Elemzők előrejelzése szerint az Apple 88,9 milliárd dolláros bevételt jelent majd be a negyedévben, ami több, mint 6%-os növekedést jelent az előző negyedévhez képest. Ennek ellenére az eredményjelentős lassulást jelent az egy évvel ezelőtti negyedévben elért 29%-os árbevétel-növekedéshez képest, főként az ellátási láncokban keletkezett zavar miatt. Az elemzők úgy vélik, hogy a cég 20,4 milliárd dolláros nyereségről számol majd be. Az IPhone 14 megjelenése jelentősen hozzájárult a bevétel növekedéséhez, annak ellenére, hogy a termék csak a negyedév utolsó 2 hetében került a piacra. 

Az Apple részvényárfolyama ezen a héten 4,54%-ot emelkedett. A magasabb iPhone- és Mac-eladások még akkor is növelték az Apple bevételeit, amikor az okostelefon- és a PC-iparág összességében nehézségekkel küzdött. Az Apple elképesztő, 25 milliárd dolláros működési bevételt termelt.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

 

Szólj hozzá