e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Ismét csökkent a Tesla dominanciája 

Csökkent a Tesla dominanciája az amerikai elektromos járművek piacán, mivel egyre több vállalat értékesít olcsóbb opciókat. Az S&P Global Mobility adatai szerint 2022 első kilenc hónapjában Elon Musk cége az értékesítések 65%-át tette ki 2022 első kilenc hónapjában. Ez a piaci részesedés a tavalyi 71%-hoz, illetve a 2020-as 79%-hoz képest igen nagy csökkenés. 2025-re a szakértők úgy vélik, hogy Elon Musk cége az értékesítések 20%-át fogja csak birtokolni. Az S&P várakozásai szerint 2025 végére 159 elektromos jármű márka lesz, ami több, mint háromszorosa a mai 48-nak. 

A Tesla részvényárfolyama ezen a héten 5,09%-ot emelkedett. A Tesla a héten Nevadában tartott egy rendezvényt, hogy megünnepelje az első félpótkocsik átadását a PepsiCo számára. A Seeking Alpha a Tesla részvényeit vételi befektetési ajánlással látta el.

 

A NIO a Tencent-tel együtt tör előre az EV piacon

Az elektromos járműveiről és akkumulátorcserélő állomásairól vezető Nio cég és a Tencent technológiai óriásvállalat megállapodtak abban, hogy együttműködnek olyan területeken, mint az autonóm vezetés és a nagyfelbontású térképezés. A riválisok Kínában szeretnének maradandót alkotni elsőként, tekintve, hogy az ország rendelkezik továbbra is a legnagyobb EV piaccal. A partnerség lehetővé tenné a NIO számára, hogy az egyik legnagyobb kínai tech cég támogatását élvezze. A Tencent már most is jelentős befektető a NIO-ban, és arra törekszik, hogy megkülönböztesse magát az elektromos autókat támogató vállalkozásoktól.

A NIO részvényárfolyama ezen a héten 27,17%-ot emelkedett. A kínai székhelyű elektromos járművekkel foglalkozó vállalat más EV-cégekhez képest egyedülálló ügyfélérték-ajánlatot kínál. Nem meglepő, hogy a NIO (NIO 8,60%) részvények felkeltik a tőzsdei befektetők kíváncsiságát.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Az UnitedHealth pozitív növekedést vár 2023-ban

Az UnitedHealth Group 2023-ra előre jelzett kétszámjegyű bevétel- és profitnövekedése annak köszönhető, hogy a vállalat hatalmas növekedést vár Medicare Advantage és kereskedelmi kockázatalapú tervei terén. Az egészségügyi óriáscég további 600.000-650.000 Medicare Advantage ügyfélre számít 2023-ban, ami 9%-os növekedést jelent éves szinten. Az elemzők szerint a cég egyedi szolgáltatási modellje, kötött klinikai képességei, valamint nagyon erős stabilitási múltja támasztja alá a növekedési kilátásokat.

A UnitedHealth Group részvényárfolyama ezen a héten 1,9%-ot esett. A vállalaton belül az Optum 214 milliárd dolláros bevételre számít 2023-ban.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Elkezdődött Elon Musk és az Apple harca?

A Tesla vezérigazgatója nem tagadta soha, hogy nem igazán szimpatizál az Apple céggel, viszont az Apple, mint cég, soha nem folytatott nyilvános „gyülöletbeszédet” Muskkal vagy Tesla-val szemben. A SpaceX vezérigazgatója rengeteg dolgon változtatott, miután átvette a Twitter irányítását, amit sokan, köztük az Apple sem nézett jó szemmel. Az Apple ezért a napokban bejelentette, hogy fontolgatja a Twitter eltávolítását az AppStore-ból, ami igen nagy visszaesés lenne a közösségi oldal számára. Elon Musk szerint az Apple ezzel a szólásszabadság ellen beszél. 

Az Apple részvényárfolyama ezen a héten 1,59%-ot esett, míg a Twitter árfolyama 4,21%-ot emelkedett. Az Apple részvényeivel olcsóbban kereskednek, mint a Procter&Gamble és a McDonald’s részvényeivel ár/nyereség alapon.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Microsoft Office megszűnik Németországban 

A német adatvédelmi hatóságok betiltották a Microsoft Office 365 használatát az iskolákban az amerikai felhőszolgáltatókkal kapcsolatos adatvédelmi aggályok miatt. A Német Adatvédelmi Konferencia (DSK) kifejtette aggályait azzal kapcsolatba, hogy a Microsoft hogyan gyűjti és dolgozza fel a személyes adatokat. A szakértők attól tartanak, hogy harmadik felek férhetnek hozzá a tanulók adataihoz. Összesítésben így a Microsoft programja jogilag nem felel meg az Általános Adatvédelmi Rendeletnek (GDPR), így amíg a cég nem változtat rajta, addig nem engedélyezhető az ország iskoláiban.

A Microsoft részvényárfolyama ezen a héten 1,7%-ot emelkedett. Mivel a vállalat 2023-ra tervezi, hogy a játékipar, a digitális reklám és a felhőalapú számítástechnika területén is kiterjeszteni befolyását, a Microsoft részvényei kötelező vételnek tűnnek.

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

Az IBM leállítja egyik platformját

Az IBM és a Maersk szállítmányozó óriáscég megerősítette, hogy leállítja blokklánc-alapú kereskedési platformját, mivel nem sikerült elérni a teljes globális iparági együttműködésre vonatkozó célt. A közös projekt, a TradeLens 2018-ban indult útjára azzal a céllal, hogy digitalizálja és egyszerűsítse a globális ellátási láncokat. A rendszert az IBM és a Maersk GTD Solution részlege közösen fejlesztette blokklánc-kompatibilis szállítási platformként, a hatékonyabb és biztonságosabb globális kereskedelem elérése érdekében. A TradeLens csapata most lépéseket tesz az ajánlat visszavonása és a platform leállítása érdekében, amely várhatóan 2023 első negyedévének végére tolódik.

Az IBM részvényárfolyama ezen a héten 1,3%-ot esett, míg 3 hónap alatt 9,65%-ot emelkedett. Az IBM jelenleg 6,60 dollár körüli éves osztalékot fizet, így a fedezett vételi ajánlatok írásából származó további 3,40 dolláros nyereség másfél hónap alatt igen vonzó.

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Amazon újabb rekordja 

Az Amazon bejelentette, hogy minden idők legnagyobb hálaadási hétvégéjét jegyezte fel idén, annak ellenére, hogy a vásárlók nagy részét továbbra is aggasztja az infláció. Ennek ellenére a New Balance tornacipőktől a Nintendo Switch játékkonzolokig mindent felvásároltak a cég jelentése szerint. Az Amazon nem közölt teljes eladási adatot a hétvégére vonatkozóan, de megjegyezte, hogy a vásárlók több, mint 1 milliárd dolláros árbevételt generáltak az Egyesült Államokban működő kisvállalkozások számára.

Az Amazon részvényárfolyama ezen a héten 0,79%-.ot esett. Az Amazon az egyik legismertebb e-kereskedelmi vállalat a világon. A vállalatnak a világjárvány alatt, több mint 1,8 billió dollárra szökött fel a piaci értéke.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

A Linde elsőként állított elő zöld hidrogént Görögországban

A Linde, a világ legnagyobb gázipari vállalata bejelentette, hogy elkezdett zöld hidrogént előállítani görögországi létesítményeiben. A zöld hidrogént kizárólag vízből állítják elő, megújuló szél- és napenergia felhasználásával. Jelenleg ez az egyik legtisztább és leghatékonyabb előállítási módszer szerte a világon. A Linde emellett közölte, hogy ez volt az első zöld hidrogéntermelés az ország területén. A hidrogén kulcsfontosságú az USA és Európa energetikai átállásában, hogy 2050-re elérjék a nettó nulla kibocsátást.

A Linde részvényárfolyama ezen a héten 2,97%-ot korrigált. A Linde olyan üzletágban van, amely hosszú távú nyereséges növekedésre van pozícionálva. Az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmak és az ukrajnai orosz invázió valószínűleg kedvezni fog a Linde üzletágának.

 

Egyedi részvények:

Ez a kiskereskedelmi részvény lehet a decemberi show nyertese – Estee Lauder

Az illinoisi American Water Works bejelentette

Egyedi kötvény:

3 évig biztos kamatot fizet a Goldmann Sachs

Arany:

Vásároljon aranyat és profitáljon az arany árfolyamának alakulásából

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

 

Szólj hozzá