Hírlevelek

26.heti gyorsjelentés- Folytatódik az adok, kapok!

By 2018.07.02. július 2nd, 2020 No Comments

Hétfőnként a reggeli futások után átnézem ügyfeleim értékpapír hozamait, majd átolvasom a tőzsdei híreket. Hétfő reggel egy svájci gazdasági cikkekben olvastam, hogy a Credit Suisse svájci bank csökkentette bevételi előrejelzéseit. Ennek okaként a gyorsan alakuló piaci helyzetet nevezték meg, illetve azt, hogy a bank globális piaci kereskedelmi egysége az elmúlt években több milliárd dollár veszteséget okozott. Tidjane Thiam, a befektetési bank vezérigazgatója kijelentette, hogy a három éves terve szerint a befektetési bank csak a befektetésekre fog összpontosítani és leépíti a kereskedelmi kiadásait.

Ezen a héten sem lustálkodtam, kedden, Pécsen jártam Géza és Judit ügyfelemnél, hogy átnézzük dollár alapú befektetéseiket. Szerdán már Budapesten tárgyaltam a Kolosy téren most megnyílt Cafe Frei-ben Anitával és Lászlóval. Anitáék régi ügyfeleim, még 2014-ben tették be első 2000 eurójúkat vagyonkezelt számlára. Akkor a Global Strategy Balanced vagyonkezelt kosarat választották az 50%-os kötvényalap kitettség miatt, majd havonta 200 eurót fizettek a számlára. Ügyfeleimnek jelenleg 20.000 euró van a számlájukon, amit Visa, Prudential és McDonald’s részvényekben, illetve Kopernikus részvénykosárba fektettek be. Ügyfeleim elmondták, hogy egy ingatlan eladásból 13 millió forintjuk származott, amit adózás után szeretnének befektetni hosszútávra. Átbeszéltük a lehetőségeket és kiderült, hogy ügyfeleim az elektromosság eszközgyártó, kommunikációs és a kiskereskedelmi szektorban gondolkoznak. A beszélgetés végén Lászlóék a Starbucks, az Apple és az Emerson Electric részvényeibe fektetik be pénzüket. Ezen kívül megveszik a multimédiával, kommunikációval, internethálózattal foglalkozó cégek részvényeit tartalmazó vagyonkezelt kosarat, a Telemedia részvénykosarat, amelyen 10. 000 eurót helyeznek el. A kosár többek között tartalmazza az Alibaba, a Fiserv, a Philips, az Oracle, a SAP és az Amazon részvényeit. Ügyfeleimet kérésükre tájékoztattam, hogy legalább 3 milliárd euró összértékű nem-teljesítő hitelétől szeretne megválni az UniCredit. Illetve elmondtam, hogy messze nem teljesített jól az Osram autófényszóró vállalat, illetve Donald Trump általi büntetővámok és a vállalat rossz költségvetése hosszútávra is kevesebb bevételt hozhat. A hétvégére az Osram Light cég részvénye 24,8%-os veszteséget hozott.

Pénteken egy kis szabadságot engedtem meg magamnak, ugyanis lányommal volt találkozóm. Aznap együtt mentünk el kirándulni, majd megnéztük a Király utcában található Body kiállítást is. A napot egy Mc Donald’s–ban való féktelen evéssel zártuk, lehet ennek köszönhetően fog emelkedni a McDonald’s részvénye.

Szombatra volt még egy találkozóm, hiszen múlt héten megbeszéltem, hogy Imre és Louise számára találunk valami befektetési lehetőséget a belgiumi munkájuk alatt összegyűjtött 40.000 euróra. A 17. kerületi Bánfi étteremben került sor a találkozóra, miután egy-egy melange-ot és egy bodzás limonádét rendeltünk, átbeszéltük a befektetési politikájukat. Imre ismét elmondta, hogy Belgiumban összegyűjtöttek 56.000 eurót, amit szeretnének hosszútávra, 4-6 %-os hozamra, lehetőleg dollár alapú értékpapírba befektetni szállás és vendéglátás, illetve szolgáltató szektorba elhelyezni, a pénz másik részét gyógyszerkészítményekkel és egészségüggyel foglalkozó vállalatok részvényeibe fektetnék lehetőleg Tartós Befektetési Számla keretén belül. 40.000 eurót olyan részvényekbe fektetnék be hosszútávra, amelynek az összetételében megtalálhatóak akár az egészségügyi szolgáltatások, a gyógyszeripar vagy a biotechnológia. A befektetés kiválasztása előtt érdeklődtek az e-heti gazdasági adatokról.

Tájékoztattam, hogy a héten kiderült, hogy az Amerikai Kongresszus egy olyan javaslaton dolgozik, ami megreformálná a külföldi tőkebefektetésekre vonatkozó szabályokat, ahol szintén nagyobb szerepet kaphat a nemzetbiztonság kérdése. A tervezet szerint a pénzügyminisztérium a kínai befektetéseket adózná meg a technológiai szektorban. Erre a hírre a Nasdaq Composite Indexe is hevesen reagált, majd Donald Trump tanácsadója, Peter Navarro és Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter próbálta megnyugtatni kisebb nagyobb sikerrel a piacokat. Folytatódott a héten az adok, kapok. Júniusban az amerikai fogyasztói bizalmi index 126,4 pont volt, ami kismértékben elmaradt ugyan a várakozásoktól, de azért eléggé kedvező. Az elmaradás oka az, hogy a befektetők kivárnak Donald Trump intézkedései miatt, amivel Kínát és Európát is sújtja. A hét végére a „zöld hasú” (dollár) 1,167 ponton zárt az euróval szemben. Folytatódott az arany gyengülése a dollár árfolyam emelkedésének köszönhetően. Hétvégére 1252,69 dolláron zárt az arany árfolyama. Donald Trumpnak lehetősége lesz július 9-én saját igényeinek megfelelően átalakítani a Legfelső Bíróságot, ugyanis Anthony Kennedy július 9-én nyugdíjba vonul. A héten emelkedésnek indult az olaj árfolyama, a WTI árfolyama 7,31%-ot, míg a finomabb minőségű Brent 4,82%-kal feljebb, 79,08 dolláron zárt. Múlt hét pénteken az OPEC országok megállapodtak a termelés egy millió hordós növeléséről. A Chevron és az Exxon Mobil a héten nagyobb gazdasági beruházásokat valósított meg, régi olajmezők ipari gépek felújítását is tervezi a két cég. Ezen a héten megjelent az a kiigazító hír, hogy az amerikai GDP kisebb mértékben, a bejelentett 2,2% helyett 2 %-kal emelkedett. A héten a Harley-Davidson vezérigazgatója, Matthew S. Levatich beismerte, hogy a kereskedelmi háború őket nagyon is érinti, ugyanis az európai vámok miatt az utolsó héten 4,82%-ot esett az árfolyamuk. A Nike cégnek megjelentek a negyedik negyedéves számai, a vállalat árbevétele 9,8 milliárd dollárt tett ki a várt 9,4 milliárd dollárral szemben. A Nike részvénye a hétvégét 8,51% pluszban fejezte be. A héten a Stryker és a svájci SafeAir AG orvostechnikai eszköz gyártó cég aláírt egy közös megállapodást elektro sebészeti előrelépése és a műtéti füst megakadályozása miatt.

Európában a forint zárt a legrosszabbul a hét végére, egy euróért 329,5 forintot kellett fizetni a pénteki tőzsdezáráskor. Elég durva döntést hozott a BMW, ugyanis elismerte, hogy ha negatívan éri őket a Brexit, akkor kénytelen lesz bezárni a gyárait Nagy-Britanniában. Már a második stressz teszten sem ment át a Deutsche Bank. A héten a Novo-Nordisk és a német Merck gyógyszergyártó elismerte, hogy versenyeznek a cukorbetegségek gyógyítása terén, úgy néz ki, hogy a dán Novo-Nordisk egy új inzulin tesztet hajtott végre nagyobb sikerekkel. A héten több rosszabb adatot kaphattunk Németországból, ugyanis a kiskereskedelmi forgalom májusban 2,1%-ot esett az előző hónaphoz képest, ami jelentősen elmarad az elemzők 0,5%-os csökkenést előre vetítő várakozásaitól. A hét egyik nyertese a Nivea terméket gyártó Beiersdorf, mert 4,09%-ot emelkedett az árfolyama. Trump és Európa közti kereskedelmi háborút a Volkswagen is megsínylette és 4,79% ot esett a Volkswagen részvénye. Ázsiában bejelentette tőkeemelését a Xiaomi. A kínai vállalat a tervezett ársáv alsó határán árazta be hongkongi részvénykibocsátását és ezzel 4,72 milliárd dollár tőkére tett szert. A 2010-ben alapított Xiaomi 2017-re már a világ negyedik legnagyobb okos telefon gyártójává nőtte ki magát.

Louise és Imre megköszönték a tájékoztatást és végül döntöttek. Eldöntötték, hogy a biotechnológia, gyógyászati illetve a gyógyszertechnika és diagnosztika területén is kiemelkedő vagyonkezelt kosárba a Healthcare vagyonkezelt részvénykosárba fektetnének be 40.000 eurót. Annál is inkább, mivel ebben a kosárban található meg a Johnson&Johnson, ahol Louise is gyakornokként dolgozott. Ebben a kosárban olyan cégek részvényei vannak, mint, Novo-Nordisk, Pfiser, Amgen és Stryker. Ezenkívül ügyfeleim megvásárolták a Yum! Brands és a McDonald’s részvényét, illetve 5000 euróért Tesla részvényt vettek, ugyanis a Tesla 200 napos mozgóátlagban van.

A vételi papírok kitöltése után siettem haza, mert fáradt voltam, a héten kicsit többet dolgoztam, mint ahogy terveztem illetve a Szolgálólány sorozat következő része miatt is, mivel kíváncsi voltam Offred történetére.

Szólj hozzá