrikai regionális központját Londonból Nairobiba, ami várhatóan nagyobb támogatást nyújt a kontinensen működő vállalkozásainak. A cég több mint 1,7 millió ügyfelet szolgál ki Afrikában több mint 13.000 ügynökből és 600 bankfiókból álló értékesítési hálózatán keresztül. Ezen kívül a héten a Prudedential plc közölte, hogy 2,25 milliárd dollárnyi magas kamatozású kötvényt kíván visszaváltani, ami évente mintegy 125 millió dollárral csökkenti a kamatköltségeket. A brit biztosító a hónap elején 2,4 milliárd dolláros tőkebevonást hajtott végre Hongkongban. A Prudential plc részvényei stabilan erősödnek Hongkongban az 1,8 milliárd font értékű elhelyezést követően, annak ellenére, hogy a Hang Seng index 2%-ot esett.

A Prudential plc részvényei 2,31%-ot erősödtek ezen a héten. A Prudential plc életbiztosítás ágazatban erős teljesítményt nyújt. A részvényt a Barclay’s és a Morgan Stanley szakemberei vételi pozícióba sorolják, a részvény átlagos célára 51,6 dollár.

 

Bezárja londoni irodáit a JP.Morgan

A JP. Morgan is csatlakozott a többi nagybankhoz, amely bezárja a kis- és közepes kapitalizációjú részvények kereskedési részlegét Londonban. A JP. Morgan nincs egyedül a szektorális részvényfedezetek felé való ilyen irányú elmozdulással. A versenytársak, a Citi és a Bank of America szintén feloszlatta a kis és közepes kapitalizációjú részvények elkötelezett londoni végrehajtási részlegeit az elmúlt években. Ugyanakkor Indiát a bank felvette kötvényindexébe. A bank képviselője szerint India felvétele a JP.Morgan globális feltörekvő piaci kötvényindexébe 25 milliárd dollárnyi beáramlást eredményezhet a külföldi befektetők részéről.

A JP. Morgan Cashe részvényárfolyama 0,22%-ot korrigált ezen a héten. A JP.Morgan a negyedév során 2,1 milliárd dollárt szabadított fel hiteltartalékaiból is. Továbbra is érdemes a cég részvényeit venni a Refinitív elemzői szerint. A JP.Morgan nettó nyeresége 11,7 milliárd dollárra, részvényenként 3,74 dollárra emelkedett a szeptember 30-án zárult negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 9,4 milliárd dollárral, részvényenként 2,92 dollárral.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

Szólj hozzá