e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár 

 

Joe Biden elnök és a Tesla

 

Biden azt követően ismerte el a Teslát, hogy a cég és a SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk hónapokig sértegette és kritizálta az elnököt és a politikáját és a Demokrata Párt más választott tisztségviselőit. A Fehér Ház munkatársai azt mondták, hogy Biden ellenszenve a Teslával szemben csupán abból a meggyőződéséből fakad, hogy a vállalat szakszervezetellenes. A Tesla mellett Biden dicsérte a gyorstöltő berendezéseket gyártó Tritiumot is, amiért új gyártóüzemet létesített Tennessee-ben. Valamint kiemelte az Intelt egy nagy félvezető chipgyár felépítésére vonatkozó tervei miatt.

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten 6,86%-ot korrigált. Tesla nem tervezi, hogy belátható időn belül szövetségi adót fizessen, annak ellenére, hogy a vállalat most számolt be minden idők messze legnyereségesebb évéről. A Tesla 2021-ben 5,5 milliárd dolláros nettó nyereséget és 7,6 milliárd dolláros korrigált nyereséget könyvelhetett el.

 

A BYD teljesen új elektromos iskolabuszt mutatott be az USA-ban

 

A BYD új busszal jelent meg az ázsiai piacon. A BYDType A” névvel elkeresztelt jármű 30 diák befogadására alkalmas és energiatároló erőforrásként is működik akkor, amikor éppen nem szállít. Az akkumulátoros busz három különböző hosszban kapható, vagyis lehetőség van olyan típus rendelésére is, ami kisszámú tanuló csoportok szállítására „szakosodott”. Az iskolabusz felszerelhető ADA csomagtérajtóval, amely 362 kg megemelésére képes, lehetővé téve a fogyatékkal élő diákok szállítását. A BYD buszaira rohamosan nő a kereslet az elmúlt időszakokban.

A BYD részvényárfolyama ezen a héten 4,49%-ot korrigált. A BYD az 1. leggyorsabban növekvő autómárka a Brand 500 rangsorában. A kínai elektromos autógyár nemcsak megnyerte a versenyt, hanem felülmúlta a konkurenciáját a saját ágazatában. A márka értékét az elmúlt évben 26,4 milliárd dollárra becsülték.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Johnson & Johnson szünetelteti vakcinájának gyártását

 

A Johnson &Johnson könnyen beadható Covid-19 oltása a fejlődő világ nagy részének választott oltóanyaga. Az amerikai cég viszont a múlt év végén csendben leállította az egyetlen üzemet, amely az oltóanyag használható tételeit gyártja. A holland Leiden városában található létesítmény e helyett kísérleti, de potenciálisan jövedelmezőbb vakcina készítésébe kezdene, viszont a jelek szerint csak átmenetileg. A leideni gyár várhatóan néhány hónapos szünet után újra elkezdi kiadni a Covid-oltóanyagot. Azt még nem tudják a szakértők, hogy ez mekkora hatással volt az oltóanyag-ellátásra.

A Johnson&Johnson részvényárfolyama ezen a héten magas 7,5%-os infláció miatt 2,28% mínuszban zárt. A blue-chip részvényeket tekintve a Johnson&Johnson messze a legjobb értékű vételnek bizonyulhat, mivel 41,9%-os P/E értékelési diszkonttal vezeti a listát a piaci tőkeérték alapján számított társaihoz képest.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

 Az Oracle is Afrikában terjeszkedik

 

Az Oracle nemrégiben nyitott egy új adatközpontot Dél-Afrikában, hogy helyi felhőszolgáltatásokat tudjon nyújtani a kontinensen. Ezzel a lépéssel a cég csatlakozott a Microsoft-hoz és az Amazonhoz a kontinens legdélibb országában lévő létesítmények létrehozásában. Afrika lesz az amerikai vállalat 37. „felhőrégiója”–egy olyan terület, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy gyorsabban hozzáférjenek egy helyi adatközponthoz. Az Oracle idén legalább 44 felhőrégió megnyitásán versenyez, és azt tervezi, hogy felzárkózik a felhőalapú számítástechnikai riválisokhoz.

Az Oracle részvényárfolyama a héten 2,87% mínuszban zárt, amihez James Bullard St-Louis-i FED elnök szavai is hozzájárultak, amelyben kifejtette, hogy szeretné, ha július 1-én már 1 százalékkal magasabb lenne az alapkamat az USA-ban. A Morgan Stanley a második negyedév során 12,1%-kal növelte részesedését az Oracle-ben. A cég 52 hetes mélypontja 61,08 dollár volt míg, 52 hetes csúcspontja 106,34 dollár volt.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A L’Oréal pozitívan vélekedik az inflációról

 

A L’Oréal, a világ legnagyobb kozmetikai gyártója a napokban nyilatkozott, hogy az ellátási láncban tapasztalható zűrzavar és a járvány okozta inflációs nyomás az év közepétől mérséklődhet. A cég emellett ismét rekord éves eladásokról számolt be, amelyet a csúcskategóriás parfümök és bőrkrémek iránti erős kereslet vezérel. A Lancôme és a Kiehl’s márkák mögött álló francia cég, még ilyen körülmények között is, 2021-ben 32,2 milliárd eurós árbevételt és 6,2 milliárd eurós működési nyereséget produkált, ami megfelel az elemzői várakozásoknak. Az egy részvényre jutó eredmény csaknem 21 százalékkal 8,82 euróra emelkedett.

A L’Oreal részvényárfolyama a héten 2,82%-ot korrigált. A márka leggyorsabban növekvő régiója továbbra is Észak-Amerika és Kína maradt a tavalyi év folyamán. A világ legnagyobb kozmetikai csoportjának eladásai 11,2%-kal, 9,09 milliárd euróra nőttek 2021 utolsó három hónapjában, meghaladva a Refinitiv felmérésében szereplő 8,74 milliárd eurós előrejelzést.

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Mastercard újabb terjeszkedésbe kezd

 

A Mastercard bejelentette interaktív üzleti intelligencia platformjának, a MastercardMarket Trendsin kiterjesztését a Közel-Keleten és Afrikában. A területen a platform lehetővé teszi többm mint 300 kártya összehasonlítását öt kulcsfontosságú piacról, hozzáférést a piaci jelentésekhez, a globális fintech-ek elemzését, valamint vezető szerepet tölt be olyan kulcsfontosságú fizetési iparági és technológiai trendekben, mint az Open Banking és a Blockchain. A Mastercard Market Trends megbízható kutatási eredményeket kínál–mindezt egy helyen, mindenki számára.

A Mastercard részvényárfolyama a héten 3,25%-ot esett, mert az infláció januárban 7,5 százalékra emelkedett az USA-ban, ami 1982 eleje óta a legmagasabb szint. A héten derült ki, hogy cég két San Francisco-i fintech céggel, a Flowcast és a Highnote vállalattal karöltve hitelkártyát hoz létre a kis- és középvállalkozások számára.

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

A Meta cáfolja, hogy kivonulna Európából

 

A Meta Platforms, mely a Facebook és az Instagram közösségi oldalakért felelős vállalat, a héten kifejtette aggodalmát az UNIÓ és az Apple által bejelentett GDPR intézkedésekkel kapcsolatosan. Sok szakértő a jelentésből azt szűrte le, hogy a Meta ezzel az Európából való eltűnését jelenti be, viszont a napokban a cég közölte, hogy erről szó sincs. Az utóbbi négyéves költségvetési beszámolójukban többször felhívták a figyelmet arra, hogy kockázatokat jelent számukra, ha nem tárolhatják az európai uniós felhasználók adatait amerikai szervereken, emiatt kaptak szárnyra a kivonulásról szóló feltételezések. Az Apple viszont teljes mértékben elkötelezte magát a személyes adatok megvédése területén.

Az Apple részvényárfolyama a héten 2,88%-ot emelkedett, míg a Meta Platform 7,4%-ot esett. Az Apple a héten bejelentette, hogy tervezi a Tap to Pay bevezetését az iPhone-on. Az új képesség lehetővé teszi a kereskedők millióinak az Egyesült Államokban, a kisvállalkozásoktól a nagy kiskereskedőkig, hogy iPhone-jukkal zökkenőmentesen és biztonságosan elfogadják az Apple Pay-t.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

A Geberit ismét platina díjat kapott

 

A Geberit, a higiéniai termékek piacvezető vállalata Platina díjat kapott az EcoVadis-tól, fenntarthatósági menedzsment programja miatt. Ez a második egymást követő év, amikor a Geberit elérte a platina minősítést, és ezzel ismét megerősítette a vállalat vezető pozícióját a fenntarthatóság terén a szaniteriparban. A Geberit fenntartható jövőjének egyik kulcsfontosságú eleme a víz megőrzése a gyártási folyamatok során, biztosítva, hogy termékei a lehető legkevesebb vizet és energiát igényeljenek a működéshez. Víztakarékos öblítőrendszereivel a vállalat csak 2020-ban több mint 3350 millió m3 víz megtakarítását biztosította ügyfeleinek.

A Geberit részvényárfolyama a héten 1,06%-ot emelkedett. A szakértők előrejelzései a 2023-as EPS-re vonatkozóan átlagosan 22,62 CHF/ Geberit részvény.

 

Egyedi részvények:

 

Inditex, mint a BlacRock kedvenc vállalata

 

Az Inditex alapítója mögött a világ legnagyobb vagyonkezelője, az amerikai BlackRock áll. Bár a céget 1975-ben Amancio Ortega alapította, jelenleg több alapkezelő kezdte meg vásárlását fedezeti alapjaiba. A BlackRock Indexalapjain keresztül jelen van a 35 Ibex vállalatban, amelyek vagyona jelenleg 17.800 millió eurót tesz ki. A héten a Royal Bank Of Canada a Bloomberg által közzétett jelentésében javította a textilipari cégre vonatkozó ajánlását, így a látott esések után most már a részvény megvásárlását tanácsolja. Richard Chamberlain, a bank elemzője szerint az Inditex elmúlt három hónapos alulteljesítéséhez vezető aggodalmak „túlzóak”. Ez az alulteljesítés azonban az RBC szerint vonzó hosszú távú vásárlási lehetőséget teremtett a befektetők számára. Az elemzőház 32 euróra emelte célárát, ami 22%-os emelkedési potenciált jelent.

Az Inditex részvényárfolyama ezen a héten 2,35%-ot emelkedett. Az cég egyik márkájához tartozik a Stradivarius is. A Stradivarius nemzetközi jelenléte igen erős, hiszen 2010-ben 43 piacon volt jelen, míg 2020-ban már 215 piacon, csaknem 399 millió internetes látogatást regisztrálva.

 

Illinois Tool Works negyedéves jelentése

 

Illinois Tool Works Inc. a héten 609 millió dolláros nettó nyereségről számolt be a negyedik negyedévről. A Glenview-i vállalat közölte, hogy részvényenként 1,93 dolláros nettó nyereséget ért el. A fúziókkal és felvásárlásokkal, kapcsolatos költségekkel korrigált eredmény részvényenként 1,95 dollár volt. Az eredmények meghaladták a Wall Street várakozásait. A Zacks Investment Research által megkérdezett hat elemző átlagos becslése 1,89 dolláros részvényenkénti eredményre számított. A közlekedési, energia-, élelmiszer- és építőipari berendezések gyártója 3,68 milliárd dolláros bevételt ért el az időszakban, ami szintén felülmúlta az előrejelzéseket. A Zacks által megkérdezett hat elemző 3,54 milliárd dollárra számított.

Az Illinois Tool Works részvényárfolyama ezen a héten 4,89%-ot esett. Az év egészében a vállalat 2,69 milliárd dolláros, részvényenként 8,51 dolláros nyereséget jelentett. Az ipari gyártó vállalat az egész éves eredményt részvényenként 8,90 és 9,30 dollár közötti tartományban várja. A vállalat arra számít, hogy a bevételek az idén mintegy 7,5-10,5 százalékkal emelkednek.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá