A Trump kormány a héten úgy döntött, hogy megtiltja az amerikaiaknak, hogy befektessenek számos kulcsfontosságú kínai internetes cégbe.
A bejelentés után az Alibaba részvényárfolyama 3,3%-kal emelkedett, mivel a cég nem került fel az USA tiltólistájára. Az Alibaba mellett a Tencent Holdings és a Baidu sem kerültek fel az USA listájára. A Tencent 3%-kal 80,80 dollárra emelkedett, míg Baidu 5,1%-kal 249 dollárra ugrott. Az elmúlt hetekben a Külügyminisztérium és a Védelmi Minisztérium illetékesei megvitatták az Egyesült Államok beruházásai számára tiltott vállalatok feketelistájának bővítését, a kínai katonai és biztonsági szolgálatokhoz fűződő állítólagos kapcsolatok miatt. A hivatalos közlemény szerint a Pénzügyminisztérium blokkolta a Pentagon erőfeszítéseit az Alibaba, Tencent és Baidu kitiltására, azzal az indokkal, hogy segítették a katonaságot.
A vállalat részvényei ezen a héten 3,08%-ot emelkedtek. A vállalat két évtizede vezető a webshop-ok és felhőszolgáltatás területén. Erre az évre az elemzők 8-12%-os emelkedést várnak a cég részvényeitől. Az Alibaba és a szerencsejátékok nyertese, vagyis a Tencent
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →