e-mobilitás

Tüntetés az Amazon háza táján

Kevesebb, mint két héttel az Amazon éves Prime Day értékesítési promóciójának megkezdése előtt Jeff Bezos vezérigazgató beverly hills-i házánál tüntetők gyűltek össze, hogy érdeküket képviseljék az Amazon raktári dolgozóinak magasabb fizetéséért és a vagyonosabb amerikaiak nagyobb adóztatásáért.

A cég volt és jelenlegi dolgozóihoz több más csoport is csatlakozott. „A világ leggazdagabb embere 88 milliárd dollárt keresett a járvány során. Ideje visszavágni”-mondta Chris Smalls, a tiltakozás egyik vezetője. A hírek nem nagyon rángatták meg az Amazon részvényének árát, ráadásul az utóbbi egy évben olyan szintű emelkedésről beszélhetünk (1800 dollár alatti értékről 3200 felé került az árszint), hogy a koronavírust követően történt visszaesés már nem is tűnik számottevőnek.

A vállalat vállalat részvényei ezen a héten 5,17%-ot emelkedtek. A cég 690 milliárd dollárral növekedett 2020-ban. Az év elején az e-kereskedelmi óriás becsült piaci értéke 920 milliárd dollárról indult, jelenleg pedig 1,61 billió dollárnál tart, ezzel a világ harmadik legértékesebb vállalata a Microsoft (1,64 billió dollár) és az Apple (2 billió dollár) után. A jövőbeli potenciális növekedés több elemzőház szerint fennmaradhat az online világ térnyerése, az Amazon Prime előfizetés és az Amazon Web Services-nek köszönhetően.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá