Az elemzői várakozásokat meghaladva nőtt a McDonald’s bevétele és negyedéves profitja is, nem kis részben az online kereslet és az áremelés hatására.

Árnyalja a képet, hogy a teljes bevétel három százalékkal csökkent, a nettó bevétel pedig lefeleződött, igaz ehhez hozzájárult az orosz piacról való kivonulás is. Az infláció hatására a brit McDonald’s 14 év után először emelte a sajtburger árán.

A McDonald’s részvényárfolyama ezen a héten 1,57%-ot emelkedett. Az étteremlánc második negyedéves eredménye felülmúlta a becsléseket, de a bevételek elmaradtak a várakozásoktól. A nettó árbevétel 3%-kal csökkent, amit részben a McDonald’s orosz és ukrán éttermeinek bezárása okozott. A globális azonos üzletek forgalma 9,7%-kal nőtt a negyedévben, amit az erős nemzetközi növekedés táplált.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

Szólj hozzá